Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-15 / 88. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. ÁPRILIS 15. Az ember nem hisz a szemének. Gyermekkoromban, a Horthy-rend- szerben láttam utoljára ilyen eseteket, a kerítésen kívülre dobált bútorokat, használati és ruházati cikkeket, felszereié-' si tárgyakat. Török átok — Egy éve itt rohadnak, — mondja a környék egyik lakója. — Sokan csóválják emiatt a fejüket Természetesen meglátszik rajtuk, hogy esztendőn át áztatta őket az eső, a hó, szívta a fagy, repesztette a szárazság. Tulajdonosuk, Palló Imre és élettársa a szolnoki evezős csárda gondnokaként a sporttelep egyik faházában talált otthonra. Nem szívesen beszél a történtekről. — Rokkant nyugdíjas vagyok, epilepsziaszerű rohamaim vannak. Nem akarok * ringatózni, ezért nem idegesítem magam a történtekkel. — Mi történt tulajdonképpen? — Az alcsiszigeti Evezős csárdában dolgozom, — mondja az élettársa. — Nem messze attól volt az otthonunk. Egyik nap kinéztem az ablakon, és azt láttami hogy bútorainkat a lezárt lakásból Papp Jánosné és néhány társa dobálja az utcára. Tavaly március elején történt ez. Nemsokára esni kezdett a havas eső. — Szép kolóniái szekrényemtől, vadonatúj reka- miémtól kezdve az ágyneműig, a családi fényképekig ott ázik azóta is minden. Körülbelül hatvanezer forint értékben. — És miért nem vitték, vagy viszik el valahová a holmijukat? — Először nem volt hová, most meg már nincs értelme, hiszen tönkrement minden, — szól közbe Palló Imrei — Most már csak azt várom, hogy a bíróság felértékelje a kárt, és megtéríttesse Papp Jánosnéval. Még az a szerencse, hogy a környéken becsületes emberek élnek, nem hordtak el semmit. Az olvasóban joggal vetődhet fel a kérdés: hogyan kerülhetett minderre sor, mik voltak az előzmények? Nos, dióhéjban ennyit: Pallóék megvették Papp Jánosné házát. Az ideiglenes szerződés szerint átadták a vételár egy részét, a többit pedig részletekben törlesztették. Igaz, nem sokáig. így kezdődött a háborúskodás. — Megmondtam nekik, hogyha nem adják át használatra a szerződés szerint engem illető összes részt, nem fizetem a részletet, — mondja Palló Imre. Bizonyára rájött azóta, hogy ez ön- bíráskodás a javából, mert hozzáteszi: — Letétbe kellett volna helyezni a részleteket a bíróságon. Pappné feljelentésére az első fokú bíróság érvénytelenítette az ideiglenes szerződést, és rosszhiszemű, jogcím nélküli lakónak mondta ki Palló Imrét és élettársát. Pallóék fellebbeztek, de mielőtt a jogerős ítélet megszületett volna, az utcán találták magukat. Papp Jánosnét Szántó körúti lakásában találjuk. Igazságtudata teljében magyaráz.— Én megmondtam nekik a bíróságon is, hogy három napot adok arra, hogy elköltözzenek. Bútorok a szabad ég alatt Pappné az ügy irataival Anra, hogy ez is önbíráskodás, úgy látszik egy pillanatra sem gondol. Vaskos füzetet vesz elő: — Március 12-én volt egy éve, hogy kidobáltam a holmijukat Mindent felírtam, amit kipakoltam. A tanúk is aláírták. Százon felüli tétel sorjád- ziik a füzetben. És ki téríti meg a kárt? — Én nem viselem a kárt. Hatszáz forintért vettem fóliát, azzal takartam le a holmikat. Másnap már leszaggatták. Másodfokon a bíróság mellőzte azt a megállapítást, hogy Pallóék