Szolnok Megyei Néplap, 1981. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-22 / 69. szám
8 Irodalom» művészet 1981. MÁRCIUS 22. Bartók egyetemessége S zületésének századik évfordulójára emlékezve Bartók Béla művészetének, tudós munkásságának, emberi példájának egyetemes jelentőségét eléggé nem hangsúlyozhatjuk. Ez a teljes mű, ahogyan ma, oly sok elemző szó elhangoztával előttünk áll. a 20. század emberének, alkotójának és tudósának megannyi felkavaró kérdésére ad sokoldalú, ám változatosságában is egyazon központi kérdésre érvényes, szuggesztív választ. Akárcsak Ady Endre forradalmian merész Új versek-kötete. a Tháliások, a Nyolcak csoportja, vagy éppen a Nyugat folyóirat tört be Bartók Béla művészete is „új időknek új dalaival” egy millenniumi mámorban élő Magyarország és egy vajúdó Európa művészeti életébe. Ez az életmű, amelyben hivatott méltatója. Szabolcsi Bence méltán ismerte fel a szocializmus hírhozóját úgy hivatkozott a népre s a népben rejlő forradalmi erőkre, mint egyetlen életmű sem. századunk zeneművészetében. A látszatra józanul tudományos, a tényeket mindennél jobban tisztelő Bartók a magyar népzene kutatása. rendszerezése és művészeti kiaknázása mellett — s azzal egyenrangú intenzitással — tárta fél a szlovák, román, délszláv, arab. törők népdal azideig ismeretlen titkait. S tette ezt oly korban, amikor a Duna menti népek egymásratalálása élesen szembeütközött a politikai uralkodó szelekkel, amikor a fejlődő országok, a harmadik világ léte és nyomora is alig tűnt fel még a gazdag Európának. Bartók gyenge fizikumba zárt erős lélekkel vállalta a népdal- gyűjtés megpróbáltatásait éppúgy, mint azt a tömérdek támadást, amely a népek békés együttmun- kálikodásót kifejező egész munkássága következtében végig kísérte életét. Művészetének egyetemessége több síkon vált valóra. Egyfelől különböző népek zenéjének nemes ötvözése révén, másfelől azáltal, hogy összefoglalta és páratlan magaslatra emelte az európai zene- történet nagy személyiségeinek művészetét, végül annak következtében, hogy elsajátította és saját jellegzetes stílusába foglalta kortársainak valamennyi vívmányát anélkül, hogy pillanatra is másolóvá, vagy éppen epigonná vált volna. Mind e hatások felismerhetők, önmagukért beszélnek zenéjében, de valamennyi befolyásnál erősebb, egyértelműbb a szintézis létrehozására tett megannyi erőfeszítése. Éppen ezért nem is skatulyázható egyetlen tevékenysége sem megbízhatónak vélt esztétikai, vao” tudományos kategóriákba. A nép- zenekutató Bartók teljesen új ösvényt tört a zenefollklór irdatlan rengetegébe; a zongorista Bartók szikáron rugalmas játéka egyetlen előadóművész-kortársával sem mérhető; a zeneszerző, végül, éppoly kevéssé minősíthető csak folkloristának. csak szecessziósnak, mint csak expresszionistának, mint csak klasszicizálónak. A különösen fogékony zenehallgaitó- kortársak kicsiny körén kívül éppen e művészet egyetemessége, merev kategóriákat nem tűrő volta, forradalmár ereje és összefoglaló jellege tette majd fél évszázadon át, gúny ,meg nem értés céltáblájává Bartók zenéjét. Korunk nagy sorskérdéseiről szól ez a zene, miként az életpálya is, mindmegannyi magán- és közügyével egyetemben. Megjárja az elmagányosodó ember tragédiájának mélységeit, hogy e József Attila-i pokoljárásokból emelkedhessen fel a tiszta közösségi öröm magaslataira. S e két