Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
1981. AUGUSZTUS 2SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Várszínházban Torzó-messiás | Fokozott érdeklődés előzte meg a gyulai' Várszínház bemutatóját, Filadelfi Mihály Torzó-messiás című drámájának előadását. A megkülönböztetett figyelem egyaránt szólt az új magyar drámának, a témának, s természetesen a neves művészeket felvonultató várszínházi produkciónak. A Békéscsabán élő szerzőt jobbára költőként, szerkesztőként ismeri az irodalmi közvélemény, de most színpadszerzőként jelentkezett. Filadelfj Mihály — saját meghatározása szerint — történelmi fantázia drámájában — Achim L. Andrásnak kívánt tanulságtevő emléket állítani. E szándék már azért is becsülhető, mert bizony Áchimról — 1871-ben született Békéscsabán, ugyanott gyilkolták meg 1911-ben — sajnálatosan keveset tudunk napjainkban is. Ennek nagyon szerteágazó okai vannak. Azt természetesnek tartjuk, hogy az agrárszocialista vezetőt, országgyűlési képviselőt kora hangadói, dúlt múltjával, és a szó szoros értelmében bírókra kelt a történelem legembertele- nebb irányzatával, a fasizmussal.” A várszínházi előadás kapcsán ezért tartottuk szükségesnek — ha csak dióhéjban is — ismertetni az előzményeket, az Áchim körüli vitát, illetve csendet, hogy méginkább hangsúlyozzuk, nagyon nehéz feladatra vállalkozott a Torzó-messiás szerzője és az előadás rendezője. Áchim életútja és a konfliktushelyzetek sorozata volt. A dráma feladata ezúttal is az lett volna, hogy a különböző erők, jellemek ütközéseit az általánosítás és a kiemelés lehetőségeivel élve a közönség elé tárja. Látszólag minden így történt tulajdonképpen a Torzó-messiás előadásában is, szinte a forgószínpad gyorsaságával pörögnek, váltakoznak a képek, feltárulnak a főhős életének legfontosabb mozzanatai. Kitűnő színészek sora — Mécs Károly, Pataki László, Kozák András, Fülöp Zsigmond, Öze Lajos, Tyll Attila, BodKártyázik az úri Magyarország (Jelenet az előadásból) a feudális .társadalmi viszonyokat fenntartani akarók, vagy csupán a látszatigazságra töirekvők igyekeztek bemocskolni. Parasztkirálynak, dúvadnak titulálták, aki az ezeréves Magyarország fundamentumait támadja. Pedig valójában Áchim L. András a magyar progresszió erős irányzatát testesítette meg, nevéhez fűződik a földkérdés demokratikus megoldásának leg- kiérleltebb terve, a nagybirtokkal szembenálló paraszti rétegek összefogásának koncepciója. S mindez együttesen az egyik leglényegesebb feltétele, része lett volna az nrszág társadalmi viszonyai iemotoratikus átalakításának. Áchim a parlamentben már 1906. júliusában a hit- aizományok és papi birtokok állami megváltását követelte, s részletesen ismeretté a földosztást javaslatát, foggal állapíthatjuk meg, nogy Áchim L. András a századfordulót követő évti- ied kiemelkedő személyisége volt, aki — sajnos — a felszabadulást követő évtizedekben sem kapta meg örténelmi értékítéletünkben íz őt megillető helyét. Áchim L. András születésének 100. évfordulójára ren- iezett tudományos emlékülés oldotta fel végként» és végre — 1971-ben — az al- őldi narasztvezér élete és íalála körüli kínos csendet. \ jubileumi emlékkötetből dézünk: ..