rosszhiszemű, jogcím nélküli lakók, de egyetértett az első fokú bíróság ítéletének azon részével, hogy Pallóék maguk kötelesek elhelyezésükről gondoskodni. Az ügy ezzel lezárult. Akkor folytatódik, ha Pallóék kártérítési pert indítanak Papp Jánosné ellen. A bíróság kártérítési szakértőt csak akkor küld ki. És akkor feltehetően kezdődik minden az ítélettel, folytatódik a fellebbezéssel. Energiát, pénzt, időt emésztően, emberi idegeket tépően, rosszirányú indulatokat keltőén. Ezekből egyébként eddig sem volt hiány. Gondoljunk csak Palló Imre szavaira: — Papp János sokszor fenyegetett! Olyankor mindig zsebbe dugtam a kezem, nehogy elszaladjon. Hallgatom, és arra a mondásra gondolok, hogy az indulat rossz tanácsadó. Milyen mélységes igazság rejlik ebben. És mégis hányszor elfeledkezünk róla. Felkorbácsolt indulatunk háttérbe szorítja józan paraszti eszünket, és ilyenkor önmagunk hozunk ítéletet vitás ügyeinkben. A következmény eleve nem lehet más, mint a szóbanforgó ügyben. Vesztes lesz a kezdeményező és a visszavágó is. A kívülálló értetlenül figyeli az eseményeket, s azon meditál, miért nem tudunk mindig becsülettel viszonyulni másokhoz, emberként bánni velük, állni adott szavunkat. Amikor becsukom a jegyzetfüzetet, még sokáig előttem van Palló Imre, és nem kevésbé Pappné indulattól fűtött tekintete. Mindketten nyugdíjasok, ahogy mondani szokás, már megették kenyerük javát. Vajon lesz-e idejük a megbékélésre, ügyük rendezésére? Simon Béla Fotó: Katona László TAVASZ ABADSZALOKON Pirul, melegedik az abád- szalóki határ. Por száll a földutakra, álló csutkaszárakat zörget a szél. távolabb a gyümölcsfák rügyszemei már kíváncsian kandikálnak az ágakról, és nézik, amint a Zetor barázdákat harap az abádszalóki öreg szőlő homokjába. Noha még csak a hét elejét mutatja a naptár, a több mint 300 környékbeli kiskert már benépesült. Szorít az idő. elkel az igyekezet. A hetvenöt éves özvegy Rakó Sándorné harmadmagával a szőlőt nyitja. — Nyolcszáz négyszögöl a birtok. Egy része szőlő, a többi gyümölcsös, meg vete- ménynek való. — Hogy teleltek a tőkék? — Rosszul. Sok vessző nem ért be ősszel, és ezek mind megfagytak a télen, őket kopaszra metsszük. Nem tartóztatom tovább, mert a ragyogó napsütésben vétek, ha a kápa pihen. Egy dűlővel távolabb Barta László földjéről vékony füst- kígyó tekereg fölfelé. ■ ■ Öreg szőlő, idős munkások — Égetem a gazt. meg a gyomokat. Kiszedem a pöszmétebokrokat is. mert töviseken kívül már alig terem valamit. — Szántatlan a földje. — Még nem futottam ki az időből. Különben is egy lóval lassabban szaporodik a barázda, mint a lánctalpassal. Abba a darabba, ahol most áll. kukoricát gondoltam. a végébe meg krumplit, babot, zöldségfélét. Megterem ebben a jó homokban minden. — Főleg a szilva, a körte, a meggy díszük ezen a környéken. De ha figyelmesebben megnézi őket. öregek ők is. akár a gazdáik. Való igaz. a földeken dolgozók közül talán a legfiatalabb az ötvenhárom éves Sipos Kálmán, aki az egyik rokona felszántott parcelláját boronálja két lóval. Az út másik oldalán egy ősz hajú férfi a csutkaszárakat hordja halomba, villával, és gyújt a kazal alá. mert így senki sem vállalja a szántást. Drága föld ez, 30—35 ezer forintot is elkérnek