Szolnok Megyei Néplap, 1981. július (32. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-21 / 169. szám
\ 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JÚLIUS 21. Fékezzék meg Begint Hányszor megállapította már a világsajtó: a Közel-Kelet puskaporos hordó, amely bármely pillanatban robbanással fenyeget Azit is sokan mondták már, hogy a térség legfeszültebb pontja az izraeliek által gyakran támadott Libanon. Arra azonban talán a legborúlétóbb elemzők sem mertek gondolni, ami a hét végén ebben a térségben bekövetkezett Izrael! barbár (tárna-' dására Bejrút ellen. Szidom Tyr és Nabatijeh városok ágyúzására, a tegnap hajnaliban Dél- Libanon térségében megkísérelt partraszállásra nincs mentség és magyarázat. Ártatlan emberek életét oltották ki a bombák és a gránátok, Teli- Avdv agressziói a hadüzenet nélküli háború állapotába taszított egy országot. Begin kormányzatának legúiabb lépését még Izrael szövetségesei körében is aggodalommal és nemtetszéssel fogadták. Sa jnos, a feszültség ezzel a végsőkig éleződött a Közel-Keleten. Philip Habib. Reagan elnök ku < önmegbí zott ia ugyan vasárnap kétszer is eszmecserét folytatott Beginne!, de a tárgyalás aligha bírta iobb belátásra az izraeli kormányfőit. Az is csak pusztába kiáltott szó maradt, hogy Habib állítólag a Libanonban lévő palesztin támaszpontok elleni támá- dások felfüggesztését kérte Beeintől. Az események újból nyilvánvalóan bizonyítiák: az izraeli vezetés .tapodtat sem enged agresszív politikájából. s nem számol azzal, hogy a meg-meg- újuló támadások netán ismét háború kirobbanásához vezetnek a Közel- Keleten. Játék a tűzzel, amit Tel-Aviv művel. Kétség nem férhet hozzá, ezt Washington hallgatólagos beleegyezésével teszi. Józan ésszel ugyanis nehéz elképzelni, hogy az Egyesült Államok határozott föllépése ne tudna gátat vetni a féktelen támadó kedvnek, a nyílt agresz- sziónak. Az amerikai politikusok gyakran hangoztatták: a Közel-Keleten a tárgyalásos rendezés hívei. Ha valóban így lenne, vaion máért nem fékezik meg Begint agresszív tetteiben, miért tűrik, hogy a palesztinok elleni támadás ürügyén Libanonban vérfürdőt rendezzen a polgári lakosság körében ? Miért nem ismerik föl. hogy az igazságos és tartós rendezéshez a palesztin nép sorsán keresztül vezet az egyetlen iárható út? Milyen meggondolásból késleltetik a csakugyan valamennyi érdekelt félre — tehát a palesztinokra is — kiteriedő tárgyalások megkezdését ? Ha Washington igazi felelősséget, érezne a Közel-Kelet békéié és biztonsága iránt, bizonyára nem engedte volna idáig fajulni a helyzetet. Csakhogy félő. hogy az Egyesült Államok számára a ielenleei állapot nagyonis megfelelő. Most a diplomatákon a sor. hogy — amíg nem késő — megóvják a térséget a teljes, pusztító robbanástól. Ehhez azonban Beginék meggyőzése, ha kell megfékezése a legfontosabb feltétel. Ha ugyanis folytatódik a brutális támadássorozat, akkor úiabb háború fenyegeti a Közle-Kele- tet. Gyacav Dénes Véget ért a LEMP kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) gyobh és legtragikusabb hiba volna lébecsülni. Kania hangoztatta, ildeie már, hogy Lengyelország egyszer s mindenkorra normális életet éljen a többi nép körében. Méltatta az első titkár a LEMP új szervezeti szabályzatát. Ez — mondotta, — megteremti a biztosítékot arra. hogy a párttagság a jövőben soha ne veszítse el döntő befolyását a LEMP politikáiéra. Ezután a pártnak a legteljesebb nemzeti összefogás iránti óhaját és akaratét emelte ki. Az ország sorsát drámainak miinősítve. Kania kifejezést adott a párt ama óhajának. hogy a kongresszus utáni napokban országszerte kezdődjék nagyszabású munkajavító mozgalom. Végül Kania kiemelte, hogy a rendkívüli kongresz- szus megerősítette a lengyel külpolitika, a szövetségi és baráti kötelékek sérthetetlenségét és változatlanságát. A lengyel külpolitikának változatlanul alappillére a Szovjetunióval kötött szövetség, a hozzá fűződő barátság. E szövetség ölvan elveken nyugszik, amelyek a független, a ielenleei határai között biztonságban élő Lengyelország érdekeit feiezi ki. A kongresszus leiszava is összekapcsolta a szocializmus és a nemzeti függetlenség ügyét: „a szocializmust úgy keli védelmeznünk. mint Lengyelország függetlenségét” — mutatott rá zárszavában Stanislaw Kania. Miután a Központi Bizottság első titkára befejezettnek nyilvánította a kongresz- szust, a küldöttek elénekelték az Intemacionálét és a lengyel nemzeti himnuszt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára táviratban üdvözölte Stanislaw Kaniát, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát erre a tisztségére történt újjá választása alkalmá- ból. