Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-08 / 57. szám

1981. MÁRCIUS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Egy a bizonyítékok sorában Orvosszakértők az igazságszolgáltatásban Kiszélesítik a berekfürdői bekötőutat. A debreceni Közúti Építő Vállalat 1-es számú fő­építésvezetőségének dolgozói május végére fejezik be a munkát Változott a gazda, jobb lett a koszt Lehel kürtje Budapesten Jászsági napok Sok minden marad a régiben, de van ami változott. Maradt ízlésé­vel, igényeivel a ven­dég, felszereléseivel a konyha, berendezésével az ebédlő. Változott vi­szont a gazda, vagyis más kezekbe került Jászberényben a gyer­mekétkeztetés. Az új gazda, a Jász-Nagy­kun Vendéglátó Vállalat, 1981. január 1-től vállalta, hogy gondoskodik több mint kétezer gyermek — jászbe­rényi általános iskolás és óvodás — étkeztetéséről. Mitmondanak az első hó­nap tapasztalatai? A kér­désre a város tanács vb művelődésügyi osztályán, az általános iskolákban, az óvo­dákban a legilletékesebbek­től kértünk választ. Rác/. Jánosné, a művelő­dési osztály vezetője sze­rinti: — A vendéglátó vállalat jobb adottságokkal, több szakemberrel, korszerű cuk­rászüzemmel, a nyersanyag­nak jobb beszerzési forrá­saival és nagyobb szállítási kapacitással rendelkezik. Az eddigi tapasztalatok: a vál­lalat jól hasznosítja ezeket az adottságokat^ komolyan veszi, amit a szerződésben vállalt. Igazodik az új kö­vetelményekhez, vagyis a gyermekétkeztetés sajátos­ságaihoz, észrevételeinkre szinte azonnal reagál. Nagy Jánosné, óvodai szakfelügyelő is jónak tart­ja a vendéglátó vállalattal kötött „házasságot”. ______ E gy hónap múlva, április 7-én egyszerre négy nem­zetközi szakkiállítás nyílik a kőbányai vásárvárosban, s ezzel megkezdődik a HUNGEXPO idei hazai ren­dezvénysorozata. A tavaszi kiállítások 32 ezer négyzet- méternyi fedett és szabad kiállítási területét jóelőre le­foglalták a magyar és kül­földi cégek. Az AGROMASEXPO-n a kiállító 68 magyar mezőgaz­dasági és élelmiszeripari gépgyártó vállalaton kívül 12 ország 45 cége is bemu­tatkozik. A szakkiállítás leg­nagyobb résztvevője a Mező­géptröszt, amely 100 beren­dezéssel ismerteti meg a szakembereket. A gépek kö­zül 40 teljesen új, illetve to­vábbfejlesztett típus. A LIMEXPO könnyűipari gépkiállításra 16 ország és Nyugat-Berlin 109 vállalata ’jelentkezett hivatalos kiállí­tóként. A hagyományoknak megfelelően többségében — Nem mondom, hogy már a kezdetnél simán ment minden. A vendéglátó vál­lalat először főz óvodások­nak. Az együttműködést az­zal kezdte, hogy összehívta a vezető óvónőket, vélemé­nyüket kérte, mi az, amivel az egészséges táplálkozás követelményeinek megfele­lően, hiánytalanul ki tudja elégíteni az igényeket. Menet közben is akadtak gondok, kiderült, hogy a vendéglő­sök leveseit jóízűen fogyaszt­ják az iskolások, de turkál­nak benne az óvodás gye­rekek. Örömmel kanalazzák viszont a gyümölcslevese­ket, „fincsibb” az ebéd, ami­kor sütemény is jár hozzá, nem ni arad meg az uzsonna, ha gyakrabban kerül tea, tej vagy kakaó a kicsinyek asz­talára. Ezeket szóvá tettük, a vendéglátó vállalat igye­kezett változtatni az étlapon. Kalla Tibor, a Gyetvai János Általános Iskola igaz­gatója az eredmények között tartja számon, hogy az át­állásról csak a beavatottak tudtak, vagyis a gyerekek észre se vették, hogy új gaz­dája