Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. AUGUSZTUS 9. lArcképvázlatl Doktor asztalos gyárigazgató GYÓGYÍTÓ KÖZÖSSÉG Előtanulmányokat folytattam, de nem mentem velük semmire. Elolvastam például Bozsik Valéria Vezetők és vezetettek című könyvét, amelyben jól kirajzolódik a gyárigazgatókkal készített interjúk nyomán a keménykezű. a szuperdemokrata, az arisztokratikus, három lépés távolságot tartó, az atyáskodó. a gyár nagyapja stílusú vezetők arculata. Kudarcot vallottam, mert dr. Szilassy József egyénisége, s erről szó’ni. nehezen tűrne meg bármilyen klisét. Ha csupán a szakmai titulusokat zongo- rázzuk végig — jogász, funkcionárius. asztalos, főtechnológus. üzemgazdasági osztályvezető. gyárigazgató — érzékelhető, hogy a róla alkotott kép nem helyezhető semmiféle keretbe. Furcsállom, hogy beszélgetésünk eleién a fiatalkori éveiről szólva nem önmagáról. hanem közvetlen ’Munkatársairól mesél. Múnkatár- sairól? Tanítómestereiről, noha azok pár évvel voltak idősebbek nála. Aczél Györgyről. Úszta Gyuláról — akikből később az évek bizonyították, egy nemzedék. éev orezág tanítómestere, felelős vezetőie lett. Azután világossá válik előttem, hogy mennyiben voltak fontosak ezek az esztendők: lendületet. szárnyakat adtak még akkor is. amikor a történelem sodra miatt nem egy pártfunkcionárius a munka- padot választotta. Szilassy József akkor tanulta meg az asztalosmunka fogásait. Már a sátoraljaújhelyi bútorgyár főtechnológusa, amikor 1962-ben a Tisza Bútoripari Vállalat csongrádi központjába kerüL Bár úgy mondta: .műsoron kívül”, mégis leírom azt a viccet, amit egy munkás mondott el neki, miután a cég üzeméből a központba került. (Miért? Egy kevés abból az emberből, aki a humor segítségével úgymond kívülről, messziről nézd az eseményeket, benne önmagát.) Szóval azt mondja neki ez a munkás — meséli —r- tudja Szilassy elvtárs. mi a különbség egy gyáregységben és egy vállalati központban dolgozók között? Az előbbiekben az okosak bolondoskodnak, az utóbbiakban a bolondok okoskodnak. Nevetünk... A hatvanas évek sok üzemnek a beolvadását, a centralizációt hozták. Akkor szervezték meg a Tisza Bútoripari Vállalatoll öt gyáregységgel. S nem kevés gonddal. (Ehhez csak annyit illusztrációként hogy meglehetősen nehéz volt a gyártást úgy összehangolni. irányítani, hogy az egyik üzem Csongrádon, a másik Sátoraliaúiihelven működött.) Amikor Szilassy József a vállalat szolnoki gyárának igazgatói posztjára került már elkezdődött a megyeszékhely egyetlen bútoripari üzemében a rekonstrukció. ötvenmillió forintos. Egy kis üzem életében micsoda pénz! Gépeket vettek rajta, új technikát, és építkeztek belőle. A termelési felfutás bizonyítja, megérte a befektetés, de nem szabad szó nélkül hagyni i.apróságokat”. Szilassy József mondja mint újdonsült igazgatótól megkérdezte tőle a gépeket szállító NDK- beli eég mérnöke: sűírűek-e Magyarországon a földrengések? ö gondolkodott a válasz előtt, felidézni a jóné- hámy évtizeddel kacáibban megtörtént földindulás időpontját, amikor a mérnök megmagyarázta: csak azért kérdezi, mert ezek a csarnokfalak olyan vastag betonból 'készültek, hogy nincs az a földrengés, amely letdpor- ja őket. Termésfelfutás — a rekonstrukció előtti évben 29 millió forint volt a gyár termelési értéke, az azt követő első esztendőben 120 millió. S az 50 