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, Erich Honecker, a NSZEP KB főtitkára, Todor Zsivkov, a BKP Felhívás a lengyel nemzethez A LEMP IX.. rendkívüli kongresszusa felhívással fordult a lengyel nemzethez. A felhívásban egyebek között ez áll: „A haza szükségben van. Mély gazdasági és társadalmi válságot él át országunk. Veszélyben nemzetünk létének biztonsága és államunk jövője. Közös erővel hárítsuk el a Lengyel- ország fölött tornyosuló veszélyeket.” „A mai válság nem a szocialista társadalmi rendszer következménye. Ellenkezőleg — a munkásmozgalom számára mindig utat mutató szocialista ideológiától való eltávolodás rántotta Lengyelországot a romlásba. Ezért azok az emberek tartoznak felelősséggel, akik a párt és az állam élén állva elárulták eszméinket. A párt megszabadul tőlük, és állást foglal szigorú megbüntetésük mellett. Kész a bűnösök végleges és teljes elszámoltatására”. ..Ma ugyanakkor népünk számára a legfontosabb a válságból való kivezető út megtalálása. Mindazokhoz fordulunk, akik megértik a pillanat Jelentőségét. Fogjunk össze. Együtt, a partneri egyetértés szellemében töltsük meg élettel az állam és a gazdaság megjavításának programját. Len- eyelország a ml közös otthonunk. Ne engedjük, hogv bárki is pusztítsa. Akinek drága szocialista hazánk jövője. senki ne hiánvozzék közülünk e történelmi próbatétel pillanatában.” KB főtitkára, Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Ni- colae Ceausescu, a RKP főtitkára, Le Duan, a VKP KB főtitkára is üdvözölte Stanislaw Kaniát, a LEMP KB első titkárát újjá választása alkalmából * * * Tegnap hazaérkezett Varsóból az MSZMP küldöttsége, amely Havasi Ferencnek, a Politikai Bizottság tagiénak, a KB titkárénak vezetésével részt vett a Lengyel Egyesült Munkáspárt IX. rendkívüli kongresszuséin. A Hetek csúcsértekezlete A kanadai főváros közelében tartják a hét vezető tőkés ország állam- és kormányfőinek tanácskozását. A képen balról jobbra Helmut Schmidt, Ronald Reagan, Pierre Trudeau, Francois Mitterrand és Margaret Thatcher. (Telefotó: KS) A Ottawa melletti monte- b'ellói kastély Kanada-ter- mében tegnap délelőtt Trudeau kanadai kormányfő hivatalosan megnyitotta a vezető tőkés ipari országok hetedik csúcsértekezletét. „A hetek, akik nyolcán vannak” — résztvesz a tanácskozáson az Európai Közösségek Bizottságának elnöke is — kötetlen napirend alapján kezdték meg a többoldalú tanácskozást. A tárgyalóteremben Reagan, Schmidt, Trudeau, Szu- zuki, Thatcher asszony, Mitterrand, Spadolini olasz kormányfő és Gaston Thorn mellett a résztvevő országok külügyminiszterei és pénzügyminiszterei is jelen vannak. A vasárnap lebonyolított kétoldalú konzultációkból és a közlemény-tervezet eddig közreadott részleteiből ítélve a csúcskonferencia három fő témája a vezető tőkés ipari országok gazdasági ellentéteinek mérséklését célzó intézkedések kidolgozása, egységes álláspont kidolgozása a kelet—nyugati gazdasági és politikai kapcsolatok tárgykörében, valamint a fejlődő országokkal szembeni közös taktika kialakítása. A kanadai Toronto Star szerint a csúcskonferencia „Trudeau hangversenye, amelyen azonban Reagan vezényel”. Ezt erősítette meg egyébként a vasárnapi The New York Times is, amely szerint az amerikai delegát ció el van szánva arra, hogy a mind a kelet—nyugati kereskedelem erősebb „ellenőrzése”, mindpedig a lét- fontosságú biztonsági kérdések tekintetében saját álláspontját érvényesítse a jóval mérsékeltebb nyugat-európai nézetekkel szemben. Magyar—szovjet ifjúsági barátságfesztivál Kádár János üdvözlete a HL magyar—szovjet ifjúságI barátságfesztivál résztvevőihez Kedves elvtársak! Kedves fiatal barátaim! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a magyar kommunisták, egész népünk nevében szívből üdvözlöm a III. magyar—szovjet ifjúsági barátságfesztivál minden résztvevőjét, s személyükben a Magyar Korhmunista Ifjúsági Szövetség és a Lenini Komszomol. tagjait, a magyar és a szovjet fiatalokat köszöntőm. A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság együttműködése, népeink barátsága napjainkban átfogja és áthatja a szocialista építőmunka, a tudomány, a kultúra minden területét. Népeink internacionalista elkötelezettségét legutóbb és legmagasabb fokon a Magyar Szocialista Munkáspárt XII, kongresszusa és a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusa fejezték ki, amelyek egybehangzóan, nagyszerű szavakkal tettek hitet történelmi barátságunk, szövetségünk, együttműködésünk további erősítése mellett. Barátságunk és együttműködésünk a magyar és a szovjet emberek millióinak, az idősebb és az ifjabb nemzedékek képviselőinek mindennapi közös alkotómunkájában épül, erősödik, gazdagodik szüntelen. Az eddigi ifjúsági barátságfesztiválok is meggyőzően bizonyították, hogy népeink ifjú nemzedéke internacionalista szellemben, hűségesen gondozza, saját hozzájárulásával is gyarapítja történelmi örökségét: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének, a magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának éveiben született, azóta is élő, s az elmúlt 36 esztendőben megbonthatatlan- ná vált magyar—szovjet barátságot. Pártjaink mind a magyar, mind a szovjet ifjúságot hazafiságra, szocialista vívmányaink megóvására és gyarapítására, ugyanakkor a népek közötti barátság erősítésére, a béke védelmére nevelik. Ennek megfelelően a nemzetközi életben vívott közös harcunk középpontjában ma a béke, az enyhülés eredményeinek védelme áll. Országaink békepolitikája, a Szovjetuniónak és a Varsói Szerződés tagállamainak a nemzetközi feszültség csökkentése érdekében tett kezdeményezései — amelyeket a világ békeszerető erői egyetértéssel és támogatással fogadtak — reális alapot nyújtanak a vitás nemzetközi problémák megoldását a fegyverkezési hajsza megfékezését, a leszerelést, s a kölcsönös biztonság megszilárdítását szolgáló tárgyalásokhoz. Különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk annak a kiemelkedő személyes hozzájárulásnak, amelyet Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam vezetőjeként tesz a béke megőrzése, a népek barátsága. a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében. Kedves barátaim! Szívből kívánom, hogy a magyar és a szovjet fiatalok most megnyíló seregszemléje jelentsen újabb lépést internacionalista egységünk erősítésének útján, segítse elő egymás életének, tevékenységének, tapasztalatá nak jobb megismerését, s a személyes kapcsolatok ezernyi új szálával mélyítse, gazdagítsa a magyar és szovjet név barátságát... Elvtársi, baráti üdvözlettel Kádár János az MSZMP Központi Bizottságának első titkára (Folytatás az 1. oldalról.) ta hősi helytállását. A magyar városokban és falvakban pedig nem hervad el a virág a hazánk felszabadításáért és a munkás-paraszt hatalom védelméért életüket áldozó soviet hősök emlékművein. Népeink sorsát egybekapcsolja a közös eszme: a marxizmus—leninizmus; a közös cél: a kommunizmus. Közösek feladataink a béke védelmében, a társadalmi haladás erőivel vállalt szolidaritásban. — Barátságunk ma már több mint örökség, milliók személyes ügye és élménye. A politikai és gazdasági együttműködés további elmélyítése közös feladatunk és felelősségünk, hiszen a Varsói Szerződés és a KGST kereteiben kialakított sokoldalú eayüttműköds's megsokszorozza országaink 'ereiét, taiztosítia szocialista vívmányaink védelmét és gyarapítását. népeink életkörülményeinek javítását.' Barátságunk megalapozott, megbonthatatlan és örök időkre szól. — Fiataljaink ma együtt küzdenek az előttünk álló nagy célok eléréséért, a kommunista, illetve a feilett szocialista társadalom felépítéséért — hangsúlyozta Fejti Gvörgy. Maid nagy- taps közepette jelentette be: Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára levélben üdvözölte a fesztivál résztvevőit. A továbbiakban a szovjet fesztiválküldöttség vezetője tolmácsolta Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a fesztivál résztvevőihez, a magyar fiatalokhoz küldött szívélyes üdvözletét és jókívánságait. Borisz Pasztuhov a résztvevők nagy tapsa közepette fejezte ki a 40 milliós Lenini Komszomol. az egész szovjet ifjúság testvéri jókívánságait is, majd beszédét így folytatta: — Nagy és őszinte baráti érzéssel jöttünk Önökhöz, s azzal a szilárd elhatározással, hogy erősítjük internacionalista testvériségünket, fejlesszük gyümölcsöző együttműködésünket. — Barátságunk, a szovjet és a magyar nép barátsága — amely az osztályharcok ütközeteiben született, és az ellenséggel folytatott harcban edződött — a forradalmi változások erőteljes gyorsítójává vált országainkban, segít nekünk a szocializmus és a kommunizmus építésében. Szívünkben a jövő dobbanásával, a hála érzésével gondolunk azokra, akik megalapozták, s vérükkel forrasztották egybe testvériségünket, akik zászlaikra írták az örökké ragyogó, mozgósító jelszót: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” — Nekünk, fiataloknak van kitől tanulnunk. Fesztiválunkon jelen vannak kedves és megbecsült vendégeink, azok, akik lerakták az új élet alapjait, s kiknek sorsa fényes példája a nép odaadó szolgálatának. Kommunisták, akiknek a forradalom ügyében szentelt életében öltött testet barátságunk. Nagy tapssal fogadott beszédét követően az országaink ifjú nemzedékének egységét és testvériségét reprezentáló nyitóünnepség 30 ezer résztvevője lelkes ünnepléssel fogadta a szabadtéri színpadokon pergő zenés—táncos műsort. Az ifjúsági nagygyűlés az Inter- nacionálé hangjaival ért véget. Este dunai hajókorándu- láson találkoztak a barátságfesztiválon résztvevő magyal és szovjet fiatalok képviselői. MOSZKVA Magas magyar kitüntetést, a „Vörös Csillag” érdemrendet adományozott az flnöki Tanács két szovjet tábornoknak. Alekszej Zajcev altá- bomagynak és Vaszilij Brju- hov altábornagynak Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete tegnap délután nyújtotta át a kitüntetést', amelyeket érdemes és eredményes munkásságuk elismeréseként kaptak. TEHERÁN Az iráni baloldali pártok hét jelöltjét — köztük három kommunistát — törölték a pénteki részleges parlamenti választásokon indítható személyek listájáról — jelentette vasárnap a tehe- ráni rádió. A választási bizottság, amely a jelöltek listáját jóváhagyja, szombaton még mindannyiukat megfelelően minősítettéi, vasárnap azonban a parlament munkáját ellenőrző felügyelő tanács megváltoztatta ezt a döntést ULÁNBÁTOR Tegnap Ulánbátorban Mangalin Dügerszüren mongol külügyminiszter fogadta, majd ebéden látta vendégül Nguyen Co Thach vietnami külügyminisztert, aki a mongol kormány vendégeként hivatalos látogatáson tartózkodik Ulánbátorban. PHNOM PENH A Washington és Pekjng által megrendezett úgynevezett nemzetközi Kambodzsa- Konferencia egyenlő a Kambodzsai Népköztársaság bel- ügyeibe való nyílt beavatkozással, a fiatal köztársaság függetlensége és önrendelkezése ellen elkövetett merénylettel — jelentette ki Phnom Penhben Pen Sóvan, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB első titkára, a minisztertanács elnöke. BAGDAD Az iráni légierő gépei vasárnap két hullámban bombázták az Irak északkeleti részében, a Záb-folyón emeli Dukan-gátat és a rajta felépített elektromos erőművet A két hadviselő fél hivatalos közleményei szerint a 480 kilométeres frontvonal egész hosszában folyik a harc. Teherán 13 iraki katona elestét jelentette, az irakiak pedig 50 emberre becsülték az iráni veszteségeket. SALISBURY A zimbabwei fővárosban megnyílt a dél-afrikai országok fejlesztési tevékenységét koordináló konferencia (SADCC) tagországai vezetőinek második csúcstalálkozója.