Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
Nemzetközi körkép 1981, AUGUSZTUS 9. NSZK Őszi csaták előtt Nyugat-Európa legerősebb gazdasági hatalma és egyben az Európában állomásozó amerikai haderő alapvető támaszpontországa az NSZK rendkívül súlyos stratégiai és gazdasági nyomás középpontjába került. Ennek következtében konfliktushelyzet bontakozott ki a kormánykoalícióban s az országban. Tavaly októberben a kormánykoalíciót vezető szociáldemokraták a szavazatok 42,9 százalékát kapták meg; a legújabb közvéleménykutatás szerint csak 35 százalékra számíthatnának ha ma tartanák a választásokat. Maga a párt is három nagy áramlatra bomlik. A centrumban álló Schmidt kancellár áramlata a parlamenti frakcióban még feltétlen és abszolút többséggel rendelkezik, magában a pártban azonban már nem. Helyi és tartományi szinten egyaránt balról bírálják a kancellár magatartását. A szavazótábor egy része is bal felé távolodott el a párttól, elsősorban a felfegyverzés ellen is küzdő „természetvédők” (az úgynevezett zöldek) oldalára. A párt szavazóinak egy másik része jobbra csapódott, a koalíciós partner, a szabad- demokrata párt felé. (A közvéleménykutatások szerint a szabaddemokraták ma a szavazók 11 százalékát kapnák.) Ugyanakkor maga a szabaddemokrata párt is megoszlik. A centrum és a jobboldal felett feltétlen^ befolyással bíró Genscher külügyminiszterrel szemben egyre erősebb a párt bal szárnyának nyomása. A NATO rakétadöntése Sorrendben először stratégiai kérdések osztották meg a nyugatnémet kormányt. Pontosabban: annak a NA- TO-határozatnak a következményei, amely már 1979 Schmidt kancellár és az általa vezetett centrum elfogadja, a párt balszárnya azonban nem. Rendkívül fontos szakasza volt a kormányzópárton belüli erőpróbának, hogy a bírálók táborának élére Brandt volt kancellár, az SPD jelenlegi elnöke állott, akinek nemzetközi tekintélye vitathatatlan. Brandt moszkvai útja — ki nem mondva — a német kormányzópárton bélüli szakadást tükrözte. Brandt jelentős eredményekkel tért haza Moszkvából. A Szovjetuniónak már régebben is volt egy úgynevezett moratórium-javaslata. E)rezsnyev Moszkvában ennek egy még nagyvonalúbb és kedvezőbb változatát tárta Brandt elé. Eszerint az Egyesült Államok folytathatja az új közép-hatósúgarú rakéták gyártását. A Szovjetunió mindössze azt igényli, hogy ne küldjenek új amerikai rakétákat Nyugat- Európába. Ebben az esetben mára rendkívül kedvezőtlen 1gazdaságpol!tikájuk (magas kamatláb, a dollár árfolyamemelkedése a márkával szemben) felülvizsgálását. Ugyanakkor azt is követelték, hogy az NSZK mondja fel a mintegy tízmilliár- des nagyságrendű szovjet— nyugatnémet megállapodást (Ennek értelmében az NSZK szovjet földgázt kapna csőszállítmányok ellenében.) Ezzel az új nyomással szemben Schmidt már kénytelen volt keményebb magatartást tanúsítani. Nem fogadta el a szovjet—nyugatnémet földgázüzlet felrúgására irányuló követeléseket, és az amerikai gazdaságpolitikára hárította a felelősséget azért, hogy Bonn e napokban súlyos gazdasági megszorításokra kényszerül a csaknem ötvenmilliárd márkás költségvetési hiány leszorítására. Reagan amerikai elnök cs Schmidt nyugatnémet kancellár egy Golf autóban Ottawában. A kancellár szemlátomást nem élvezi a helyzetet ^8© (Fotó: — KS) végén született, s amelyet „kettős határozatnak” neveznek. A NATO úgy döntött, hogy olyan típusú Pershing—2 rakétákat és cirká- lónakétákat