Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-22 / 69. szám
1981. MÁRCIUS 22. Irodalom, művészet 9 írók, költők Bartókról Balázs Béla ... azt a nem hat, hanem hatezer magyar népdalt, melyet te Kodály Zoltánnal gyűjtöttél. a Nyírséget, Kunságot, székely havasokat járva, hét éven keresztül, télen-nyá- ron, gyalogszerrel, a sárban-hó- ban gázolva, tanyáról tanyára, karámtól karámhoz, felvevő fonográffal hátadon, kocsmapadokon, szénapadlá sokon hálva, de me" töbször kazal aljában, úgy hogy minden expedícióról, kivétel nélkül, nagybetegan érkeztél meg — mondom, azt a hétéven keresztül gyűjtött, hatnál is több ezer magyar népdalt, mely már feledőben, veszendőben volt, melyet ti az utolsó órában mentettetek zemetu- dományos gondosságú gyűjteménybe, összes variánsaikkal, helyük és vándorlásuk szerint rendezve, típusaik és egymésnahatásuk kimutatásával — mondom, ezt a klasszikus standardművét a zene- folklórnak és zenefilológiának, a magyar népkulturának és magyar népléleknek ezt a roppant monumentumát Magyarországon senki se akarta kiadni. Hogy nem támogatták anyagilag gyűjtéseteket melyet ti, két koldus rajongó, szájatoktól megvont garasokból- fedeztetek, arról szót vesztegetni sem érdemes. ... Saját szerzeményeiddel se jártál volna jobban, mint a népdalokkal, még jó ideig. Miért jártál volna jobban? Az igazi, a paraszti népzene leikéből lelked- zett muzsika volt a tied, nem súj- tásos kaszinócsérdás. nem a cigány bőgőjébe ugró, tükröt törő, pezsgő mellett búsuló, híg szentimentalitás : nem úri magyar, hanem népi magyar muzsika v<út még legdifferenciáltabb atonális megnyilatkozásaiban is. Igaz, hogy kellemetes sem volt mindig. Ahogy, teszem, Rembrandt vénasszonya mint emberi kifejezés nagyszerű, de nem női bájaival andalító. Kosztolányi Dezső Ezüstfej. Egy ezüstszobor finom feje, melyet az ötvös pdrinyó kalapácsokkal dolgozott remekbe, esztendők munkája során. A test, mely a negyvennégy éves fejet emeli, törékeny, kicsiny, szinte eltűnik a szobában, hol nappal is lámpa ég Taglejtései alig vannak. Mire valók is lennének ezek? Minden erő, lendület kell, hogy művészetébe fusson, a zenébe, hol) szabadon lehet hadonászni, égdgnyúló karral, mozogni, önikívületes álomban. Legföllébb a szem él még az arc nyugodt síkján, a homlok fiatal hava alaitt, a villogó, figyelő. sötét szem, a látó agyvelő. mely kiugrik koponyánk legmesz- szebb levő hegyfokára, s az ismeretvágy kétségbeesésében két kukucskáló-lyukat tör magának, hogy a világba nézzen, lássa, mi van körötte. Én utálom azt a felfogást, mely a művészt keresi a hétköznapi életben. Tudom, voltak hatalmas zeneszerzők, kik inkább potrohos sekrestyésekre hasonlítottak. vagy tehénhajcsárok- ra. vagy díjbirkózókra, mint arra a képre, melyet a műkedvelő ábránd kirajzolt magának. De ez az ember, ki előttem ül, testi mivoltában is arányos, felhúrozott, zengő és alkotásaira kell gondolnom. József Attila I. Egyes zenészek Bachból próbálják megértetni Bartókot. Ez lehetetlenség. Bach olyan, mint a szokás. Ha valaki szokásból tesz valamit, a szokásnak az értelmét csak úgy foghatja föl, ha egy eredeti helyzetet fog föl (probléma) és old meg. Tehát Bartókból érthető meg Bach és nem fordítva. Németh László ... Bartók Béla jövője a zenetörténetben, s a hallgatók szívében. érzésem szerint főként attól függ hogy anyagának ez a bachi összefogása mennyire sikerült. Kodály Zoltán életműve, ha kisebb igényű is. de vitathatatlan; értéke* helye: nem függ a lelkesedés hozzájárulásától'. Bartók sokkal nagyobbra jelenítette be igényét, de tán problematikusabb, ... vajon nem volt-e túlságosan a „jövő muzsikusa”, hogy minden idők muzsikusa lehessen — az elemek, amelyekből építkezett, az igazolt disszonancia törmelékei nem teszik-e mégis laza alapúvá, akármilyen hősi volt is, az építkezést? Az aggályt nem nyomhatom eh de inkább magamban keresem az okát. .. . Ha ma írnék róla. tán nem is a kompozícióiról beszélnék, azt annyi kiváló munka teszi fölöslegessé azóta, hanem Bartókról, az értelmiségi emberről. Ma. amikor társadalmunk nagyrésze értelmiségivé válik, nem lenne