Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-24 / 95. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. ÁPRILIS 24. Újból itt a borítékos sorsjegy Elsőnapi csúcsforgalom Tudja, biztos úr, ez a nagy tavaszi fáradtság Elhunyt Zelk Zoltán 1981. április 23-án, életének 75. évében, hosszas betegség után elhunyt Zelk Zoltán kétszeres Kossuth- díjas költő, a Magyar Nép- köztársaság Babérkoszorúval ékesített zászlórendjének és több más kitüntetés tulajdonosa. A temetéséről később történik intézkedés. Rákóczifalván Új üzletben kétszeres forgalom Tavaly szeptember óta új épületben üzemel a rákóczi- falvi ABC-áruház, forgalma azóta több mint kétszeresére — 1 millió 200 ezer forintra — emelkedett. Az áruválasztékot tőkehús, papír-írószer, játék s legújabban politikai napilapok, színes folyóiratok árusításával bővítették. Az ott dolgozó, 11 tagú November 7. Szocialista Brigád eredményes munkáját bizonyítja, hogy az elmúlt évben elnyerték a Kiváló bolt címet. Környezetés természet- védelmi szakkörök találkozója A TIT Természettudományi Stúdióval rendszeres kapcsolatot tartó környezet- és természetvédelmi szakkörök, baráti körök, klubok országos találkozóját rendezték meg tegnap Budapesten. A stúdió egy éve vállalta, hogy a különböző természettudományos szakkörök országos központjaként is tevékenykedik. Ezúttal a környezet- és természetvédelem szerepelt a napirenden. A résztvevők — harminc szakkör és klub vezetője — előadást hallgattak (meg iMagyarország környezet- és természetvédelmi helyzetérőL Tavaszi zsongás. Törökszentmiklós főterét diáklányok szépítgetik (Fotó: Garai Csák György) Hangversenysorozat századunk zenéjéből A Magyar Rádió ismét megrendezi a Századunk zenéjéből című hangverseny- sorozatát Az immár hatodik alkalommal sorra kerülő zenei rendezvény programján április 25. és május 27. között 7 nyilvános koncert szerepel. A hatos stúdióban sorra kerülő hangversenyek felvételeit május 9-től szombat esténként a 3. adón sugározza a rádió. A hangversenyciklus első műsorában román — közöttük Enescu, Toduta, Georges- cu — kortárs zeneszerzők művei szerepelnek. Ez alkalomból először vendégszerepei Magyarországon a marosvásárhelyi kamarazenekar. A vonósegyüttes ősbemutatóra is készül: első ízben szólaltatja meg — Pász- thy Júlia közreműködésével — Csiky Boldizsár Hölder- lin-dalait. A lengyel esten a neves komponista és zongorista, Zygmunt Krauze saját zongoraversenyét tolmácsolja. A hangversenyen többek között' felcsendül Penderecki új operájának, Az elveszett paradicsomnak egyik zenekari tétele is. Hangversenyt ad a sorozatban a Soundstage Canada ’81 együttes. A görög esten pedig fellép Ly- courgos Anghelopoulos énekművész is. Szolnok megyei művészek az Alföldi tárlaton Papi Lajos szobrászművész sikere A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban idén 22. alkalommal rendezték meg a május 17-ig nyitva tartó Alföldi tárlatot, amelyen a megyénkben élő művészek alkotásait is láthatják az érdeklődők. A kiállítók között szerepel Fazekas Magdolna és Meggyes László festőművész, Győrfi Sándor, Simon Ferenc és Papi Lajos szobrász- művész, aki az Ülő figura és az Endniuska című fehér márványszobrával elnyerte a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának díját. Tárlat a BM kiállítótermében A belügyi munka Önkéntes segítői címmel kiállítás nyílt tegnap Budapesten a Belügyminisztérium Népköztársaság úti kiállítótermében. A bemutatón