Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. AUGUSZTUS 2 OCrcNég»vázlat I A pályaépítő iskolaigazgató Délután három óra. A rekikenő hőségben dresszbe öltözött 35 év körüli bajszos férfi lelkesen focizik a kunhegyest Dózsa úti iskola nagypályás labdarúgó csapatában. Ha hozzá kerül a labda, a srácok kettőzött akarattal igyekeznek szerelni. Előfordul, hogy egy-egy szikrázó összecsapás után a földre huppan, majd feltá- pászkodva tovább lohol. Ha- ra<j nincs, hiába ilyen a sport. Szabó András iskolaigazgató neve a megyén kívüli labdarúgó berkekben is ismerősen cseng, noha nem testnevelő, hanem a matematika, kémia, műszaki ismeretek szaktanára. Az igaz, később elvégezte a labdarúgó segédedzői, majd edzői szakot is, és oklevelei eredményeképpen akár az NB II-ben is vállalhatna edzői feladatot. Ö azonban elégedett azzal, hogy a helybeli diák labdarúgó kollégium 25 résztvevőjének a vezetője. A megyéből összeverbuvált felső tagozatos fiúké, akik a heti öt edzésen kívül itt végzik az általános iskola különböző osztályait is. Nagyon erős, kemény edzéseket tart. Ha ideje, temérdek elfoglaltsága engedi, délutánonként 2-től 4-ig rendszerint ő irányítja a pályán a napi foglalkozásokat. Ragyogó napsütésben éppúgy van edzés, mint ködös, havas időben vagy szemerkélő esőben. Következetességét tanítványai igazolják: Selyem Nándor ma már közismert labdarúgó Szolnokon, Balogh József Argentínát is megjárta. Molnár Lajos pedig a közelmúltban az országos úttörőválogatottal Olaszországban partyázott. Az is mond valamit, hogy iskolája csapata az ötötdik, az idén pedig már a harmadik helyet szerezte meg az Üttörő Olimpia nagypályás labdarúgó döntőjében. Nem tartja magát úgynevezett sportigazgatónak, tiltakozik az elnevezés ellen, elvégre & sport napjainak, el. foglaltságának csak az egyik része, öt éve vezeti a nagyközség krónikáját is. Ez egy folyamatosan szerkesztett képes, szöveges összeállítás Kunhegyes új létesítményeiről, kiegészítve azokkal az újságcikkekkel, amelyek a településsel foglalkoznak. Az iskola alsó tagozatos, ky- binetfalas szaktantermeit — ő tervezte őket, és a munkákat, a helybeli szocialista brigádok térítés nélkül végezték el — már sokan megcsodálták. Három éve pánt- tag, propagandista, a nagyközségi tanácsnál a művelődésügyi. ifjúsági, egészség- ügyi állandó bizottság elnöke. Sőt, hogy teljes legyen a felsorolás; a járás igazgatói munkaközösségének a vezetője. Tudom, sok olvasóban motoszkál a kétely: nem sok feladat mindez egyetlen embernek? Szigorú napirend szerint él: korán kel, a délelőttjei tanítással, óralátogatásokkal ezek megbeszélésével, ügyintézésekkel telnek el. Délután kétórás edzést vezet, majd újabb szervezői, tervezői munka következik hatig, hétig. Szerencsésnek tartja magát, mert jó segítői, igazgatóhelyettesei vannak. Az iskola nevelői közössége stabil, valamennyi tantárgyra van szakképzett nevelő. Három éve nagy fába vágta a fejszét,: a település keleti szélén, a Hatház szomszédságában pályaépítésbe kezdett. Kilincselt, szervezett, agitált, érvelt, indokolt, kopogtatott a helyi üzemeknél, szövetkezeteknél, a nagyközség, a járás, és a megye illetékeseinél. Az elképzelés megvalósítása „szabad utat” kapott: jöttek a szülők, hétvégeken a szocialista brigádok, lapátoltak a gyerekek, berregtek a behe- mót földmunkagépek, és ma már a hajdani békatermő gödrök helyén labdarúgópálya zöldéit. Mellette öltözők, szertár, szabadidőszoba, kézilabdapálya. És mindez túlnyomórészt társadalmi munkában készült. A mutatós kulturális és sportcentrum évről évre gyarapodik