Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-20 / 16. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. JANUÁR 20. „Aztán nehogy dolgozzatok!” Egy éjszaka a mentőkkel A régifajta emeletes épület és a szomszéd ház tűzfala közé szorított szűk udvaron nagy »a forgalom. A nappalosok ingajáratban közlekednek az öltöző és a szolgálatvezető irodája között; menetleveleket hoznak, órákat, perceket, kilométereket egyeztetnek, odalenn az öltözőben nyüzsögnek, feljönnek, üzertetet hagynak. Két- szer-háromszor benéznek elköszönni : — Aztán nehogy dolgozzatok! — és itt ennél jobbat aligha kívánhatnának. Együtt az „induló töke” Nyolc óra felé jár, mire nagyjából csend lesz a szűkös helyiségben. Csak a két URH-készü'lék szólal meg időnként; a nagyobban a megyei mentőszervezetek ügyeletesei jelentik az országos központnak a holnapi távolsági számításokat. A kisebb, a megyei, a kint lévő kocsik helyzetéről számol be. A szolgálatvezető a vastáblára feszített megyetérképen ide- oda tologatja a számozott mágneseket, ahogy a kocsik mozognak. Egy-egy mágnes, egy-egy mentőautót jelent. A szolgálatvezető asztalán legalább annyi telefon, mint egy vezérigazgatóén. — Most még hagyján, de reggelente csapnak akkora lármát, hogy azt se tudom melyik cseng. Ez a rendelőintézet, emezek a kórházak közvetlen vonalai. Az a városi, az meg a 04. Az országos URH-n ránk, a Szolnok megyei mentőszervezetre kerül sor. A szolgálatvezető bediktálja a holnapi távolsági betegszállításoBallagunk fölfelé a keskeny lépcsőn. A szobában olajkályha duruzsol. Az ablaknál két íróasztal telefonnal, függönnyel elválasztott heverő, ruhafogas, mosdókagyló, dohányzóasztal két fotellel. Az irodai szekrények tetején orvosi szakkönyvek. Oj ember vagyok itt, ősz óta ez a szoba a lakásom, az irodám. — Miért e puritán élet? — Pécsről jöttem, a klinikáról. Az itteni elődöm jó barátom, ő kérdezte vállalnám-e. ' — Pécshez nem is köti már semmi? — Dehogynem, a családom. Egyelőre hétvégi apu kp vagyok. Hétszáz kilométert vo- natozok oda-vissza, az tizennégy óra utazás. — Nem túl kényelmes életforma. — Remélem nem sokáig lesz így. — És a mentőállomás há- zatája? — Együtt az „induló tőke” „Adását nyugtázom.” Minden mágnes egy-egy mentőautó a térképen kát, az Országos Mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosának. „Odafönn”az ismeretlen női hang jóváhagyja, aztán más megyékkel beszélget, szervez, egyszerűsít. Pestről, Pécsre készül két- három beteg. — Vállalja a beteg a repülőgépet ? — Vállalja. — Jó, alkkor visszahívom. Beköszön a főorvos — dr. Várady Béla, a Szolnok megyei mentőszervezet vezető főorvosa —, elnézést kér a várakoztatás1? nt, de fontos értekezletet tartott. A szobájába invitál: — Most már akármeddig ráérek, én itthon vagyok. — Hogyhogy? — Ügy, hogy itt lakom. Mentőkocsin — A család hogy viseli el ezt a szabálytalan munkabeosztást? — Engem tulajdonképpen a feleségem „hozott” ide a mentőkhöz. Jó pár évig ingáztam Szolnok és Martfű között. Jó helyem volt a cipőgyárban is, de meguntam a mindennapos utazgatást. Itthon, Szolnokon kerestem állást, de még véletlenül se gondoltam volna, hogy éppen mentős leszek. Én lepődtem meg a legjobban, amikor egy mentőkocsi állt meg a ház előtt, és engem kerestek. Kérdeztem az asszonyt; akikor mondta, hogy ő járt a mentőknél, jórészt már mindent elintézett, most meg itt vannak a válasszal. az új mentőállomáshoz, a tanulmánytervek is készen vannak. Ezek szerint