holdjáért. A községben a Rákóczi út egyik kertjében fiatal házaspár, Bakai Zsigmond és felesége szorgoskodik. — Krumplit ültetünk. Harminc kiló vetőburgonyát Vásároltam, és ha ráfordul az idő. öt mázsa is lehet alatta. — A szalóki rózsakrumpli megyeszerte híres. — Csak volt. Most már elkorcsosult. mi is úgy hozattuk a vetőmagot máshonnan. — Mi mindenre futotta a kertben? — Az uborka, a zöldség, a sárgarépa, a hagyma, a saláta és a bab már földbe került. Erre nem divat zöldségért a piacra loholni — közli az asszonyka. A teljességhez hozzátartozik. hogy ebben a községben a vetőmagellátás ezen a tavaszon nem volt folyamatos. Ideig óráig előfordultak hiányok is, bár a központi ABC-ből eddig közel ezerháromszáz tasak zöldségmag. és ugyanannyi tasak répa talált vevőre. Késnek a primőrök Fura módon, a zöldségtermelő településen — még március utolsó napjaiban se újhagyma, se retek nem akadt a vadonatúj központi élelmiszerüzlet zöldség-gyümölcs osztályán. A primőröket csupán a saláta képviselte. Nemcsak a termelőszövetkezet földjére, a három nagy zártkertbe, a kertes házak Palló Imre: „Téríttessék meg a kárt...” Az emlékek magnószalagja lecsúszott az orsóról és összegubancolódott, nagy részét újabb történetek törölték le. Valami mégis megmaradt abból a tizenöt év előtti tekercsből. A kicsiny jászsági falu ártézi kútjánál működő hírszolgálat abban az esztendőben hetekig másról se beszélt, csak a fiatal tanítónő „rangon aluli” házasságáról. És amíg a kannák megteltek, elcsordogáltak a rosszalló vélemények és a rémhírekké vadult sztorik is. Pedig a tanítónő semmi mást nem tett, mint hogy engedett az érzelmeinek, és mitsem törődve a falu szájával, igent mondott a jóvágású tehenésznek. Ahogyan közeledett az esküvő napja, úgy erősödtek mindjobban hallhatóvá a suttogások: „Biztosan terhes lett a naccsá- ga ... Kell neki a legény pénze, háza... Kihasználja, aztán faképnél hagyja ...” Jellemző volt, hogy a szerelemről szó se esett a kútnál, és szerencsére az is, hogy a tanítónő házassági szándékát a józan többség természetesnek tartotta. Az „esemény” persze csak addig számított szenzációnak, amíg megszokták: a tanítónő révbejutott a tehenész oldalán. így. És most a szemétkosárba ezzel a gyűrött, kopott magnószalaggal! Űj tekercset a gépre, felvétel indul... ! A téma: házasság „rangon alul”. Lehoczkainé Vass Mária szinte elvész a diákjai között. A kétpói általános iskola folyosója hangos a szünet szabadságát élvező gyerekek zsivajától, a fiatal tanítónő kislányos mosollyal válaszolgat .az óráról maradt, vagy egyszerűen „csak úgy” feltett kérdésekre. (Vajh’ ha megmaradna ez a határtalan türelem egész pályafutásán !) • Annyit tudok Lehocz- kainéról, hogy szeptemberben friss diplomával került Kétpóra, és hogy nemrégiben kötött házasságot. A férje lakatos szakmunkás, jelenleg gépkocsivezető a Törökszentmiklósi Állami Gazdaságban. ■— Diákkor; szerelem volt a miénk, — mondja Lehoczkainé, amikor leül az igazgatói iroda kényelmes foteljébe. — Egerben találkoztunk, Jóska szakmunkásképzőbe járt, én pedig gimnáziumba. Munkáscsaládból származom, egy pillanatra se merült fel bennem a „rangon aiuüság”. Érettségi után felvettek a jászberényi tanítóképzőbe, Jóska Egerben kapott állást