Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
1981. MÁJUS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Az emberség diktálja Márciusban körlevelet küldött a megye termelőszövetkezeteinek a megyei tanács illetékes elnökhelyettese és a TESZÖV titkára. Tartalma nem a megszokott volt: közreműködési, segítséget kértek egy súlyos társadalmi gondunk kisebbítéséhez. Olyan gond enyhítéséhez, amely tulajdonképpen a termelőszövetkezeteket is érinti. Milyen sokszor írunk, beszélünk a napjaikat egyedül, elhagyatottan morzsol- gató öregekről, akiknek végső éveit csak úgy lehetne nyugodtabbá, elviselhetőbbé tenni, ha szociális otthoni elhelyezésüket biztosíthatnánk. Igen ám, csakhogy szociális otthont építeni sokba kerül. Az elmúlt ötéves tervben is — nagy erőfeszítések árán — 215 hellyel tudta bővíteni a szociális otthoni hálózatot a megyei tanács. És napjainkban még mindig mintegy négyszázan várnak segítségre: Az időskorúakról gondoskodni az egész társadalom feladata, — írták a körlevelet küldők, amelyben egyúttal az is szerepelt, hogy az elhelyezésre váró öregek közül mintegy százan — százhúszon téesztagok. Építsünk együtt otthont, közös erővel, téeszek és a megyei tanács. Ezekben a napokban sorra érkeznek a válaszok a téeszekböl: eddig 17 gazdaság jelezte, hogy részt akar venni az akcióban, 18 hely létesítését vállalva magukra. Elismerés és köszönet ezért az országosan is egyedülálló kezdeményezésért minden magányos, elhagyott öreg nevében. Hány hely jön majd így össze? Hisszük, hogy meglesz az építhető 100-nak a gazdája — hiszen az úgynevezett nagygazdaságok közül még kevesen jelentkeztek. Egy biztos: egyetlen szövetkezeti vezető sem feledheti, és nem is feledi, hogy a közös úton először együtt lépőkről az utódoknak, a ma nemzedékének kötelessége gondoskodni. Októberig minden turnus foglalt Huszonnyolc család nyaralhat Az idén Parádfürdőn nyaralhatnak a Közép-Tiszavi- déki Áfész dolgozói, mivel a szövetkezet minden évben máshol bérel számukra üdülőt. Ebben az esztendőben a Budapest Tourist közvetítésiével a parádi áfésztól bérelnek egy kétágyas szobát, ahol két gyermek számára pótágy is van. Április elsejétől december harmincegyig huszonnyolc család pihenhet a. hegyvidéki üdülőben, amelyért a szövetkezet fizeti a csaknem 40 ezer forint bérleti díjat A dolgozók napi 20 forintért, családtagjaik napi 50 forintért vehetik igénybe A gyerekekért nem kell fizetniük. Az üdülőben október végéig mór minden hely foglalt. Életre szóló kötés Miért van az, hogy ha két ember leél együtt több évtizedet, hasonlítani kezdenek egymásra? Nemcsak gesztusaikban, ízlésükben, nemcsak véleményük egyezik meg a világ dolgairól — arcvonásaik . is szinte egyformává formálódnak. Persze ehhez, azt hiszem, olyan harmonikus családi élet kell, mint amilyen Sarkad i Laioséké is. Ahogy ott ültünk a kellemesen meleg szoba védettségében — kint hideg tavaszi szél tépázta a virágzó fákat —, a könyvek, a televízió, a képek a falon, a szekrényen megbúvó sok apró emléktárgy vallott e két ember együttes szép életéről. Boldogok. Nehéz élet van mögöttük, mégis elégedettek Legbensőbb sajátosságuk a derű, ez érződik minden szavukon. — Ha gyermekeink születnek, biztos nem jövök visz- sza .Magyarországra. De a mama annyira hívott... és tudja, hogy van ez: csak egy