fölösleges megmutatni: mi volt ebben a tiszta, munkás, fegyelmezetten szenvedélyes emberben, ami. ha tehetségében nem is érünk föl hozzá, mindnyájunk előtt mintává teheti. Bár húszéves korámban láthattam volna őt olyasformán, mint most! Kassák Lajos ... Ez a csöndesnek, visszavo- nultnak ismert ember viharokkal és tüzekkel volt tele. Valóban a csöndes felületű tóhoz lehetne hasonlítaná, aminek a mélyén meg- fékezhetetlen erők dúlnak. Érzelmeinek és szellemének kavargó mélyeit kényszerült kifejezni, s műveinek szerkezete olyan volt. mint a vas- és betonépítmény. Nem csoda, ha azok, akik felületi összehangoltságot az érzelmes melódiák folytonosságát szeretik a zenében, elfordultak Bartók műveitől. Aszimmetrikus kompozíciók ezek, ellentétes hangzatok viadala, amiket a lüktető ritmusok vonalai fűznek egybe. Nem az anarchikus hisztéria formátlan kifejeződései, egyáltalán nem hiányzik belőlük a klasszikus mértéktartás, csak éppen az iskola szabályain törnek át. és nem kényszerítik ránk egy újabb iskola törvényeit. Nyilván ezért van — ha Bartók döntő hatással volt is a modern zenénk alakulására —, hogy nincsenek majomügyességű epiganjai. Tanulni lehet tőle, de lehetetlen meredek útain könnyedén utána sietni. Magányos maradt hát mindvégig, bárha nemcsak nagyszerű, kozmikus művészi szellem, hanem a népből jövő. s arccal a nép felé fordult, a szenvedőkkel rokonságot tartó ember is volt. Illyés Gyula ... Bartók Béla — hasonlóan nagy ikertársához, Kodály Zoltánhoz — már rég nem csupán a zeneértőké. Az egész nemzeté: nem véve ki a botfülűeket sem. Mindkettőjüknek kezdettől fogva több a híve, mint értője; hogy így mondjuk, több a védője, mint az élvezője. Tisztelettel néztek rájuk azok is, akik csak a szívósságukat, a küzdelmüket követhették. Törvényszerű, hogy a kortárs írók zöme — az igazán jó írók — idetartoztak. Nyilván a közös élmény következtében s nem azért, mert különösen muzikálisak voltak ... Bartók — mint Kodály is — eleven közösség szolgálatát vállalta. Vagyis ott — azon a mostoha helyen is — ahova a sors vetette: s olyan állhatatossáaaal. minden következmény vállalásával. aminek egy életen át tartó teljesítéséhez ahány rész tehetség, legalább annyi rész jellem is kell. Nemcsak „isteni szikra”, hanem prométheuszi tűrés. Félig érti csak Bartók „küldetését”, aki azt hiszi, azért fordult a néphez, hogy elvagy átvegyen tőle valamit, ha warnmb csak dalt is. Épp annyira fordult feléje azért, hogy adjon neki. Ügy tudott valóban azonosulni a néppel, azzal, melyet így a nemzetnek tekintett. Egyike volt annak a négy-öt embernek, akik a századfordulón újra fogalmazták a nemzet jelentését megtisztították, s fölemelték a haza lejáratott nevét; Eszményt tudtak tűzni, elsősorban a közösségi önzetlenség eszméjét egy szólamok-mérgezte if júság elé... Fodor András ... csoda-e, hogy Bartók olyan nagy hatással volt rám, ha a vele való találkozás életem egyik legnagyobb, azóta is tartó élménye lett? Bizonyosan sokan vannak, és lesznek még így, mert a bartóki életmű megközelíthetetlenségében nem hiszek. Több ízben módom volt beszélni róla zeneileg nagyrészt műveletlen hallgatóság elő*4 Ilyenkor újra és újra meggyőződtem arról, hogy Rartók méltó elfogadását csak a régibe merevedett korlátoltság és a múltban — a közelmúltban is — annyiszor tapasztalt szándékos letagadás akadályozhatja. Az ifjúság azonban és mindazok, akik az újra és igazra fogékonyak tudnak maradni, mindinkább magukénak vallják a 20. század legnagyobb magyar alkotóját. Hiszen munkássága, jelentősége nyilvánvalóan nemcsak a zenére tartozik. Kultúránknak alig van olyan területe, ahol ne szolgálna mértékül és útmutatásul. Népiességben megújult, teljesebb humánumra törekvő irodalmunk is mennyi ösztönzést, mennyi távlatot nyerhet még Bartók magatartásából, művészetéből. S tudom, egyre többen vagyunk fiatalok, akik szobánk falán, ked-""s íróink közt ott őrizzük a nagy zeneszerző arcmását is. Gyergyai Albert Hogy szerettük! Hogy rajongtunk érte, akkor, a húszas évek hangversenyein! Benne láttuk Adv folytatóját, magát a magyar géniuszt. s amikor