van az iskolai étkezte­tésnek. — Az volt a cél, hogy az iskolák kevesebb gonddal, a minőség romlása nélkül és zökkenőmentesen tudják megoldani a tanulók étkez­tetését. Az a véleményem, hogy ez sikerült, a gyere­kek jó minőségű, az eddi­ginél változatosabb kosztot kapnak. Illés Antal textil- és konfekcióipari be­rendezéseket mutatnak be, de első ízben láthatók majd a LIMEXPO-n bútoripari és bőripari gépsorok is. A ki­állítás áttekintést nyújt a szocialista országok együtt­működéséről, amelyet az IN­TERTEXTIMAS-szervezet koordinál. A HUNGAROPLAST mű- anyagipari kiállítást ezút­tal már tizedszer rendezik meg. A hazai iparvállalato­kon kívül közel 100 belga, csehszlovák, francia, NSZK- belfi, olasz, osztrák és svájci cég mutatja be újdonságait. Az áprilisban nyíló negye­dik szakkiállítás a SECU- REX. a munkavédelemmel foglalkozik és hazánkban első ízben rendezik meg. Hét ország és Nyugat-Berlin ki­állítói a téma teljes körét felölelően mutatják be a legkorszerűbb, nagyrészt már alkalmazott védőfelszerelé­seket és -eljárásokat. a Margit szigeten A fővárosba, a Margit­szigetre „költözik” március vígéig Lehel kürtje, s vele a Jászság történelmének, népművészetének számos emléke. Jászsági napokat március 12. és 29. között a Thermál Szállóban rende­zik meg. A program szerint a gasztronómiai különleges­ségek bemutatásán túl az Alföld e nagymúltú terüle­tének históriájáról, folklór­járól is áttekintést kapnak a látogatók. Az e qélt szolgáló kamara­kiállítás anyagát a jászbe­rényi múzeum gazdag gyűj­teményéből válogatták. A bemutató — amelynek a szálló hallja ad otthont — ..slágere” természetesen a több mint 800 éves, bizánci eredetű, finom művű rajzo­latokkal díszített kürt lesz, hiszen Lehel vezér nevéhez fűződő legenda e „szerep­lőjét” hosszú évek óta nem láthatták a fővárosban. A vidék népi iparművészetének mai termékei sem hiányoz­nak a programból. Korszerűsítik a tanyasi boltokat Az Egyesült Jászsági Áfész a Jászberény környékén lévő hat tanyasi boltját másfél millió forintért korszerűsí­ti az idén. Minden bolt új berendezést és gépeket kap. Közülük a pórtelki kisbolt munkálatai lesznek a legna­gyobbak, ahol 90 négyzetmé­teres ABC-t és büfét hoznak létre, valamint felvásárló és tápértékesítő telep kezdi meg a működését. Felavatták a soproni Palatínus szállót Sopron belvárosában teg­nap felavatták az ország legújabb szállodáját, a Ho­tel Palatínust. A 30 szo­bás kis szálló műemléki kör­nyezetben épült; a modem, egyedi tervezésű és kivitele­zésű objektum jól illeszke­dik a barokk és gótikus há­zak közé. A szálloda valamennyi szobájához zuhanyzófülke tartozik. Kialakítottak egy 70 személyes grill éttermet is. A háromcsillagos osztály­besorolású kis hotelre a megnyitást követő első he­tekben már nagy feladatok várnak. Ugyanis április má- sodikán bezár Sopron leg­nagyobb szállodája, a Lővér Hotel. A Lővér Szállót át­alakítják, kibővítik, majd 1983 második felében 203 szobával nyitják meg újra. Az igazságügyi orvosszak­értői munka speciális szak­területe az orvosi tevékeny­ségnek. Speciális, de nem új szakterülete. Ügy hírlik, hogy már a Római Biroda­lomban is kíváncsiak vol­tak az orvosok véleményé­re. ha a bűncselekménynek emberélet volt az áldoza­ta. Megmaradt az utókorra az az orvosi feljegyzés, amely szerint Julius Caesar testén gyilkosai tizenhét