Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-08 / 82. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. ÁPRILIS 8. Felszólalt Leonyid Brezsnyev zenek, tőlünk azt követelik, hogy a Nyugat tárgyalási beleegyezése fejében „fizetségként” mondjunk le saját biztonságunk elemei érdekeinek figyelembe vételéről, barátaink megsegítéséről, mikor agressziót követnek el ellenük, vagy támadással fenyegetik őket. Enyhén szólva sajátos álláspont ez. A történelem, különösen az elmúlt évtizedek történelmi tapasztalata, meggyőzően bi-. zonyítja, hogy az államközi tárgyalásokat csak akkor koronázza siker, ha elvetik az olyan kísérleteket, amelyekkel a felek feltételeket akarnak a másiknak diktálni, s amikor valóban megvan a szándék a békére, a partnerek érdekeinek kölcsönös tiszteletben tartására. Ilyen alapokon értük el azokat a legfontosabb nemzetközi megállapodásokat, amelyek elősegítették a béke és a népek biztonsága megszilárdítását. Az SZKP főtitkára végezetül annak a reményének adott kifejezést, hogy Csehszlovákia kommunistái, munkásosztálya, dolgozó parasztsága és értelmisége sikerrel tudja megoldani -a fejlett szocializmus építésének útján és az ország előtt álló feladatokat. Leonyid Brezsnyev beszédét sokszor szakította félbe a kongresszus résztvevőinek tapsa. Különösen nagy tetszés fogadta azokat a megállapításokat, amelyeket az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió és Csehszlovákia kapcsolatairól, a lengyelországi helyzetre vonatkozó szovjet álláspontról, valamint a szocialista országok békepolitikájának alapvető vonásairól és céljairól tett. A beszéd elhangzása után a jelenlevők felállva, hosz- szantartó, meleg tapssal és a csehszlovák—szovjet barátságot éltetve köszöntötték a szónokot. A déli szünet után a kongresszusi tanácskozás további vitatárgyaként Lubo- mir Strougal. a CSKP KB elnökségének tagja, a csehszlovák kormány elnöke beszámolót tartott az ország új ötéves tervének irányelveiről, a párt gazdaságpolitikájának jelenlegi fő céljairól A délutáni ülés második részében mondta el üdvözlő beszédét Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Töretlenül munkálkodunk barátságunk erősítésén Óvári Miklós beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) „Itt, Európa központjában az új szovjet javaslatok közül csak egyre szeretnék részletesen kitérni. A féktelen nukleáris fegyverkezési verseny Európában halálos veszélyt jelent a földrész minden népe számára. Hogy valamilyen módon megkezdhessük e probléma gyakorlati megoldását, azt javasoljuk, hogy kezdetként legalább zárjuk a szellemet a palackba: azaz szüntessük meg az új rakéták telepítését és a meglevők felváltását Európában, a Szovjetunió és a NATO tagállamai rendelkezésére álló közép-hatótávolságú nukleáris rakéták terén. Ebbe, érthető módon, beletartoznak a térségben levő, előretolt támaszpontokon elhelyezett amerikai nukleáris eszközök is. Ez a moratórium mindaddig érvényben lenne, amíg nem kötik meg az említett nukleáris eszközök korlátozásáról, vagy ami még jobb lenne, felszámolásáról szóló megállapodást. Magától értetődő, hogy a moratóriumra vonatkozó javaslatunk nem öncélú. Az2al a szándékkal terjesztettük elő, hogy kedvezőbb légkör alakuljon ki a tárgyalások számára. Mi, ahogy ezt már korábban is kifejtettem, s most is megismétlem, azt tekintjük célnak, hogy csökkentsük az Európában felhalmozott nukleáris eszközök számát. Ezt teljes mértékben meg lehetne oldani úgy, hogy ne rontsuk meg sem a Kelet, sem a Nyugat biztonságának feltételeit