szél-' sőség között Bartók zenéje emberi magatartásformák, élmények végtelen gazdagságát vonultatja el. S ez egyúttal határtalan s századunk zeneművészetében szinte példátlan műfaji -gazdagsággal párosul. Mert korunkban — az egy Kodály Zoltánon kívül — nincs Bartóknak társa abban, hogy „Kezdők zongoramuzsikáját” éppúgy ír, mint nagyobb közösségnek szánt színpadi művet, vagy éppen a legszigorúbb hangzó szerkezetnek számító vonósnégyest is. Miközben pedig forma, hangzás, akár terjedelem oly változékony és oly sokféle alakot ölt, a művek lényege változatlan marad, mert Bartók zenéjének anyaga a nép — pontosabban; a népek — folklórjából származik, még e „tiszta for- rás”-tól legtávolabbinak tűnő kompozícióiban is. Ezért is válhatott egyetemes érvényűvé zeneszerzői világa, akár egyes műveiben, akár egész életművének vetületé- ben keressük igazmondását. „Mi a természet után alkotunk” — hirdette, jelezvén ezzel, hogy nem mesterséges hangzó szerkezetek, hanem népzenei struktúrák képezik művészetének valódi alapját. De a nép egyúttal társadalmi alapja is a bartóki modellnek. Ezért törekedett, bár konkrét zenepolitikai tevékenysége látszatra csekély és időben is korlátozott, égy demokratikus zenekultúra megteremtésére a társadalom széles — s a maga korában elnyomott — rétegeinek zenei felemelésére, pallérozására. Az egyetemességnek ebbe a képébe beleillik a Tanácsköztársaság hónapjaiban funkciót vállaló Bartók csakúgy, mint a muzsikus, aki Magyarországról elsőnek látogatott a Szovjetunióba, de hívó szó ellenére sem a hitleri Németországba. Beleillik a művész, aki minden közösséget megtagadott Horthy köreivel, de kiállt a Márciusi Front írói, a munkáslakta külterületek éneklő gyermekei mellett. K odály Zoltán mondotta róla: „Munkássága egy és oszthatatlan” és zenekultúránk így is tekinti Bartók művét immár több, mint negyedszázada. De ugyanitt — 1950-ben figyelmeztet Kodály: „Bartók diadalmas, végleges hazatérésének feltétele a zeneileg művelt ország.” És ismerve-elismerve Bartók egyetemességét, március 25-én, századik születésnapján művészetének erősödő kisugárzása se tegyen vakká a még csak ezután elvégzendőkkel szemben. Breuer János LENKEI ZOLTÁN: A Kékszakállú herceg vára Hommage á Bartók Válogatás a Vigadó-galéria „Hommage a Bartók Béla" címmel nyílt kiállításának anyagából Radnóti Miklós: Hajnal (A „Fából faragott királyfi” hatására, 1935.) Lassan száll a szürke és a kék még lassan szivárog át az égen, homályban áll az erdő s minden ág puhán mozog, úgy mint a vízfenéken. A szürkeség eloszlik, győz a kék, minden égi füstöt magába fal s a dúdoló hajnal elé szalad két fiatal fa, sötét lábaival. Harsány fürtökben lóg a fény s a táj sok ág-bogán ökörnyál lengedez, ragyogva lép az erdő szerteszét, lépte vidám és egyszerre lenge lesz, nedves fején a nappal táncba kezd s a réten nem jöhet most senki át; ezüst halakat virágzik a tó és az éleshangú reggel így kiált: Halihó ha-hó ha-hó halihó! Juhász Gyula: Bartók Béla Erdély erdői zúgnak. Ezüst és arany erdők, Borongó, barna felhők. Hárfái Nemerének, — Sirámos dajkaének — A dalaidban. Tiszai tájak sírnak, Panasza jegenyéknek, Halottas őszi rétek, Zúgó, fekete nyárfák, Magányosak és árvák A muzsikádban. És fölér ez és fölzeng Az áhítatos, ősz, szent, Az ázsiai mély, nagy, Szilajbús, büszke méla, Pogány és boldog lélek, A régi, régi Éden A zenédben! Apám