Másodéves voltam, amikor őt elvitték katonának^, előtte azonban eljegyeztük egymást. Hamarosan, még az év nyarán megesküdtünk Besenyőtelken, a szülőfalumban. Tavaly kaptam meg a diplomám, Kétpón ajánlottak állást és szolgálati lakást. Fél évig egyedül éltem itt, a férjem az idén februárban leszerelt, és az állami gazdasághoz került. — Másfél éve esküdtek, de nem sok időt töltöttek együtt, így aligha mérte még fel, mi tartja össze a házasságukat. Legalább egy percig üresen fut a „magnószalag”. — Mindketten szeretünk olvasni — töri meg a csendet Mária. — És mindketten ugyanazokat a könyveket? — Néha szoktam ajánlani Jóskának, mif érkörnyékének gondozott parcelláira. hanem arra az építkezésre is beköszöntött a kikelet. amelyen a tanácsháza Szomszédságában dolgoznak az építők. Ingre vetkőzve halad a munka: áü már a leendő kétszintes tanácsháza betonváza. és jelenleg a szakemberek a falazást végzik. Juhász István tanácselnök más miatt is várja a ió időt. — Elkezdtük végre a Keserű-tavak fásítását. Az öt közül az egyikben már fűz-, ezüstfenyő és szelídgesztenye csemetéket simogat a szél. Ha a tavasz száraznak ígérkezik, a többi tó fásítását is elvégezzük. — Hogyan' áll a várva várt abádszalóki kemping ügye? — Ebben a hónapban kezdik a tereprendezést, majd a füvesítés következik. A víz és a villany bekötését júniusban elvégzik, és bízom abban. július végére már fogadhatjuk a vizek szerelmeseit. Nyárra egy tanyahajót veszünk a MAHART-tól, amelyik a Holt-Tiszán horgonyoz majd. Egyféle ifjúsági. szórakozási központnak szánjuk. Érdemes lesz tartalékolni a szabadságát annak, aki nálunk szeretne néhány napot eltölteni augusztusban. Elkelne a seprés is A pályán négyen-öten rúgják a focit. Ez az „edzés”. Falkányi kamasz figyeli a dresszre vetkőzött nagyok kapuralövési kísérleteit. De bizony a hálóban kevés kárt tesznek a labdák, viszont annál nagyobb riadalmat okoznak a környező fákon csivi- telő verébsereg körében. — Gyerünk haza Feri — szól az egyik tizenéves néző letérten —, ásnom kell a kertben. Húsz méternyire ballagok utánuk a buszmegálló felé. A környékbeli árkokban .pa- pírtengert kerget a szél. de a műanvagzacskók tömegével ő sem bír. Mi tagadás, az abádszalóki tavaszban nekem ez tetszett a legkevésbé. D. Szabó Miklós demes elolvasni, hiszen nincs olyan közvetlen kapcsolata az irodalommal, mint nekem. Ismerem az érdeklődési körét, lényegében azonos az enyémmel, nem nehéz olvasnivalót ajánlani. Itt megint egy rövid üres rész következik a szalagon, ugyanis letöröltem azt a kérdésem, hogy „Érzi-e az iskolázottságuk közötti különbséget?” Letöröltem, mert túlságosan bizalmaskodónak véltem, egyébként is Mária lényegében kerülő választ adott rá: — A férjem elhatározta, hogy leérettségizik, de én anélkül is szeretem. Világos. Szerettem volna megtudni, mit beszélnek a faluban a tanítónő és a sofőr házasságáról. Az egyetlen „járókelő” akivel Kétpón azon a dél- előttön találkoztam, a tanácsháza előtti járdát söprögette. Fogalma se volt, kiféle az „új tanítónéni” férje, de nem is érdekli, mert szerinte mindenki azal köt házasságot, akivel akar, csak szeressék egymást Különben nem találtam ártézi kutat a faluban. Ezt a friss magnószalagot őrzöm egy darabig... Bendő János