Áchim életútjának hiteles meaielenítését nem xehezítheti Zsilinszky Endre '■észvétele sem az 1911-es lxnlkossáaban. A történettu- lomány nem azzal avatja Saicsy-Zsilinszky Endrét az ellenállási mozgalom kiemelkedő harcosává, hoay kimenti” az Áchim-gyil- zosságból. Áchim. is. de ■észben Bajcsy-Zsilinszky is i hazai vroaresszió zenitje- •e emelkedtek, de eaészen nás történelmi ■veriódusok- mn. Bajcsy-Zsilinszky End- •e élete végén szembetorrogi Gyula és még sokan mások a mai színház élvonalából — többé-kevésbé minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a dráma alakjai ne papírfiguraként, hanem hús-vér emberekként kerüljenek a közönség elé. A nagy drámai pillanatok azonban »rendre elmaradtak, csupán történelmi esemény- játékot látunk, nem drámát. A íáték az illusztráció szintjén ragadt, Áchim politikai és emberi konfliktusai úgy jelentkeztek a színpadon, mintha valamiféle jól rajzolt, gyorsan hajtogatott képeskönyv lapjai lennének. Mindezek elősorban a színpadi mű laza szerkezetéből, a dramaturgiai elégtelenségekből, a drámai nyelvezettel szöges ellentétben álló politikai frázishalmazokból következtek. Elhisszük, hogy Filadelfi szöveghűségre, ko- rabeliségre törekedett, — tehát Áchim a saját nyelvét beszélte — a szerző ebbéli jószándékát is tiszteletre méltónak tartjuk, — ám mégis ebben véljük felfedezni a dráma sikertelenségének egyik fő okát. Egyetlen jól szerkesztett, a színpad sérthetetlen törvényei szerint felépített élethelyzet kibontása többet elmondhatott volna a parasztvezérről, mint a látott eseményjáték. Sík Ferenc rendezői szándékát és a megvalósítás adta eredményt külön kell választanunk. Sík helyesen ismerte fel, hogy az írói szó kevés a várszínházi előadáshoz, hiszen a közönség a „csillagszínházakban” ~— általában — elvárja a látványosságot Ezen nemcsak a tömegjeleneteket értjük, hanem a kor- és hangulatfestő dalbetéteket is. Sík szórakoztatni akart — érthető és természetes — a Mécs Károly Áchim L. András szerepében szerző pedig egy, az egész korát gondolkodásban messzi megelőző férfiú heroszi küzdelmét kívánta megismertetni a nézőkkel. Ám a két szándék megvalósítása inkább gyengítette, sem mint erősítette a várt színpadi hatást, hol a szerzőé volt a színpad, hol a rendezőé. Voltak percek, maikor úgy éreztük, egy századfordulói show-műsor nézői, hallgatói vagyunk. A hangulati hatások ilyenkor magasan a játék fölé emelkedtek, az amúgy is szerényen exponált konfliktusokat felhígították, elnyomták Mindezek ellenére megbe- csülendőnek tartjuk a gyulai Várszínház, a szerző vállalkozását, hiszen Békés megyében ma js élők, elevenek az Áchim-hagyományok, s hol kerüljön közönség elé e téma színpadi változata, hanem ott, ahol a dráma a valóságban is játszódott. Ám úgy hisszük, s ezzel éppen Áchim emlékét szolgáljuk, — hogy a mű igényesebb megvalósítását joggal kérheti számon a közönség és a kritika. Tiszai Lajos Fotó: Martin Gábor A szellemi munkás és az értelmiségi Szellemi munkás vagyok. A magam értelmezésében ez azt jelenti, hogy gondolataimmal igyekeztem nap mint nap hozzájárulni társadalmunk jó irányú mozgásához. Ezt azért bocsátottam előre, hogy mindazok az érdeklődők és egyben érdekeltek, akik e sorokat figyelmükre méltatják, a „kebelbeli” véleményeként olvassák és értsenek egyet e sorokkal. Vagy szálljanak szembe az elmondottakkal, ha hamisnak érzik a gondolatmenetet. Azzel kezdeném, hogy ez a rendszer a munkások és parasztok forradalmi rezsim- jének tartja magát, polgárainak igen jelentős része, ha ugyan nem a többsége, viszont gyermekéből értelmiségit szeretne nevelni. Jómagam e jelenségen nem tegnap óta meditálok. Hadd nyilvánítok annyi véleményt, hogy társadalmunk e tipikus magatartásformája sajátos ötvözete a legtermészetesebb és nagyon is szocialista felemelkedési vágynak, a másik oldalról viszont a legrégimódibb magyar úr- hatnámságnak. Valamivel