Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-24 / 70. szám
XXXIÍ. évf. 70. szám, 1981. március 24., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Szovjet—mongol páros a világűrben Összekapcsolódott a Szojuz—39 az űrállomással Vasárnap délután moszkvai idő szerint 17 óra 59 perckor újabb Interko^mosz- űrexpedfció rajtolt a bajko- nuri űrrepülőtérről. Egy szovjet és egy mongol űrhajóssal a Szaljut—6 űrállomás felé tart a Szojuz—39 űrhajó. A közös űrrepülés parancsnoka Vlagyimir Dzsanibekov szovjet űrhajós, a kutató űrhajós pedig a Mongol Néphadsereg repülőszázadosa, Zsugderdemi- dijn Gurragcsaa. A közös expedíció feladata, hogy az űrhajót összekapcsolja az űrállomással, és a Szaljuton — az állandó személyzet tagjaival, Vlagyimir Kovaljo- nokkal és Viktor Szavinihhel együtt — tudományos kutatómunkát végezzen a szovjet és mongol tudósok által kidolgozott programnak megfelelően. A Szojuz—39 rajtja az immár megszokott módon ment végbe.1 A szovjet—mongol űrrepülés két résztvevője már napok óta Bajkonurban tette meg az utolsó előkészületeket az indulásra. A két űrhajós átesett a szükséges egészségügyi vizsgálatokon az űrrepülésre felkészített másik párossal együtt, s a végső döntést az állami bizottság ülésén mondták ki: a feladatot Dzsanibekov hajtja végre mongol társával. A két űrhajós vasárnap kora délután kezdte meg a felkészülés utolsó szakaszát. Felöltöíték a méretre készült űrruhát, amelyet a szakértők még ■ egy utolsó ellenőrzésnek vetettek alá, s csak az ő engedélyük után indulhatott el a szovjet—mongol expedíció két részvevője a rajthelyre. Az állami bizottság elnöke kívánt jó munkát, szerencsés visszatérést Dzsanibekovnak és Gur- ragcsaanak, akik mintegy két órával a rajt időpontja előtt foglalták el helyüket az űrhajóban. A szükséges ellenőrzések elvégzése után a két űrhajós rövid nyilatkozatot tett: mindketten köszönetét mondtak a megtisztelő megbízatásért. Gurragcsaa külön is szólt arról, milyen megtiszteltetés számára, hogy a mongol nép közelgő nagy ünnepe, a mongol népi forradalom győzelmének 60. évfordulója és a Mongol Népi Forradalmi Párt XVII. kongresszusa előtt indulhat útnak a világűrbe. A hatalmas hordozórakéta pontosan megadott pillanatban emelkedett a magasba, útját jól lehetett követni a megfigyelőhelyekről. A két űrhajós számára sok érdekes feladatot írtak elő, programjuk egyaránt irányoz elő erőforráskutatási, orvosi, technológiai, fizikaitechnikai vizsgálatokat. Ezek egy részét a szovjet és mongol közös programnak megfelelően állították ősze. és több műszakban 3. oldal 0 rádió hullámhosszán 1982. szeptember: ötnapos tanítási hót 4. oldal Sport 5—6. oldal Gáspár Sándor Berlinbe utazott Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az SZVSZ elnöke vasárnap Berlinbe utazott a Szakszervezeti Világszövetség Irodájának ülésére. Nyolc partnergazdaságba hatvan tejtankos fejőberendezést szállít az első negyedévben a Taurina Szarvasmarhatenyésztő Közös Vállalat törökszentmiklósi szervizüzeme. Képünkön: a tömlőket tartó konzolokat szerelik az újszászi Szabadság Tsz részére készített fejőberendezésre (T. F.) Lázár György fogadta Fred Sinowatzot Lázár György, a Minisztertanács elnöke tegnap a Parlamentben fogadta Fred Si- nowatz osztrák alkancellárt, közoktatási és művészeti minisztert, aki Pozsgay Imre művelődési miniszter meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű eszmecserén jelen volt Pozsgay Imre, és dr. Johann Josef Dengler, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete. Fred Sinowatz a nap folyamán tárgyalásokat folytatott Pozsgay Imrével. Megbeszélésükön- áttekintették a két ország kulturális és oktatási kapcsolatainak helyzetét, valamint az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. Az űrhajó két főnyi legénysége, Dzsanibekov parancsnok (balra és Gurragcsaa százados, az első mongol kozmonauta (Folytatás a 2. oldalon.) A TOT ELEMEZTE Több újítás a mezőgazdaság fejlesztésére öt év alatt megtízszereződött a termelőszövetkezetekben benyújtott és elfogadott újítások száma a közös gazdaságokban is mindinkább a műszaki-technikai fejlődés támaszává válik az újító mozgalom —, ezt állapította.meg a TOT elemzése, amely az elmúlt évek idevonatkozó