a Széchenyi lakótelepre vezető út mentén kapunk helyet. Beszélgetésünket gyakran megszakítja az éles csengőhang, illetve éppen annyi-, szór, ahányszor egy-egy mentőkocsi kivonul. A következő „legénységét” ez a berregő szólítja a fenti pihenőszobából a s.zolgálatvezető „ke- zeügyébe.” A mai szolgálatvezető — Lengyel József — 9 éye hordja a mentők egyenruháját. Egy hét sem lenne elég utánaszámolni, hogy a 9 év alatt hány éjszakát virrasztóit át, hány este köszönt el úgy otthon, hogy mire hazaért megint jóestéttel fogadták. jött a válasz A következő történetet telefoncsörgés szakítja félbe: eszméletlen középkorú férfihoz kérnek azonnali segítséget. Gyógyszermérgezés. Ide orvos kell! A hívás óta nem telik el egy perc, amint kigördülünk a nagykapun. A sofőr mellett az orvos, mögötte az ápoló. Most alkalmam lenne alaposan szemügyre venni miilyen belülről egy mentőautó, de az izgalom félpercenként karórám számlapjára tereli pillantásom. Csak annyit látok, hogy mellettem a hordágy, lábamnál egy mentődoboz, a'kocsi tetején lóg az infúziót tartalmazó üveg. Fölöttünk villog a kékfény. Mennyivel mehetünk? Nagy Gábor egyenletesen nyomja a gázt, a lámpaoszlopok szokatlanul gyorsan hagynak el bennünket. Elég ez a sebesség? Gyógyszermérgezés, eszméletlen. Ö félúton élet és halál között, mi most lehetünk félúton érte. Nem hal meg mire odaérünk? Egyáltalán tudunk valamit segíteni-, vagy csak . rá a hordágyra, és gyerünk? Előttem hárman hallgatnak. Vajon mi járhat a fejükben? Közömbösen beszélgetnek az útvonalról, megállapodnak merre közelebb. Ennyire hozzászoktak a mindennapos tragédiákhoz? Mi lesz már, mindjárt odaérünk, semmi előkészület? „Élesztős” másfél perc alatt Az orvos nyugodt hangon hátraszól az ápolónak, Jár- vás Lászlónak. Néhány gyógyszert kér előkészíteni. A ház előtt asszony, gyerek vár bennünket, mutatják az utat. A férfi — szerintem — eszméletlenül hever az ágyon. Mellette a hokedlin hat-nyolc gyógyszeres fiola. Melyikből vett be, és mennyit? Ezt már az orvos kérdezi. Riadtan lesem magabiztos mozdulatait, aztán — érdekes — rám is átterjed nyugalma. Tökéletesen ura a helyzetnek. Csak azt kérdezi, amit feltétlen szükséges, a többit kiolvassa a férfi pulzusából, légzéséből. — Alkoholt is fogyasztott? — ezt megint ő kérdezi. Aztán mást már nem is kérdez, kiküldi az asszonyt. Az ápoló és a gépkocsivezető a hordágyért mennek, én pedig „csodát látok”, ébresztést, élesztést másfél perc alatt. Célszerű, szakszerű mozdulatok. Hangos: „jó reggelt kívánok, tessék felébredni'!” A férfi bizonytalanul forgatja a fejét, résnyi- re nyílnak szemei. Láthatóan kábult — két órája vette be a gyógyszert, egy része már felszívódott — de magához tér. A „csodatévő” dr. Rédl Jenő egy fél óra múlva — már újra benn a szolgálatvezetőnél — beavat: — A hozzátartozókat, a laikus környezetet be lehet csapni, de az idegrendszert, az érzékszerveket nem. Az orvos ezekből olvassa ki a diagnózist. — Csalhatatlanul? — Belgyógyászaton dolgozom, úgyhogy ez az eset még a profilomba is vág. Emellett három éve mentőzök. — Mi vonzza ide az éjszakázásba, az állandó készenlétbe? — A kórházi munka mellett kell valami más is. Az egyik, hogy itt rengeteget tanul az ember. A mentőzés mindig vonzott, már egyetemista koromban csináltam. — A pénz? — A kórházban is vállalhatnék ennyi ügyeletet és azt jobban fizetik. Elköszön, fölmegy a pihenőbe. Hármasban maradunk a gépkocsivezetővel és a szolgálatvezetővel. — Minden