több, mint negyedszázadnyi új rendszerrel a hátunk mögött ez még akkor sem lehetne másként, ha útközben nem botladoztunk volna a tekintetben is, hogy mik az igazi emberi értékek, a követendő példák, a társadalmi igazságosságot is kifejezni képes egyéni ambíciók. Folytatnám azzal, hogy a legcsekélyebb kísérletet sem tenném é felemelkedési vágy meg-, netán letörésére. Ellenkezőleg: már csak azért is erősíteném, mert hiszen az évszázad végefelé közeledvén, felmérhető közelségbe kerültek azok a termelési és szolgáltatási struktúrák, amelyekben a munkamegosztás határai nem az évszázados fizikai dolgozó —szellemi munkás választóvonal mentén fognak húzódni. Részben már ma sem ott húzódnak, s minél fejlettebb egy társadalom, annál kevésbé. Minthogy ez objektív folyamat, megkönnyíti azt az erkölcsi munkát is, aminek abból kell állnia, hogy társadalmunk múltból itt rekedt úrhatnám hajlamait kiirtsuk Havonta 500 négyzetméter változatos mintázatú népművészeti szőttest készítenek a szentesi Háziipari szövetkezet kunszentmártoni részlegében a felemelkedési folyamat mozgató erői közül, s tisztán maradjon fenn a felismert társadalmi szükségszerűségekből táplálkozó egyéni ambíció. Mondanivalóm lényegéhez szándékosan közelítek a jövő felvillantása felől. Mert innen érkezve könnyebb lesz belátnia mindenkinek, hogy a diploma, a szakképzettség, tudományban, művészetben a készség és a felkészültség bizonyos, az átlagnál magasabb szellemi tartalmú munka elvégzés már ma sem jelenti feltétlenül azt, hogy valaki rászolgál az értelmiségi minősítésre. A jövőben mind kevésbé jelenti. Erkölcsi többletnek kell teljes értékűvé tenni a diplomát. De hogy ez mi lehet, vagy minek kell lennie, azt hadd kísérlem meg ezúttal földrajzi értelemben távoli kiindulópontról megközelíteni. Foglalkozásomból következő kiváltságom volt az utóbbi esztendőkben. hogy rendszeresen megfordulhattam Indiában. Minthogy az ország politikai és gazdasági viszonyairól igyekeztem képet közvetíteni a magyar közvélemény befolyásolására, sok olyan indiaival kerültem közelebbi viszonyba is, aki hazája értelmiségéhez tartozik. Hamar észrevettem, hogy ezek az emberek önmagukat szívesen minősítik az elithez tartozónak. (Mellesleg szó szerint, mert az elit angolban is használatos kifejezés.) amikor megkérdeztem, hogy X. miért nem szellemi foglalkozásúnak vallja magát, Y. pedig miért nem tulajdonos polgárnak, vagy még egyszerűbben tőkésnek, akkor sokaktól kaptam egybehangzó választ, ami nyilván éppen ezért tipikus is, meg igaz is. Isrperőseim és barátaim azt fejtegették, hogy a nemzeti függetlenségért vívott hosszú küzdelemben magától értetődővé vált. hogy mindazok, akik az élet különböző útjain eljutottak a műveltség bizonyos magaslataira, szinte automatikusan kerültek vezető szerepbe a függetlenségi mozgalomban. Gazdag brahmin családok sarjai csakúgy, nem ritkán a legdrágább, tehát oxfordi tanulmányokat követően — mint — mondjuk — érinthetetlen családból származó és a városi szakszervezeti mozgalomban előbb írni-olvasni, később Marxot olvasni is megtanuló emberek. Ez annyira így van Indiában, hogy azok az emberek, akik megismerkedésük pillanatában rájönnek, hogy ehhez a bizonyos elithez tartoznak, azonnal kötelezőnek tartják bizonyos magatartási és érintkezési szabályok betartását, ami engem mindig valami nagyon méltóságteljes szolidaritásra emlékeztet. Hangsúlyoznám. hogy így van ez olyankor is, ha két ilyen indiai közül az egyik kommunista, a másik óhitű hindu. Igaza van annak, aki erre azt