Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-26 / 174. szám

1981. JÚLIUS 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 „Legénylakás” a tisztaszobában Egy nap a tanítók szociográfiai táborában Festészeti triennálé A közművelődési, mecénási szándék I M |y elismerésre méltó OZ.U|ÍIUl\OÍI Egy kis pihenő a paradicsomföldön Könyörtelenül perzsel a Nap. A jászszentandrási ha­tárban sehol egy árnyat adó fa: amerre a szem ellát pa­radicsom piroslik. A lelkes kis csapat hősiesen dacol a hőséggel, no meg a nagy tábla paradicsommal, telnek a vödrök, a ládák. — Mintha lemaradt volna Tanár úr! — évődünk Pető Lászlóval, a jászberényi Ta­nítóképző Főiskola adjunk­tusával. — Kicsit elhúztak mellet­tem a fiatalok, de a mérce azért mégis csak az, hogy ki hány láda paradicsomot sze­dett. Persze ma nem igen dicsekedhetünk, eddig átlag­ban 29 forintot kerestünk. — Ilyen olcsó a paradi­csom? — öt forint egy ládával. Bizony nem igen tudnánk el­tartani magunkat a kerese­tünkből. Alighanem rossz a „technológiánk”, mert a helybeliek naponta 300—500 forintot is megkeresnek pa­radicsomszedéssel. — S, hogy halad a munka a táborban? — Tartsanak velünk dél­után! A fiatal tanítók, s a hall­gatóik nem szabványos épí­tőtáborba jöttek Jászszent- andrásra. Sőt a munka, a paradicsomszedés csalt „ki­egészítés” a Népművelési In­tézet adta költségvetéshez. Az ifjú pedagógusok, s jelöl­tek öt csoportban a telepü­lésen élők életmódját vizs­gálják. Feldolgozzák a ter­melőszövetkezeti parasztság, a nők, az iparba eljáróik, az értelmiség és az idősek helyzetét. Hogy hű képet kaphassanak a falusi élet­formáról, elszegődtek dol­gozni a téeszbe, délutánon­ként családoknál „vendéges­Holnaptól a szolnoki antikváriumban • Holnap reggel a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállala­tát szolnoki antikváriumá­ban nagyszabású könyvvá­sár kezdődik. A készlet, amelyet 1978-ban és előtte megjelent könyvek alkot­nak — közel 300 ezer forint értékű. Többségében szépiro­dalom, de szép számmal kaphatók szak- és ismeret- terjesztő művek, képzőmű­vészeti albumok is. Az árleszállítás — minden korábbinál kedvezőbb. A könyveket ár szerint cso­portosították : 5—10—20—30 forintos kategóriákba, míg az eredetileg 120 forintnál drá­gább könyvek féláron kap­hatók. Néhány példa: 5—10 forintot kell fizetni a kitű­nő Lyra Mundi sorozat, a Körösi Csorna Kiskönyvtár, köteteiért. Tolsztoj, Thacke­ray, Balzac, Mikszáth, Eöt­kednek”, s szállást is tőlük kaptak. A házba, ahová bekopog­tatunk nemrég költözött be a család a tanyáról. A „tisztaszoba” most amolyan „legénylakás”, a táborveze­tők otthona. A nagy mére­tű szekrények, ágyak, régi­módi tükrök zsúfolásig meg­töltik a helyiséget, a sok pár­na, dunna csaknem a plafo­nig ér. Az ágy fölött — egy Csontváry poszter bekere­tezve. Sokféle ízlés keveredik a szoba féltve őrzött „kin­cseiben”, s valamennyi be­szédes jel a háziak életéről. A környezet tanulmányozása a kutatók munkájának csak egyik része, akit lehet szóra bírnak, interjúkat készíte­nek. A tanyaközpontban — ahova kerékpárral érkezik a „stáb” — először a könyvtár­ba megyünk be. Ahogy el­fogynak a lakók úgy csök­ken az olvasók száma. Á száznál jóval több kötetből már csak harminc—negy­venen kölcsönöznek. — Aki teheti bemegy a fa­luba, vagy a városba — mondja „vendéglátónk”. — Mennék én is a fiamékhoz, de kinek kell már az öreg? Ök se nagyon jönnek. Az unokám meg azt mondja nem érzi itt jól magát, a sok idős ember között; nin­csenek játszópajtásai. így aztán csak magamban