Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-30 / 177. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚLIUS 30. 1981. JÚLIUS 30., CSÜTÖRTÖK JUDIT NAPJA A Nap kél 5.19, nyugszik 20.21 órakor. A Hold kél 4.16, nyugszik 20.00 órakor Csökkenő felhőzet VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: lassanként keleten, északon is csökkenő felhőzet, kevesebb helyen eső, futó zápor. Eleinte gyakran erős, a Dunántúlon időnként viharos, később kissé mérséklődő, de főként a Dunántúlon időnként még erős északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten 20 fok körül, másutt 25 fok körül. IKislexikon I Paál László Százharmincöt évvel ezelőtt, 1846. július 30-án született Zám községben, és 33 éves korában, 1879 márciusában hunyt el a franciaországi Charenton-ban Paál László festő, a XIX. századi magyar művészet kiemelkedő alakja. 'Fejlődése a szigorú rajzosságtól a kötetlenebb festői előadásmódhoz vezetett. Műfaja kizárólagosan a tájkép, főleg az erdőrészlet. iBár témái, s kompo- zíciós megoldásai sem változatosak, művészete mégis gazdag és sokrétű. Képeinek romantikáját. finom pátoszát kompozícióinak tömör súlyossága, színeinek nehéz mélysége adja. A nyertes: 12 unoka Huszonnégy éve lottózik rendíthetetlen türelemmel a kunszentmártoni Nagy Már- tonné. Hetenként négy iker- szelvényt töltött ki mindig, s várta, mikor mosolyog rá a szerencse.^ Nos, a közelmúltban nagy öröm verte fel a Batthyány úti lakást: négy találatot ért el a 28. héten. A szerencsés nyertes egyben 12 „unokás” nagymama is. A több mint ötvenezer forintot az unokák nyerték, a nagymama úgy döntött, elosztja közöttük a szerencsepénzt. Virágzik a fehér tündérrózsa a Holt-Körösön Fotó: Belánszky A tiszasülyí képzőművészeti és természetvédelmi tábor húsz lakójának egyike — Nagy Kristóf kecskeméti képzőművész — szimbolikus plasztikát készít, amelyet Révészemlékmű címmel Szolnokon állítanak ki (Fotó: Csíkos Ferenc) autóval a világ tetejére A tadzsik turisták szövetsége és a köztársaság autóklubja szervezésében indul útra az első autós turistaexpedíció a „világ tetejére”: a Pamir hegységbe. A vállalkozó kedvű turisták gépkocsijukkal a Dusanbe- Horog-os útvonalon haladnak végig — bár az útvonal kifejezés nem minden esetben helytálló, útjuk egy részén ugyanis legfeljebb hegyi ösvényeken haladhatnak majd. A gépkocsikat és vezetőiket, utasaikat egyaránt felkészítik a magashegyi túrára, megfelelő mennyiségű üzemanyagot és tartalékalkatrészt visznek magukkal, mert a Pamir csúcsai között nincs benzinkút és, javító- műhely. Kötelező lesz a kocsik számára a különleges gumiabroncs, a gépkocsik vezetőinek, utasainak a sisak Bár az útvonalon tavaly már néhány bátor autós végighaladt, ez az első szervezett túra. A vezetést csak „erős idegzetűeknek” ajánlják, nem egyszer kell majd többszáz méteres szakadékok mellett, keskeny hegyi utakon haladni, sok lesz a meredek emelkedő, és a féket alaposan igénybe vevő lejtő is — viszont az út elvisz a Pamir gyönyörű tájaira, ember által ritkán járt vidékekre is. Kezében a volán, kezében a döntés (íj A megyei KBT négyfordulós KRESZ rejtvénypályázata 1. Milyen sebességgel közlekedhetnek az autóúton? □ a) Személygépkocsi 100 km/h □ b) Lakókocsit vontató szgk. 80 km/h □ c) Kétkerekű motorkerékpár 70 km/h □ d) Autóbusz 70 km/h 2. A KRESZ szerint mitől függ egy személygépkocsi által tartandó követési távolság mértéke? □ a) Az egymás mögött haladó járművek sebességétől? □ b) Az adott út- és látási viszonyoktól? □ c) Az adott forgalmi viszonyoktól? 