Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-25 / 21. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1981. JANUÁR 25.

Látástól a híradóig

A nyolc tehén jóízűen ropogtatja a szénát a jászol előtt, a gazda, idősebb Bede Ferenc a három borjú alól villázta a trágyát

— Rendbe teszem alattuk az almot, azután hazaballagok. Elég volt ma délelőttre. Most hogy egy ideje se a mezőgép-nél, se a Vasipari Vállalatnál, de még a TAURINA-nál se tudom megjavíttatni a fejőgépet, bizony megérzi a csuklóm, mire végigrángatom a nyolc tehén tőgyit.

Fél nyolc múlt. A tejet már hatkor elvitte Bede bácsi fia a „csarnokba”, ettek, ittak a tehenek, a borjak, rendben az istálló.

— Mikor kel reggelenként a tehenes gazda?

— Ilyenkor télen négy óra tájt, nyáron legeltetési időben hajnali kettőkor, fél háromkor. Időbe telik, amíg négy kilométerről, a város központjából kijutok ide, a Téglagyár útra. Márpedig ki kell érnem minden reggel és délután, pontosan, ha tél van, ha nyár. Ha nem a megszokott időben teszem eléjük a szénát, az abrakot, vagy az itató vödröt, rögtön megérzik a jószágok. És ha nyugtalan a tehén, egy-másfél literrel mindjárt kevesebb a tej.

— Ma mennyit fejt, Bede bácsi?

— Három tehenem nemrég ellett, a többi is mind vemhes), így most negyven-ötven liter jön össze naponta. Ellesek után, ha feljavulnak, kifejek egy-egy nap 150 litert is. Ott, a jászol jobb végétől számolva az a négy, a Kedves, a Füge, a Pipacs, meg a Szegfű harminc litert is ad naponta.

— Amikor délelőttre már elvégzett, hogyan telik a nap további része?

— Ugyanúgy, mint a többi nyugdíjasnak, ha éppen nem kell fuvar után járnom, vagy abrak, széna vásárlását intéznem. Teszek-veszek a ház körül, úgy egy óráig, fél kettőig. Azután megint kijövök az istállóhoz, a délutáni, ötórai fejés előtt etetni, itatni, ganajozni kell. Este, mire odahaza megtisztálkodom, már bekapcsolja az asszony a tévét. A híradót mindennap végignézem.

Nemcsak az istállóban, körülötte is a gazda szorgalmát dicséri a rend. Sehol szétszórt takarmány vagy trágya, mintaszerűen rakott és „fogyasztott” a szénakazal.

— Csak az szereti igazán a jószágot, aki rendben is tartja őket, meg a portát is. Márpedig én amióta az értelmem tudom, kedvelem a teheneket. Az apámék is mindig tartottak marhát, hatéves se voltam, amikor már legeltettem a vasúti töltésen, itattam a Zagyván. Nem is tudnám a nyugdíjas- napokat se mással eltölteni.

Kistermelők körében egy nyolctehenes gazdaság már jelentős vállalkozásnak számít. Nemcsak a jószágokkal való"törődés, a munka miatt.

Etetni is kell annak, aki fejni akar.

— A fiam, merthogy ő segít a Ladájával a szállításban — harminchárom ezer liter tejet vitt tavaly a tejiparhoz. Kiszámolom én gyorsan, hogy mit ettek meg a jószágaim az elmúlt évben: tizennyolc tonna abrakot vásároltam, hat tonna zöldlucernát és szénát hozattam és gyűjtöttem be magam is az árokpartról. No meg a hét tonna répaszeletből is fogyott. Az ám, csak megkérdem, nem adhatna több segítséget a cukorgyár

a magamfajta kistermelőknek? Szeptemberben kezdtek a répa feldolgozásához, de csak december elején adtak először szeletet az utalványomra.

Idős Bede Ferenc, ahogy mondani szokták, „nem rossz pénzzel” ment nyugdíjba a Betonútépítő Vállalattól. Mégis megéri a látástól tévéhíradóig való vesződség a tehenekkel? Elcsodálkozik a kérdésen:

— Hogyhogy megéri-e? Dolgozni muszáj, mert tétlenségben hamar megöregszik az ember. És azért a haszon is megvan szépen. Tavaly 177 ezer forintot költöttem !takarmányra, (alomra, szállításra meg állatorvosra, gyógyszerekre. A szaporulatból, a tavalyi négy üszőből, négy bikából és a tejből 240 ezer forintot árultam. És ugye ott van még a nyolc tehén után a 37 és fél ezer forint állami támogatás. Könnyen kiszámolhatja maga is a hasznot.

A számokra — azt mondja a gazda — a fejét teszi, merthogy naprakész pontos kimutatást vezet a kiadásokról, a bevételekről, mindenről.