emlékét szolgálom Beszélgetés ifj. Bartók Bélával A magyar zenei élet kiemelkedő egyéniségének Bartók Béla születésének 100. évfordulóját ünnepeljük március 25-én. Bartók Béla, a zeneszerző, zongoraművész, tanár és tudós, korunk kevés nagy muzsikusainak egyike volt Annyi mindent olvashattunk már Bartók Béla munkásságáról, személyes varázsáról. Amikor ifjú Bartók Bélával találkozhattam, apa és fiú kapcsolatáról szerettem volna megtudni néhány gondolatot. ÜCEBflUSHK CSOHÁNY KÁLMÁN: Bartók emlékére — Egészen apró korából mire emlékszik vissza édesapjával eltöltött szabad órái kapcsán? — Ha édesapám kicsit elszakadt a munkától, gyakran foglalkozott velem. Sokat magyarázott. Nagyon szeretett sétálni, vagy kirándulni, ilyenkor bepótoltuk azokat a hallgatag órákat, amiket apám a család többi tagjától elzárkózva munkával töltött. Kirándulások alkalmával sokat tudtunk beszélgetni. Iskolás koromban, amikor már ír- tam-olvastam, tudtam, olyan könv- veket kaptam apámtól, ami nemcsak szórakoztatott, de tanultam is belőle. Cooper műveit egymás után olvashattam el. s édesapám irányítása mellett ezeknek a helyszínét térképen közösen megkerestük. Apám nagy rovar- és nö- vénygyűjtő volt. Boldogan segítettem a gyűjtésben neki. De természetesen játszottunk is. Apám egykét külföldi útjáról olyan játékot honosított meg családunkban, amilyet azóta se láttam. Tollaslabdához hasonló kellékeket hozott haza egyik alkalommal, amit édesanyámmal közösen is szívesen játszottunk. — Paul Sacher szavait idézve „könyörtelen szigorúsággal áthatott” ember volt az apja. ha munkáról volt szó. Mint apa szintén? — Nem, egyáltalán nem volt az. Nem zaklatta az embert, hanem föltételezte, hogy fia kötelesség- tudó, aki elvégzi leckéiét. Mindig megkérdezte, hogy mit tanulok, mert ő maga is érdeklődött minden iránt. Legtöbbször tanulmányaim során nem hallott újdonságot. hiszen akkor évtizedeken keresztül ugyanazt tanulta mindenki. Nem változtak annyit a tankönyvek, mint manapság. Amikor a műegyetemre jártam, édesapámat a tőle távoleső műszaki tudományok is érdekelték. — Milyen volt egy családi ünnep Önöknél? ■> Néhány nappal Bartók 46. születésnapja előtt rajzolta róla ezt a portrét Pérely Imre. A rajz kuriózuma: Bartók saját kezűleg kottá- zott szonátarészlete és aláírása. — Különleges volt számunkra a karácsony. Édesapám népdalgyűjtő korszaka éppen az én gyermekkorom idejére esett. Tudvalevő, apám a Zeneakadémián tanított, s csak az iskolai szünetekben tudott elutazni népdalgyűjtő körútra. Így karácsonykor, ha az időjárás és apám egészsége engedte, elutazott .Anyám fenyőágakból fát készített számunkra, s így kettesben töltöttük a szerétet ünnepét. De ahogy visszaemlékszem. volt olyan csodálatos karácsonyunk., amikor közösen elkísérhettük apámat kőrútjára, s ilyenkor feledhetetlen élménvekben volt részem. — Ha jól tudom, ön élete nagy részében ugyanúgy, mint • édesapja, tanított. Most. nyugdíjas éveiben szinte több munkája van, mint aktív korában. — Valóban az utóbbi években — mivel rengeteg adat áll rendelkezésemre apámmal kapcsolatban, sok embernek lehetek segítségére. Szinte minden percemmel apám emlékét szolgálom. Az ’ évforduló megünneplésében sok meghívásnak teszek eleget. Ugyanakkor közel tíz éve a magyarországi unitárius egyház főgondnoka vagyok. így ma is sokat dolgozom, mert érzem feladatom nagyságát. Bodor Éva I