helyez el Nyu- gat-Európáhan, amelyek a Szovjetunió területének jelentős részét elérhetik. A nyugat-európai szövetségesek és mindenekelőtt Bonn már akkor felbukkanó aggodalmait Washington azzal igyekezett csitítani, hogy ugyanebben a határozatban előirányozta: tárgyalásokat is kezd a Szovjetunióval e .középható-sugarú rakéták problémájáról. Csakhamar kiderült azonban, hogy a kettős határozatból az amerikaiakat egy dolog érdekli: az új középhatósugarú rakéták telepítése. A tárgyalásokat — mint azóta többször is leszögezték — csak akkor óhajtják elkezdeni, ha előbb az új pusztító eszközöket rendszerbe állították. A kettős határozatnak ezt az amerikai értelmezését maga sem állít hadrendbe új, közép-hatósugarú rakétákat és a jelenlegi egyensúly feltételei mellett meg lehet kezdeni a tárgyalásokat. Második csapás: Ottawa Brandt visszatérése után heves, bár burkolt vita kezdődött Bonnban. Schmidt és környezete először jelentéktelennek állította be a Brandt-utazás eredményeit, és azt az amerikaiak által sugalmazott érvet ismételte, hogy a Szovjetunió állítóla-' gos túlsúlyának megszüntetésére előbb végre kell hajtani a Washington által követelt új fegyverkezési szakaszt, és csak azután kerülhet sor tárgyalásokra. Nagyjából így állott a helyzet, amikor az ottawai tőkés csúcsértekezleten az NSZK újabb, ezúttal gazdasági természetű nyomás alá került. Az amerikaiak visz- szautasították az NSZK száSchmldt ‘ visszakozik Ez a gazdasági nyomás látnivalóan visszahatott a politikai helyzetre. A szociáldemokrata párt vezetősége — háromhetes késéssel — közös nyilatkozatban méltatta Brandt moszkvai útját. Ugyanakkor (hasonlóképpen jókora késéssel) nyilvánosságra hozták Reagan amerikai elnök Schmidthe? írt levelét, amelyet még az ottawai értekezlet előtt- írt. Ebben azzal nyugtatgatja a bonni kancellárt, hogy Washington megfelelő időben, esetleg még november-decemberben tárgyalásokat kezd a Szovjetunióval. Mindez azt mutatja, hogy a rendkívül nehéz helyzetben manőverező Schmidt kancellár a nyugatnémet közvélemény hangját és pártja belső helyzetét is figyelembe véve némi visz- szakozásra kényszerült. A harc azonban tovább folyik, s amennyiben az amerikai tárgyalási ígéret üres szó marad, a szociáldemokrata párt 1982 áprilisában tartandó országos konferenciáján a párt balszárnyának általános támadása bontakozhat ki a kancellár ellen. A következő hónapok nyugatnémet belpolitikai eseményeit, Schmidt kancellár politikai jövőjét és talán a jelenlegi koalíció továbblépésének lehetőségeit is döntően befolyásolja majd hogy tovább hátrál-e Bonn a Reagan-kormány stratégiai és gazdasági nyomása előtt. — i— e [ k I *T"I vH TnB L*i r* í1 JVC« ■ «■*•-- ^3 _. i A, . í * _JrSL<; >^BBÉ3«AKMyt «JmOL. Radzsai, az új elnök Baniszadr megkezdte második száműzetését; s persze, hol másutt, mint Franciaországban, amelyet 1979 februárjában a haza induló Khomeini ajatollah külön gépén hagyott el. Akkor az imám egyik legközelebbi tanácsadója, ma legveszedelmesebb ellenfele Legalábbis Teheránban a hatalom mai birtokosai így beszélnek róla. Alig több, mint két év telt el a sah elűzése óta és az iszlám forradalom legnevesebb gyermekeit is felfalja. Ha nem szöknek meg előle időben, mint az ex államfő. De nem mindenki menekülhet el Iránból a másképpen ' vélekedők közül. A hatalmat immár tökéletesen monopolizált „kemény iszlám” vonal vezetői, az úgynevezett fundamentalisták pedig mind