Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

6 Irodalom^ művészét l1981, AUGUSZTUS 9. szter nem bánta az efféle kötetlenebb munkaértekezleteket. Most azonban Jóska a szokásosnál is később vetődött haza. Az asszony nem faggatta. Egyfelől, mert modern gondolkodású volt, másfelől, mert már korábban ■ bevett egy altatót. Miire felébredt, a férfi a garázs előtt hajlongott. Az ezer­hatos ragyogott, de a csutakolás­nak csak nem akart vége lenni... — Legalább a kávédat.. — je­lent meg pongyolában. Körbejárta a kocsit. Semmi sérülés a karos­szérián. de azért nem egész^V jó ez így...! Konyakozni mindegyik szeret, de csak Jóska mer a végén a volánhoz ülni... Tagadhatatla­nul benne van a kompániában. Jóska még délben is a Zsigával bíbelődött. Apró kátránypöttyöket fedezett fel a szélvédőn. Hát még, ha nekilát azoknak az alig látható kis ragyáknak, amiket a nagyobb járművek nyomán felverődő zúza­lék üt a zománcon...! És neki­lát...! Hétfőn reggel a férfi jókor be­vágta maga után a kertkaput. Gyalog lódult a buszmegálló felé. Néhány lépés után beúszott Gazsó rókaképe. Mjntha csak itt lihegne a nyomában, olyan tisztán hallja. Mikor mosódik ki az ilyesmi az idegrendszerünkből?... „Én azért ezt nem hagytam volna, hallod...” Éppen Gazsó?! Ügy lenyelte volna, mint a vizet! Szemrebbenés nél­kül!. .. Legjobb esetben annyit mondott volna: „Csak teutánad, Karcsikám! Te már mégiscsak is­mered a járást!”... Igen, ezt kel­lett volna mondani, vagy valami hasonlót! De hát ki tud ilyen gyorsan kapcsolni? Legföljebb Ga­zsó, aki. ha leköpik, az esernyőjét kezdi keresni... Kölyökkoromban szétlapítom az agyát, ha valaki ilyet mond nekem. Mucsi is fake­reszt lenne ma a szentgyörgyi te­metőben. ha már akkor ilyen szá­ja van... Most úgy nézzek a sze­mébe. mintha mi sem történt vol­na?. .. Végül is mi történt? Tulaj­donképpen semmi. De egy életen át nyomna, ha szó nélkül hagy­nám. .. < Mucsi egész nap nem mutatko­zott, Ez nem is lett volna baj. Hadd gondolkodjék! Neki kell va­lamit kitalálnia, hacsak nem any- nyira tökhülye, hogy éppen most akarjon súgó nélkül boldogulni...! Sokkal kínosabb, hogy mindenki — mint amikor betör a meleg­front — akár ha ólomcipőbe bújt volna, olvan kelletlenül mozdul. Még a gépírónő is ingerülten for­dítja másfelé a térdét. Az elinté­zendő ügyek ellentmondásaik mö­gé rejtőznek, soha ennyi dünnyö- gés nem hangzott, délutánra az íróasztaloknál már csak bábok ül­nek. akik mögött minden kérésre és utasításra egy-egv objektív ne­hézség tárta szét a karját. Tudjuk, mikor ritkul így meg a levegő. Dehát Mucsi bent se volt egész nap! És nem is úgy főnöke, hogy egyetlen szóval vagy intéssel elin­tézhetné. A nagyfőnökök meg le se látnak idáig... De akkor mifé­le maffia ez?!... Harmadnap már-már ott tar­tott, elordítja magát, ahol a leg­többen vannak: „Mondjátok meg végre, mi az úristen van vele­tek?!...” összeszorította a fogát. Akár féllábon is kiböjtöli. amíg valami újabb csuda megmozdítja a levegőt. Negyednap már úgy jár- hatott-kelhetett és tehette a dol­gát. mint a tisztviselők többsége, akiket nem is utál. nem is kedvel. talán nem is ismer a főnökük. En­nek az állapotnak is voltak elő­nyei. Kevesebb viccet kellett me­sélnie, és ugyanazt kevesebbszer végighallgatnia. Lazulnak egy ki­csit a nevetőizmai... Aztán az