milliót 3 év alatt visszafizették az üzemiek. Nem kevés küszködés árán. Az igazgató említi egyik művezetőjét;, aki azt mondta — legnagyobb baj az, hogy nem adtak a gépek használati utasítása mellé szaktudást.. Egy fényképről beszélgetünk, amin látható, ahogyan a gép mellett lovaskocsin rakodnak a rekonstrukció idején — száll a por... Az automaták könnyen feledtetik ma már ezt a hőskort, mint ahogyan a Kriszták. a Nikolettek, a szép konyhabútor-garnitúrák. a libazöldszínű kredencet. Persze nem csuoán a gyártmányok változtak, hanem a készítőik is. Sok nő jelentkezett itt a hatvanas években munkára, jelentős részük ma már szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik. S büszke rá a gyár volt igazgatója, hogy még kihelyezett faipar ri technikum is működött náluk. Pedig a bútorgyártás a könnyűipar nehézipara. Szilassy József újabb nevet említ. Azt mondja vegyük csak Tóth Istvánná élragasztó esetét Ez a munkásasz- szony egy műszakban 130— 140 mázsányi megmunkálandó anyagot is feltesz a gépre. Az automatikus adagolás megoldása az utódaimra vár — fűzi hozzá. Arra gondolok: szolid, humanista. s ezen a képen csak az a felcsattanása módosít keveset amikor egyik kudarcáról beszél. Ennek a gyárnak ma nincs szerződése — mondja. Mert megállapodás az, amit bárki, bármikor olcsón felrúghat? Ha felrúgja — teszi hozzá. Folytatja: hallom, hogy egy vállalat a másikkal szocialista szerződést kötött. Kérdezem én. mitől szocialistább ez a megállapodás, mint egy másik, bármelyik partnerével. Arról is beszél, hiba. hogy a szerződések megszegése pusztán apró bírsággal puha forintok elveszítésével jár. Mindez egy azon gondok közüt amelyek esetenként feliad táto a leckét. S még egy téma.» a gyárral összefüggésben: a találmányairól kérdezem, hiszen tudom, a boltokban is kapható az a gyártmány, aminek frontja természetes fa. méghozzá szalagparkettából. Ezt megelőzte még két nagyobb horderejű konstrukciós és technológiai ötlet, mindegyiket közösen utódjával együtt dolgozták ki. Megtudom. bár a terméket forgalmazzák. veszik, keresik is. megállapodás a találmányról a vállalat és a feltaláló között nem született. Azt kezdem latolgatni, kinek fontos és mennyiben esv újítás, s érzem ..síkos” a nálva. ahová kanyarodtunk társalgásunkban. Ami kifejeződik abban: beszélgető partnerem határozottan kijelenti a negyedik találmányukról nem beszél. Annál szívesebben a gyár kialakuló külföldi kapcsolatairól. vagy az idegennyelv fontosságáról — hiszen például ő némétül jól beszél. Szakirodalomra ezután még több idő jut. A ..rájuk hagytam”. vagy a „utód” szavakból sejthető: Szilassy József nyugdíjba vonult a napokban. Szóval még több szak- irodalmat fordít a gyárnak, a vállalatnak — mondja s hozzáteszi. bizonyosan igényt tartanak rá. Több idő jut mindig segítő feleségének az unokáknak, a két fiának, az irodalmárnak, aki kandidátusira készül, s a kisebbik orvosnak — akikből sajna, nem lett faipari szakember. Egy dologról meglehetősen keveset beszéltünk: a kitüntetésekről. Ügy érzem, illetlenség lenn’e. ha nem említeném meg a Kiváló újító, címet, az Országos Béketanács vagy a Faipari Tudományos Egyesület magas elismeréseit. s a Munkaérdemrend aranyfokozata kitüntetést. Segítenek érvelni. Szilassy József ugyanis említi a gyári asszonyokról szólva, hogy nehéz gyorsabban előre köszönni