Javaslatunkat, mint Ismeretes, igen pozitívan fogadták N’Tjgat-Európa széles politikai körei, közvéleményének képviselői. De nem várattak magukra azok sem, akiknek ez a javaslat nyilvánvalóan nincs ínyükre. Azt állítják, hogy az új szovjet javaslat célja nem más, mint a Varsói Szerződés országai állítólagos meglevő fölényének megőrzése. Természetesen ez nem így van. Erről már részletesen szóltam az SZKP XXVI. kongresszusán is. Ha összességükben vesszük számításba azokat g nukleáris eszközöket, az európai térség két részében a felek rendelkezésére álló nukleáris potenciált, akkor nyilvánvaló, hogy a felek erői nagyjából egyensúlyban vannak. Egyébként ezt Nyugaton is nem egyszer beismerték. Az NSZK kancellárja, Schmidt egyik nyilvános beszédében ez év februárjában egyenesen tagadta, hogy felborult volna a Kelet és a Nyugat erőinek egyensúlya. A kancellár ugyanakkor annak a gyanújának adott kifejezést, hogy ezt az egyensúlyt „az oroszok rövidesen megbonthatják”. Nemrég az Egyesült Államok külügyminisztere, Haig is arról beszélt, hogy „viszonylagos egyensúly és kiegyensúlyozottság” van. Igaz, kifejezésre^ juttatta azt az aggodalmát is, hogy az egyensúlyi helyzet a következő évtized közepére a Szovjetunió javára változhat meg. Ha a nyugati hatalmak vezetői így értékelik a jelenlegi helyzetet és a fejlődés távlatait, akkor a dolgok logikája szerint két kézzel kellene kapniok javaslatunkon. S ha ehelyett egyesek közülük igyekeznek lebecsülni a javaslat jelentőségét, akkor ez természetesen nem azért van, mert az erőviszonyok néhány nap alatt gyökeresen megváltoztak Európában. Azért járnak így el. mert a Nyugat javára akarják azt megváltoztatni, s nem akarják megkötni kezüket a moratóriummal. Az ilyen próbálkozások azonban — s ezt világosan kell látni — csak arra jók, hogy a másik felet, válaszintézkedések hozatalára kényszerítsék. íme az ördögi kör: Európában ezzel a helyzet csak még veszélyesebbé válik mindenki számára. Vajon olyan nehéz ezt megérteniük a nyugati hatalmak kormányainak? Javaslataink összességükben arra irányulnak, hogy rendezzük a legidőszerűbb, a béke megszilárdítása számára legfiontosabb Nemzetközi kérdéseket. S mi konstruktív tárgyalásokat javasolunk ezekről a kérdésekről az érdekelt feleknek, tárgyszerű megbeszéléseket minden szinten. Mindenfajta előfeltétel nélkül. Ha másoknak van más ésszerű javaslatuk, mi készek vagyunk azok- megvitatására is. A nyugati hatalmak kormányai részéről azonban, őszintén szólva, nem nagyon tapasztanunk egyelőre különös készséget a tárgyalásra. Időnként azt mondják nekünk, hogy mindez nagyon érdekes, de hosszú tanulmányozást igényel és különben sincs miért sietnünk. Máskor arra hivatkoznak, hogy nem az adott kormánytól, hanem egy másiktól függ az álláspont meghatározása Vagyis egyelőre csak hadd növekedjék a fegyverkezési verseny, hadd éleződjék tovább a nemzetközi helyzet Más alkalmakkor követeléseket próbálnak támasztani, előfeltételeket akarnak szabni számunkra. Miközben maguknak valamiféle olyan „jogot” vindikálnak, hogy jószerével a Föld szinte min- - den pontja felett rendelkezA Magyar Szocialista Munkáspárt Központi ‘ Bizottsága, a magyar kommunisták és küldöttségünk nevében tisztelettel köszöntőm Csehszlovákia Kommunista Pártja XVI. komgresz- szusának küldötteit és minden résztvevőjét Engedjék meg, hogy átadjam Önöknek, a kongreszus küldötteinek, pártjuk Központi Bizottságának, a csehszlovák kommunistáknak és Csehszlovákia népének Kádár János elvtárs, az MSZMP KB első titkára, pártunk Központi Bizottsága, a magyar kommunisták és a szocializmust építő magyar nép elvtársi üdvözletét és legjobb kívánságait. Kedves Elvtársak! Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának beszámolója, amelyet a csehszlovák és a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő személyisége, a párt főtitkára. Gustáv Husik elvtárs terjesztett elő, bemutatta azt a nagyarányú és sokoldalú fejlődést, amelyet a szocialista társadalom építésében Csehszlovákia munkásosztálya, szövetkezeti parasztsága és értelmisége elért az elmúlt öt év során. Küldöttségünk nagy figyelemmel és érdeklődéssel követte a Központi Bizottság beszámolóját, amely számot adott az anyagi, társadalmi, kulturális és szociális téren elért eredményekről. A magyar nép pártunk vezetésével a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodik. A Magyar Szocialista Munkáspárt 1980 márciusában megtartott kongresszusán elfogadott határozatok végrehajtásán nyugodt, alkotó légköriben dolgozunk. Érvényesül pártunk vezető szerepe. A szocialista építés intenzív szakaszára történő áttérés — ahogy Önöknél is — az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket igényel. Gazdaságfejlesztési és szociálpolitikai céljaink arra ösztönöznek bennünket, hogy mozgósítsuk belső tartalékainkat jobban, hatékonyabban dolgozzunk, országunk fejlődése arányos és kiegyensúlyozott legyen. Ennek érdekében sok új, bonyolult kérdést kell megoldanunk. A VI. ötéves tervben gazdasági fejlődésünk üteme mérsékeltebb, mint korábban volt. Arra törekszünk, hogy jobb munkával tovább erősítsük társadalmunk szocialista vonásait, megvéd- jük és megszilárdítsuk népünk elért életszínvonalát, javítsuk az életkörülményeket, s előkészítsünk egy jövőbeni dinamikusabb fejlődési szakaszt. Pártjaink, országaink és népeink kapcsolatai gyümölcsözően fejlődnek. Érdekeink és céljaink közössége, a szocializmus építése, a marxizmus—lenini anus és a proletár internacionalizmus egyesíti pártjainkat Azonos módon ítéljük meg a nemzetközi osztályharc és a világpolitika kérdéseit. Az elmúlt években egyre jobban hasznosítottuk együttműködésünkben a szomszédságból fakadó' előnyöket. Gazdasági, kereskedelmi kapcsolataink volumene nagy, és a fejlődésnek még további tartalékai vannak. Széles körűvé vált a két ország lakosságának kapcsolata, sokszínűvé és egyre tartalmasabbá válik kulturális, oktatási és tudományos együttműködésünk mindkét nép javára. Külpolitikánkban megkülönböztetett figyelmet fordítunk a Szovjetunióval, a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal és a szocialista közösség más országaival való szoros barátság és együttműködés fejlesztésére. Országunk a jövőben is tevékenyen kiveszi részét a Varsói Szerződés szervezetében közösen meghatározott feladatok teljesítéséből, a KGST kereteiben kialakult együttműködésből, mert mindez megbízható nemzetközi támasza szocialista vívmányaink védelmének és országunk előrehaladásának. Tapasztalható. hogy az utóbbi időben a szélsőséges imperialista körök fokozták támadásaikat az ideológia és a propaganda eszközeivel a szocialista közösség országai és egyes szocialista országok ellen is. Mi is aggodalommal figyeljük a Lengyelországban kialakult bonyolult és súlyos helvzetet. amely veszélyezteti a lengyel ’ nép vívmányait. a szocialista rendszer alapintézményeit. Pártunk az elmúlt hónapokban többször is kifejezte, hogy szolidáris a lengyel kommunistákkal, a szocializmus lengyelországi híveivel. Legutóbb Központi Bizottságunk március 26-i ülése mutatott rá: a szocializmus lengyel