ötödik napon összefu­tott Mucsival. Többször felidézte a jelenetet. Vajon a másik is raj­takapta-e, hogy egy pillanatra megtorpant, mint aki szót vár. Ez a pillanat talán még jobban meg­viselte. mint a szombati nagyje­pontosak-e az információim. De ahogy összerakom magamnak, nem volt sok választásod... a régi vi­lágban, ha valakit megsértettek, küldte a segédeit. Lehet, hogy le­vágták a fülét, lehet, hogy ő vágta le a másikét de a becsület oké volt... Ma mit tehetsz? Vagy for­dulásból bevágsz neki, akkor vi­seled a jogi következményeket.. Vagy felülemelkedsz, és láthatod, mi van... Nem kell mellre szívni. Gyakorlatilag nincs az embernek Trencsényi Imre: Kesztyű a zsebben, avagy a becsület lenet. Mint amikor az ember azt hiszi, kezet nyújtanak neki. de csak a kilincset keresték... Ha szombat éjjel nem uralkodik ma­gán, és azon nyomban orrba veri, rosszabb akkor sem lehetne!. . . De ki az a pihentagyú. aki egy várat­lan és oktalan sértés pillanatában készen rántja elő a szankciót?!... Napokba telt. míg törvények és szabályok közt kacskaringózó agy- tekervényeit oda-vissza megjárta a gondolat: „Sose azt nézzük, ki mondja, hanem igenis azt. hogy mit mond!” Szájában forgatta a nagy igaz­ságot. és:a a®on tűnődött: most megsüsse \fggy megfőzze?... Ólomtalpakon araszolt ez a hét. És ráadásul nem is volt szabad szombat. Nem bírta tovább, vala­kivel szót .^kellett váltania. Vág Bandit örvényként tartották szá­mon a gyorsabban vagy lasabban hömpölygő káVíierek sodrában. Az igazság bajnoka volt. Néhány éve így imádkoztak az igyekvőbbek a vállalatnál: „Ments meg uram min­ket minden konfliktustól, de legfő­képpen attpl. hogy Vág Bandi mel­lénk álljon!” Az évek során sokat higgadt a fickó, de azért legjobb csak elkerülni az ilyent... — Nálad mennyi van? — szó­lalt meg Jóska kissé rekedten, szándéka szerint azonban a legkol- legálisabb hangján. — Nyilván arra vagy kíváncsi — mosolyodott el fanyarul az egyko­ri bajnok —. mit beszélnek rólad a hátad mögött... ? — Te. neeem... — csavargatta az óráját elmélyülten a szerencse kitagadott fia. Aztán megemberel­ve magát, mégiscsak szembenézett az örvénnyel: — Miért? Mit be­szélnek? — Üsse kő — bólintott Vág Bandi. — Soha sem kedveltelek annyira, most mit játsszam a kí­méletest?. .. — Ez nyílt beszéd! — Mondom tovább. Szerencsét­len, betoji alaknak tartanak, már megbocsáss... A többit te tudod. Mi csak találgatjuk... — És azt az állatot?!... öt mi­nek tartják?! — Azt majd talán egyszer neki, személyesen... — Szerinted mi a bátorság? — Ebben meg neked van igazad. Marhaság... Nézd. nem tudom, választása. Megkaptad, használd egészséggel. Legközelebb majd te adod az elsőt, akkor töprengjen ő,! Ez van, öregem... Most már te mondj valamit!... Vasárnap délig minden fellelhe­tő keresztrejtvényt megfejtett. Ebéd után is nyugodtan viselke­dett. csak éppen nem beszélt. Ha Eszter megszólította. mosolyra húzta a száját, bólintott, és egy- egy pillanatra megemberelte ma­gát. Határozottan és rugalmasan felpattant a bőrfotelből, kikap­csolta a televíziót, bekapcsolta a rádiót — vagy éppen fordítva, va­riálva a dolgot a lemezjátszóval és a két magnetofonnal. Amikor a gyerekek mentek hozzá, levegőbe dobálta és bokszolni tanította őket.;. Az asszony már-már re­ménykedni kezdett. hogy újra minden egyenesbe