3. Milyen tényezőket kell figyelembe vennie járműve sebességének megválasztásánál? □ a) Látási viszonyokat □ b) A jármű rakományát □ c) Forgalmi viszonyokat □ d) Az út vonalvezetését □ e) Időjárást 4. Milyen összefüggés van a fékút és a reakcióidő között, ha 70 km/h sebességgel halad? □ a) A fékút rövidebb, mint a reakcióidő □ b) A reakcióidő azonos a fékút hosszával d c) A reakcióidő hosz- szabb a fékút hosz- szánál gos ott nem közlekedik □ c) Vasúti átjáróban 8. Milyen esetben lehet járművének sebességét hirtelen fékezéssel csökkentenie a közúton történő haladás során? □ a) Ha meg kíván győződni járműve fékberendezésének hatásfokáról □ b) Baleseti veszély esetén a baleset elkerülése érdekében 9. ön egy 4 tonna összsúlyú tehergépkocsit vezet, mellyel pótkocsit is vontat. Lakott területen kívül mikor nem kell olyan követési távolságot tartania, hogy a két jármű közé legalább egy — előzést végrehajtó — személygépkocsi biztonságosan besorolhasson? □ a) Ha az adott útszakaszon az előzés tilos □ b) Ha a megfeleld irányú forgalom számára két forgalmi sáv áll rendelkezésre □ c) Ha ön előzésre készül fel 10. Gépkocsikár bekövetkezése esetén a bejelentéstől számítva hány napon belül köteles a biztosító a gépkocsit megszemlézni? □ a) 10 napon belül □ b) 15 napon belül '□ c) 5 napon belül 5. Milyen sebességgel közlekedhet az ön által vezetett vontatóval? □ a)*Lakott területen kívül egyéb úton 70 1011,11, lakott területen 50 km/h □ b) Lakott területen kívül egyéb úton 50 km/h, lakott területen 30 km/h □ c) Lakott területen kívül és lakott területen egyaránt 30 kműi 6. Mikor választotta meg- helyesen járműve sebességét? □ a) Ha a féktávolság anynyi, vagy kisebb mint a belátható útszakasz hossza □ b) Az előtte haladó jármű hirtelen fékezése esetén mögötte biztonságosan meg tud állni □ c) Ha a féktávolság nagyobb, mint a belátható útszakasz hosz- sza 7. A felsorolt helyek melyikén előzheti meg személygépkocsijával a kétkerekű motorkerékpárt? □ a) Bukkanóban, ha ott terelővonal van felfestve és az előzés annak átlépése nélkül végrehajtható □ b) Kijelölt gyalogos átkelőhelyen, ha gyaloBüszkeség, óh..* Majd szét veti a büszkeség a mellemet. Olvastam ugyanis, hogy a fránya Duna árhulláma elérte ezt, meg ezt a várost, néhány strand, hobbikért. kirándulóhely a víz alá került, de semmi baj nem történt. A hírhez mellékeltek fotó- riporter kollegáink egy fényképet is, bizonyítván. hogy mindez nem csalás, nem ámítás, nem afféle kétfejű borjú! Arra tényleg joggal büszkék lehetünk, hogy nálunk az árvizek már nem okoznak nemzeti katasztrófát, de most nem ez a természetesnek tűnő tény növelte a fellegekig jókedvemet, hanem a dofcumentum értékű fényképfelvétel. Ez igen, nézegettem, itt a bizonyság, hogy minálunk az emberek milyen természetes nyugalommal, a jövőbe vetett mélységes optimizmussal küzdenek meg a nehézségekkel. Nem lehet bennünket eltéríteni megszokott mindennapjainktól, népi nemzeti egységben cselekvőkészen helytállunk. Történhet bármi, mi karakterünket megőrizvén hűek maradunk önmagunkhoz ... De mielőtt végre abbahagynám önmagunk sokak számára joggal túlzónak tűnő felmagasz- talását, elmondom, mi volt azon a bizonyos dokumentum értékű fotón. Egy átadástól félig- meddig elöntött Duna- parti kiskocsma, ahol a pincérek nadrágszárukat feltűrve hordták a „feleseket” meg a nagy- fröccsöt, a vendégurak pedig a vízben ülve „fogyasztottak”. Micsoda kitartás, mekkora akarat, bátorság, tettrekészség ... A „termelésben” az árvíz itt semmiféle fennakadást nem okozott. — ti — SZOLNOK MEGYEI NIÍPI.AP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Telefon : 12-003. 12-004. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. F.lőfizethető a hfrlapkézbesf- tő postahivataloknál és a kéz- besftőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34. negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—0B0 HU ISSN: 0133 075(5 Közérdekű közlemény Szolnok város Tanácsa a június 16-i ‘ ülésén új tanácsrendeleteket alkotott: az 1981. évi 3. számú rendeletet a lakásügyi jogszabályok helyi végrehajtásáról, a 4. számút a köztisztaság fenntartásáról és az 5. számút a vásárokról és piacokról. A tanácsrendeletek az ügyfélszolgálati irodában és a VTVB Titkárság szervezési és jogi osztályán megtekinthetők. Vasárnap Szolnokon Útlezárás a Tiszaiigeiben A Magyar Atlétikai Szövetség augusztus 2-án, vasárnap a Tiszaligetben rendezi meg a 20 kilométeres Magyar Gyaloglóbajnokságot. A