náluk. Segítenek érvelni, mert én ezen. a szituáció ellenére, tulajdonképpen nem is csodálkozom. Hajnal József Űjszászon, a Hetényi Géza megyei kórház pszichiátriai és rehabilitációs osztályán lépten-nyomon meglepődik az érdeklődő laikus — és lépten-nyomon arra kényszerül, hogy leszámoljon egy mendemondákból és — ki tudja hol, miben gyökerező — előítéletekből szőtt tévhittel. Nem lát borzongató rácsokat, rejtélyesnek tűnő, lezárt épületszárnyakat, s a folyosón, a parkban sétáló, üldögélő, beszélgető betegek sem keltenek benne különösebb rossz érzést, szorongást. A liftkezelő barátságosan köszön. Fölfelé menet, s majd amikor megérkezünk, az időjárásról, az aznapi újságról és — irodalomról csevegünk. Minden más kórházi osztálytól élesen különbözik az épület belső képe, összhatása: élénkek, vidámak a színek Kint köröskörül hatalmas park, (mellesleg természetvédelmi terület), virágok, sétányok, zöldfüvű tisztás, aprócska fürd őmedence. Mielőtt elandalít a kellemes környezet, zökkenjünk vissza a valóságba. Dr. Thaly Gedeon osztályos orvos így jellemzi — röviden — az intézetett — Két — egyenként 85 ágyas — osztályon (amelyek felvevőterület szerinti, párhuzamosan működő osztályok) a legkülönbözőbb eb mebetegségekben szenvedőket kezeljük, — és ez az intézet a megye egyik kijelölt alkohológiai osztálya is. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az alkoholizmus népbetegség, következésképp a mi betegeink jelentős hányadát alkoholisták alkotják. Üres ágy nincs tehát Űjszászon. Sőt: a kényszergyógykezelésre kötelezettek illetve az alkoholelvonó kezelést önként választók „sorban állnak” az ágyakért. Ráadásuk bizonyos szezonalitás- sal (például szőlőtermelő vidékekről ősszel, újbor idején) jönnek a delirium tré- menszben szenvedők. És így tovább, ördögi körben, mert hisz az alkoholbetegek esetében a lelkiélet kóros elváltozásaival, a szociális magatartás zavaraival, s egyéb súlyos személyiségzavarokkal is számolni kell; másrészt a lelkileg labilis emberek könnyebben nyúlnak a pohár után. Az alkoholizmus talaján sarjadzó betegségeken kívül az újszászi intézet gyógyító emberei természetesen szembenéznek az elmebetegségek megannyi típusával — hasa- dásos elmezavarral, mániásdepressziós elmezavarral, öregkori elmebáhtalmakkal. A „típus” szó persze pontatlan. Kissé leegyszerűsítve inkább: ahány beteg, annyiféle betegség' S ez a tény kell, hegy feltételezze az alkalmazott terápia komplexitását, árnyaltságát. Részlet az egyik beteg verséből, amely az első emeleti folyosón levő, „A gyógyulás útján” című faliújságon olvasható: „Legfőbb orvosság nem a tabletták sokasága, hanem az emberség...” Más helyütt: „S mit tesz az orvosi kar meg az ápolók raja itten? Verseng a fenyvessel: egészségre tanít.” Az írásban — amellett, hogy a túláradó hála sugárzik belőle — benne foglaltatik a lényeg. Dr. Thaly Gedeon, voltaképpen ugyanerről, így fogalmaz: — Az eredményes pszichoterápia elengedhetetlen feltétele a jó, empátiás (bele- érzésen alapuló) kapcsolat a betegekkel. S ez nemcsak az orvosokra vonatkozik, de mindenkire, aki nálunk dolgozik. Azoktól, akik a betegekkel közvetlenül foglalkoznak, — a terápiás team minden tagjától, egész embert követel ez a munka. Az sem mellékes, — például — hogy egy takarítónő, hogy kéri meg a beteget, hogy menjen arrébb. Példának, viselkedési