jön... Egy ködös, őszi reggelen aztán a legrosszabb is megesett. Nem utasították ugyan nyíltan vissza kinyújtott kezét, de az már leg- szorongatóbb rémálmait is meg­csúfolta. hogy épp egy ilyen tejfö­lösszájú fogja kezdeni. Az új kol­légát bemutatkozásra hordozták körbe, s a hosszúcsontú. pattaná­sos fiú tenyérbemászóan kelletle­nül adta a csülkét. Talán egyre inkább elhatalmasodó fejfájása miatt nem tudta felmérni Jóska, hogy a kölyök saját tenyerének nyirkossága miatt vág olyan ke­serves képet... Másnap délben Esztert telefonon hívták, hogy mi van a férjével. Ész nélkül rohant haza. Se kocsi, se Jóska!... Valakit elő kell keríteni azok közül, akikkel akkor, szombaton éjjel együtt ivott! De hát kik le­hettek ott?!... Egy bizonyos, hogy Mucsi Kar­csi nélkül nincsen kompánia... És végtére is most Karcsi a legköze­lebbi haverja Jóskának... Nem most. hisz egy faluból valók. Jóska ugyan azt mondja. Karcsi mindent az anyja tyúkjainak, apja demi- zsonjainak meg az ő súgásainak köszönhet, de azért családostul is össze-összejöttek régebben, míg Sári el nem költözött... — Én nem tudom, mi baja Jós­kának — dörmögte Mucsi a kagy­ló mellé. — Valahogy olyan ma­gának való lett az utóbbi idők­ben... — Pontosan egy bizonyos szom­Alfi Vivfrn (Brazília) Kompozíció A gyerekek kinn játsza­nak a kertben. Vihán- colás. szaladgálás — egyszer csak sírva fa­kad az egyik. Jajve- székel. ahogy a torkán kifér. Hir­telenjében nem is tudom megálla­pítani. melyik. Szaladok ki a ház­ból, látom, a kisebbik bőg keser­vesen. — Mi történt? — Gergő megrúgott. — Nem rúgtam meg, csak Dávid a török! — védekezik rögtön a na­gyobbik. — Ezt hogyan értsem? — Gergő megrúgott, mert én vagyok a török. — Tehát mégis megrúgtad — venném kezelésbe Gergőt. Hátrál, nézi. hova fusson, de közben hevesen magyarázza: — Igen, mert ő a török, és.. — És akkor meg kell rúgni? Mi­csoda dolog ez?! — Csak levívtam!... — A tévé­ben is megrúgják a törököket! — Dehogy rúgják! — De rúgják, láttam. Ügy meg­rúgják. hogy felbukfencezik... Mindegyik nekiesik a falnak. Ide rúgnak nekik... a hasukba... — Most már nem akar elfutni, érzi, hogy a fenyítést egy kis vita árán bat .éjjel óta! Ügy tudom. Kar­csi. együtt voltatok...! Néhány pillanatig csak szusz»- gás hallatszott, aztán öngyújtó­kattanás. — Á...! Tudod, hogy van ilyen­kor. .. Hülyülünk egymással össze - vissza... Nincs jelentősége... De bocsáss meg. a másik vonalon ke­resnek. .. Jóska sötétedés után vetődött haza. — Hol járták te... — nézett vé­gig rajta elgyötört tekintettel az asszony. — Megnéztem anyámékat.. Rosszat álmodtam... — Megmondanád végre, mi ba­jod? — Nőm van és őrült vagyok! — Ilyet senki nem mondott!... De a haverod is észrevette... — Milyen haverom?! — Hát a nagy haverod! A főba­rátod! Akivel sülve-főve együtt vagytok! Mucsi!... Pofon szökken a férfi markába, de nagy erővel visszagyűrte. — Te szerencsétlen! — kapott a halántékához. — Tudod, kivel tárgyalsz, te... énrólam?! Azzal aki egy perc alatt kétszer küldött el az anyámba!... Most mit bá­mulsz?!. >. — Mucsi ? — Muesli! Mucsi! Hát mit vártál tőle?!. ..