va­gyok. Peregnek a kérdések, a válaszok, s lassan kikereke­dik a kép hogyan telnek a napok a tanyaközpontban. A fiatalok jegyzetelnek, kattog a fényképezőgép. , — Anyaggyűjtés a diplo­mamunkához? — Azon már túl vagyok — mondja Sz. Kovács József, — az idén végeztem. A tudo­vös életmű sorozatai — egy­ütt, vagy kötetenként — ugyancsak jelentős kedvez­ménnyel vásárolhatók, csak­úgy mint néhány különle­ges szépségű képzőművészeti album. Vargyas Lajos: ' A magyar népballada és Euró­pa című „alapkönyve”. Scheiber Sándor Folklór és tárgytörténet című munkája, mányos diákköri pályázatra készülök. S természetesen a tanításhoz is sok segítséget ad a tábor, hiszen tanköny­vekből nem lehet megtanul­ni mindazt, amit itt láttunk. — Hova pályázott? — Cegléden fogok tanítani. —• Szerintem a városban egész másfajta munka vár a pedagógusra, mint a falvak­ban — vélekedik a másod­éves Fejes Róbert. — A fa­lusi tanító népművelő is, s példa is a lakosság előtt, vagy legalábbis annak kell lennie. Azért választottam a főiskolán a népművelés szákkollégiumot, hogy le­gyen alkalmam megismer­kedni ezzel a területtel is, hiszen nem tudom, hogy a végzés után majd hol he­lyezkedem el. — A tábor ezek szerint a tanulás, a hivatásra való ké­szülés folytatása, — for­dulunk Pető Lászlóhoz. — Tulajdonképpen ezért indítottuk a tíznapos tábort, amelynek keretében a szo­ciográfiai kör hallgatói meg­ismerkedhetnek egy közös­ség életével, de tapasztala­tainkról készítünk egy ta­nulmányt házigazdáinknak, Jászszentandrás vezetőinek is. Ezzel köszönjük meg a szíves vendéglátást, s remél­jük jól hasznosíthatják majd munkájukban a kívülállók véleményét. Tegyük hozzá értő vélemé­nyét, hiszen a fiatalok, s főként lelkes adjunktusuk tollából már eddig is érté­kes tanulmányok, diploma- dolgozatok születtek, s az el­telt pár nap alatt máris sok anyagot, tapasztalatot gyűj­töttek össze a jászszentand- rásiak életéről. Firdauszi Királyok könyve, a Tevan Amatőr Könyvek kötetei 50 százalékos ked­vezménnyel kaphatók — hogy csak néhányat sorol­junk fel a polcokra kerülő alkotásokból. Mindehhez te­gyük hozzá; a könyvvásár készlete nem használt, hi­bátlan, lényegében új köny­vekből áll.­A harmadik Szolnoki Fes­tészeti Triennálét elismerésre méltó közművelődési és me­cénási szándék ' hívta életre, de hogy ez a mostani eltér-e, és mennyiben a szokványos­tól? — arra nem lehet egy­értelmű igennel felelni. Vé­leményünk szerint a hagyo­mányos nyári tárlatokra em­lékeztet a bemutató, s az el­térés csupán annyi, hogy a színhely ezúttal a szolnoki és a közép-magyarországi festők találkozását szolgálja; továb­bá, hogy bővült a szervezeten kívüli, meghívott művészek köre. A változás tehát meny- nyiségi és“ nem minőségi. Olyan szabályos, festészetre korlátozott kiállítás ez, ahol csak az „ember és környeze­te” igen tág tematika a kö­vetelmény, s amelynek álta­lában mindenki megfelelt. De még így sem lelkesítő, hogy ebben a tárgykörbe minden véglet belefért: esz­mei tisztaság és zűrzavar, humánus értékek igenlése és tagadása, eredetiség és után­érzések, érett és tapogatódzó stílus, koloritdús és színsze­gény paletta stb. — és Szá­mos közöttes tulajdonság. . Képtelen és szakszerűtlen dolog lenne a tárlat anyagá­tól valamiféle egységes stí­lust számon kérni. Formai egység csak egy személy, egy adott művész életművében kereshető, de ott se mindig, hisz még a klasszikus korok mestereinek is voltak egy­másból továbbépülő stílus­korszakai. Arról nem is szól­va, hogy még egy kis orszá­gon belül is mások