Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. FEBRUÁR 8. Vagy a gép megy, vagy a S okáig beszédtéma volt a Tisza Cipőgyárban Lukács István kérelme. Az ötvenedik születésnapja után felmentését kérte, mondván, hogy fiatalabb, alaposabban felkészült ember való művezetőnek a tmk-lakatosokhoz. ö tizennyolc évig csinálta, az utolsó évtizedét szeretné munkásként eltölteni. Volt, aki azt gondolta, megsértődött, mások azt firtatták, vajon ki, mit mondott neki. Lukács — ha nekiszegezték egyenesen a kérdést, — csak azt mondta, amit a kérelemben. így történt, hogy hét év óta téemkás lakatosként dolgozik, ahogyan kezdett 1941- ben a Bata-részvényesek gyárában, a Ciktában. * * * * Az újítókat a közvélemény „nehéz” emberknek tartja, mert nemcsak újítaniuk kell, meg is kell vívni a harcukat, hogy elfogadják az újat. Lukács István vitatja ezt, pedig száz újítás van mögötte. Mondja, hányszor, de hányszor jöttek hozzá: Pistukám, ez meg ez a baj a géppel, nézd már meg, hátha segíthetnél rajta! ö ment, megnézte, aztán törte a fejét. Volt úgy, hogy elment „mérnök, technikus barátok” segítségét kérte. Rajzban, számításban. Ezért az újítás soha nem egy ember munkája, mondja, hanem inkább egy-egy alkotó közösségé. No. jó, nem fogadtak mindig mindent kitörő örömmel azok, akiktől elvárta volna. Vitái? Voltak. Felidézzük a valamikori főmérnök emlékét. Sanyi bácsinak volt egy szállóigéje: „Vagy a gép megy, vagy a szerelő!” Nohát, volt úgy, hogy megvertük egymásnak az asztalt. De ez soha nem ment a végletekig, akkor az ember rég nem lenne a gyárban. Számolunk egy keveset. Harminc év alatt az újítógépész mozgalomban a száz újítása közül ennyit meg ennyit elfogadtak, kapott összesen talán százharminc-százötven ezer forintot értük. Épp egy jobb kocsi ára. Neki nincs kocsija. De a három gyereke szépen felnőtt, egy egyetemet, kettő főiskolát végzett. Csak egy maradt a szakmában, József fia, aki Köny- nyűipari Műszaki Főiskolát végzett. A gyárban dolgozik, Martfűn; nemrég a KISZ-bi- zottság titkárának választották. A lánya tanárnő Szolnokon, a másik fiú rendőrtiszt. A hat unoka közül a legnagyobb nyolcéves, a legkisebb öthónapos. Térjünk vissza az újításokhoz. Legutóbb egy olasz gyártmányú hengerészek vízhűtést szolgáló berendezése miatt volt gondban a gyár. Százötvenezer deviza forintért adják. „Megcsináltuk, már ezért nem kell az anyagbeszerzőknek külföldre utazgatni. Szép pénzt kaptunk érte, s ráadásul újabbakra is szükség lesz.” Természetes lenne, hogy az újító rengeteg tanulással, szakkönyvvel, nagy hozzáértéssel jutott el idáig. Lukács István azt mondja, neki a negyven év szakmai tapasztalat segített a legtöbbet. S talán az is, hogy országot járt ember! Az országon a cipőgyárakat kell érteni. Volt, ahová csak tapasztalat- csere céljából látogatott, de volt olyan is, hogy „kölcsönkérték”. Mivel a tűzőgépek, cipőgyári berendezések tmk- sa, szerelője volt jó tíz évig, megtörtént az is, hogy a minisztérium kérte el a gyártól: konyhádon be kellene; járatni néhány futószalagot. Aztán a megyei tanács: a jászberényi Cipőipari Vállalatnál ma is emlékeznek még rá a régen ott dolgozók, ő indította el az egykori papucsüzem gépeit. A keverőben most a hatalmas monstrumok szerelője. A folyamatos üzemben észen kell lenni, ott aztán igazán a nap minden órájában vizsgázik a karbantartó, a gépész. És ugye, vagy a gép megy, vagy ... Tavaly