modellnek kell lenni a betegek előtt. A két párhuzamos osztályon dolgozó terápiás teamet hét orvos, pszichológus, gyógypedagógus, szociális gondozó, továbbá a kórház más osztályain dolgozókhoz képest — igen jól képzett nővérek, ápolók alkotják — természetesen arányos elosztásban. A teameket ún. terapeuták egészítik ki, akik állandó, szoros kapcsolatban állnak a betegekkel. A gyógykezelés célja: helyreállítani a föllazult személyiségleket, olyan egyensúly-helyzetbe hozni őket, amellyel (talán) be tudnak illeszkedni a „kinti” társadalomba is. Az alig négyéves múltra visszatekintő újszászi intézménynek komoly eredményei vannak: sokan jutottak innen vissza családhoz, munkához, közösséghez. Igaz — ,kintről” sokan kerültek TJjszászra visz- sza is, nem egy esetben másodszor, harmadszor, s rendszerint mind rosszabb állapotban. (Alkoholelvonó kezelések után — sajnos — elég gyakori a visszaesés.) Bepillantva a gyógykezelés mindennapjaiba érzékelhető a törekvés: a „benti” társadalom-modellben mintegy újra „megtanulható”, rögzíthető mindaz, amit a betegségek csak nyomokban hagytak meg. A gyógyszeres íerápiával egyenértékű szerepet kapnak a csoportokban történő önismeretet erősítő beszélgetések, a munka, a játékos „szín és forma” csoportfoglalkozások, a séta, a közös szórakozás — s mindez egy kellemes miliőben. Hétfőn esténként — tv-adás nem lévén — szabad, kötetlen programot szerveznek a betegek, rendszerint öntevékenyen. Meglepően és elszomorító- an sok a fiatal. Egyikükkel a munkaterápiás műhelyben beszélgettünk Huszonöt év körüli fiatalember, pihent, sima arccal. Nevetve mondja, most már semmi baj, csak a „kaját” kevesli. A ceglédi EVIG-nek dolgozik a műhely, kapcs alódobozok széleit reszelik, s menetet vágnak bele. Elvonok ezelésen van itt a fiatalember — önként jött. „Képlete” szinte mindennapos. Ingázás a munkahelyre, haverok, egy pohár, két pohár, sok pohár. Ö mondja: italosán elképesztően agresz- szíwá vált. Később „ugrott a jogsi”, majd verekedés és természetesen jöttek a zűrök otthon is. De ezentúl minden másképp lesz Az elvonó kezeléssel kialakított egyensúly — ez köztudomású — rettenetesen 'kényes. A nagy feladat a gyógyult (és környezete) számára: az egyensúly megtartása, megerősítése. A csoportbeszélgetéseken s más terápiás foglalkozásokon is a gyógykezelést irányítók következetesen az „én” felelősségének felerősítésére törekednek. Ezek a beszélgetések fontos részét képezik a terápiának. A legváltozatosabb témákról esik szó. Egy délelőtti — tulajdonképpen a naponta indító — úgynevezett „nagy csoport” megbeszélésén — a dr. Balázs- Piri Tamás főorvos vezetése alatt álló osztályon — részt vehetett a szerző is. A teljesség igénye nélkül — amiről szó esett: kezdetben apró, de nem mellékes praktikus dolgokat beszéltek meg. Egy helyen elengedte a padlót a műanyagborítás, elromlott a vasaló, meg lehet-e csinálni, holnap bezár a kisbolt, lehetne talán az osztályra pár láda üdítőt felhozni, aztán felállt egy néni, s mondta, ő már teljesen jól érzi magát, mienne haza. „Valóban jól érzi?” — dr. Göncz Kinga kérdése után egymás után szólalnak meg az osztály betegei, meghökkentően okosan, elmé-_ lyülten érvelnek — jobb lesz" a néninek, ha marad. Valaki megszólal — mindenki szeretne hazamenni. Másvalaki: én nem. (Nevetés). A hazamenést fölemlítő