a helyi tradíciók, hogy a lokális jel­leg, az etnikai rétegződés is meghatározza egy-egy föld­rajzi terület festői arculatát. Ha az iméntit nem is, azt már joggal számon kérhet­jük a kiállítóktól, hogy „a szocializmus talajáról keres­senek művészi magyaráza­tot korunkra” — mint azt a katalógus előszavában ol­vashatjuk. Sajnálatos, hogy e követelmény csak részben olvasható le a festmények­ről. és szápios esetben írott malaszt az is. hogy a kvali­tás mellett jelen legyen a „szocialista humanizmus el­vi igénye”, akár konkrét, asszociatív vagy szimbolikus tartalmi jelenléttel. Az ala­pos elemzés lehetőségének híján csak egy—két negatí­vummal példálózhatunk: Elsőként: vajon milyen eszmeiséget rejt ama pro­duktum, amelyre a ..minden ami ökör különbözik attól ami nem ökör” — szellemes­nek aligha mondható — afo­rizmaszérű szöveg van pin- gálva? Itt persze a képi lát­vány is riasztó és csak az nyugtathatja meg a művé­szetfilozófiában jártas nézőt, hogy: elvégre a rút is'eszté­tikai kategória. Az ilyen eredetieskedés morbid tehet­ségtékozlás. Csak sajnálhi lehet, hogy monumentális festészetünk egyik reprezen­tánsa, Szabó Zoltán is mo­dorosnak hat szinte túlérett stílusával, pedig ő az a Ga­léria földszinti során, aki egyértelműen pozitív és lé- nyegretörő jelentéstartalom­mal tölti meg Anya gyerek­kel című pasztellképét. Talán elég is a két végleges pél­dából, és elégedjünk meg annyival, hogy a többi kom­pozíció eszmei vetülete vala­Két hétig muzsikáltak Tegnap hazautaztak a Somogy megyei Barcson megrendezett nemzetközi rézfúvós kamaraze­nei tábor tagjai. A másfélszáz résztvevő huszonkét együttes képviseletében érkezett ide nem­csak a hazai, hanem csehszlo­vákiai, NDK-beli és belgiumi zeneművészeti főiskolákról, il­letve szakközépiskolákból. A varsói, berlini, a prágai zene- akadémiák művésztanáraf, vala­mint Magyarország zeneoktatá­sának kiválóságai két héten át képezték a fiatalokat, akik szá­mos hangversennyel, együttes muzsikálással örvendeztették meg a Dráva menti rendezvény- sorozat idelátogató vendégeit. hol a kettő között helyezke­dik el. Miként a tartalmi szféra vonatkozásában, úgy a stilá- ris eszközökben is széles a skála. A földszinti falaikon megtalálható szinte minden: kubizmus, expresszionizmus, szürrealizmus, konstruktiviz­mus, az op-artos törekvések egészen a nonfiguratív ab­sztrakcióig. Hogy aztán a té­teles vagy megszelídítve al­kalmazott stíluskategóriákon belül mennyi az eredeti kéz­jegy, az már megint más kérdés. Persze, a tanítómes­terek vagy más példaképek hatásai döntőek lehetnek; az­zal is számolunk, hogy a re­miniszcenciáktól nem köny- nyű megszabadulni, de azért az már egyenesen bosszantó, amikor a kellő nézőtávolság­ból — például — egy Kokas Ignác képet vélünk felfedez­ni, a képcédula elolvasása­kor viszont kiderül, hogy az nem is prominens festőnk alkotása. Kokas ugyan nem szerepel a kiállításon, de aligha örül utánzói lelkes csapatának. Hogy a látogató megsza­baduljon vegyes érzéseinek, vagy a számára megfejthe­tetlen individualista pro­dukciók nyomasztó súlya alól, ahhoz fel kell mennie a Galéria emeletére. Ennek fa­lain egy egész más világ, az egészséges lelkülettel meg­egyező művészi értékek tá­rulnak elé. Igaz, a színvonal itt sem egyenletes, néhány kép leíró naturalizmusának felszínes látványa éppen úgy alkalmatlan a katartikus él­mény kiváltására, mint a lent modernkedő pályatársa­ké. Ettől eltekintve az igaz értelemben vett piktúráért érdemes ide feljönni, ahol szolnoki és alföldi festők művei