mintegy 70 tablón fotók, tárgyi dokumentumok adnak képet az önkéntes rendőrök, tűzoltók, határőrök mindennapos munkájáról, a belügyi munkát segítő helytállásukról. A kiállítás május 20-ig — vasárnap és hétfő kivételével — naponta 10-től 18 óráig tekinthető meg. Ismét képernyőn a „Békevár jubileuma” A televízió — a Magyarok Világszövetsége elnökségének kezdem Snyezésérie — ismét levetíti a „Békevár jubileuma” című, a Kanadában élő magyarokról készült do- ku mentumf il met. Az első alkalommal is nagy érdeklődést kiváltott alkotás május 2-án 19 órától a televízió 2. programján kerül a képernyőre. Kiállítás az MTI történetéről A Magyar Távirati Iroda történetét bemutató kiállítás nyílt tegnap Budapesten a Vadas Ernő fotógalériában. A több száz korabeli fotót, újságot és más dokumentumot tartalmazó tárlatot dr. Bányász Rezső nagykövet nyitotta meg. A tájékoztatási intézmények vezetőinek, tudományos életünk neves személyiségeinek, a diplomáciai képviseletek, és a partner hírszolgálati intézmények munkatársainak, valamint nagyszámú érdeklődő jelenlétében. A június végéig nyitva tartó kiállítás naponta 12 és 18 óra között tekinthető meg. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbest- tö postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 3756 A tavaly Szolnok megyében eladott borítékos sorsjegyek árából az OTP 169 ezer 400 forintot utalt át az MTVB Sportszövetségi és Rendezvényiroda egyszámlájára. A megyei Ifjúsági Sportfejlesztési Alap Bizottság a közelmúltban döntötte el, mire fordítják a játékból nyert támogatást. Sportfelszerelések beszerzésére a kunszentmártoni Nagyközségi Tanács és a mezőtúri főiskolai sportkör egyaránt 40—40 ezer forintot; a megyeszékhely Tallinn körzeti Általános Iskolája a lakóterületi és iskolai tömegsport fejlesztésére (sportszerekre és felszerelésekre) 30 ezret kap, az ősz- szeg többi részét a Szolnoki Vízügyi SE kajak-kenu szakosztálya hajóparkjának javítására fordítják. A népszerű sorsjegyakció idei bevételének meghatározott része is visszakerül ' a megyébe, amit ugyancsak sportfejlesztésre lehet fordítani jövőre. 1981. ÁPRILIS 24., PÉNTEK GYÖRGY NAPJA A Nap kél: 5-39' — nyugszik: 19.46 órakor. A Hold kél: 0.37 — nyugszik: 8.52 órakor. Esők, záporok VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: erősen felhős idő, már többfelé esővel, záporral. Időnként megélénkülő déli szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szombattól keddig: eleinte fokozatosan felszakadozik a felhőzet, már csak elszórtan várható csapadék. Az időszak végén délnyugat felől ismét a felhőzet növekedése és eső valószínű. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában 2—7 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Az eddiginél nagyobb terület ellátásáról gondoskodik március óta a Kőbányai Sörgyár kisújszállási kirendeltsége. A szolnokiaktól átvett Törökszentmiklós r a is ők szállítják már az üdítőitalokat, és a tanksörből palackozott kőbányait. Szalagon érkeznek az üres palackok az automata gép .. garatéhoz” — Habzó nyakkal, színig telve távoznak onnan. Indulás előtt a ..cola-járat” Fotó: Hargitai I Kislexikon! Eugen lebeleanu Hetven évvel ezelőtt, 1911. április 24-én született Eugen Jebe- leanu román költő és műfordító. Egészen fiatalon jelentkezett szürrealista ihletésű verseivel; később demokratikus, antifasiszta cikkeivel keltett feltűnést. A felszabadulás után verseiben felidézte a történelmi