orvos ilyen nyugodt? — Igen. — És maguk? Meg lehet ezt szokni egyáltalán? — Részben. A gyerektragédiák, a tömeges szerencsétlenségek sokáig megmaradnak az emberben. — Mit éreznek, miközben mennek valahová, valakiért, akit meg kell menteni? — Hogy megmentjük! Egri Sándor Egymásra várva Megállt a szabad idő ÖCSÖDÖN? Hiába kutatok az emlékeim között, nem jut eszembe olyan húszéves, aki szívesebben beszélt a múltról, mint a jövőről. A napokban azonban ráakadtam egyre. A témát szinte az unalomig „agyonírták” már, de mint a Pápai Zsuzsával folytatott beszélgetésből kiderült, nem árt többször is szóba hozná. A kérdés elcsépelt: Mivel tölti a szabad idejét egy falusi fiatal? Például Öcsödön. Zsuzsa a helyi termelőszövetkezet pénztárosa, alapszervezeti KISZ-titkár, alig múlt hészéves, csaknem minden fiatalt ismer Öcsödön, hiszen azonos közegben él velük. Ha valaki, ő biztosan sokat tud a szabad idő kihasználásának lehetőségeiről. — Az Ifjúság presszóban kéthetenként rendeznek diszkót — kezdi elgondolkodva. — De már a könyökünkön jön ki a műsor — teszi hozzá fanyar mosollyal. —Évekkel ezelőtt a művelődési házban működött ifjúsági klub, de ki tudja mi okból, megszüntették. Ezért ha társas együttlétxe áhítozunk, marad a presszó. Nincs szakkör, illetve ami van, nem a fiataloké. Működik egy pávakör, oda csak az idősek járnak, van néptánccsoport is, dehát csak a szövetkezetben több mint százötven KISZ-korú dolgozik, mindenki nem lehet táncos. — Valahol valaki, mondjuk Pápai Zsuzsa alapszervezeti KISZ-titkár szóvá tette már, hogy a szabad idejüket jobbára unatkozással töltik az öcsödi fiatalok? — Az az igazság, de ezt ne írja meg, hogy nem nagyon figyelnek a mi problémáinkra a község vezetői. Tudom én, szigorú határt szab a lehetőségeknek a pénzügyi fedezet ... — És talán a fiatalok érdektelensége — vetem közbe. — Ez nem igaz. Bizonyára hallott már például az öcsödi helytörténeti múzeumról. Nos, több barátom említette, hogy szívesen vennék, ha ott működne egy szakkör, de a múzeum vezetője eddig még nem ajánlotta fel ezt a lehetőséget, mi pedig nem akarunk tolakodni. — Ha egymásra várnak, előbb-utóbb „legipszielődik” a talpuk a helybenállástól. Elengedi a füle mellett a tagadhatatlanul ingerült közbeszólást: — Elfelejtettem mondani, hogy tavaly október óta pó- diumsarozat folyik a művé- lődési házban, fővárosi művészek közreműködésével. De még egy műsoron se voJt telt ház. Ezt onnan tudom, hogy mindegyiket megnéztem. — Ha történetesen nincs a pódiumelőadáson, mivel tölti a szabad idejét? — ötig dolgozom, sok időimet leköti a KISZ-munka, ha az nem, otthon kézimunkázom, esetleg tévét nézek, olvasok. Általános iskolás koromban bélyeget gyűjtöttem, de abbahagytam, bár a gyűjteményem még megvan. És segítek a házi munkában. Nyáron pedig kirándulok. Az utazgatás kedvelt szórakozásuk az öcsödieknek, különösen, akiknek autójuk van. ök lehetnek vagy harmincán. Egyébként ígéretet kaptunk a szövetkezet vezetőitől, hogy rendelkezésünikre bocsátják a központ tanácskozótermét, amelyet ifjúsági klubbá alakítjuk majd át. Van egy magnónk, veszünk hozzá hangfalakat, vásárolunk játékokat... Jó lenne, ha megírná, hogy valamikor volt a Körös-parton szabadstrand. de megszüntették. A többi fiatal nevében is ígérhetem, hogy társadalmi munkában rendbe hozzuk a folyó fürdésre alkalmas folyószakaszának partját, esetleg öltözőket, zuhanyozót, stégeket építünk. Rendezhetnénk, — mint régen — sportversenyeket