sorakoznak. Rangsoro­lás és elemzés nélkül: Bárá­nyé Sándor, Berényi Ferenc, Fazekas Magdolna és Megy- gyes László a művésztelepi közösség hagyományosan egészséges természeti-társa­dalmi kapcsolatát teszi ele­venné, esztétikailag átélhe- tővé — méghozzá vérbő, ab­szolút festői eszközökkel. De nem marad mögöttük az ar- tisztikum dolgában a kitűnő Koszta Rozália sem, továbbá Erdős Péter, Fodor József, akik a vásárhelyiek kon­struktívabban összefogott vo­nalvezetését és dekoratív színfoltjait viszik tovább po­zitív életérzésekkel. A jász­sági Vuics István szinte tor- nyaias mélységeket keres, míg a hajdúságiak — Maghy A földtudományok egyik legnagyobb magyar alakja, Lóczy Lajos életművét be­mutató kiállítás nyílt teg­nap a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban. Az ős­lénytan, a térképészet és a leíróföldrajz terén egyaránt nagyot alkotott tudós geoló­gus műveit s munkásságá­nak egyéb tárgyi emlékeit szeptember végéig láthatja az érdeklődő közönség. Zoltán és kiváltképp Éger- házy Imre — a naiv festők gyermeki ihletettségével komponálnak. Az alföldiek útját két fővárosi művész — íresik József és Ugocsai An­tal — is járja, éspedig meg­győző erővel. És hogy nem kizárólag a realista alkotó­módszereknek köteleztük el magunkat, hanem a konk­rét, racionális és szellemes modern formamegoldást is becsüljük, annak bizonyítá­sára Buna Konstantin és Hézső Ferenc dekoratív-lku- bista-konstruktivista kompo­zíciói emelhetők ki. Befejezésül hangsúlyozni kívánjuk, hogy az elhang­zottakkal nem az optikai lát­vány hűségét kértük számon a kiállítástól. Ez a művé­szethez vonzódó, ám az esz­tétikai fogalmakkal nem ren­delkező laikus közönség kí­vánsága, mely úgyszólván teljesíthetetlen. Tudjuk, hogy a közízlés ma is a tárgyas szemléletet, a • természeti formákhoz való tapadást tartja fontosnak. Sokan nem tudják, de nem is érzik, hogy a realitás és a művé­szi valóság két különböző, egymással össze nem egyez­tethető fogalom. A művészi valóság sohasem tűrte a kül­világ realitásának versenyét, s mint ahogy a régi korok művészete, úgy a mai ábrá­zolóművészet sem teljesíthe­ti a lényegével ellentétel kí­vánságokat. Az eredeti lát­vány nem cél, hanem eszköz, a művész számára, aki azt nem lemásolja, hanem mon­danivalójától determinálva szabadon alakítja. A művészi valósághoz te­hát nem a tárgyias formák lerögzítésével, hanem a mély élmények újjáteremtése, a vizuális képzelőerő foka, a tartalom koncentrált szint­je és mindezek szuggeszfív ereje által jut el a művész. Melléjük társul még a'mű­vészi forma rendje, a racio­nális képi felépítés és az al­kotó egyéniségével adekvát stílus. — Ügy véljük, az iménti esztétikai törvénysze­rűségeknek nem, vagy csak részben tett eleget a trienná­lé számos résztvevője. Elma­radt az előrelépést mutató, azonos szintű minőség, így az új értékek nyújtotta ün­nepi esemény helyett egy — az alkotóműhelyek vívó­dásait, több-kevesebb ered­ményét őszintén feltáró — átlagos számvetésnek lehet­tünk a tanúja és krónikása. A világhírű kutató legki­emelkedőbb munkája a Ba­latonhoz kapcsolódik. Kora más tudósaival együtt meg­teremtette a magyar és egy­ben az európai tudományos­ság egyik legkorábbi komp­lex tájmonográfiai sorozatát. Ez a Balaton földtörténeti őskorától a természeti je­lenségek leírásán keresztül a tó környékének régészeti, néprajzi és műemléki doku­mentumait foglalja magába. T. G. Nagy kedvezménnyel —jó könyvek Ecsery Elemér Kiállítás Lóczy Lajos munkásságáról Vuics István: Zsákolok \

Next

/
Oldalképek
Tartalom