múltat, annak egy-egy kiemelkedő személyiségét, így például a Balcescu című poémájában. Sahia falujában című művében a falu korszakos átalakulását írja le. A háború és a béke kérdéseivel foglalkozik egy másik nagvlé- legzetű költeménye, illetve a Hirosima mosolya című verse. Költészetét leginkább a Dlasz- tikus költői képek, az elmélvült szimbólumok, a művészeti megoldások változatossága és a mélv humanizmus jellemzi. Jeles műfordító ás, aki 1932-ben románra ültette Rilke verseit. Petőfi, Adv. József Attila és Radnóti Miklós kiváló tolmácsolója volt. Publicisztikai írásainak gyűjteményes kötetét is megjelentették. Töb& művét fordították magyarra. iHirek I Ion, kedves május... Növendékhangverseny Karcagon Ma délután 5 órai kezdettel tartja a karcagi Állami Zeneiskola harmadik növendékhangversenyét a városi ifjúsági klub nagytermében. Az 1980/81-es tanév növendékei közül a megyei gordonkaverseny résztvevői, valamint az iskola kamarazenei csoportjai mutatják be műsorukat a nyilvánosság előtt. Többek között Beethoven Kontratánca, Kodály Biciniá- ja, Bononcini Rondája, Bach Menüettje, Mozart Jöjj, kedves május című dala szerepel a műsoron. ■ ELNYERTE a Kiváló Igazgatóság címet a Hajdű- Bihar, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megyét átfogó Debreceni Postaigazgatóság, de ennél nagyobb elismerés is érte: ma veszik át az MSZMP KB kongresszusi vándorzászlaját, aminek elnyerésében megyénk postai dolgozói is eredményesen működtek közre. © TÖBB MINT 100 ezer forint értékű facsemete telepítésével szépítik Jászapátiban a strandfürdőt és a szomszédos víkendtelepeket. A térítésmentesen kapott csemetéket a nagyközség lakód társadalmi munkában ültetik el. ■ A SÁRKÁNYREPÜLÉS jelene és jövője Magyarországon, címmel tart előadást ma Szolnokon dr. Ordódy Márton, az MHSZ Repülőfőnöksége munkatársa. Az előadót a megyeszékhely Repülés baráti köre hívta meg délután 5 órai összejövetelére a Killián helyőrségi művelődési otthonban. © TÍZEZER méteres távon, futóversenyen vesznek részt a törökszentmiklósi és a város környéki ifjúsági klubok tagjai vasárnap, a szövetkezeti fiatalok Csikós József klubja kezdeményezésére. ■ JÁSZBERÉNYBEN meghaladja az ezer hektárt a zöldség- és gyümölcstermő terület. Felén nagyüzemi módszerekkel termesztenek, exportra és a hazai konzervgyáraknak. © FELHÍVÁSSAL fordult a fegyvemeki Nagyközségi Tanács a Tisza-partot érintő utcák lakóihoz — a malomtól a tópartig terjedő részen —, a zöldterület és a gát folyamatos tisztántartása, gondozása végett A gátoldalon elrendelték az illegális szemétgyűjtőhelyek megszüntetését, és társadalmi munkával sétányt létesítenek a folyó partján. ■ TECHNIKAI okok miatt elmarad Szolnokon a Hazafias Népfront kertbarátkörének hétfőn esedékes összejövetele. A tervezett foglalkozást egy héttel később tartják meg. Gyarapodik a tábor A Balatom-parti fonyód-li- geti úttörő és ifjúsági táborban, ahol az idei nyáron hétezer fiatal üdülhet, megkezdték a hatszáz személyes szabadtéri színpad nézőterének fölállítását. Elkészültek a melegvizes fürdők és világítóberendezések felszerelésével, esti mérkőzések lebonyolítására is alkalmassá teszik a kis pályákat. A játszótér tomafallal, erősítőszerekkel, ügyessági játékokkal gazdagodik. Június 15-től hét turnusban bonyolítják le az üdültetést, ezek egyike nemzetközi tábor lesz. A'kulturális programok keretében minden turnusban föllép majd a KISZ Központi Művészegyüttese.