anyja van az embernek. . — vallja az idős ember. ő is úgy került az első világháború poklába, majd 1915-ben orosz hadifogságba, mint annyi más magyar. Húszéves volt akkor, És ő is egyike lett. annak a százezer magyar internacionalistának, aki a Vörös Hadsereg harcosaként a szovjetek győzelmét segítette. „’21 tavaszán jött egy utasítás, hogy a Vörös Hadseregben harcoló magyarok leszerelhetnek, hazamehetnek. De én akkor már nős voltam, így a leszerelés után az építőiparba mentem dolgozni Ogvesszában, hiszen odavalósi a feleségem. Azt a várost most is jobban ismerem mint Pestet Már brigádvezető voltam, szépen éltünk, és a mama még mindig hívott, gyere^ haza. Még pénzt is küldött, pedig szegény földművesek voltak, de spórolt... azt hitte így segít rajtam.. A naptár 1929-et mutatott amikor Hidasnémetinél Sar- kadi Lajos és felesége, Terézia, megérkeztek Magyarországra, a féri szülőföldjére, a feleségnek idegen világba És kegyetlen is volt ez a világ. Gazdasági válság, munkanélküliség fogadta őket. És Sarkad! Lajos különösen nem kaphatott munkát. „Kontár- kodtarn. Építkezéseknél dolgoztam, kályhát csináltam, szerencsére értek mindenhez. Voltak ió emberek, akik segítettek. Így éldegéltünk.” Terézia néni ma is elpirul. amikor elbeszéli: „Azt mondták ránk, vadházasságban élünk, kutyahiten ... Minden évben meg kellett újítani az itt-tartózkodási engedélyem ...” Lajos bácsi rábólint: „így igaz, nem ismerték el a házasságunkat ...” Pedig ezt a kötést nem egyszerűen az oevesszai anyakönyvvezető törvényesítette, Megpecsételte az éhínség, amit közösen éltek végig, amikor a fiatal szovjethatalmat szorongató gyűrűbe fogta az ellenség. Megpecsételte a magyarországi nélkülözés és később a második világháborúban végigszenvedett idő. Sarfcadi Lajos munkaszolgálatos, felesége egyedül Törökszentmikló- son, idegenben, ahol a félő gazdák még tejet se adtak neki. Mert orosz! És mégis, amikor a front már a városhoz közeledett, több törökszentmiklósi asszony Terézia néninél keresett menedéket. Ő biztosan megvédi őket az „ellenségtől”. — Pedig én is féltem. Amikor bejöttek a szovjetek, eljöttek ide is, meglátták nálam a sok asszonyt. Azt kérdezte a tiszt, minek vannak ezek itt? Szégyelltem azt mondani, azért mert félnek tőletek, hót azt magyaráztam, hogy éppen piaci nap volt, amikor a front ideért, és nem tudtak hazamenni. Na most már mehetnek, mondta, de egyik se mozdult ...” Aztán Lajos bácsi hazatért, akkor volt ötvenéves. Ácsról szökött meg, voltak jó emberek, akik adtak neki civilruhát. És első dolga volt, hogy kereste a kommunistákat. Mert Sarfcadi Lajos 1931-ben lett tagja az illegális kommunista pártnak: ösz- szekötő szerepet töltött be a törökszentmiklósi 'és az egyik szolnoki csoport között, röpcédulát, illegális irodalmat terjesztett. És a háború után a Nemzeti Bizottságnál a hadifoglyok ügyeivel foglalkozott. Dolgozott a városi pártbizottságnál, volt később oártalaoszervezeti titkár, a Hangya Szövetkezet elnöke, légoltalmi törzsparancsnok, polgári védelmi tiszt. Átélte a bizalmatlanság éveit is — amikor újra a vakolókanál segített rajtuk —, és volt moziigazeató Törökszentmik- lóson, egészen nyugdíjazásáig. Ma sem pihen, pedig már a 87. évét tapossa: a magyar—szovjet barátság lelkes erősítője, a társadalmi munkák fáradhatatlan szervezője nyilvántartója. Mondják róla a városban: ha esik, ha fúj. Lajos bácsi tapossa a bicikli pedált, mert szervezni kell, ha bimbózik az idő, legyen társadalmi munkás, aki fásítia, szépíti, gazdagítja a várost. Elégedett emberek? Igen, semmijük se hiányzik. A nyugdíjból megélnek, hiszen idős korra nem sok mindenre van szüksége az embernek. Az a néhány tőke szőlő a kertben, még az évi borocskát is adja, amit Lajos bácsi — ha kedves vendég érkezik a házba — szívesen kínák „Mondtam, hogy nem való már neki ennyi munka, ez a nagy kert — zsémbel szeretettel Terézia néni —, de nem hallgat rám ...” És vendég gyakran kopogtat a kis házba — a szülői házba, amelyet Lajos bácsi épített újjá két keze munká- iával. „Kérdezték tőlünk, nincs valamire szükségünk? Nem vagyunk mi nagyigé- nyűek... megélünk.” Hogyan élnek? Idő kell ahhoz, amíg az ember napjában átböngészi az újságokat, szösz- mötöl a kertben, meghallgatja a rádió híreit, megírja azt a sok levelet a szovjet barátoknak, az ott élő rokonoknak, akikhez gyakorta ellátogatnak, és akik szintén évente, kétévente bekopogtatnak ebbe a törökszentmiklósi hajlékba. Arról Lajos bácsi nem beszélt — nem szeret dicsekedni! — másoktól tudom, hogy számtalan kitüntetés tulajdonosa: a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa 1967- ben tüntette ki a Harci Érdemekért Érdeméremmel. Tulajdonosa a Szocialista Hazáért Érdemrendnek, a Munkás—Paraszt Hatalomért Emlékéremnek és még egy sor más elismerésnek. Egyet azért megmutatott, a Szolnok megyéért emlékolaket- tet. „Ugye szép?” — kérdezte. és szeretettel simította véaig a bronzérmet. Az elmúlt napok egyikén á városi pártbizottság ülésén párttagságának 50. évfordulóján szíves szóval köszöntötték Sarkadi Lajost, pártunk idős. de ma is fáradhatatlan munkását. Varga Viktória Fotó: Tarpai Elégedett emberek? Igen ÚJSZÁSZ Egy a harminckettő közül Nagyiétáról indult el huszonhét évvel ezelőtt a Vöröskereszt égisze alatt a mozgalom, amelynek szele — ha nem is szélsebesen — végigsöpört az országon. Pedig nem országos méretű nagytakarítást hirdettek, akik hadat üzentek a szemétnek, csupán arról igyekeztek meggyőzni az embereket! hogy a saját portájukat vegyék szemügyre, a házuk táján söpörjenek és tegyenek rendet. Fél évszázada még nem az ízlésünket akarták csiszolni, nem szép formák iránti fogékonyságot, igényességet igyekeztek belénk oltani. (Hol voltunk még ettől!) Főként az ember egészségét féltették, elsősorban azokét. akik nem tudták, milyen vizet isznak az udvari ásott kútból, amelytől karnyújtásnyira volt az istálló, a disznó-, a csirkeól, a szemétdomb, az ámyékszék. A rendcsinálás, a nagytakarítás itt kezdődött, s a fehérre meszelt falaknál végződött, így kerülhetett a kis fémtábla a bejáratra, amely tudtul adta mindenkinek, hogy akik kapták, tiszta udvarban és rendes 'házban élnek. /. Ügy vélem, felesleges bizonygatni, hogy azóta menynyire megváltozott a falvak képe. A kisablakos fehérre meszelt hajlékok helyére egyre-másra faragott, terméskővel díszített manzárdszobás, garázsos, fürdőszobás új házak kerülnek, amelyekből ki lehet dobni a mo- sóteknőt, a mosogató dézsát, a szenes vasalót, de a söprűre, a lapátra épjpolyan szükség van az emeletes villákban, mint a régi kis vályogházakban. Nem a díszes kerítés, a drága csempe, az ikerablak a selyemtapéta teszi méltóvá a tulajdonosát arra a kis fémtáblácskára. A pecsétes, drága kelme nem versenghet a frissen mosott, keményített filléres vászonnal. A tisztaság nem pénz kérdése. Bizonyosság erre, hogy nemcsak szerény kis hajlékokat tettek méltóvá lakói arra, hogy élnyerjék a tiszta, rendes címet, hanem egész településeket. 2. Mi kell alihoz, hogy mondjuk egy község méltó legyen a tiszta, virágos címre? Fél- tétele, hogy lakóinak többsége söprűt ragadjon, s a háza táján rendet tartson, csak így kerülhet a házak 75 százalékának falára a Tiszta udvar, rendes ház tábla. De az ivóvízellátás, a középületek és környékének tisztasága éppúgy szempont, mint az, hogy gondozottak-e az utcák, a terek, a parkok. Hogyan lehet tisztává, virágossá tenni egy települést, és vigyázni, megóvni, ha már azzá tették? Nincs rá recept, de jó példák akadnak. Egyike az újszásziáké. A község öt éve nyerte el, és azóta őrzi a címet, amelyet — a tanács elnökének véleménye szerint — legalább olyan nehéz megtartani, mint megszerezni. Bizonyság erre. hogy az elmúlt öt évben a megye 68 községe közül harminckettőt talált méltónak a Vöröskereszt megyei szervezete a tiszta, virágos községet dokumentáló oklevélre, de később héttől vissza is vonta. Örökzöld díszfák, cserjék, a szivárvány minden színében pompázó virágágyak, Űj- szászon a tanácsháza, a középiskola előtt, a templom mögötti kis parkban, az iskola, a téesziroda udvarán, rügyező gömbakácok mindenütt az utak mentén. „Húsz év munkája” — mesélte büszkén a Vöröskereszt községi titkára A tanácselnök miég jól emlékezett arra, hogy szidták a tanácsiakat, amikor kivágták az öreg eperfákat és gömbakácfa-cse- metékkel telepítették be az egész falut. Nem kellett bizonygatni, hogy nem azért fásítottak, parkosítottak, hogy oklevelet nyerjenek, tébték a maguk gyönyörűsé- igére. S honnan az a sok virág? Kiderült, hogy a tanács saját kis kertészetéből, amelyet a tanácsháza udvarának sarkában alakítottak ki vagy másfél évtizeddel ezelőtt. A kertész, a hetvenkét éves Berci bácsi az, aki a két kis virágházban nevelt palántával ellátja az egész falut Ö gondoskodik arról, hogy mindig nyíló virág legyen a parkokban. Pontosan tudja, melyik éjszaka, honnan, hány szál virágot törtek le, loptak el Egyik réggé len, amiko,r derékba törve talált tizenöt fiatal gesztenyefát, napokig szavát se lehetett hallani. Majd belebetegedett hogy nem derült ki, kik voltak a vandál tettesek. Az ő jóvoltából pontosan tudják a tanács illetékesed, a közterületek gazdái, hogy évente hány díszfát, virágtartót törnek össze azok, akiket nem érdekel; hogy tiszta, virágos, vagy szemetes, kopár a falu, ahol élnek. 3. Egy héttel ezelőtt, amikor a tanács vb-ülésén a köztisztaság volt az egyik napirend, a szigorúságot, a felelősségre vonást kérték számon a vb tagjai, mert alig- alig fordul elő, hogy megbüntetnek parkrongálót szemeteiét vagy trehány háztulajdonost, kinek szemétdomb bűzlik a portája előtt. Azzal érveltek, — teljes joggal — hogy ahol a tanács, a köz- intézmények, üzemek vezetői példát mutatnak, ahol a hét és fél ezer lakos többsége nem tűri meg a szemetet, nem rest tenni azért, hogy a falujuk szép legyen senkiinek se lehessen büntetlenül tönkretenni, elcsúfítani a szép környezetet, amelyért mások, — helyettük is — megdolgoztak. K. K.
