Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-08 / 57. szám
1981. MÁRCIUS 8. * 8 Irodalom, művészet MATTIONI ESZTER: Sióagárdi asszony gyerekkel ózan pillanataiban tudta, hogy a játszmát elvesztette. Most már szó sem lehet róla, hogy Feri otthagyja a feleségét, őt meg elvegye. Vagy minden marad' a régiben, vagy a szakítás. Ahhoz viszont nem volt ereje. Nem bírta a magányt, hiába fogadkozott, két-három hét után összeomlott, és fölhívta Ferit. Ráadásul ilyenkor hazudni kellett, kiküldetés, látogatás vidéki rokonoknál, túlórák, mert elmaradtak a tervteljesítéssel. Feri átlátott a hazugságain, és csak azért nem leplezte le, mert a maga módján ragaszkodott hozzá. Csak éppen válni nem akart. Mikor első ízben állította választás elé Zsóka. a Feri felesége villámgyorsan teherbe esett. Meg is szülte a gyereket. Ez a gyorsaság fölkeltette a lány gyanúját. — Hogy lehet, hogy éppen akkor? ... — Zsuzskó reszketett dühében. Minden veszekedésük ide torkollt. mert ha akkor Zsóka nincs teherben, most férj és feleség volnának. Azóta Zsóka még két gyereket szült, s ezzel, úgy látszott, véglegesen biztosította a pozícióját. Óbelőle viszont minduntalan kitört a méltatlankodás, elég volt a legkisebb ok. annyi például, hogy Feri az órájára pillant. — Vár a Zsóka? Ugye? Tessék! Rohanj! Nem tartalak vissza! Előző délután is így történt. Álmosan lépett be az öltözőbe, húzta fel a fehér köpenyt, kötötte le a haját. Eleinte nagyon tetszett neki a Kémiai Kutató steril modernsége. De egyre gyakrabban a tulajdon élete meddőségére emlékeztette. Véget kellene már vetni ennek a reménytelen állapotnak! De hogyan? — Zsuzska. drága. szeretném megkérni, hogy menjen át a hatos laborba ... — Az analízisekért? Neki semmit sem kellett kétszer mondani, egyszer sem. a főnök ezért is szerette, amúgy is. Eljátszott a gondolattal, csakhát a főnöknek is három gyereke volt. A hatos laborhoz, az épület másik végén, hosszú, födött folyosó vezetett. Mielőtt beléphetett volna, kipattant a labor fehér ajtaja, és Ba.rtosné dúsan párnázott teste csordult, ömlött, hömpölygőit ki raj'ta. Arca, mint a keletien tészta. Izzó piros foltok lepték be. Indulatosan támadt Zsuzskóra: — Mi bajod van már neked is?! — Nekem semmi! — vágott vissza ugyanannyi indulattal. Egy percig farkasszemet nézitek. Zsuzskó elmosolyodott, mire a kövér vonásai is meglazultak: — Az analízisekért jöttél? Lici majd odaadja. Tovább indult, de aztán meggondolta, széles gesztusokkal vezette be a mondanivalóját: — Beszélj azzal a hülye fejével. Magyarázd meg neki. hogy soha Kolozsvári Grandpierre Emil: Paralici talpra nem áll. Nemcsak az a hatvan forint, de a felelősség. Elsősorban saját magával szemben. És velünk szemben dettó. Kalapáld meg a fejét. — Egy szót sem értek az egészből. Mit mondjak neki? — Amit a józan eszed diktál! — azzal elviharzott. Bent az ötös laborban Lici fölpillantott a kávéfőző mellől. Nyafogó, panaszos hangon kérdezte: — Téged is meg akart agitálni, ugye? Borzasztó, hogy a Bartosné mindenbe beleavatkozik. — Az ajtóban fogott el. Levágott egy keresztrejtvény-lelki- fröccs hibridet, aztán elhúzta a csíkot. Minek avatod be a dolgaidba? — Egésznap együtt vagyunk ... — vonta meg a vállát Lici — ugye iszol egy csészével? Már töltötte. Leültek, rágyújtottak. Valójában nem rossz képű lány, méregette Zsuzskó, csak poros, árad róla az unalom. És amellett semmit nem tud magában