Szolnok Megyei Néplap, 1981. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-15 / 39. szám

8 1981. FEBRUÁR 15, Irodalom» művészet z első napon a kezelőben üldögélt, nem bíztak rá semmit. Reggel áthoztak neki egy köpenyt a moso­dából. ideiglenesen, amíg saját, megjelölt nővérruhája meg köténye lesz. A köpeny bokáig ért, Sommer doktornőből kis híján ki­pukkadt a nevetés, amikor megpil­lantotta. Nem örült neki senki. Egyenesen érettségi után vették fel, Aranka nővér szülési szabadsága idejére. Zavartan ült a szék sarkán a hosszú köpenyben. Tíz óra felé, amikor kis időre egyedül maradt Józsával a kezelőben-, kinyögte, hogy ő olyan éhes, nem hozott ma­gával semmi ennivalót, még ebéd­jegye sincs. Józsa adminisztrátor a belosztá- lyon. Ö írja fel a betegek adatait, ő gépeli a zárójelentéseket, öt perccel azelőtt kint vihogott Ilon­ka nővérrel a folyosón, éppen a kisnővéren szórakoztak. Ilonka nő­vér szerint arra sem lehet majd használni, hogy a desztillált vizet felhozza a liften a nagy üvegbal­lonban reggelente. Mire vizit után begyűlt az egész társaság a kezelőbe, az új lány már egy jókora serclit rágott. Józsa hozta fel neki a konyhából. Nem mondták, hogy tízóraizni a nővér­szobában szokás, elvárták, hogy magától kitalálja Azon az első napon alaposan ki­utálták, csak miután már dologra fogták, meg rendes nővérruhában járt, mint a többiek, kezdtek más ßzemmel nézni rá. El kellett ismerni, hogy min­dent rendesen megcsinál, és aho­gyan megszokta a szanatórium rendjét, már kéretlenül is nekiállt a munkának. A főnővér azt is ész­revette hamarosan, hogy igén al­kalmas a reprezentatív betegek el­látására. Nyugodt, jómodorú lány, és az sem mellékes, hogy feltűnően csinos kis pofija van. A betegek szívesebben veszik, ha ő forgoló­dik körülöttük. Minden emelet A és B folyosó­ból áll. A B folyosón több a beteg­szoba, és jóval zsúfoltabbak is. Az A folyosó rövidebb, és a szobák egy- vagy kétágyasak, azokban szőnyeg is van meg háziszőttes fal­védők. Egy ilyen országos hírű szanatóriumban annyiféle ember megfordul, színészek, orvosok, még talán-miniszterek is, őket termé­szetesen az A folyosóra helyezik el. A főnővér eddig egymagában látta el a reprezentatív betegeket, nekik külön kis olvasólámpa járt, meg háncszsőnyeg, ha napozni kíván­tak az erkélyen. És a liftes naponta felhordta nekik az újságot. A kisnővér pontosan végzett mindent, jól dolgozott, és keveset beszélt. Annyit tudtak róla, hogy négy, vagy öt apróbb testvére van, velük meg valami súlyos nyava­lyával küzdő keserű, fáradt édes­anyjával él együtt a szanatórium közelében egy furcsa, kicsi ház­ban. Olyan, mintha félbevágták volna, mintha két testvér osztozott volna rajta egy hatalmas tortakés­sel. Féloldalas ház — már az is különös ember, aki ilyet épít. Ha valaki először látja, önkéntelenül is azon tűnődik, vajon hová, mer­re vitték el a másik felét? A .főnővér egyre sűrűbben küld­te a lányt az A folyosóra; reggel a gyógyszerekkel, délelőtt ágyne­műt cserélni, aztán kávét vitt va­lamelyik szóbába. Egy napon az­tán kényesebb munkát is rábízott: az egyik beteget kellett megfürdet­nie. A kétszázhatos szobába egy házaspár érkezett reggel kilenc óra felé, és a főnővér, amint elhelyez­te őket. a kisnővért hívatta. — Nagyon udvarias légy — mondta —, igen finom emberek, mindkettőnek magas beosztása van. Nem szeretném, ha elégedetlenek lennének velünk. — Súlyos beteg? — kérdezte a lány. — Nézd ... megfürödhetne a ba­jától egyedül is, meg aztán a fele­sége makkegészséges. Csak hát, tu­dod, sokan úgv vannak ezzel, hogy ha már szanatóriumba kerülnek, elvárják, hogy egy kicsit ugrálja­nak körülöttük. Hogy