november 7-én kapta a második kitüntetést, újításért. Az első a Kiváló Újító bronz fokozat volt, most az arany következett. Hányszor volt a gyár kiváló dolgozója? Háromszor vagy négyszer, egyszer a szakma kiválója is. Gondolkozó, mindent kritikus szemmel néző ember. Akik jobban ismerik, mondják azt is „a góbé”. Messzi földről telepedett az Alföldre, Gyergyószentmiklósról indult 19 évesen. Először Ér- sekújvárott tanult, s amikor megtudta, hogy az első műhely gépeivel Martfűn lesz szerelő, nem tiltakozott. Hét testvére ma is Székelyföldön él, jó néha hazamenni, bár neki ott a hazája rég, ahol a családja. A feleség tisza- földvári, örököltek egy kis szőlőt, szabad idejében ott is dolgozik ... Bár „az ember gondolatai akkor is járhatnak a gyáron.” A lakatos ül a műhely sarkában. Pár, javításra váró, tűzőgép terpeszkedik a műhely közepén. Odamutat: azt az oszloposat is ő újította, szóltak még az ötvenes évek közepén érte. Többnyire anyag- és emberkímélő újítás az övé, s ha valutát is megtakarítottak vele, az se baj. Felemeli hangját, amikor mégis azt ismétli: „de az ember munkáját könnyíteni, a legszebb!” Sóskúti Júlia Tele tankkal az XX-el LUXUS-E AZ AUTÓKÖLCSÖNZÉS? Vezetési próba először . a városban A legtöbben hét végén viszik Alkalmanként nem drága — Jó napot kívánok! Autót szeretnék bérelni. A szolnoki Coopturist Irodában — a Fővárosi Autótaxi Vállalat jóvoltából — 1978 óta bérelhetők az XX-es személygépkocsik. A pult mögött ülő hölgy készségesen sorolja a feltételeket: — Forintért 1200-as és 1500-as Ladát kölcsönzünk. A bérleti szerződés megkötéséhez egy évnél régebbi vezetői engedély, a 21. életév betöltése, (?!) állandó la'khel.y és munkahely, valamint vezetési jártasság szükséges. Az 1200-as Zsiguli bérlete esetén az első napra 1000 forint, minden további napra 500 forint biztonsági letétet kérünk előre, amit az elszámoláskor beszámítunk a díjba. A kocsi napidíja 195 forint, a kilométerenkénti költség 2 forint 10 fillér. Az autót tele tankkal adjuk, és úgy is kérjük vissza. Az üzemanyagot természetesen a bérlő vásárolja. — Ki és hogyan állapítja meg a vezetői jártasságot? — ezt már Fodor Aladártól, az autókölcsönzés ügyintézőjétől kérdezem. — Az előbb felsorolt feltételek esetén megkötjük a szerződést, és rövid próbaút- ra indulunk a városba. Szolnokon az elmúlt három év alatt még nem fordult elő, hogy valakit vissza kellett volna utasítani. — És vigyáznak a bérlők a XX-es kocsikra? — Általában igen, hiszen a bizonyíthatóan szándékos rongálás miatt keletkezett kárt megtérítettjük az ügyféllel, és nálunk többet nem kaphat kocsit. Egyébként minden autónkra Casco biztosítást kötöttünk. — És ha útközben romlik el a kocsi? — Az induláskor javítási jegyet mellékelünk, amellyel az ország minden Volán- és Afit-vállalata fogadni köteles a kisebb — 5—600 forintos — javításra kocsijainkat. Nagyobb hiba esetén autómentőt, és a bérlő kérésére, cserekocsit küldünk a helyszínre. — Milyen típusú autókat és milyen időtartamra kölcsönöznek? — Forintért 1200-as és 1500-ös Ladát, az 1200-ast mindkét — Limousin és Combi — változatban. Valutáért BMW, Mercedes, Opel, Volvo és Renault kocsit biztosítunk a Ladákon kívül. — Az egyéni és a közületi bérlők aránya? — Fele-fele. Tavaly 183 alkalommal kölcsönöztünk kocsit. A vállalatok általában hosszabb időre — egykét hét, néha több hónapra - kérik, az egyéni bérlők leggyakrabban