tapasztalatait összegezte. Harminc éve alakultak Két túr ke vei szövetkezet tervei A tsz-ekben 1980-ban már mintegy 1800 ésszerűsítési javaslatot nyújtottak be, harmadával többet, mint egy évvel korábban. Ötödéve] nőtt a hasznosított újítások száma. Bevezetésükből az üzemeknek mintegy 120 millió forint haszna származott. A közös gazdaságokban tavaly 3500-an éltek azzal a lehetőséggel, hogy fejlesztési, korszerűsítési javaslataikat megvalósításra ajánlják fel. Az, hogy 1979-hez képest mintegy ezerrel többen újítottak, bizonyítja: a tsz- ekben egyre inkább érdekeltté teszik a tagokat és az alkalmazottakat az olyan ész- szerűsítésekben, amelyek jövedelmezőbbé teszik a gazdálkodást Javult az újító- mozgalom falusi propagandája is. A mezőgazdasági szövetkezetek területi szövetségei szervező, koordináló tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a mozgalom népszerűsítéséhez. Megyei újítási kiállításokat, tanácskozásokat és vidéki börzéket rendeznek. A szövetkezeti újítási ügyintézőknek továbbképző tanfolyamokat szerveznek Az egy tsz-re jutó újítások száma is nőtt. a statisztika szerint ma már minden egyes gazdaságra legalább egy újítás jut A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy egyes megyékben az átlag, üzemenként legalább háromnégy újítás, más megyékben viszont alig-alig találni egy- egy újítót a közös gazdaságokban. Gond, hogy a szövetkezetek csak lassan veszik át egymástól még a különben minden nehézség nélkül megvalósítható újításokat is. Alig száz újítás terjedt el szélesebb körben a tsz-ek között az elmúlt évben. Holott egész sor példa bizonyítja, hogy a mezőgazdasági ésszerűsítések másutt is hasznot hoznak. A mezőtúri Dózsa Tsz bábolnai típusú szárítójának hőszigetelési újítását csaknem 60 nagyüzem vette át. 160 gazdaság 450 kombájnján alkalmazták a kiskunlacházi termelőszövetkezet szemveszteség-csökken- tő újítását, és ebből legalább 50 millió forint megtakarítást értek el a termelők. A mozgalom további népszerűsítésére a TOT a MÉM- mel az OTH-val, a Minisztertanács tanácsi hivatalával és a szakszervezettel együttműködve újítási, találmányi versenyt hirdetett 1981-re. A verseny feltételeit közük a gazdaságokkal. Népfront- kiildöttsóg utazott Görögországba Sarlós Istvánnak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának vezetésével népfrontküldöttség utazott tegnap Görögországba, ahol megbeszéléseket folytat a pánhellén szocialista mozgalom vezetőivel a két szervezet együttműködéséről, a kapcsolatok bővítésének további lehetőségeiről. A hét végén tartotta mérlegzáró közgyűlését Túrkeve két ipari szövetkezete, a vegyesipari és a háziipari. Mindkét közgyűlésen megemlékeztek a harminc évvel ezelőtti alakulásról. A vegyeispari szövetkezet hat alapítója 1951. április 6- án kezdte meg a közös munkát, Az asztalosok, bádogosok, motorszerelők 540 ezer forint értékű munkát végeztek az első évben. Tavaly háromszázan 70 millió forintot meghaladó termelési értéket értek el, ez az öt évvel azelőttinek csaknem háromszorosa. A vegyesipari szövetkezet tagjainak fontos szerepet szántak a város vezetői Túrkeve arculatának megváltoztatásában. A hatodik ötéves terv során a Gács László lakótelep 248 korszerű lakásának felépítése vár az építőrészlegre. A szövetkezet lakatosrészlege kinőtte már a régi helyét, ezért az idén a külső telepen kapnak új, tágasabb helyet. A háziipari szövetkezet tizenkét, ma is aktívan dolgozó alapítója harminc évvel ezelőtt május kilencedikén követte az iparosok példáját. A szövetkezet százötven tagja az elmúlt esztendőben csaknem 20 millió forint értékű munkát végzett, a tervet kétmillió forinttal túlteljesí- ve. A háziipari szövetkezet új utakat keresve szeretné megvalósítani következő ötéves tervét. Különösen a fóliaüzem termékei keresettek, ezért elsősorban ezt kívánják fejleszteni. Űj termékek gyártási feltételeit készítik elő, új partnerekkel vették fel a kapcsolatot. A két szövetkezet májusban közös kiállításon mutatja be három évtizedes fejlődését. A Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekon fekció Vállalat kunszentmártoni gyárában a kikészítő üzem fehér vasaló műhelyében irha- és panofix bőröket dolgoznak ki. Naponta 2500—2800 juhbőrt vasalnak és nyír nak