se­bet ejtettek, de a tizenhét­ből csak két szúrás volt ha­lálos. Ma ezt a merényletet valószínűleg előre kitervelt, különös kegyetlenséggel el­követett emberölésnek mi­nősítenék bíróságaink, ame­lyek munkájához hazánk­ban 1950-től nyújtanak se­gítséget a hivatásos, főál­lású igazságügyi orvosszak- érlők. Tavaly októberben az or­szágban ötödikként Szolno­kon is létrejött az igazság­ügyi orvosszakértői iroda. Működési területe két me­gye; -Szolnok és Békés. Így a már meglévő budapesti intézettel. a miskolci. a veszprémi, a győri irodával, az orvostudományi egyete­mek igazságügyi orvostani intézeteivel és a rendőror­vosi hivatalokkal együtt teljessé vált az igazságügyi órvosszakértői hálózat az országban. Még csak a magva van A szolnoki iroda vezető­je dr. Poczkondi Sándor aki természetesen maga is igaz­ságügyi orvosszakértő, mi­előtt szolnoki hivatalába be­iktatták nyolc évig dolgo­zott a Debreceni Orvostudo­mányi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében. — Kérem, mutassa be az irodát! — Jobban örültem volna, na erre később. legalább egy év múlva kér meg, mert a most megalakuló kis in­tézménynek csupán a mag­va van meg. Nem dőlt még el, hogy hol telepszünk meg véglegesen. Most a megyei kórház rendelőintézetének egyik hátsó folyosóján há­rom kis helyiség „albérőli” 'agyunk. Velem együtt két főállású orvosszakértője van az irodának, és egy elme- gyógyász státusza még be­töltetlen. — És a jövő? —■ Elképzeléseim szerint négy igazságügyi orvosszak- -rtővel, két elmegyógyász- szal, egy vegyész szakértő­vel és természtesen az asz- szisztensekkel, adminisztrá­torokkal együtt lesz majd teljes a csapatunk. Mennyi idő múlva? Nem tudom. Természetesen arra sohasem vállalkozhatunk, hogy vala­mennyi (jól felszerelt la­boratóriumi hátteret kívá­nó) vizsgálatot magunk el- végzünk. Együtt kell mű­ködnünk a szakintézmé­nyekkel. — Hogyan lehetne körvo­nalazni a jelenlegi feladat­körüket? — Az iroda gazdája lett az igazságügyi orvosszakér­tői munka irányításának, összehangolásának. A meg­bízást a bíróságtól, az ügyészségtől, a rendőrségtől (természetesen megbízóink köre ennél szélesebb is le­het) az iroda kapja. A ve­zető továbbítja az állandó és a kijelölt szakértőknek, akikkel együtt dolgozunk. „Beszél” a sérülés — Munkájukhoz kell né­mi jogismeret? — Feltétlenül. hiszen olyan kérdésekben kell vé­leményt mondanunk, ame­lyek peres ügyekhez kap­csolódnak, amelyekben vé­gül is az igazságszolgáltatás dönt Rajtunk is múlik, hogy megalapozott legyen a döntés. — Dr. Szabó Árpád, szak­májuk egyik neves szakte­kintélye. a budapesti Orvos­szakértői Intézet vezetője, egy alkalommal kesernyésen jegyezte meg, hogy a laiku­sok sokszor hullatudomány­nak titulálják az igazság­ügyi orvosszakértöi munkát. Holott a holttestek vizsgá­lata csak egy a sok feladat között. — Mindenféle peres eljá­rásban, a büntetőben, a polgáriban, a családjogiban, a munkajogiban szükség lehet az orvosszakértő véle­ményére. Még azt sem mon­danám hogy leggyakrabban a bűncselekmények tényál­lásának. következményei - nek tisztázásához kérik a segítségünket. Bár tudora, hogy a közvéleményben ez él. — Az önök véleménye mennyiben befolyásolhatja a gyanúsított tettének jogi megítélését, minősítését? — Elmondok egy esetet. Apa és fia összeveszett. A fiú kétszer pofon ütötte az apját, aki elesett, és