valamivel. Alapozzák már az úttörőházat, a tervek szerint a jövő nyáron ott már kisdobosoikat, úttörőket fogadnak, 1983-ra pedig még egy KRESZ-park is „kinő” majd a körülkerített gyermekparadicsom sarkában. Türelme, higgadtsága még soha nem hagyta cserben. Siikérei a barátain kívül megnövelték irigyei számát is, de a szóbeszédre nem sokat ad, erejéhez mérten dolgozik, szervez, tervez. Korrekt a viszony a tantestületen belül, a helyi vezetőikkel, a munkahelyekkel, a társintézményekkel. Elvégre a pénz mindenhol kevés, az összefogás, a segítő szándék, a kétkezi munka, a szülők, a szocialista brigádok igyekezete, ha nem is csodát, de szaktantermeket, pályát, úttörőházat, KRESZ-parkot erdményezhet. Bár szereti az iskoláját, a tantestületet, az igazgatói címhez nem ragaszkodik foggal-körömmel. Van szakja, szívesen tanít, kedvelj a sportot, szót érit a gyerekekkel is — nem fél a jövőtől. Ezen a nyáron családja, — fia, lánya, felesége — nélküle pihen. Annyira „összejöttek” a tennivalók, hogy közös nyaralásra most nem futja az időből. Készül az új tanévre, azután egyre magasabbak az úttörőház falai és az építkezést is sűrűn illik látogatni. Két nyárj sporttábort is vezet: az egyik már befejeződött, a másikra augusztus 13—20 között kerül sor. Másfél évtizede azt sem tudta, hogy Kunhegyes nevű település van a térképen, ugyanis balmazújvárosi, és feleségével — aki szintén pedagógus, — egy esztendőre tervezték mindössze a kunsági „kiruccanást”. Ma saját házukban élnek, és ősszel kezdik el a tizenötödik tanévet Kunhegyesen. D. Szabó Miklós Alkalmi gyümölcsárusítás Nagyivánban 88 ÉJSZAKÁK A GÉPLÁNCON Hajnal az ebesi vasútállomáson. Néhány utas fázósan topog a peronon, nyáron is hűvösek a kora reggelek. A vonatot várják, ami munkába viszi őket Szoboszlóra. Debrecenbe. Ök húszegyné- hányan viszont most szálltak le a gépekről, és indulnak a lakókocsikba, kipihenni az éjszakai munka fáradalmait. De hogy lehet pihenni ott, ahol szinte 5—10 percenként vonat dübörög el a lakókocsi mellett, ahol — ha a Nap ragyogó kedvében van — fölforrósodik a levegő? — Ezt is megszokja az ember — dünnyögi szinte csak magának Kiss Antal műszaki gépláncvezető. Ez a húszegynéhány ember, meg társaik (az országban összesen 18 géplánca dolgozik a MÁV jászkiséri Építőgépjavító Üzemnek), a hajdani krampácsoló pályamunkások utódai. De amíg az elődök néhány osztályt járt, szakképzetlen, testi erejüket használó emberek voltak, addig ők elsősorban az „eszükkel” dolgoznak, légkondicionált fülkéjű gépeken, auto- matikákat, elektronikákat, lézer vezérléssel irányított berendezéseket kezelnek. Szabó László, a gépjavító üzemeltetési főmérnöke magyarázza. míg fölkapaszkodunk abba a vasúti kocsiba, amely a gépláncvezető irodája és lakása is egyben. — Itt egy-egy embernek, legalábbis a többségnek nemcsak technikumi vagy középiskolai végzettsége, de több szakmája is van. Nagyszerű, stabil a törzsgárdánk, olyan emberek, akik nyolctíz éve dolgoznak nálunk. Az első gépláncok ugyanis 1971-ben indultak az ország vasútvonalain. Ügy is mondhatom: jubileumi év az idei számukra. A szükség parancsolta annakidején a MÁV-ra ezt a korszerűsítést. És ma már csak ilyen berendezések dolgoznak hazánkban pályaépítésnél, -fel- újításánl, -karbantartásnál. A 22-es és a 24-es géplánc (ők azok, akiknél Ebesen ezen a reggelen vendégeskedek) egyetlen gépe 60 millió forintot ér, és egy gépláncot 1 aláverő , 1 ágyazatrendező és 2 aljköztömörítő alkot, valamennyit az osztrák Plas- ser und Theurer és a svájci Matisse cégtől vásárolta a MÁV. Bejárják az országot — Norma szerint dolgoznak? — kérdem Kiss Antalt, — Kilométerben kapjuk meg az éves feladatot. Egy óra alatt 1 kilométeren tudjuk teljesen rendbetenni a pályát. — Hány kilométer az idei kötelezettségük ? — Nálunk két géplánc alkot egy egységet, igy az idén 1900 kilométer pályát kell rendbetennünk az ország fővasúthálózatán. Ezt az 1900 kilométert március elejétől december elejéig teszik meg — erős fagyban a gépek nem dolgozhatnak —, 8+6-os munkarendben, azaz nyolc napon át napi 12 órát dolgoznak, aztán hat napig szabadok. Az alatt a váltóbrigád dolgozik, a nyolc napból kettő a közös karbantartási nap. — Így lehet jól kihasználni ezeket a nagy értékű berendezéseket — mondja a főmérnök. — Sajnos, csak két egységünket tudjuk ilyen munkarendben foglalkoztatni. Kétvágányú pályán legalább 9 órai vágányzárat kell biztosítani a gépeknek, itt ennél a gépláncnál tízórás vágányzár az átlag. — Nyolc nap távol a családtól, az otthontól __ nem h osszú idő? — Még mindig jobb, mint minden hét végén utazni, amikor szerencse ha másfél napot otthon tölthet az ember. Így több a szabad idő — állítja Kiss Antal. — Én úgy sírtam ide magam, egy nyugdíjba ment munkatárs helyére. — És mit szól ehhez a felesége? — Egyelőre semmit. Inkább én morgok vele, mert sokszor vállal plusz éjszakai műszakot. A Hatvani Konzervgyárban dolgozik. Jász- fényszaruban lakunk, onnét jár be naponta Hatvanba. — Vándorélet a miénk. Itt az a fontos, hogy jó legyen a kollektíva — szól Fiser István, a gépész gépláncvezető. — Gondolom az sem mellékes, mennyit keres az ember? — Az alapórabér 25,40 forint, ehhez jön a teljesítmény után a prémium, az éjszakai pótlék. A különélési díj nem számít, mert azt elkölti az ember. Tavaly 7500 forint volt a havi átlagom. Van két dolgozónk, akik pár éve itthagytak minket, közben családot alapítottak és most visszajöttek hozzánk, mert itt többet keresnek. Második otthon a lakókocsi Kérdem a két gépláncvezetőt: csak a pénzért választja az ember ezt a vándoréletet? Csodálkozva néznek rám: hát nem láttam a gépeket? Hát nem értem, hogy az embernek, aki a gépek szerelmese, mit jelent ilyen modern berendezéssel dolgozni? Aztán ők bejárják az egész országot. Üj tájak, új emberek... és szép lányok is? Nevetnek. Kiss Antal tiltakozik: ők kétéves házasok, dehogyis néz ő más nőre. Fiser István kacsint egyet: az is! Megírhatom? „Nyugodtan. a feleségem úgysem hiszi el. Hatéves házasok vagyunk, ismer, tudja, hogy nekem a legszebb nő a lányom, hároméves és két fiú veszett el benne.” Megmutatják, hogyan élnek ők az utcányi lakókocsisorban. Ezekben a kocsikban minden berendezés egyszerű, mindent a célszerűség dönt el: vaságyak, keskeny szekrények, olajkályha, asztal. „A klímatechnikai berendezést nem használjuk, mert zúg.” Lakályosságról nem beszélhetünk és bizony az ablakokra is ráférne, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek a takarítórongy- gyal... „Van egy kisegítőnk, ő takarít, bevásárol, mert magunk főzünk. A váltóbrigádnál a kisegítő főz is a társaságnak.” A kultúrkocsi (benne tévé, rádió, társasjátékok) végében van a konyha, hideg-melegvizes mosogatóval, gáztűzhelyekkel, hűtőszekrényekkel. A konyhában téblábol Balia Mihály ágyazatrendező. Tulajdonképpen szabadnapos most.»csak a fizetésért jött. A többiek ugratják: kell a oénz mi? Pláne, ha házat épít az ember — hangzik a válasz. S .hogy a szabad időre terelődött a szó, elmondja: neki a 8+6-os munkarend nagyon megfelel, hat nap alatt sokat tud otthon segíteni. Ütban Ebesről Jászapátiba (a szabadnapos gépláncosokhoz igyekszünk) Szabó László