Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-08 / 57. szám
1981. MÁRCIUS 8. Irodalom» művészet Ratkó József: Mama Nagyanyám fiatalkori arcképe Ültében elaludt s bólogat ■— bizony, bizony. Mint aki érti a dolgokat — Bizony, bizony. Fejét se tudta már tartani — bizony, bizony. Karjára ejteni, hajtani — bizony, bizony. Ültében aludt el s bólogat — bizony, bizony. Vasmarkú fájdalom fojtogat — bizony, bizony. Tóth Bálint: A kertész lánya A szeme két nagy zöld dió, haja fénye, lakkos cseresznyeág, az ajka som, ruhája somvirág. A hangja puha, mély, akár ősszel, ha a fűbe alma hull, az arcán üde, érő szilvák hamva, amint simul. A nevetése ribizli, humora egres ízű, a csókja málna, figyelme kék kökény, s mosolya, mint epreken, ha szétömlik a fény. Borúja barna naspolya, csendje szamócaillat, sírása szőlő és szőlőlevél. S halála majd úgy ezüstözi be, mint a körtét a dér. Rózsa Endre: Ha ki valakit megszeret Ha véget ér a szerelem, az élet múlik el— gondoltam zöldfülűn. Te nem? Nos: holtig, élni kell! Ha elmúlik az életem, hány szerelmem halott! Lényegük: enyém. S a tetem — övék... Már így vagyok! Játszani jó. Körhinta száll: népes egyedüllét. Forgása, ha el is kaszál — ilyen hintára ülnék. Ha ki valakit megszeret; olyan régtől szerette, nincs módja, ha már így szeret, hogy többé ne szeresse! Dómján Gábor: Nénémnek És szépek a nők, és szép a március, szépek a föld kislányos kontyai. Szép vagy te is a föld alatt. Nyugodtan öleli egy szalag a temetőt; ha máshogy nem tiéd, hát leolvad hozzád. Figyelem a jelent, hogy emlékezzem majd rá... Magamért, érted nézem az arcokat, nyugodt vagyok, ellopkodtam magamtól, háttérbe vonulva, ecsetvonásként elvékonyulva, mint a hó e faluvégi freskón, nézem a tavaszt. Huh István: A költők A költők ma nem leereszkednek Felszállnak Madárijesztők lesznek Károgva verebet esznek Változnak Keresztnek A világ fölé fejfáknak A költők ma nem felszállnak Leereszkednek A hangyák közé a bogarak közé A költők reszketnek Fájnak S válnak Fájdalom-gyönggyé A költők nem padlásszobában élnek Sterilizált világban Kaptárban Darazsak tolongnak S művirág fölött döngicsélnek Hörögnek Kornyikálnak Beléjük fűlt a lélek Fölfalják egymást mint a férgek Halkan mondanak nagyot önmaguktól is félnek A piros égen fehér csillagok A tejútba ömlenek Vasvirág lett a vers Tengerbe hulló gyöngyszemek Kongó mélység Bezárt magasság Teremtés feltámadás íz év körüli fiú fürdött a régi téglagyár agyaggödrében. Egyedül volt. A hátára feküdt, csöndesen ringatózott a vízen. A napfény szemfájdítóan táncolt a hullámokon, a sárgás víztükör fölött szitakötők keringtek. A magas part tetején hirtelen megjelent egy kamasz. A fiú nem ismerte meg, a szeme még káprá- zott a napfénytől. Azután a kamasz lassan leereszkedett a meredek ösvényen, és megállt a víz mellett. A fiú megismerte, és szorongás támadt benne: Mike Pista vagy három évvel idősebb volt nála, furcsa, kiismerhetetlen fiú, az egyik pillanatban kedves és barátságos, a másikban már verekszik, akármilyen semmiségért. A fiú leállt a puha iszapba. Szívesen elment volna, de a klott- nadrágja kint volt a Darton. Mike ernyőt formált a tenyeréből a szeme fölé, őt is elkápráztatta a napfény. — Te vagy az, Krizsó? A hangja nem árult el rossz szándékot, ettől a fiú egy kicsit megnyugodott. Kimászott a vízből, iszapos talpát a puha fűbe töröl- gette. — Már elmégy? — Ebédelünk. — OMhcigányokat láttam a temető mellett. A liú megtorpant. — Igazából? — Istenbizony. Vagy tíz szekérrel jöttek... — Hátha meszesek ? Ugyanolyan szekérrel járnak. — Oláihcdgányok, és kész! Az egyiknél félméteres kés volt. A fiú bizonytalanul megvakarta a hátát. — Fürödj még egyet! — mondta Mike. és letolta a nadrágját. — Haza kell mennem. — Na! Mike lépett néhányat feléje, a karját kérlelően előre nyújtotta. A fiút megtévesztette a kérő hang, nem hátrált idejében. Mike hirtelen átkulcsolta a derekát két lépéssel a víznél termett veié, belevágta, és maga is utána ugrott. A fiú behunyta a szemét, hallotta, hogy a fejét zubogva ellepik a hullámok. Felállt volna, de Mike erősen leszorította. Már vörös karikák táncoltak a szeme előtt, amikor a szorítás enyhült, kiemelhette a fejét a vízből, de egy pillanat múlva Mike ismét lenyomta. A fiú összeszedte minden erejét, lába keményebb talajra talált, megfeszítette a testét, és a fejét fölemelte a víz fölé. — Ellenkezel? — kérdezte gúnyosan Mike. Ismét a dereka félé nyúlt, hogy fölemelje, de a fiú ellökte a kezét. Szó nélkül birkóztak, csak nehéz lihegésük hal- - látszott. Mike hirtelen a hóna alá kapta a fiú