körüldédel- gessék őket. Nem nagy dolog J.. Megfürdeted, és kész! Csak arra vigyázz, te lány. hogy meg ne bántsd őket valamivel... mást nem küldenék magam helyett. Ben­ned mésbízom. A kisnővér öt perc múlva beko­pogott a kétszázhatosba. A férfi az ágyon feküdt, csíkos selyempizsa­mában. nála vagy tizenöt évvel fia­talabb felesége — vékony derekú, széo asszony — a nyitott bőrönd felett állt, és éppen színes, vastag törülközőket emelt ki belőle. — Jó napot kívánok! — állt meg a kisnővér az ajtóban szerényen. — Megfürdetném a beteget, ha most kívánja. A. férfi megmoccant az ágyon. — Jöjjön közelebb — mondta. — Hogy hívják? — Mária nővéir — lépett egyet az ágy felé a lány. — De nem ez a neve? A teljes egész nevét kérdezem — mondta a pelyhüdt, sárga arcú férfi kis türelmetlen éllel a hangjában. A lány megszorította a feléje nyújtott, hűvös kezet. — Fehér Mária. A férfi nem mondta meg a nevét; a kisnővér legszívesebben még azt Bán Zsuzsa: Kisnővér is hozzátette volna, hogy tizen­nyolc éves, ez évben érettségizett, és a Mogyoró utca tizenkettőben lakik. Derékbősége hatvanöt. — Talán jó volna megkezdeni a fürdést — szólalt meg a háta mögött az asszony. Mária bement a fürdőszobába a vizet elkészíteni. Amint a csapból zubogni kezdett a víz, az asszony megjelent. — Nem úgy, kedvesem! — tolta félre a lányt, és elzárta a csapot. — A férjem nem szeret meleg víz­ben üldögélni, majd elmondom, hogyan csináljuk. Körülnézett, aztán rámutatott a fürdőszoba sarkába, az ajtó mellé állított, fehérre festett székre. — Ezt a széket állítsa bele a kád­ba, s majd erre segítse fel a fér­jemet! Mária kezdte rosszul érezni ma­gát. Ily módon nem lesz könnyű fürdetni, a tus nem akarja egyen­letes hőfokon adni a vizet: vagy túl hideg, vagy túl forróra vált. Legszívesebben visszamondta volna az egészet. Ezzel-viszont megsérte­né a házaspárt, és a főnővér any- nydra a lelkére kötötte, nehogy megbántsa őket valamivel! Beállította a széket a kádba, de hát sajnos nem úgy méretezték, hogy a lábai pontosan illeszkedje­nek a kád fenekébe. Hol erre dőlt a szék, hol arra, sehogy sem akart egyenesen megállni. Most már mindegy — gondolta —, fürdetem, ahogy tudom. A férfi eközben belépett az aj­tón, kis fecskenadrág bújdokolt puha, rengő hasa alatt, a mellkasa táján ősz szőrbozont, gacsos lába­in barna bőrpapucs. Mindez cseppet sem volt komikus a kisnővér szemében. Ha tudja, hogy a férfi súlyos beteg, ennél több faksznit is szívesen elvállal — vérében volt az elesettek, gyen­gék iránti szeretet. Most azonban, tökéletesen értve a férfi szándékát — hogyha már idejött pihenni, ki tudja, mennyi fontos teendője kö­zül, igenis, körül fogja ugráltatni magát —, az egész félelmetes volt egy kicsit. S a dolog kimenetele annyira bizonytalan. A férfi kilépett a papucsból, és a kisnővér karjára támaszkodva felkapaszkodott a székre. Amint a lány elengedte, hogy a kézitus után nyúljon, a szék váratlanul hatal­masat reccsent és megdőlt, mint egy léket kapott hajó. Ráadásul hátrafelé, úgy, hogy a férfi lábuj­jai vízszintbe kerültek a kád pere­mével. A kisnővér kapott utána, mert azt hitte, hanyatt esik, de a szék most ebben a megdőlt hely­zetben megmozdíthatatlanul bele­szorult a kádba. Egy ideig rángat­ták, feszegették; olyan masszívan állt a helyén, mintha odaenyvezték volna. Mit lehetett tenni? A kis­nővér kérdően felpillantott a kád­ban esetlenül toporgó férfi arcába, az pedig válaszul visszaült a helyé­re. Olyan volt így, mint valami el­szánt űrhajós, akinek az ilyesmi abszolút nem okoz gondot: akár fejjel lefelé is teljesíti a kötelessé­gét. Az asszony már a reccsenésikor megjelent az ajtóban, ott támasz­kodott most