tartani. — Nagyon szerencsétle" vagy, Lici? — tudakolta részvevőén. Bólintott, majd a köpenye zsebéből levelet húzott elő. és odaadta Zsuzskónak. Amaz csak belepillantott. máris felkapta a fejét. — Hirdettél? Lici bűntudatosan vonta meg a \ állát. — Mikor szegény nagymama meghalt, beköltöztem a cselédszobába. Hagyták. Azóta nyugalom van. De hát ott teljen el az egész életem? A Tibort tudod. Se eleje, se vége nem volt. mindig ugyanaz a lemez... Aztán elvett egy öreg nőt. mert lakást kapott vele. Anyám azt mondja, hogy manapság egy cselédszoba -is elég . .. Néha azt hiszem, hogy igaza van . .. Most már nem szól, de úgy néz rám, hogy mindig pontosan tudom, mit nem mond ki. Ez is rettenetes. a lemez, amelyik nem szól. mégis hallod. Amióta itt dolgozom, egyetlen olyan férfival erenc bácsi egy téli vasárnapon maradék tekintélyét is eljátszotta a család szemében. Már régóta nem vették komolyan. sem a fia, sem az unokái, szavára ügyet sem vetettek, még a tizenhárom éves Katica is felülről kezelte az öreget, néha rá is pirított, mintha ő lenne a felnőtt, nagyapja pedig éretlen és oktondi gyerek. S akármit bíztak rá, nem tudta jól elvégezni: ha dologhoz nyúlt, mindig gyöngéd pirongatás lett a vége. Az öreg ilyenkor megszégyenülten vonult el egy sarokba bánatával. Pedig nagyon szerette volna hasznossá termi magát, hiszen azon kívül, hogy nyolcvanesztendős elmúlt, nem volt semmi baj. még tudott mozogni, s meglátta a munkát — de a fiatalok nem engedték nyúlni semmihez. Ferenc bácsi nyugtalanul ten- gett-lengett köztük, rosszul érezte magát a tétlenségben. De egy vasárnap estén Gizella, a menye, moslékkavargatás közben így szólt a konyhában ténfergő öreghez: — összeszedhetné odakint a tojást. édesapám. Mindjárt sötét lesz, s még annyi a dolgom. Ferenc bácsiba mintha visszaköltözött volna az élet. Boldogan kezdett nyüzsögni, szinte lámpalázas volt, hogy végre neki is adtak valami munkát. Ügyetlen buzgalommal kapkodta magára a télikabátot. — Hol a kisvéka? — Árunak a két-három darabnak? Be tudja hozni a markában is — mondta az asszony, s már szaladt kifelé a moslékkal. Ferenc bácsi körülnézett még a konyhában, de mivel a kisvékát nem látta sehol, motyogva és élénk igyekezettel kicsoszogott a házból. Meggörbülve, mintha a földet szagolná, keresztülvágott az udvaron a fészer felé. ahoVá tojni jártak a tyúkok. Buzgón cipelte nem ismerkedtem meg aki számba jöhetne. Kihez menjen férjhez az ember, ha nem ismerkedik? ök beszéltek rá a hirdetésre ... — Bartosné? — ö meg Juci... Azok a szombat esték, a vasárnapok! Nem telhet el egy élet anélkül, hogy az ember ne tartozna valakihez. Hatvan forintot fizettem a hirdetésért. Zsuzskó lassan, figyelmesen olvasta végig a levelet. — Nem értelek, Lici — szólalt meg aztán. — Ezt a levelet rendes, becsületes ember írta. Semmi hanta, semmi hamuka. olyan tiszta a levele, mint a kétszer kettő. Én a helyedben egy pillanatig sem haboznék. Igaza van a kövér Bartosnénak. örült vagy. ha nem mégy el a randira. Válasz helyett Lici fényképet húzott elő a köpenye zsebéből. Körszakállas, ábrándos tekintetű, fiatal férfit ábrázolt a fotó. — De hiszen állati jóképű! — kiáltott fel Zsuzskó. A választ elmosta a sírás, a szavak belefulladtak a könnyekbe, s az orrfúvésokba. — Épp az a baj. hogy túl jóképű — mondta aztán — annyi csalódás, annyi kudarc, annyi sikertelenség után nem merek. Hiába, nem merek. Mert ha elmennék. biztosan