nyakát, és egész súlyával rádőlve, belenyomta a fejét a vízbe... egyszer... kétszer ... háromszor ... mindig hosszabb időre, és mindig- kevesebbet hagyva lélegzetvételre. A fiú egyre görcsösebben kapott levegő után, a hullámok mind vadabbul dübörögtek a fülében. Belefojt! — villant át az agyán a félelem, de már nem volt ereje a védekezéshez. Amikor Mike megérezte, hogy a fiú teste elnehezedik, ijedten kivonszoita a partra, hasra fektette, próbálta kinyomni belőle a vizet. Azután gyanút fogott, hogy a másik tetteti magát, nem jött víz a szájából, hát abbahagyta az élesztgetést, és egy kicsit távolabb leült a fűbe. A fiú óvatosan kinyitotta a szemét. Fölállt, megjátszotta, hogy ájulásból éled, támolyogva ment Bistey András: KRÁTER a nadrágjáért. Mike papsajtot szedett a partoldalban, egykedvűen rágcsált. — Legközelebb belefojtlak — mondta, és messzire köpte az ösz- szerágott papsajtot. — Miért? A fiú fölhúzta a nadrágját, ez egy kis biztonságot adott. Most már lehet szaladni, de előbb jó messzire kell elhúzódni, hogy Mike ne érje utol. — Csak. Mert szemtelenkedsz. — Mivel szemtelenkedtem? Mike látta, hogy a fiú eloldalog, de nem volt kedve utána iramodni. — Most is pofázol. Két gyerek bukkant föl a part tetején, Kis Jóska és Demeter Gábor. A fiú megállt, egyszerre elszállt a félelme. — Te pofázol! Mike csodálkozva fölnézett, mintha nem hinne a fülének. — Micsoda? — Lassan fölemelkedett. — Azt akarod, hogy tényleg belefojtsalak? A fiú nem rá nézett, hanem a háta mögé, ahol Kis és Demeter leereszkedett az ösvényen. Mike hátrafordult, a fiú tekintetét követte. — Nagy pofád lett, mert jönnek a haverjaid? Kibírok én hármatokkal is, csak merjetek hozzám nyúlni! Kis és Demeter egészen közel jött. A tömzsi, cigánybama Kis csípőre tette a kezét. Fekete klott- gatya volt rajta is, a szára majdnem térdig ért. — Mit csinált? — Mikére mutatott. — Bele akart fojtani. — A fiú a víz felé bökött a fejével — Nem is igaz! — Lenyomkodta a fejemet! — Igen? — Kis Jóska fölvonta a szemöldökét. — Hát most ő is megtudja, hogy milyen az. Három oldalról közrefogták Mikét, mögötte a magas, meredek part zárta el az utat. Demeter Gábor közelebb lépett. — Hogy is volt az a víz alá nyomkodás ? Mike botladozva hátrált. — Három egy ellen, az nem igazság! — mondta remegő hangon. — És egy nagy egy kisebb ellen? — Ha hozzám nyúltok, elmondom a rendőröknek, hogy Krizsó plakátokat tépdesett. ..! — kiáltotta Mike, és elcsuklott a hangja az izgalomtól. A három fiú megtorpant, tanácstalanul egymásra néztek. — Mit dumál ez? — kérdezte Demeter megütközve. — Letépte a plakátot, amin szekérrel viszik a zsákokat a beadásba... ha elmondom, biztos, hogy fölakasztják az apját! — Nem is téptem le! — Letépted! Tegnap délután a saját szememmel láttam! A buszmegállónál tépted le, az iskola előtt! Hálgattak egy darabig. — Eridj a fenébe! — mondta Kis Jóska Mike a fűbe kapaszkodva gyorsan fölmászott a partoldalon. Oda- fönt kihúzta magát, lerúgott egy csomó száraz göröngyöt. _ — Ugye, hogy nem kaptatok el, nagy hősök?! — Menj a francba! — Demeter Gábor legyintett, és hátat fordított neki. Mike még kiáltott valamit, mielőtt eltűnt a szemük elől, de nem figyeltek rá. Ledobták a nadrágjukat, belegázoltak a langyos vízbe. Demeter Gábor úszott néhány karcsapás- nyit, azután prüszkölve visszafordult. — Igaz, hogy letépted azt a plakátot? A fiú a víz szélén ült, a feneke belenyomódott az iszapba. — Igaz — mondta, és beljebb csúszott. — De csak egyet, és valaki már félig leszakította előbb. Kis Jóska gondterhelten bólogatott. — Mi lesz, ha Mike tényleg beárulja a rendőröknek? — Azt mondom, hogy nem én voltam. '— És ha megvernek? Akkor bevallód. Hallgattak egy darabi" azután Demeter Gábor arca hirtelen földerült. — Majd azt mondod, hogy nem téphetted le a plakátot tegnap délután, mert velünk fociztál a Nagy- pál közben. A fiú hálásan elmosolyodott, de Kis Jóska elégedetlenül megrázta a fejét. — Ez sem jó. Tegnap délután senki se focizott a Nagypál közben. anácstalanul hallgattak, tenyérrel locsolták a mellükre és a hátukra a fölkavart, sárgás vizet. — Az lesz a legjobb — mondta lassan Demeter Gábor —, ha azt mondjuk, hogy ő maga tépte le a plakátot. — Miké? — Ö tépte le, csak rád akarja fogni. — Elhiszik nekünk? — kérdezte bizonytalanul a fiú. — Miért ne hinnék el? Az ő apja se nagyobb ember, mint a mienk. A másik kettő bólintott. Nem néztek rá. egymás tekintetét is kerülték. Szekér haladt el oda- fönt az úton, de a vízből csak a sárguló akácfák fölé gomolyodó szürke porfelhő látszott. összeállította; Békásy Ildikó