szótlanul, kifürkészhe­tetlen arccal nézte a férjét, aki fé­lig fekvő helyzetben kotolt a szé­ken. Mária kézbe fogta a tust, és meg­engedte a vizet, Egy kicsit hideget, aztán egy kicsit a melegvizes csap­ból engedett, megint a hideget, vé­gül úgy találta — tenyerébe spric­celve a vizet —, hogy elérte a kellő hőfokot. Ráirányította a tust a férfi lágy, buggyanó hasára — Hijjj! — nyögött fel az kínjá­ban, és akkorát rándult, hogy mé­giscsak megmozdult alatta a szék: reccsent, és dőlt még néhány szög­gel hátrafelé. A kisnővér utána­markolt, közben a másik kezében a kézitus a mennyezetet célozta meg, és a forró víz első formájá­ban permetezett a nyakuk köré. A lánynak már egy ideje makacsul reszketett a gyomra, ez nem az ide­gesség, hanem a visszafogott neve­tés miatt volt. Most már meg sem lehetett volna fékezni. A férfi ugyan tett olyan tétova evező mozdula­tokat a kezével, mintha le akarna szállni méltatlan trónusáról, de a kisnővér visszanyomta. Engedett megint a hidegből kicsit, és könyör­telenül áztatta a férfit, a széket — s mert még nem szokott a kézitus kezeléséhez, túl messziről irányítva a vízsugarakat —, közben a fala­kat is lemosta, saját magát, az aj­tóban tátogó asszonyt sem kímél­ve. A gyomra egyfolytában reszke­tett, a víz locsogott a fürdőszoba kövén, és ő kérlelhetetlen szigor­ral szappanozta, locsolta a férfit. Időnként felhangzó hörrenéseken és szisszenéseken túl más hang nem jött ki a házaspár száján, s úgy jó tizenöt perc múlva végre elzárta a csapokat a lány. Mosolygott, amikor az asszony azt nyöszörögte, a törülközést egye­dül is megcsinálják, köszönik a szolgálatait, mehet. A fehér nővér­ruha meg a kötény nedvesen ta­padt a testére, a hajából is csordo­gált a víz, a fityüla félreállt a fe­jén. sendesen húzta be maga után a kétszázhatos ajta­ját, aztán elindult a folyo­só végén sarkig tárt, szé­les ablak felé. A napfény, mint valami jóságos, meleg tenyér ráborult vízgyöngyös, fiatal arcá­ra, és a lány valami megmagyaráz­hatatlan örömtől csiklandva, félig lehunyt szemmel felnevetett. Antalfy István: Gyász A kis asztalon gyógyszerek. Megbontott keksz. Egy távirat. A már nem létező szavak. A már nem játszható szerep. Egy törülköző. Egy darab szappan. Csokoládé-szelet. A megbénított képzelet. A visszafojtott könny-patak. Kabát az ágyon. Ittmaradt. Leállt az óra. „Szenvedett 111 ?” Ez iszonyú! Ez nem leheti A világ süket. Es tagad. Dienes Eszter: Titti mesél Kis bárányom — mondja anya zizeg erdő selyem haja. Pántlikázza szél, zivatar, kicsi kezed mindent takar. Anya dúdol, anya mesél, anya kerek, anya kövér. Álmodj Napot, Holdat, Szépet, ég darabját, habos kéket! Kéményt, melyen gólya fia, labdát, melynek gól a fia. Anya dúdol, anya mesél, anya kerek, anya kövér. Szenti Ernő: Megjegyzés Ahol luxuslakásban lakik a test És földes szobában a lélek Ott élvezhetetlenné torzítja A rossz akusztikájú történelem Az ártatlanok énekét Szokolay Zoltán: Kései akt Ablakunk az éjre tárva fejed alatt fény a párna nézlek nem alszom veled fázol lelked összehúzod szerelmünk a földre csúszott alszol nyitva a szemed Tótszegi Tibor: Halott tanya visszafelé kondit minden harang temetni indulnak a levelek az ösvényt régen benőtte a fű földre zuhannak a vályogfalak temetni indulnak a levelek földre zuhannak a vályogfalak romjaikon akárcsak csíráznak visszafelé kondit minden harang Katona Judit: Elér a csontkezű idő Cinkékkel kelek, hű sereggel, feketedek sötét egekkel, világosodom kelő nappal, tusakodom szárnyas szavakkal Viaskodni kell bősz igékkel, birkózni sárkány-fényességgel. Csontkezű idő nyúl utánam s beroppantja lét-csigaházam

Next

/
Oldalképek
Tartalom