hívei, az igazi lengyel hazafiak elég erővel rendelkeznek ahhoz, hogy legyőzzék az ellenséges és anarchisztikus erők egyre nyíltabb támadásait, biztosítsák a rend helyreállítását, a szocialista irányú kibontakozást. A közelmúltban méltán kísérte nagy figyelemmel az egész világ az SZKP XXVI. kongresszusát a szovjet kommunisták nagyszabású társadalmi és gazdasági programját. A mai bonyolultabb és feszültebb nemzetközi helyzetben különösen fontosak és nagy jelentőségűek azok a javaslatok. amelyeket Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs tett „nz SZKP XXVI. kongresszusán. A magyar kommunisták és dolgozó népünk teljes mértékben támogatják e javaslatokat, amelyek megfelelnek nemcsak a szocialista országok, hanem minden békeszerető nép érdekeinek. Pártunk és kormányunk nemzetközi tevékenységében arra törekszik, hogy elősegítse e javaslatok realizálását. Gustáv Husák és Lubomir Strougal elvtárs beszámolóját és az eddigi felszólalásokat hallgatva meggyőződésünk, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVI. kongresszusa eredményes lesz. és határozatainak megvalósítása nyomán újabb nagy eredmények születnek majd a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. A csehszlovák kommunisták és a csehszlovák nép eredményei a szocialista építés és a béke védelme terén erősítik azt a harcot, amelyet a kommunisták, a demokrácia és a szocializmus erői és a társadalmi haladás hívei folytatnak világszerte. Biztosak vagyunk abban is, hogy tovább fog erősödni pártjaink, országaink, népeink internacionalista összefogása a béke, a szocializmus és a kommunizmus ügye javára. Felszólalt továbbá Stefan Olszowski. a LEMP Politikai Bizottságának tagja, KB-titkár és Horst Sinder- mann. az NSZEP Politikai Bizottságának tagja. Ma a tanácskozás folytatja munkáját. Bécsben tárgyal a szovjet kormányfő Az osztrák miniszterelnökség épületében kedden délután megkezdődtek a hivatalos osztrák—szovjet kormányfői tárgyalásod Az osztrák küldöttségben a házigazda dr. Bruno Kreisky kancellár mellett jelen van dr. Willibald Pahr külügy-, Josef Staribacher kereskedelmi és ipari miniszter, Adolf Nussbaumer, a kancellári hivatal gazdasági ügyekért felelős államtitkára, dr. Hans Seidel pénzügyi államtitkár, valamint Ludwig Bauer, az osztrák kőolajipari tröszt vezérigazgatója. Nyikoláj Tyihonov szovjet miniszterelnök meltett a tárgyalások első fordulójában részt vesz Nyikoláj Firjubin külügyminiszter-helyettes, Nyikoláj Komarov, a szovjet külkereskedelmi miniszter első helyettese, valamint Nyikoláj Inozemcev, a szovjet állami tervbizottság elnökhelyettese. Az APA osztrák hírügynökség jelzése szerint a két kormányüküldöttség első hivatalos tárgyalásán a fő hangsúlyt a gazdasági kérdések megvitatására, a kétoldalú kapcsolatok és a gazdasági együttműködés lehetőségeinek áttekintésére helyezik. Irán visszautasította a békejavaslatokat Irán — a korábbi „kedve- iaő fogadtatásról” szóló hírekkel ellentétben — gyakorlatilag visszautasította az iszlám jogszolgálati küldöttség legutóbbi békejavaslatait, mert azokat „kétértelműnek és homályosnak” találta. A teheráni rádió jelentése szerint ezt Baniszadr államfő hétfőn este jelentette be Teheránban a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács előtt. Előzőleg az államfőt fogadta Khomeini ajatollah. Vádat emelnek Irán elnöke, miniszterelnöke és kormányszóvivője ellen az iráni egyetemen március 5-én történt zavargások miatt — jelentette be a különös hírt Musszavi Ardebili. Irán legfőbb ügyésze kedden Teheránban. Ardebili