mondja, hogy speciális viszonyok különleges terméke ez az elit-öntudat. Annak is igaza van, aki emlékeztet azokra a nyilván meglevő osztályhatárokra eme eliten belül, amelyek a tulajdonviszonyok természetes következményei. Mégis hadd minősítem roppant erkölcsi értéknek ezt az elit-tudatot, amely igazolását, egyben azonban normatív szabályozóit is a műveltségből eredezteti. Körülbelül olyan módon, mintha egy magyar kisvárosban a patikustól a pedagógusokon át az orvosokig és az agrárértelmiségig, továbbá a közigazgatás magasabb kvalifikációjú funkcionáriusáig mindenki eleve úgy viselkedne, hogy magatartásának a mozgatórugói között mindig fellelhetők lennének a nemzet szolgálatának az elemei. Ez a követelmény a mi társadalmunkban mindazokkal szemben, akik szellemi tevékenységből élnek — képtelenség. De nem volna-e itt az ideje kialakítani egy olyan légkört a legjobbak között, amelyre viszont az volna a jellemző, hogy értelmiséginek önmaguk soraiból csak azt tekintenék, aki a hétköznapok ügyeihez is úgy közelítene, hogy magatartásából kitűnne: közügyét intéz, közszolgálatban van. Akkor is. ha őt magasabb jövedelemre törekvés nem kevésbé mozgatja, mint mindannyiunkat. Idestova számbeli fölényben lesz az iskolázottaknak az a része, mely a felszabadulást követően született és vált szellemi munkássá. Róluk már alapos okunk van úgy gondolkodni, hogy ők voltaképp a munkások és parasztok küldöttei az emberi tudás magasabb szféráiban. Cáfolható-e, hogy ehhez a társadalmi státushoz valamivel különb és elkötelezettebb magatartási normáknak kellene tartozniok, mint amilyenekkel manapság az esetek túlnyomó többségében találkozunk? A kérdést sietek kiegészíteni egy megjegyzéssel; nehogy bárki is úgy vélje: a vélt vagy tényleges anyagiasság elsődleges célpontú ! Éppen ellenkezőleg: az emberek többsége csak bizonyos anyagi sikerek birtokában vállalkozik majd többre is. jobbra is, körülbelül azon az alapon, hogy nekem már sikerült. most már tehetek valamit a közért is. Amikor úgy vélem, hogy az értelmiséggé válás küszöbét a szellemi dolgozóknak még csak a kisebbik része lépte át, akkor azt látom, ami az egyének és á szakmai közösségek atomizálódott állapota. A begubódzás és a tudatos beszűkülés. A kisstílű kasztszellem, mely szerint a patikus több, mint az állatorvos, a mérnök inkább ember, mint a pedagógus. a köztisztviselő az ..más” — és így tovább: a falu, a szűkebb szomszédság bevett szokásai' szerint. Holott — s a legfőbb érv az egyes ember mentilitásának kötelező megváltoztatása mellett éppen ez — nincs ma ebben a társadalomban olyan feladat, melyre — a tudomány nyelvén szólva — ne az lenne a jellemző, hogy interdiszciplináris. Magyarán: kü'önböző szellemi szférák munkásainak együttes, egymásra támaszkodó. egymást kiegészítő és továbblendítő cselekvésre van szükségünk. A szociaüzurps iránt elkötelezett és előretekintő felelős magatartásra. Az igazi értelmiséget jellemző kiállásra. Hajdú János Ma kezdődik a IV. anyanyelvi konferencia A világ minden tájáról, mintegy 20 országból tegnap fővárosunkba érkeztek és ma Pécsre utaznak azok az óhazától távol élő magyarok, akik augusztus 2. és 8. között részt vesznek a IV. anyanyelvi konferencián. Miként a Magyarok Világ- szövetségénél az MTI tudósítójával közölték: Baranya megye székhelyén, az Orvostudományi Egyetem ad otthont a konferenciának, illetve a 130 külföldi vendéggel együtt mintegy 60 hazai delegátusnak. A konferencia résztvevői zömükben régóta munkásai a magyar nyelv és kultúra külföldi ápolásának.