— Muszáj, kell az értékeléshez a Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőségnek- Tudja, hetvenhét óta amióta nyolc tehenet tartok, minden esztendőben benevezek a kistermelőknek szervezett tejtermelési versenybe. Mind a négy évben első voltam a megyében, 1978-ban pedig országos második helyezésről szóló oklevelet kaptam.

Nemcsak a haszna, a látszata is megvan Bedééknél a tehéntartásnák. Szép, nagy házban él az idős házaspár Szolnokon, a Zrínyi utcában. A fiáék társasházi lakásába és gépkocsijába is „besegítettek’), és jut az unokáknak is. Persze, a család segítségét se nélkülözik a tejszállításnál, a takarmánybeszerzésnél, vagy ha állatorvosért kell szaladni.

— Kell, hogyne kellene a segítség — bólint rá. — A legfontosabb azért a magunk ereje, egészsége. Szerencsére egyiknek se vagyok híjával. Igaz, tulajdonképpen fiatalember vagyok én még ...

A szolnoki nyugdíjas, nyolctehenes gazdának, idős Bede Ferencnek a hetvenedik születésnapját ünnepli az idén a családja.

Temesközy Ferenc

40—50 liter tej naponta

A hónap végén már birtokukba vehetik az új lakók Szolnokon, az Ady Endre úton épült új garzonházakat. A 75 lakásos lakóházban jelenleg a garanciális munkákon dolgoznak

PáEiolyból a putrisorra

A putrik tucatjából már csak hat maradt

A falu páholyból néz a mélyen fekvő putrisorra.

A gáton túlról karvastagságú ágakkal a hátán Dado- gós Laci igyekszik hazafelé. A jóval előttem bóklászó, fekete hajú, bajuszos fotósunkat brancsbelinek vélve kedélyesen rászól:

— Szervusz koma, hova, hova?

Amikor engem is észrevesz, meglepődik.

— Csókolom, — biccent tisztelettudóan. Nem régen jött ki a börtönből, bizonyára úgy véli, jobb a békesség. Pláne így, hogy most sem dolgozik.

— A fát a magyarok vágták, — mentegetődzik.

Enyedi Dezső tanácselnök kedvező folyamatról beszél:

— Öcsödön már csak hat putri van. Nemrég huszonhét putriban százkilencven cigány lakott.

Az utóbbi időkben „C” hitellel sokan építkeztek, vagy tanácsi értékesítésű házat vettek.

— Az új szomszédnak nem mindig tapsolnak, — vélekedik a tanácselnök. Nem győzzük magyarázni, hogyha azt akarjuk, hogy a cigányok is úgy éljenek, mint mi, akkor olyan körülményeket kell nekik biztosítani, mint amilyenekben mi élünk.

Az egyik sarokház előtt Kurucz Jánosné beszélget a nyugdíjas Nádudvari Lászlóval,

— Az én szomszédom is cigány. Mindössze egyszer kaptunk össze Lizával. Rossz volt a kerítés, átjött a kutya, és rám ugrott. Én meg különben is ideges természetű vagyok, mondogattam a magamét, de nem lett belőle harag. Amióta megcsináltuk a kerítést, nincs köztünk szóváltás.

A putrisor karnyújtásnyira van innen. Nádudvari László arra tekint:

— Éppen a napokban jegyeztem meg, hogy milyen furcsa, megszűnt a búcsújárás. A telepiek többsége beköltözött a faluba, munkát vállalt, a gyerekek egész nap az óvodában, iskolában vannak. Fogynak a putrik, „La- tabárék” — ha jól tudom Jakab a rendes nevük — is most vettek házat.

Pár évvel ezelőtt a két- száznyolevanhét öcsödi cigányból mindössze hatnak volt állandó munkaviszonya. Most kivételes eset, ha a férfiak közül nem dolgozik valaki. Eljárnak a vasúthoz, az építőiparba, megannyi munkahelyre. Helyben, a (Szabadság Tsz-ben is dolgoznak néhányan. A nők az idénymunkákból veszik ki a részüket.

— Még nem elit dolgozók, — vélekedik róluk Dékány András tsz-elnök, — de megvagyunk velük, és tőlünk telhetőén segítjük őket. Lakatos Jánosnak téglát szereztünk a házépítéshez, hogy boldoguljon.

Aztán, amikor sok volt az italozásból, hiába térdelt le az elnök előtt Lakatos, a békesség csak úgy állt helyre, hogy önként elment elvonókúrára.

A tanácsháza előtt mikrobusz áll meg. A szarvasi pályaudvarról hozza a munkásokat. Kolompár Gáspár egy irányba indul Erdei Károly- lyal. A kereseti lehetőségről érdeklődök tőlük.

— Megvan a négy és fél ezer havonta, — mondja Erdei Károly.