nem közölte, milyen jellegű vádakkal illetik az iráni vezető politikusokat. Mint jelentettük, március 5-én Baniszadr iráni elnök beszédet tartott a teheráni egyetemen. Szemtanúk szerint az iszlám köztársasági párthoz közelálló „Heszbol- lahi” (isten pártja) elnevezésű szélsőséges iszlám szervezet tagjai zavarták meg a mintegy százezres nagygyűlést és provokáltak tömeg- verekedést Baniszadr híveivel. Az iszlám köztársasági párt ugyanakkor úgy állította be a történteket, hogy az elnököt támadó mudzsahidok kezdték a verekedést. n NATO nukleáris tervező- csoportjának értekezlete Jurij Boriszov a TASZSZ hírmagyarázója írja: Kedden Bonnban a legnagyobb titoktartás közepette kezdődött meg a NATO nukleáris tervezőcsoporti jának had- ügyminiszteri szintű értekezlete. A tanácskozásnak helyet adó hadügyminisztérium köré szögesdrótkerítést vontak, épületét megerősített rendőrosztagok őrzik, az oda vehető utakat pedig egytől- egyig lezárták A hatóságokat megijesztette az a hatalmas tiltakozó mozgalom, amely az elmúlt napokban az egész NSZK-ra kiterjedt. A megmozdulások résztvevői ugyanis nem akarják, hogy az európai szárazföldet az amerikai atomrakéták kilö- vőhelyévé változtassák. Márpedig a bonni tárgyalások fő napirendi pontját éppen a NATO nukleáris stratégiájának kérdései alkotják, mindenekelőtt pedig az, hogyan valósítsák meg az Észak-atlanti Szövetség 1979. decemberi határozatát, amelynek értelmében Nyugat-Euróípában mintegy hatszáz új, közép-hatótávolságú amerikai atomrakétát fognak elhelyezni. Az európai szárazföldön már jelenleg is több mint nyolcezer amerikai atomrobbanófejet összpontosítottak. Ha a NATO-határozat megvalósul, akkor Nyugat-Euró- pában az amerikai atomrakéták minőségileg új nemzedékét helyezhetik, el, olyan fegyverzeteket, amelyekkel szovjet területen levő célpontok érhetők el. MOSZKVA 1981. március 17. és április 7 között a Lengyel Nép- köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság te-, rületén Szojuz—81 fedőnévvel közös törzsvezetési hadgyakorlatot hajtottak végre a szövetséges hadseregek és hadiflották. BEJRÜT Szórványos, rövid idő alatt elnémított lövöldözésektől eltekintve, viszonylagos nyugalom honolt Bejrútban, amikor Abdel Halim Khad- dam szíriai külügyminiszter kedden délelőtt megkezdte tárgyalásait Eliasz Szárkisz libanoni elnökkel a főváros és Zahle térségében egy hete kirobbant harcok megfékezéséről, a tűzszünet megszilárdításáról, a közbiztonság helyreállításáról. A megbeszélésen részt vett Khatib tábornok, az arabközi békefenntartó erők libanoni parancsnoka. Közben Zahleből újabb tüzérségi összecsapásokat jelentettek. WASHINGTON Egyelőre bizonytalan, hogy Reagan amerikai elnök mikor hagyhatja el a kórházat. Nem tartják azonban lehetetlennek, hogy az elnök a hét végén már a Fehér Házban lesz. James Bradynak, a Fehér Ház sajtótitkárának agyfunkciói fokozatosan javulnak. Hétfőn már beszélt orvosaival. BONN Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár szerint van remény arra, hogy a nyár folyamán megkezdődjenek^ a szovjet—amerikai tárgyalások a leszerelés aktuális kérdéseiben. A Süddeutsce Zeitung keddi számában Schmidt -kijelentette: nemcsak az NSZK, hanem valamennyi nyugat-európai ország és az Egyesült Államok érdeke is, hog-" elkerüljék az európai fegyverkezési - versenyt. A kormányfő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben a Reagan ^kormány hibájából ebben az évben nem kerülne sor leszerelési tárgyalásokra, ez „nehézségeket okozna Bonn és az amerikai kormány viszonyában”.