szikár, törékeny alakja megjelent a dobogón, puritánul, szerényen, csodálatosan formált koponyáján lazán ezüstös, ritka hajával — tombolva. önfelecV ten ünnepeltük, főképpen a karzaton, mivel az akkori sivár és reménytelen légkörben ő jelentette sokunknak a tiltakozást minden csúfság minden embertelenség ellen (az is maradt élete legvégéig, és azontúl), a magasabb életet, a művészetet, az emberséget! Amikor játszani kezdett, mintha kicserélték volna: akár magától, akár mástól játszott, valóságos zenekarrá változtatta a zongorát, de szenvedélyes tagolása, mindany- nyian éreztük, nem a liszti. a romantikus, a kissé színpadias szenvedély volt, hanem a mi korunknak ezer diszharmóniával küzdő:, ezer diszharmóniát, is lenyűgöző emberéé és művészéé. S mikor a hangverseny végén felállt, s meghajolt a tapsoló közönség előtt gyönyörű, sötét szemében volt valami az űzött őz, az elmélkedésből felvert bölcs, s az öntudatos alkotó szemrehányó, büszke és fájdalmas tekintetéből. Mi volt e nagy szelídség, e roppant önfegyelem mögött? Mi izzót egyre ebben a felejthetetlen szempárban? Erre legjobban művei felelnek, amelyek külön-külön és együttesen valami állandó, olthatatlan szenvedést és szenvedélyt, válami örök keresést, valami gigászi harcot fejeznek ki, „az emberiség egész fájdalmát”, ahogy Goethe Faustja mondja, eleinte romantikus hévvel, később, talán a népdalok hatására, egyre tisztábban, egyszerűbben, már-már csillapítóan és reménykeltőén — egy egész kornak, Bartók korának zenévé fokozott szenvedését, amelyben ő. Bartók még csak futó pihenőket ismerhetett. Mi, akik messziről láthattuk csak egy nagy géniusz szárnycsapásait, mit érthettünk belőlük? Kis körben dédelgettük, értetlenül, s csak vívódásait érezhettük, ahogyan kitömi próbált, s a nép felé. az egész emberiség felé. halálosan fojtó és egyre szűkülő köréből'... KORNISS DEZSŐ: Bartókra Somlyó György: A Csodálatos Mandarin... (Részlet) Nem lehet, nem lehet meghalni addig, míg lelked igazát fel nem adod, míg virágaidban élő nedv kering, míg szívszakadva is újra beforrod a százszor sebzett, szép emberi gondot, a vérébefagyott hitet, míg mindig új reménnyel regenerálod az ájult ábrándot, roncs-húsú álmot, eszméid engedő csontozatát és inait, addig nem múlsz el innét, nem, amíg Csodálatos Mandarinként újra meg újra feltámaszt a vágy: habár utolsó cseppedig kivérzel, új, s új harcba szállni a szenvedéssel, hogy természeti törvényünk legyen, létünk könnyű, boldog szabadesése, mi óhaj volt csak annyi ezredéve: a szerelemtől izzó értelem. „Csak tiszta forrásból” Székely népdal, Bartók Cantata Profanájának bevezető motívuma Volt egy öreg apó. Volt néki, volt néki Kilenc szép szál fia. Nem nevelte őket Semmi mesterségre. Csak erdőket járni. Csak vadat vadászni. És addig-addig Vadászgattak, addig: Szarvassá változtak Ott a nagy erdőben. És az ő szarvuk Ajtón be nem térhet, Csak betér az völgyekbe; A karcsú testük Gúnyában nem járhat, Csak járhat az lombok közt; A lábuk nem lép Tűzhely hamujába. Csak puha avarba; A szájuk többé Nem iszik pohárból. Csak tiszta forrásból. Képes Géza: Bartók V. vonósnégyese tengerszembe merült harang mely egyszerre szólni kezd vándorbot amely kivirágzott furulya mely zenekarokat zendített meg négy szellem négy földöntúli alak jelenés — kezükben hegedű és játszanak — érted? Nem! Érzed? Talán: sejtjeid hajszálaid és zsigereid értik a torkonragadott hegedűk leszakadt üveg-sikolyát vergődő fűzek vértelen árnyait a földsarkok mágneses zizegését távoli bolygók fényjeleit: üveg-szövőszéken négy párka sodorja sorsod fonalát — Elhallgat a hang: elvágódik az életed mint havas tetőn elesett katona: láthatatlan sebéből szivárgott a vér ... Az anyagtalan anyag vijjogva nő, tompán csattogva árad feloldja izmaidat lábszárcsontjaidat koponyádat: . kényszerképzeteidet már elmosta a hullám már csak ősemlékeid élnek ringva úszó villogva kúszó eleven virágok: víz alatt, sziklák mellén sarjadt koráll bozontok. keringve kergetőző polipok, tintahalak medúzák és villamos ütéseket osztogató tükörsima ráják — Összeállította: Angyal János '