meg­halt. A holttest vizsgálatá­nak. boncolásának leletei egyértelműen bizonyították, hogy a pofonok és a halál között nem volt okozati összefüggés. Az apa halálát egy régi infarktus következ­tében kialakult szívrepedés idézte elő. A bíróság figye­lembe véve a szakvéle­ményt. könnyű testi sértés­ért ítélte . el a pofozkodót. — Azt szokták mondani, hogy „beszél” a helyszín, csak meg kell -tudni „szó­laltatni”. Igaz ez a sérülés­re is? — Elárulhatja. hogyan keletkezett, milyen eszköz­zel, milyen erővel,, mikor okozták, hogy a sérült ma­ga idézte elő, vagy idegen kéztől ered. A bíróságnak, ahhoz, hogy dönthessen, tudnia kell a gyógyulás idő­tartamát. Nagyon fontos, mert a nyolc napot a köny- nyű és a súlyos testi sértés határaként húzta meg a jog. A gyógytartamon túl választ kell adni arra is, hogy vár- hato-e maradandó testi ká­rosodás. vagy súlyos egész­ségromlás. Még hosszasan sorolhatnám, hányféle szem­pont szerint kell vizsgálni a sérült embert, nemcsak akkor, ha bűncselekmény sértettje, hanem akkor is, ha üzemi balesetet szenvedett, és vitája támadt a munka­hellyel. az Állami Biztosí­tóval vagy a Társadalom- biztosítási Igazgatósággal. Mi több, a bűncselekmény­nyel okozott sérülésnek is lehet olyan következménye (munkaképesség-csökkenés, testi fogyatékosság, stb) amely miatt kártérítést kö­vetelhet a szenvedő fél. és jogai érvényesítéséért pol­gári pert indít. Nem beszámítható, nem büntethető — Még egy gondolat ere­jéig a bűncselekményekről. A legsúlyosabb: az élet el­lem bűncselekmények elkö­vetőiről minden esetben or­vosi szakvéleményt kérnek a bűnüldöző igazságszolgál­tató szervek. — Igen. és ezeken kívül még akkor is, ha tisztán szeretnék látni, hogy elme­beteggel. gyengeelméjűvel, szellemileg leépült, kóros személyiségzavarban vagy tudatzavarban szenvedő em­berrel van-e dolgunk. Te­hát hogy beszámítható-e vagy sem. Ez nagyon fon­tos. mert ha nem beszámít­ható. nem büntethető. (Ki­véve persze, ha önhibájá­ból, alkohol vagy kábítószer hatására került beszámítha­tatlan állapotba.) Ha pedig korlátozottan beszámítható volt a bűncselekmény elkö­vetésekor. a büntetése kor­látlanul enyhíthető. A kény­szergyógyítás elrendelése el­sősorban az orvosi szakvé­leménytől függ. — Tudomásom szerint az úgynevezett apasági és gyermekelhelyezési perek­ben is sokat nyom a latban az orvosszakértő véleménye. — A vércsoport, az antro­pológiai, az örökölhető tu­lajdonságok és egyéb bio­lógiai vizsgálatok eredmé­nyei alapján most már meg­nyugtató bizonyossággal meg lehet álapítani a gye­rek származását. Olykor sokkal nehezebb helyzetben van a bíróság, ha azt kell eldöntenie, hogy ki nevel­je a gyereket, ha az elvált szülők egyformán ragasz­kodnak hozzá. Az elmegyó- gvász és a pszichológus vé­leményének ismerete nélkül sok esetben felelőtlenség lenne ítélkezni. Ezt még akkor is állítom, ha vélemé­nyem szerint sem szabad túlbecsülni, az egyéb bizo­nyítékoknál többre értékel­ni az orvosi szakvéleményt, mert az csak egy a bizonyí­tékok sorában. Kovács Katalin Szolnok megye neon reklámjainak jelentős része a szolnoki Építő-Javító és Szolgáltató Vállalat neonrészlegében készül. A karcagi Óra-Ekszer bolt homlokzatát díszíti majd a műhelyasztalon látható felirat Egy hónap múlva nyílnak Négy nemzetközi szakkiállítás a kőbányai vásárközpontban

Next

/
Oldalképek
Tartalom