hosszú hétvégékre — péntektől hétfő reggelig — veszik igénybe kocsijainkat. Utazhatnak velük az országban bárhová, valamint — Jugoszlávia kivételével — a szocialista országokba. Külföldi utazáskor kétezer forinttal md|asabb a biztonsági letét. Április elsejétől új szolgáltatásunk lesz. az úgynevezett egyutas bérlet, ami azt jelenti, hogy a Szolnokon bérelt kocsit az ország bármely pontján levő irodánkban le lehet adni, és a bérleti díjon felül száz forint visszaszállítási költséget számítunk fel. — Vannak-e „törzsvendégeik?” — A rendszeresen jelentkező közületek mellett körülbelül tizenöt állandó ügyfelünk van. Közöttük a vásári kereskedőtől kezdve a legkülönfélébb szellemi és fizikai foglalkozásúakon keresztül a hivatásos gépkocsi- vezetőig széles a skála. — Ha nem az autókölcsönzési ügyintézőt, hanem a magánembert kérdezném, mit mondana; luxus e az autó- kölcsönzés? — Aki csak alkalmanként használ kocsit, annak nem. Egri Sándor CSENDES ÉJ, CSÖRÖMPÖLŐ VAGONOK Az aprónak tűnő, sárga to- lafómozdony minden ízében remegni kezd, a vezetőállásban úgy érzi az ember, rögtön a vágányok között találja magát. Nem csoda — a gépnek 50—60 vagont, 2000 tonnát kell meglendítenie. Néhány perc múlva azonban — mint mindig — a Dieselmotor felülkerekedik a kocsisor tehetetlenségén, fokozatosan eléri a tíz kilométer/ órás sebességet, már egyenletesen halad. Háromszoros biztosítás Az úticélból nem sok látszik. Nem azért, mert éjszaka van (elegendő fényt adnak a magas ősz topokra szerelt higanygőzlámpák), az előttünk kígyózó vagonok fogják el a kilátást. Tájékozódni persze kell, és tud is, aki érti a módját. — Tóth István mozdonyvezető szeme például azonnal megtalálja a sínoár mellett és a kocsisor fölött világító tolatásjelző lámpákat. Amikor szabad jelzést kap, készül az indulásra, de még nem húzza meg a gépnek megfelelő parancsot adó kart. Várnia kell a rádión érkező vezényszóra is. — Szükség van a háromszoros biztosításra, a kétfajta jelzőlámpa és a rádió „mankójára” — meséli Tóth. — Ha valamelyik felmondja a .szolgálatot, akikor sem állunk meg a munkával... Nagyon vigyázni kell. A milliókat érő rakományra, és főként a vágányok mellett dolgozó emberekre. Az idegennek, aki éjszaka látja először a gurítót, főként az utolsó fél mondat vésődik agyúból A rendezőpályaud- varra érkezés első benyomásait tudatosítja: félhomány, lassan, nesztelenül és kor- mányozhatatlanul mozgó árnynak — a kocsik. A sínek között pedig emberek. Amíg Tóth Istlván a parancsokat teljesíti, a veszélyekről beszélgetünk Baritsa Bálinttal, a szolnoki csomópont forgalmi üzemegységvezető helyettesével: — Lehet, hogy az idegent megijeszti ez a látvány, az itt dolgozók azonban már megszokták a kocsik közelségét. Nem félnek — és ez az egyik legfontosabb dolog. No meg az, hogy betartsák a szabályokat. Itt fenn. a fogadó vágányokon különben nem sok veszély leselkedik az emberekre, a lejtő alján, a „gödörben” dolgozók munkája már inkább rázósabb. Majd meglátjuk ... Közben a vezetőállásba megérkezett az újabb rádió- üzenet: „Angolon a vége”. Ez magyarul annyit tesz, hogy az első kocsi elérte a lejtő szélét, kezdődhet a gu- rítás. A vezető lassít, beállítja a 3,8 kilométer'órás sebességet, így halad tovább. Egyesével, hármasával, ötösével indulnak a vagonok a lejtőnek, hogy a váltókon és a fékeken áthaladva a kijelölt sínpárra fussanak/ Az irányítás automatizált, a