ß ibß'i — És te...? — Köszönöm, jól vagyok... De az úristenitT'várj. ilyenkor ne le­gyen más dolgod, hadd mondom most már* eí!... Kártyatrükköket csinált. Tátottuk a szánkat. Ezt ér­ti. nincs mese. Aztán egyszer csak billegetni kezdi magát: „No. ko­raszülöttek, kiscsoportosak! Aki ezt utánam csinálja, annak kinya­lom...!” Nem mintha erre nagyon pályáztam volna, de átláttam a szitán. Én is jártam az apámmal vásárba. Nyúlok a zsugáért, mon­dom. adja ide, mepróbálom. Tud­ta, hogy én nem beszélek habra, ellöki a kezem: „Te menj...” Már ahová küldeni szokták az embert. „Karcsi — mondom neki. bennem is volt már valamennyi —. az anyámat hagyd ki. Tudod, hogy mifelénk ezért mi járt Nyilván másképp akartad magad kifejez­ni”. Erre kifejezte magát még egyszer, ugyanúgy. Akkor legyin­tettem. és hagytam, hadd hőbö- rögjön a többieknek... Azok akkor csak lapítottak, meg még némelyik engem csitított. csak Gazsó... Okos akartam lenni, rosszul számoltam. Nem tudtam, hogy az emberek ilyen önérzetesek — a más kontó­jára...! okáig hallgattak. Esz­ter sóhajtott nagyso­kára: — Hát nem tudom... — Mit nem tudsz?! — csattant fel a férfi. — Végig­gondoltam azóta százszor! Bármi más megoldást választok, csak még rosszabb. . . — Lehetséges... — sóhajtott új­ra az asszony. Egyik válla maga­sabbra emelkedett a másiknál, és tekintete a szoba sarkán túl kez­dődő semmiben kalandozott... Szentirmai Zoltán (Mi Fényképfelvétel« Nemzetközi Kis] Tandori Dezső: Négy alak Épületes négy alak: „Járd be körüket, ahhoz, hogy meglégy”. Nem a Tavasz, Nyár, nem az ősz és nem a [Tél ­csak négy Alak jár. 4 Leül az első, néz: keveslik, sokallják? Az épp a kellő. Hőköl a másik. Nézi az első hátát, ő maga látszik. Kissé kibillen mögötte a harmadik; pagoda-ívben. Maradj rugalmas, szól a csontos negyedik. Virraszt; elalhass. Szeder Katalin: Kapuzárás Mielőtt elhagysz, ifjúság, próbálj meg visszanézni. Űgysem talál többé reád, ki bánatod megérti. Mit bánom, hol váltasz [ruhát, milyen mocsárba fekszel, csak nékem is, sötét [virág, nyílj még. Egyetlenegyszer. Szakonyi Károly: Ahogy ők látják megússza; Dávid is elcsendesedik, szipog ugyan, de figyeli a bátyját. — Dáviddal láttuk a tévében. Ugye, Dávid? Levívják őket. — Nem a törököket! — száll vitába a kisebbik. — De igen. azokat! — Csak a kapitányokat! Ugye, apa — szipog Dávid —. a törökö­ket nem kell megrúgni, ‘ csak a kapitányokat. — Egyáltalán... senkit sem kell megrúgni — mondom. — Ilyen butaságot ne játsszatok! Hogy ta­lálhattok ki ilyet? — Nem mi találtuk ki — néz fel rám Gergő. — Nem? Hát akkor kicsoda? — Hát most mondom! Az embe­rek! Az emberek rúgják egymást, azt láttuk! • * • Első nap az óvodában. Délután Gergő nagy hangon meséli, milyen jó játékok vannak, mit mondott az övó néni, hogy telt el a nap. Dávid hallgat. — És te? Hogy érezted magad? Ugye. jó ott? Nem szól. Kicsit felhúzza a vál­lát. — Hát... — Na. mondd csak, milyen volt? Megint egy kis csend. Aztán: — Kár, hogy gyerekek is vannak ott. Dávid kérdezi: — Mama, az ugye nem ér sem­mit. ha az embert fejbe vágják, és utána azt mondja: „Nem fáj. kö- saönöm a lekvárt!” * » • Hunyorogva jönnek ki a szobá­ból. A tévét nézték. A méhek éle­tét mutatta be a film. Dávid azon­nal közzé akarja tenni friss érte­süléseit. elmondja, mit láttak. — Bemásznak a legyek a virág­ba, és kiszedik a mézet. — Nem a legyek — javítja ki Gergő. — A méhecskék. — Igen, a méhecskék — helyes­bít Dávid. — És nem a mézet szedik ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom