Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-20 / 116. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. MÁJUS 20. Vizen járó túrkeviek Szarvas-túra, Berettyó- túra, Hortobágy-túra, Gyula, túra Körös-túra — megannyi emlékezetes, fényképpel teleragasztott oldal a túrkevei vízi úttörő szakraj naplójában. 1974-ben, amikor tanítványaival az első hajó építéséhez fogott, bizonyára maga sem gondolta, volna Fehérvári Béla magyar—rajz szakos tanár — jelenleg a múzeum igazgatója —, hogy évek múltán az ezredik, sőt immáron az ezerkétszázadik „vízi” kilométer megtételéről számolhat be az érdeklődőknek. Hogyan kezdődött? A fiatal tanár gyerekkori emlékeit igyekezett tán fölidézni, amikor Túrkevére kerülve a várostól néhány kilométerre megpillantotta a Berettyó vízországát? E pillantásból mindenesetre szerelem szövődött. Drága és így szinte hozzáférhetetlen a boltban kapható túrakajakok, kenuk többsége? Kinek jutna eszébe, hogy kézlegyintés, vállrándítás helyett saját maga tervezzen és építsen egy vízi túrára alkalmas biztonság gos csónakot? Túrkevén az úttörőházban akadtak ilyen vállalkozók, és ahogy telnek az évek, egyre szaporodik a magukfajta matrózsapkások tábora. Az elsőként elkészült hatméteres. csónakmotorral felszerelt najó kiválóan alkalmas a nyaranként útrakelő húszegynéhány fős csapat poglgyászainak szállítására, alkalomadtán az el-elfáradó eveizőslegényék vontatására. A motoroson kívül a három kenuban és az egypárevezős „öcsiben” (mindegyiket maguk készítették) foglal helyet a legénység, hogy a városi komforttól 10—12 napra elszakadva maga alakítsa, az önként vállalt hajósélet szigorú fegyelméhez idomítsa életét. Van köztük éppen kezdő ötödik osztályos és a fiatalabbakat irányító 18—20 éves ifivezető. Ügy mondják, szeretik maguk között a „vagány gyerekeket”, a vízen járókat, a természetes viszonyokat — a nomád életet — kedvelő fiatalokat. És hogy mennyire megragadja néhányukat a víz, a természet, a hajózás iránti vágy, arra bizonyíték a közülük kikerült matróz, a balatonfüredi hajóépítő; a tengerhajózásnál szolgálatot teljesítő fiatal. Vannak még üres lapok naplójukban, s ha betelik vesznek másikat — állítják. Ősztől tavaszig tanteremben ismerkednek a vízi közlekedés szabályaival, elsajátítják az elsősegélynyújtás alapjait. Mindannyian tudnak úszni, és az MHSZ hajómodellező szakkörében előbb kicsiben tanulják a hajóépítést, majd minden év tavaszán az iskola udvarán ápolják, gondozzák igazi hajóikat. Ha segítséget kérnek tőlük, nem sajnálják az időt, a fáradtságot; így vezették be mezőberényi társaikat a kenukészítés rejtelmeibe. Tavaly a magas vízállás visszafordulásra kényszerítette a túrkevei vízi úttörőket. az idén azonban ismét reménykednek. A Berettyóról a Körösre Békés- szentandrás, majd még tovább Csongrád felé fordítják hajóik orrát; indulnak férfias kalandra, a természet erőiivei vívandó nagyszerű ütközetre. Egri Sándor Színképelemzés Tudományos ankét Jászberényben A GTE jászberényi szervezetének vendégeként a GTE anyagvizsgáló szakosztálya, a Magyar Kémikusok Egyesülete és az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület közös színképelemző szak- bizottsága rendezésében kétnapos tudományos — műszaki ankét színhelye volt A Lengyel Kulturális és Tájékoztatási Központ megalakulásának 30. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeztek tegnap a pesti Vigadóban. A rendezvényen Józef Wiejacz lengyel külügyminiszter-helyettes — aki a jubileumra küldöttség élén érkezett hazánkba — ünnepi beszédében méltatta az országaink közötti együttműködést. Ezt követően Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára május 18—19-én a jászberényi Hűtőgépgyár. A tudományos kutatók néhány színképelemzési módszerrel és azok különféle alkalmazási területeivel ismertették meg a hallgatóságot, sok hasznos, érdekes ismeretet nyújtva. méltatta a lengyel kultúra három évtizedes munkáját. Molnár Béla, a népeink közötti barátságért emlékérmet nyújtotta át Edward Debiokinek, a lengyel kultú- náliis központ igazgatójának. A jubileum alkalmából tegnap Tadeusz Pietrzak, a Lengyel Népköztársaság magyarországi nagykövete a lengyel kultúra népszerűsítéséért végzett munka elismeréseként kitüntetéseket adott át a nagykövetségen. Diáksikerek Mezőtúron Szép sikereket értek el az idei szakmai tanulmányi versenyeken a mezőtúri Dózsa György Mezőigazdasági Gépszerelő Szakközépiskola tanulói. Az országos szakágazati versenybe az iskola négy tanulója jutott be, s közülük három az első tíz között végzett. Kovács József IV. osztályos tanuló az előkelő második helyet szerezte meg, és két társával Veress Istvánnal és Roczik Csabával egyetemben felvételi nélkül tanulhatnak tovább szakirányú egyetemen, illetve főiskolán. Hasonló sikerrel álltak helyt a megyei versenyeken is, ahol a nappali tagozatosak mellett levelező hallgatók is indulhattak. Hárman jutottak be a megyei döntőbe, illetve a területi versenyre. Elismerést érdemel a „Hazánk mezőgazdasága diákszemmel” címmel meghirdetett országos pályázaton elért eredmény is. A mezőtúri diákok három díjat hódítottak el, köztük egy második és harmadik helyet. Harmincéves a lengyel kulturális központ Népi hangszereket mutat be jelenlegi időszaki kiállításán a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum. A gyűjteményes anyag a hónap végéig tekinthető meg Sikeres hangverseny A Jászberényi Tanítóképző Főiskola női kara megvédte eddigi minősítését Kitüntetéses doktorrá avatás Tegnaip a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen — kimagasló tanulmányi eredménye elismeréséül — „Sub ausiciis rei publicae populáris” kitüntetéssel doktorrá avatták Soós Gyöngyvér gyógyszerészt. Dr. Szász György, a gyógyszerésztudományi kar dékánja ismertette a jelölt érdemeit, tanulmányi eredményeit, eddigi pályafutását, majd Soós Gyöngyvér esküt tett arra, hogy tudását hazánk és népünk szolgálatába állítva az emberiség javára használja fel. A miskolci nyári egyetemen Vezetésről, munkahelyi demokráciáról Eddig negyven vállalattól és intézménytől százhúszon jelentkeztek Az ember — munka — társadalom címmel Miskolcon nyíló nyári egyetem idei hatodik előadássorozatára, amelyet június 29-je és' július 8-a között tartanak. A résztvevők A gazdasági vezetés — demokrácia — életmód című témát vitatják meg, a kurzuson harmincnyolc előadás hangzik el; néhány cím: A vezető magatartása, Az irányítás módszerei, A szocialista brigádok szerepe az irányítási rendszerben A munkásművelődés és a szakmai követelmények. A Bartók-centenárium és a közelgő Kodály-évforduló jegyében rendezte meg a Jászberényi Tanítóképző Főiskola közművelődési bizottsága és művészeti nevelési tanszéke a főiskola női karának minősítő hangversenyét. Elhangzott Bárdos Liszt Ferenc című kórusműve. valamint Kodály Karácsonyi pésztortánc, Újesztendőt köszöntő. Angyalok és pásztorok című kompozíciója. Az első mű kicsit megil- letődött előadása után a Karácsonyi pásztortánc kedves, meleg hangvétellel szólalt meg, jól illett a kórus hangi adottságaihoz. Mindezt muzikálisan segítette Pócz Ildikó tanárnő fuvolajáitéka. Az Új esztendőt köszöntő telt, homogén alt hangzása kiemelkedően szép volt. Az Angyalok és pásztorok ihletett tolmácsolásban hangzott el. Az igényes, osztott kórusra írott mű megszólaltatásában szépen működött közre a gyakorlóiskola kamarakórusa. Az elhangzott műveket Miklós Gyula vezényelte. Az énekkari hangversenyt színesítette Bartók: Három csíkmegyei népdal című darabja. melyet a zeneiskola két tanára, Czeglédi Zolitón- né oboán és Telek Kánolyné zongorán, lírai megfogalmazásban adott elő. Ezt követően az ének szakkollégium III. évfolyam hallgatóinak kamarakórusa Bartók-műteket énekelt Husznay Mária vezetésével. Egyszerű, világos formai tagolással hangzott el a Leónynéző, Ne menj el és a Levél az otthoniakhoz. Helyet kapott ezen az estén a zongoramuzsika is. A Medvetánc, a Csillagok, csillagok ... Üregi kanásztánc és az Allegro barbaro szerepelt Hagyó Lászióné tanársegéd műsorán, aki a tőle megszokott dinamizmussal, hiteles Bar- ták-tolmácsoliással nyújtott élményt A záróblokkot ismételten Miklós Gyula vezényelte. Baiitök Leánycsúfolójának hangulatát kiválóan visszaadták. A Pámás táncdal éretten, kidőlgozottan szólalt meg. Ezután két olyan mű hangzott el, melyet szerzőjük a főiskola női kara számára komponált. Várnay Három igali népdal és Bárdos Berényi csokor című kórusművét adták elő. A hangverseny impozáns befejezéseként Szőnyi Erzsébet Előtted a küzdés kezdetű műve csendült fel összka- ri előadásban. A telt ház előtt zajló hangverseny magas színvonalú produkciós maradandó élményt nyújtottak a közönségnek. Külön ki kell emelni a kórus kulturált hangzásán, stílusos éneklésén túl a mindvégig érthető, szép. kidolgozott szövegkiejtést. A kórus megvédte fesztivál fokozatú minősítését. Ez azért is nagy eredménynek számít, mivel — főiskolás kórusról lévén szó — az évek múlásával a tagság állandóan cserélődik. A szép siker a karnagyok hozzáértő, elhivatott munkájának dicséretén túl jelzi azt a magas színvonalú képzést, amely a főiskolán folyik. Hernádi Andrásné „Zúg a nádas”