kocsikat azonban előbb szét kell kapcsolni — kézzel. Ez pedig nem akármilyen ..attrakció”: a vágányok mellett álló dolgozó vasrúd jával nyúl a vagonok közé, így akasztja szét a „kötéseket”, a csavankapcsokat. Azt mondják,, ilyen kis sebességnél ez egyáltalán nem veszélyes dolog. Hát, meg kellene próbálni!? A lejtő után. a „gödörben” a sarusok dolga megfogni a kocsikat. A futó vagon elé a sínre rakják szerszámukat, a sarut. A kerék ráfut és rövid csikorgás után megáll a jármű. Éppen ideje volt, mert a szomszéd vágányra már érkezik az újabb jőve- \ vény. Hogy időben elérje gyakran kell rohannia a sarasnak. Másodperceken múlhat egy baleset, mindenkinek saját érdeke a szabályok betartása. Az egyik előírás például KÖZT így szól: a mozgó kocsi előtt legalább tíz méterrel vágányra kell helyezni a sarut. Kiszámították, így elegendő idő van elhagyni az űrszelvényt. A tíz méter betartása mégsem mindig sikerül, közelebb engedik a vagont. Lehet, hogy a tapasztalat tette bátrabbá a régen itt dolgozókat, ám kényszerűségből is vállalják a nagyobb kockázatot. Kevés az ember — több sínpár jut egy dolgozónak. Az optimális három helyett négy vagy öt. Kevés az ember, pedig a sarusok — az éppen szabad G. Csók György csapatvezető és társa, Tenyei Tóth János — nem elégedetlen. A keresetre legalábbis egyetlen rossz szavuk sincs. Havonta öt-hatezer forint is összejön — mondják. Az már csak később, a kellemes hőmlér- sékletű melegedőben (szerencsére nem fagy, mert az üvegházikó mínusz tíz foknál már alig ad enyhet) derül ki, hogy miként is gyűlik össze ez a summa. Barit- sa Bálint, az üzemvezető-helyettes figyelmeztet a számok csalósságára. A hitelesség kedvéért ő számolja ki, hogy az alapfizetés és a műszak- nótlék együttesen négyezer forint lehet, cirka 180 forintot tesz ki az egy hónapra eső Drémium — a többi pénzt a túlórákért adják. A gurítón a jogos szabadnapokat sem képesek kiadni. sőt sok embernek még a tavalyi szabadságából is van követelése Az előírt száziki- lencven helyett 240 a havonta munkával töltött órák száma. — Jól jön a több pénz, de láthatja, nem akármiért kapjuk. — kapcsolódott a beszélgetésbe az egyik époen betérő saras. — Télen, esőben a szabadban vagyunk, az ezért járó alapfizetés nem túl sok. A túlórákért kapott többlettel már jobban megtaláljuk a számításunkat, de meg is adjuk az érátt Itt rettentően kell figyelni, kimerül az ember 12 óra alatt. A 24 órás pihenő jelentős részét pedig utazással töltjük. Ha otthon is tesz-vesz az ember, akkor soha nem heveri ki a fáradtságát. — Pedig itt - mindig résen kell lenni. Nem is akárhogyan. Az üvegkalitkában mesélik el az emberek; hogy ködben kénytelenek a megérzéseikre hagyatkozni, mert nem látnak. Máskor a kocsik érkeznek túl sebesen, nehéz kiszámítani, mikor érnek célt. Nem ritka a baleset sem; bár inkább a vagonok és a rakomány rongálódik, az embert károsító baleket aliig-alig történik. Évekig egy sem volt, tavaly tavasszal aztán egy saras meghalt az egyik va- P'om alatt. Az már keserű ön- mesnyugtaitásként jut estzé- he a szemtanúnak, hogy az áldozat erősen ittas volt. „Két rakott négylábú" A rendezőpályaudvaron sok gondot okoz az itteni munka népszerűtlensége. Az éjszakai kirándulásról hazafelé tartva vallotta be Baritsa Bálint, hogy nem minden emberéért tenné tűzbe a kezét. Vannak nehéz fiúk is: — Nem hagyon válogathatunk az emberek között, de a fegyelem