verseny idejére, nyolc órától 12 óra 30 percig a tiszaldgeti utat teljes hosszában lezárják a forgalom elől, ezért a Tiszaligetbe érkező autós vendégeknek a Tisza-híd városi felőli végénél kell parkírozniuk. Növényvédelem Rajzik a pajzstetű és a bagolypille Mekezdődött a kaliforniai pajzstetű második nemzedékének himrajzása. Az ellene való 'védekezés egyik lehetséges időpontja most érkezett el. A sok- tápnövényű károsító főleg az álmástermésűeket veszélyezteti, de jelentős károkat tehet a csonthéjas és a bogyós gyümölcsökben is. A szárnyas hímek elleni kezeléssel a pajzstetű eredményesen gyéríthető. erre felhasználható a Bi 58 EC, vagy az Uniíosz 50 EC 0,1 százalékos permetleve. A kezelést ajánlatos kombinálva, egyéb károsítok elleni szerek felihasználásával végezni. Rajzanak a bagolypillék is. Augusztus elejére várható a lárvák kelése, amelyek a házikertekben, elsősorban a zöld- íéskultúrákat, főként a káposztaféléket veszélyeztetik. Csak a ■‘sv-u lárva stádiumban lehet ellenük hatásosan védekezni Ditrifon 50 WP 0,2 százalékos,, vagy az Unifosz 50 EC 0,1 százalékos permetlevével. A most érő gyümölcsök (pl. őszibarack) védelmében igen fontos, hogy a munkákat csak rövid élelmezésügyi várakozási idejű készítményekkel végezzük. Ezért amennyiben szükséges, a rovarkártevők elleni kezelésre az Unifosz 50 EC-t használjuk. amelynek az élelmezésegészségügyi várakozási ideje hét nap.. Szolnok megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás, Kenderes Halálos áramütés Dánszentmiklóson betonpanel lerakása közben a daru gémje a nagyfeszültségű távvezetékhez ért, emiatt az ott dolgozó Kővári Ferenc 30 éves gépkocsivezető szolnoki, és Tóth János, 43 éves darukötöző, rákócziújfalui lakost halálos áramütés érte. I Hírek I Újabb két kilométer csatorna épül Jászberényben gyorsítani kell a csatornahálózat kiépítését. Lényegében ez volt a legfőbb témája annak a tanácskozásnak, amelyet a napokban tartott a jászberényi csatornamű társulat a Tiszamenti Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalattal. Megállapodtak abban, hogy még az idén elkészül az Ady Endre úti szennyvízelvezető csatorna egykilométeres szakasza, emellett a víztisztítóműhöz vezető újabb egy kilométer hosszú összekötő szennyvízcsatorna. ■ LOSONCZI PÁL az Elnöki Tanács elnöke évi rendes szabadságát befejezte. 0 HÉTFŐN Törökszentmik- lóson olvasótábor nyílik a városi könyvtár és az úttörőház közös szervezésében. Az augusztus 15-én befejeződő táborozáson az általános iskola negyedik és ötötdik osztályosai vesznek részt irodalmi-könyvtári, manuális-művészeti, valamint helyismereti és társadalom- kutató csoportokban. ■ A VÁROSI TANÁCS költségvetési üzeme Jászberényben megkezdte a tanácsi utak burkolatjeleinek újrafestését. A nemrégiben vásárolt útfestőgép, ha Jászberényben befejezte a munkát, Tiszafüredre „utazik”, ahol a nagyközségben és a járás néhány településén bérmunkában végez burkolatfestést. 0 ÚJABB harminc célcsoportos tanácsi lakás'építése kezdődött Tiszafüreden, az ÉPSZER Vállalat kivitelezésében a Néphadsereg úti lakótelepen. A lakásokat a tervek szerint a jövő év végén átadják. ■ A MŰVELT NÉP Könyv- terjesztő Vállalat szolnoki boltja látja el a megyeszékhely valamennyi általános és középiskolás tankönyvekkel. Várhatóan a jövő héten megérkezik a Könyvértékesítő Vállalat budaörsi tan- könyvraktárából a kétmillió forint értékű szállítmány, amelyet a könyvesbolt dolgozói a Délibáb úti iskola tornatermében kialakított ideiglenes raktárban rendszereznek és a Volán 7-es számú Vállalatának segítségével szállítják az iskolákba. Tombola Jászberényben A 242-es számú jászberényi totó-lottó kirendeltségen kedden megtartott tombolasorsoláson vázát nyert az M 659349, kempingvasalót az M 654369, kenyérpirítót az M 658004, autoszifont az M 655651, habszifont az M 654019, hajsütővasat az M 650006. disztálat az M 657629, villanyborotvát az M 659506, zsebrádiót az M 659670, az M 659157 és az M 659964-es számú tombolajegy tulajdonosa.