kevésbé ismernek könyörületet. A közelmúltban Kairóba szökött iráni főtiszt úgy nyilatkozott, hogy az országban tömegméretű üldözés folyik, rengeteg embert hurcolnak meg, tartóztatnak le, kínoznak meg, végeznek ki. Nos, könnyen lehet, hogy a repülőtiszt elfogultan, s túlzóan nyilatkozott. Csakhogy az Iránból áradó hírek hasonló képet festenek az ilSzlám köztársaság közállapotairól. Nincis olyan nap mostanában, hogy ne jelentenék, be Teheránban néhány ellenzéki kivégzését Az állandó tömör indoklás: az iszlám köztársaság intézményei ellen bújtogattak, illegális propagandaanyagokat terjesztettek; JbeKiltott szervezetek tagjai voltak. Az életével játszik ma Iránban az, aki tagja az iszlám forradalom győzelmében oroszlánrészt vállalt mudzsahedi- nek (baloldali, de mohamedán alapokon álló szervezet) szövetségének, vagy aki a volt elnök sokszorosított üzeBaniszadr, a megszökött elnök netedt, felhívásait terjeszti, esetleg betiltott lapokat oszt szét az emberek között, de még azok is, akik csak tüntetnek. Sőt, azok leginkább, mert bizonyosnak látszik, hogy az elmúlt hetekben kivégzettek többsége olyan fiatal, akiket még a Baniszadr leváltásakor rendezett ro- konszenvtüntetések idején fogtak el az iszlám gárdisták. Mi egyebet mutat mindez, mint a hatalom fokozódó nyugtalanságát? Pedig végtére is a két éven át dúló ádáz küzdelem a hatalomért látszatra befejeződött. A fundamentalisták utolsó ellenlábasa, Beniszadr, úgy járt, mint a sah idején: emigrációba kényszerült, s még örülhet, hogy élve megúszta. JA hatalmi harc azonban nem dőlt el, csak más eszközökkel folytatódik. A mindennapos merényletek, bombarobbanások mutatják, hogy az illegalitásba szorított ellenzék maga is az erőszak fegyveréhez nyúl. Az állami terror vetélkedik az egyéni terrorral. S nyomukban gyorsan nő a politikai háború áldozatainak száma. Mindez azt sugallja, hogy semmiképpen nem fogadható el készpénznek a teheráni kormányzat állandó propagandája, amely szerint a perzsák túlnyomó többsége lelkesen támogatja a mai rendszert Ezt még az elnökválasztáson győztes Radzsai kormányfőre adott mintegy 13 millió szavazat sem bizonyíthatja. Hiszen a voksolás élve kényszer- pályára volt irányítva: nemcsak vallási kötelességgé tették a szavazást, hanem a választó személyi irataiba is bejegyezték, hogy szavazott, s nem titkolták: akinél hiányzik a pecsét, annak később problémái lelhetnek. Alternatíva sem volt, hiszen Radzsai ellenjelöltjei maguk is a miniszter- elnök támogatására szólítottak fel. Úgy tűnik, a lakosság felét kitevő nemzetiségieket leszámítva, az irániak többsége még támogatja Khomeini t és végrehajtóit, de nagyon jelentős, nyilván milliókban mérhető már azoknak a száma, akik aktívan vagy j passzívan f;zem beszállnak, nem értenek egyet Teherán mai, hatalmukat a vallási fanatizmusra építő uraival. Ezek között ma még talán nem sorsdöntő erő a fegyverrel is harcolni kész ellenzék, a mudzsahedinek, a fe- dajinok tábora. De egyrészt kezükben igen sok fegyver van, másrészt máris találkoztak az értelmiségiek és a liberális burzsoázia Baniszadr nevével fémjelzett áramlatával. A jövő tehát nem megnyugtató a vallási vezérkar és segítőik számára, s ezt bizonnyal maguk is látják. Ezért az idegesség, ami az elnyomás mind keményebb formájában nyilvánul meg Iránban. Avar Károly Khomeini ajatollah hívei körében leadja voksát a július végi elnökválasztáson Összeállította: Constantin Lajos