lazulását nem engedhetjük meg. A komoly dologban vétőket el kell küldenünk, ha hiányzik is a sarusok egyharmada. Az viszont igaz, hogy a legtöbb jelentkezőt. — amikor van ilyen — felvesszük, ha egészségileg alkalmas. Nehéz így a fegyelmet őrizni, mert a mulasztások egy részére fény sem derül. Nagy a pályaudvar, és kerítése nincsen ... A gurító elengedhetetlen tartozékai a hangszórók. Szünet nélkül, az idegennek érthetetlen, tőmondatokat és félszavakat harsognak, „Tizenegyre két rakott négylábú” — hangzik az éjszakában, és a 11. vágány sarasa felkészül a megfogásra. A figyelmeztető szavak a toronyból indulnak, ahol Hegedűs Gy. Henrik gurításvezető és . Benedek László vágányfék- gondozó figyeli feszülten sötét szobájából a kivilágított pályaudvart. Mindketten húsz éve vannak a gurítón, és még régebben a MÁV-nál. Hegedűs szerint minden beosztást kipróbáltak már, csak a főnökit nem: „Én soha nem szerettem tanulni, meg módom sem volt rá”. Az iskolák hiánya és az „alacsony” beosztás azonban egyikőjüket sem mentette meg a felelősségtől. — Látszólag csak ülök, és a mikrofonba beszélek — magyarázza munkáját a gu- rításvezető. — Még komolytalanabbnak látja feladatomat ha megfigyeli, hogy egy papírról olvasom be a kintieknek. hogy melyik vágányra mit várjanak. Csak hát nem ennyi az egész ... Meg kell győződni, hogy a sarusok felkészültek-e az újabb kocsi fogadására, észre kell venni, ha a lejtőn lerohanó vagont nem eléggé fogták meg a fékek. Ha sebes a kocsi, akkor figyelmeztetnem kell a sínek között dolgozókat, hogy nehezebb fogadásra számítsanak ... Szerencséire én is sokáig dolgoztam lent, tudom, miit várnak tőlem. Mindebben a szemére, tapasztalataira hagyatkozik a gurításvezető. Mint ahogyan a vágányfékek kezelője is maga dönti el, hogy lassítsa-e még a szabadon guruló vagont Sajnos, Benedek László tapasztalata már nem mindig elegendő a kifogástalan munkához. Több lett a bizonytalansági, mert a 12 éve dolgozó vágányfiékek megöregedtek. Nincs elég tar- tálékalkatrész a kijavításukhoz. Dörgedelem a toronyból A toronyban lévőknek nemcsak a technikán kell úrrá lenniük, lenti munkatársaikkal is meg kell találni a hangot: — Nem is olyan régen dolgozott itt egy gurításvezető. aki állandóan „oktatta” az embereket — mesélte Hegedűs Gy. Henrik. — Csúnyán ordibált a mikrofonba, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan elgondolta. Ha közeledett egy kényes rakomány, amit koccanás nélkül kellett megfogni, akkor már előre „letolta” a sarasokat. Nem sok haszna volt „határozott” fellépésének. Az előd egy idő után maga kérte felmentését, mert nem bírta, hogy a szolgálat után mindig a rendőrségre vezessen az első útja. Ötvenezer forintos anyagi kárnál ugyanis már vizsgálatot indítanak, és akkoriban ilyenekből szinte mindennapra jutott Hogy miért? Talán annyira felidegesítette a sarusokat a hang- . szóróból érkező dörgedelem, hogy nem tudtak a munkájukra figyelni ... Lehet volt olyan ember, aki tudatosan állt „bosszút”. Kideríthetetlen. Mi mindenesetre tanultunk a dologból. * * * A vagonok egymás után indulnak a dombról, hogy megtalálják helyüket egy ki tudja hová induló szerelvényben. Nincs se köd, se hó — reggelig ilyen ütemben haladhat a munka, amelynek egyik legfontosabb eredményét éjfélfelé el is könyvelhették a rendezőpályaudvar dolgozói. „Rendesen” indult az első, Budapest felé tartó, gyorsteher. V. Szász József