asszonyt közben cserbenhagyja az önfegyelme, föláll, téblábol, az ajtóhoz megy, majd miután dr. Göncz Kinga pár szóval maradásra bírja, visszaül a helyére, de csak percekig marad ott, — az egyórás beszélgetés vége felé egyre sűrűbben áll fel. Fiatal férfi: „Hazamentem és izgatott, ideges voltam. Azért ittam, hogy ez a feszültség elmúljon. Különben dühöngtem, csapkodtam, veszekedtem.” Meglehetősen szabatosan, gördülékenyen fogalmaz —• nem fogadkozik. Van, aki mindent és mindenkit hibáztat a saját alkoholizmusa miatt, önmagát nem, sőt tagadja azt is, hogy egyáltalán erősen ivott volna. Az osztályvezető főorvos, az orvosok, a pszichológus, a nővérek könnyedén irányítják a beszélgetést, a betegek szembesítik, ütköztetik véleményeiket. Nyitottság — minden tekintetben. Ehhez egy fontos adalék: hétvégieken, de előfordul, hogy hét közben is, a betegek hazamehetnek. Szükség van az éles vitára, a konfliktushelyzetre, hiszen a „kinti életre” készítik fel a betegeket És odakint nem pusztán a „legkisebb öldöklő angyal” (ahogyan a költő, Nagy László nevezte az alkoholt) képében leselkedik rájuk veszély. Mindenkit érnek sérülésék — s ezek az emberek nagyon sérülékenyek. És a „kint” s a „bent” között nincs, vagy csak alig van átmenet. Dr. Benedek Lászlóval és dr. Göncz Kingával a gyógyult alkoholisták klubjairól beszélgetünk. Szolnok megye a maga négy szervezett klubjával e tekintetben a ,jók” közé tartozik. A szolnoki „Reneszánsz” klubot — közművelődési berkekben is — országszerte ismerik. Benedek doktor egy Űjszászhoz közeli faluban próbálkozott, nem utógondozó jellegű klub létrehozásával. — Az eredeti elképzeléseim egy részét föladtam — mondja. — Pedig úgy is lehetne, kellene csinálni, hogy abban a közegben, ahol élnek, ott kellene gyógyítani. Mindezt egy pezsgő, „anti- kocxmai” élet keretében. Itt az osztályon sok az olyan eset, hogy itt jól van, de kint nem tud meglenni. A módszer, amit a faluban kipróbáltam — nehéz. Eredetileg negatív értelemben „deviáns” emberekből alakult egy jó értelemben vett „deviáns” közösség. Figyelték őket, úgy tűnt, eleve gyanús, ha valaki korábban ivott és most nem iszik. Pia nélküli közösségi hely? No, nem — ez sok a jóból A klub kissé átformálódva, a konfliktusok ellenére ma is működik. Dél felé iár az idő. A terápiás műhelyekben — a könyvkötészeten, a varrodában, a szőnyegszövő műhelyben, a bőrdíszműveseknél, a matracmosóban, az EVIG- nek dolgozó lakatos műhelyben — varrnak, szőnek, szerelnek, fúrnak — dolgoznak. Évente több, mint egymillió forint értékű munkát végeznek — többségében hiányos felszerelésű műheüyefcben. Az orvosak sem elégedettek azzal, ami van, de — többre nem igen van lehetőség. A pszichiátriai kezelésben részesültek számára a megyében nincs védett munkahely, s a föntebb már említett átmeneti munkahelyekre is nagy szükség volna. Létezik viszont egy, az osztály által benyújtott javaslat egy Űjszászon létesítendő rehabilitációs közösségi telepre, ahol az osztályról kikerülő betegek, amennyire lehetséges, önellátó módon, némi felügyelet mellett, de már „kint” élhetnének egy darabig. Ennek természetesen van egy csomó jogi, anyagi, szervezeti kérdése és — minden bizonnyal — meg kellene küzdeni a településen élők erőteljesen Létező előítéleteivel is. Pedig... és ez innen már nem egészség- ügyi kérdés. Szabó János