beleszeretnék. Hiszen úgy kiéheztem... És akkor ... akkor... A Tiborral is, ugye... — Hülye vagy, Paralici. — Te is kezded? — Mikor kéne találkoznotok? — Most. A sarki presszóban. De én nem merek elmenni. Nem bírnám elviselni, hogy még egyszer, inkább... — És mit szólnál — kérdezte Zsuzskó már állva — mit szólnál, ha én mennék el helyetted? Lici könnyei elállottak. — Elmennél? — kérdezte döbbent tisztelettel. — El — bólintott amaz határozottan. — Ha a hatvan forintot megadod. akkor nem bánom. — Harmadikán megkapod, akár sikerül, akár nem. Torkig vagyok már a Ferivel. Felvinnéd az analíziseket? Lici engedelmesen vette vissza a borítékot. — És így mégy, fehér köpenyben? lány kigombolta a köpeny két felső gombját, megvetően végigmérte kolleganőjét, aztán elindult, olyan magabiztosan, mint akit nem érhet csalódás. — Az esküvőre csak azért nem hívlak meg — mondta egy hónap múlva — mert nem akarom fáj- ditani a szívedet, Paralici. Szabó István: Utoljára öreg, rozoga testét, s két karjával még evezett is. hogy gyorsabban haladhasson. A menye utánaszólt: — De össze ne törje ám a tojásokat! Ferenc bácsi sértődötten legyintett. s rrtegtörölte orrát a kabátja ujjával. A fagyos januári este kicsalta még a könnyeit is, testét azonnal átjárta a hideg, ujjai meggémberedtek. Remegő szájjal motyogta: — A fene ezt az időt! — De nem zúgolódás volt ez. inkább elismerő bók a télnek, s benne az az öröm, hogy azért is idekinn mozog még. Befordult a fészerbe, ahol már elég sötét volt. Szűk helyeken kellett mozognia. Átpréselte magát a szekéroldal meg a falnak támasztott borona között. Keze már nyúlt a sarokban derengő fészek fel" hogy van-e benne tojás. Nem látta, mert boronafogak meredtek az arcába, s a fejét félre kellett előlük fordítania. Szuszogott, nyújtogatta a kezét. Hogy a tyúkféle nem gondolt arra, vajon elférnek-e a gazdái is ott. ahol ő be tud csúszni! De nem csüggedt. Csontjai nyikorogtak, míg elérte a fészket. Micsoda? Négy tojás? Nem akart hinni a kezének, többször végigtapogatta a szalmát, mindenhogyan négy darab! Boldogan szedegette elő a tojásokat, s bár reszketett a hidegtől, most nem törődött vele. Közben hallotta, hogy a kutya élénken ugat valakit az udvaron, talán látogató jött. vasárnap esti látogató. Áthúzott a másik sarok felé, s közben tarkóját beleütötte a fölfelé meredő taligarúdba. Szitkozódott, de azért nem volt mérges igazából. Pelyva hullott a gallérja alá, nem érezte, drót akadt a kabátjába, s leszakította a nemrég odacsapott foltot, nem törődött vele. Szeme az új fészekre tapadt. Abban is fehérlett három tojás. Hitetlenkedve nézte. S míg bal kezével óvatosan melléhez szorította, amit a másik fészekből szedett össze, jobb kezével e hármat halászta elő. Orra hegyén nagy. ezüstös csöpp remegett, nem tudta letörölni, magától meg nem szakadt le. Ujjai kékre meredtek a hidegtől. Kikecmergett a fészerből, magához szorítva a hét tojást — több nincsen, de ki hitte volna, hogy ennyi is akad? Két-három darab — mondta a menye. Lám, nem kettő-három, hanem hét. Mégis jó lett volna megkeresni a kis vékát. A maga igazától eltelve, megindult a ház felé. Jócskán besötétedett, odabenn már égett a lámpa. Két keze majdnem megfagyott a tojásokon, szemét elborították a hideg facsarta könnyek, alig látott, orra hegyén pedig makacsul remegett az a jókora fehér csöpp, s nem akart leszakadni. Hogyan törölje le? Majd odabenn — gondolta, s buzgón haladt zsákmányával az udvaron, csontjai remegtek, úgy átjárta testét a január kemény fagya. Ujjait már nem is érezte, csak el ne ejtse a tojásokat. Jó lenne most az a kisvéka. De már mindössze tíz lépés az ajtó. Gémberedett szája boldog mosolyra húzódott: milyen nagyot néznek majd odabenn. Csoszogott, csoszogott, nyolcvanesztendős dereka még jobban meggörbült az igyekezettől. Az ajtóban majdnem megbotlott az eléje törleszkedő kutyában, be akart az is surranni a melegre. — Menj innen — mondta neki aggodalmasan — menj innen, Fuxi! Féltőén szólította magához a tojásokat. A kilincset könyökével nyomta le. Aztán belépett, s körülnézett a konyhában. Már együtt volt a család; s egy idegen fiú is ült az asztalnál a kis Katica mellett. Ferenc bácsi már több ízben látta itt a fiút, de nem tudta, kicsoda. Ferenc bácsi már nem ismerte meg a fiatalokat. Ügyefogyottan állt az ajtóban. Erre nem számított, s most nem tudt. mit csináljon. Kékre fagyott két keze a tojásokhoz tapadt, orra hegyén csillogott az a fényes gyöngy, szippantott egyet, de mi haszna? A család meg bosszúsan nézett rá. Katica lesütötte szemét a fiú mellett. Az ünneplő ruhás fiú felpattant, s odalépett az öreghez. — Jó estét. Ferenc bácsi — mondta barátságosan, s a kezét nyújtotta. Az öreg meglepődött. Veie már nemigen szoktak kezet fogni a látogatók. Közben a fiú észrevette, hogy a vénember jobbja nem szabad, s visszaejtette üdvözlésre nyújtott kezét. Csakhogy már Ferenc bácsi keze is megmozdult a fiú felé. Négy puha kis csattanás a konyha kövezetén. A fiatalember hát- raugrott, de hát későn. A tojások ráfröccsentek sötétkék nadrágjára. Nézte, aztán úgy tett, mánitiha semmi sem történt volna. Legyintett, mosolygott. Katica fölsikoltott, majd halkan elsírta magát. Ferenc bácsi fia, János, káromkodott az asztalnál, az asszony felugrott: — Nahát — mondta a topron- gyosan s dermedten álló öregembernek — nahát, édesapánk! — Semmi, semmi — mondogatta a fiatalember. Rá sem mert nézni a nadrágjára. — Katica, valami ruhát áztass be — szólt vörös szégyennel az asszony — ne haragudj, Laci. Majd valahogyan ... meleg vízzel megpróbáljuk. — Nem számít. Gizella néni — hadarta a fiú. — Nagyapa — zokogott fel Katica, és dühödt kis szemét eltakarta kezefejével. Ferenc bácsi rémülten állt, két szeme sorra járta a többiek arcát. Lesújtó harag tekintett rá mindenfelől. Görcsösen szorította a maradék három tojást. A fiú meg mosolygott kínjában, s ilyesmit dadogott— Nem, nem számít, hiszen... Majd benzinnel, én is ... Az öreg kicsire húzta magát a szemek verése alatt. — Már ezt sem 'lehet rábízni — csikorgóit arcába a fia — menjen onnan az ajtóból!... És törölje meg az orrát. S míg az öreg elvonult a homályos sarokba, ahol az ő helye van, úgy nézett utána, mintha fel akarná falni. atica sírása nem akart csillapodni. A fiú leült melléje, s ügyetlenül vigasztalta. — Mutasd — szólt az asszony Lacinak. A fiú szégyenkezve nyújtotta előre lábait. — Nahát — csodálta, és sápadtan kezdte törölgetni a jókora sárga foltokat— már csak szégyent tud hozni az ember fejére. — De hát nem tehet róla — mondta Laci. A kislány nem mert odanézni, hogyan szorgoskodik az anyja. A sarokban pedig, ahová az öreg gyorsan elhúzódott, olyan csöndesség honolt, mintha Ferenc bácsi már nem is lélegzett volna. ötven éve — 1931. márcis 7-én — született Szabó István, a fiatalon elhunyt kiváló novellista.