azt magyarázza: üzemüket is a szükség Vitte rá, hogy törjék a fejüket, hogyan korszerűsíthetik úgy a munkaszervezést. hogy jobban kihasználják e nagy értékű gépeket, ugyanakkor ne túlórázzanak az emberek. „Néhányan összeültünk, aztán külföldön szerzett tapasztalatok, meg saját elképzeléseink alapján kidolgoztuk ezt a folyamatos munkarendet, ami már bevált, sőt a vasút vezetőinek véleménye szerint más szak- szolgálatokat is rákényszerí- tett arra, hogy fegyelmezettebben dolgozzanak. Most 40 százalékkal rövidebb idő alatt végzünk el átlagosan egy javítást. Igen., a vasút vezetői elismerték, hogy a MÁV-nál eddig a miénk volt a leghatékonyabb munkaszervezés.” Ügy látszik, a gépláncosoknál most van a házépítések időszaka. Balogh Sándor is azzal tölti az otthoniét napjait, hogy a család háza falát rakja. Háromszobás, garázsos lesz az ú; hajlék. — Mennyi OTP-hitelt vettek föl? — Kétszázezer forintot meg az üzemtől is kaptam 90 ezer forint kamatmentes kölcsönt. Ezért aláírtam hogy tizenöt évet lehúzok a gépjavítónál. — Hány évig lehet nehéz- gépkezelő az ember? — Én az elsők közötl kezdtem nagy rábeszélésre mert minden újtól idegenkedik az ember, őszintén szólva elsősorban az anyagiákérl vállaltam és úgy tervezem, még egy-két évet így dolgozok végig. Szabó László közbeszól: — Mi annakidején úgy számoltunk, hogy jó ha egy ember öt évet lehúz a gépláncon. Ez az idő alaposan kitolódott. Balogh Sándor felesége csak hallgatja a férjét Aztán megszólal: „Nehéz ám egy asszonynak így, mert mindent nekem kell csinálni egyedül, amíg Sanyi oda van. Rám vár a gyerekek nevelése. a jószágok ellátása. Közben nekem is van munkahelyem.” — Látta már a férje gépét? — Egyszer elvitt bennünket. Magyarázta azt a sok gombot, hogy melyik micsoda. de én nem nagyon értettem. Azt viszont látom, hogy amikor hazajön, alig győzi kialudni magát. Hátország a család — Napközben nem tud pihenni az ember — szól a férj, és elmondja, hogy három évvel ezelőtt Linzben volt két hétig továbbképzésen a Plasser cég egyik gyárában. Ezekre a továbbképzésekre szükségük van. Sok mindent látott és megtanult ott. Látta, hogy milyen szervezett a munka, hogy nincs csellengés munkaidő alatt. — Azt is megtanultam kint, hogy az embernek folyton olvasni kell. lépést tartani a szakirodalommal. Én, ami könyv vagy egyetemi jegyzet megjelenik, igyekszem megszerezni. Ha az ember meg akar maradni a munkahelyén, dolgozni akar akkor rá van utalva az önképzésre. Tulajdonképpen ugyanezt mondja Polgár Géza is — őt is a házépítésnél találjuk Jászkiséren, de ők augusztusban már költöznek is —, amikor szóvá teszi Szabó Lászlónak, hogy még mindig nem kapták meg az iskolai táblát, amit kértek, ő a brigádvezető a gépláncon, és gyakran rendeznek műszaki vitát, aminek eldöntésénél jó, ha kéznél van a tábla, amin lerajzolhatja, azaz szemléltetheti az ember, amit állít. Nehéz a munkájuk? — Nagyon figyelni kell, nem üdülés a hosszú munkaidő. Tíz éve csinálom, de nem hagyom abba egyelőre. — Bírja az egészsége? — Hát szerzünk egy kis halláskárosodást, meg hiába a, zárt fülke, a por csak bejön. Azután azt is kimutatták, hogy a dízelmotorok ultrahangot képeznek és az idegeket károsítja. Dehát mit csináljunk? Ez a munkánk. Felesége, amikor kikísér, azt mondja: — Géza nagyon szereti a munkáját, ragaszkodik hozzá. Hát csinálja. Ezen köztünk nincs vita. Inkább megpróbálunk segíteni egymásnak. Én azzal, hogy ő nyugodtan dolgozhat, mert tudja, itthon mindent rendben tartok, nevelem a gyerekeket. Az embernek fontos. hogy szeresse azt. amit csinál. Nem igaz? Varga Viktória