Kolompár Gáspárnak két kislánya jár a cigányóvodába. Havonta százötven forintot fizet kettőjükért.

— Nem sok — jegyzi meg.

— És hogy jönnek ki a magyarokkal? — váltok témát. Kolompár Gáspár először Erdei Károlyra néz, mintha a kérdésre kettejük égyütt- léte magától érthető válasz lenne, de aztán mégis megszólal :

— A munka összehozza az embereket.

A sovány akácfákkal szegélyezett keskeny járdán kényszerű kitérőt kell tennünk. Kolompár László új televíziót egyensúlyoz kerékpárján :

— A régi csak az egyes műsort vette, nem felelt már meg az igényeknek. Szabadnapot kértem a pályafenntartástól, eladtam a disznókat, megvettem a tévét, örül

Kolompár Lászlóék viszik haza az új tévét

majd neki a három gyerek.

Az utca másik oldalán frissen vakolt, kőporozásra váró épület. Kolompár László fejével odaint:

— Azt is cigányember építette a nyáron.

Rostás Sándor, a ház tulajdonosa a disznókat eteti éppen. Néhány szó után beinvitál a négyszobás házba. Mutatja a berendezést. Rend, tisztaság, a szobákban kárpitozott bútorok.

— Tudják, nekem nem szenvedélyem az ital. A té- eszben dolgozom, itthon meg állatokat nevelek. Egy k:is' OTP-kölcsönnel így jött ösz- sze ez a háromszázezer forint értékű ház. A téeszben dolgozó lányom és a feleségem is rendszeresen keres.

Nem titkolt büszkeséggel mondja:

— Van egy harmincezret érő csikóm. Tavasszal annak az árából kőporoztatom be a házat.

Portájáról a putrikra látni.

— Én is ott gyerekesked- tem, de már nem tudnék ott élni...

Öcsödön egyre több cigány él úgy mint Rostás Sándor. Nem lennénk azonban hűek az igazsághoz, ha elhallgatnánk a tanácselnök szavait:

— Némelyikük a rendes házban is a putrik életét éli.

A felnövő nemzedék bizonyára értelmesebben irányítja majd az életét, — márcsak azért is, mert más alapról indul. Az ősszel cigányóvodát adtak át.

— Némelyik gyerek magyarul sem tudott, — mondja Lénárt Istvánná óvónő. — A nagyobbacskák voltak a tolmácsok, meg aztán mi is megtanultunk néhány cigány szót. Most már tudom, hogy a „naj máro” azt jelenti, hogy nincs kenyér, a „zsate szőve” pedig azt, hogy tessék aludni. Nehezen szokták meg a kötöttséget, de most már figyelnek, szeretnek ide járni.

Idővel nagy segítség lesz ez a cigányiskolának. Az alsótagozatos cigánygyerekek számára ugyanis külön iskolát szerveztek néhány évvel ezelőtt. Az ottani nevelő- munkát jól segíti a községi művelődési ház. Paulovkin Imréné igazgató lelkesen beszél erről:

— Hetenként egyszer klub- foglalkozást tartunk a cigánygyerekeknek. Tavalyelőtt közművelődési tábort, szerveztünk számukra. Úgy tűnik, az idén ismét sikerül megszervezni a tábort.

A felső tagozatban magyarok közé kerülnek a cigány tanulók. Akkorra még nem sikerül ledolgozni hátrányukat.

— Ezt a törést szeretnénk kiküszöbölni. És teljes mértékben megszüntetni az irántuk táplált fenntartásokat. Szerintem ez is hozzájárul ahhoz, hogy a felső tagozatban egyetlen napközis cigánygyerek sincs. Így aztán tanítás után elkezdenék csavarogni. Egyre bizonytalanabbá válik, hogy elvégzik-e a nyolcadik osztályt.

— Egyáltalán jó-e, hogy a cigánygyerekek számára külön óvodát és egésznapos alsótagozatos általános iskolát szerveznek. Nem vezet ez további elkülönülésükre?

Erre a kérdésre Zubor Ferenc, a községi pártbizottság titkára válaszol:

— Valahogy ki kellett jutnunk a korábbi állapotból. Egyébként is az iskola elvégzése után úgyszólván minden fiatal elkerül innen, mert nincs elég munkaalkalom. Ügy vélem, a társadalom érdekében cselekedtünk — nem törődve az olyan megjegyzésekkel, hogy „a cigányoknak mindent megadnak”.

Valójában nem adnak meg mindent. A segítségadók osztják a tanácselnök véleményét :

— A cigányok az államtól csak a lehetőséget, az indítást kaphatják meg. Elsősorban saját munkájuk révén változhat életkörülményük.

Simon Béla Fotó: Tarpai Zoltán