is... „Mint régen”, mondja a húszéves lány. Nem szeretném feketébbre festeni a képet, mint amilyen a valóságban, de azt hiszem, van abban valami jelképes, hogy a KlSZ-terem feliratú szobában szerettünk volna beszélgetni Pápai Zsuzsával, de a helyiségben egy pillanatig se lehetett megmaradni. Ugyanis nem fűtik ... — bendó — • Változó idő, változó társadalom... Azt hiszem, sokan vannak, akik némi viszolygást éreznek, ha több számot, adatot tartalmazó írás kerül a kezükbe. Pedig az 1980. évi népszámlálás részletes adatait tartalmazó könyvet lapozgatva, a számok mögött olyan összefüggések tárulnak fel, amelyek az emlékezetnél pontosabban rögzítik a múltat, és sok területen jelzik társadalmi gazdasági életünk várlható alakul ásáty feladatait. Az 1980. évi népszámlálás adatai beszédes számok. Elmondják, hogy az idő múlásával mi változott társadalmunkban a 70-es évtizedben, és milyen feladatok megoldására kell a most kezdődő 80-as évtized kezdetén felkészülnie a társadalomnak, a családoknak-. Ezeket az adatokat felhasználva szeretnék néhány figyelmet érdemlő, helyenként tanulságos összefüggést felvillantani. Kezdjük mindjárt az ország népességének alakul a - sával: 1980 elején az ország lakossága 10 709 550 fő vol.t, a 70-es évt'izedben 387 451 fővel gyarapodott hazánk. Megfelelő-e ez a növekedési ütem, és milyen tényezők befolyásolják? A növekedés üteme valamivel magasabb, mint az előző évtizedben volt. Ennek Okai között szerepel, hogy az 1950-es években született nagylétszámú női korosztály 1970—1980 kőA népesség alakulása zött lépett szülőkorba. így pl. 1974-ben az ezer lakosra jutó élveszületések száma 17,8, 1975-ben 18,4 volt. Ezekben az években éreztették kedvező hatásukat az 1973. évi népesedéspolitikai intézkedések is. Tekintettel arra, hogy az élveszületések száma 1979-re 15 ezrelékre csökkent, a kormányzat — a népgazdaság teherbírásához képest — már tervezi a gyes összegének, továbbá bizonyos kategóriákba tartozóik családi pótlékának a felemelését. Az ország népes ségsz álmának alakulásét a születéseken kívül a halálozások határozzák meg. Az elmúlt évtizedben ezer lakosra számítva 12,2 halálozás jutott, ami 17 százalékos növekedést jelez, az előző évtizedhez viszonyítva. Ez azért alakult így, mert a 70 éves, és idősebb korosztály létszáma ebben az évtizedben 20 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a meghaltak átlagos életkora — 66 év — két évvel magasabb volt, mint az előző évtizedben, tehát •— az életkörülmények javulása, az egészségügy fejlődése, a gondosabb társadalmi, családi törődés következtében — tovább tolódott az átlagos emberi életkor felső határa A népesség területi megoszlása is érdekes képet mutat. Ebben az évtizedben for- dulaft következett be; az ország népességén belül a városlakók kerültek többségbe. Ezt az alábbi táblázat is jól szemlélteti: Terület : Szám <1000 fő) % 1970—1980. 1970—1980. Bp„ 2 001 2 060 19,4 19,2 Városok 3 109 3 644 30,1 34,0 Községek 5 212 S 006 50,5 46,8 összesen: 10 322 10 710 100,0 100,0 Megállapítható tehát, hogy Budapesten és a városokban él az ország lakosságának összesen 53,2 százaléka. Ugyanakkor az évtized folyamán — az előző évtizedektől eltérően — a népességhányad Budapesten csökken. A főváros népességnövekedése — természetes szaporodás mérsékli ódése miatt — csak a bevándorlási többletből adódik. Nagyobb arányú gyarapodás a városokban történt, ugyanakkor a községekben lakók , aránya tovább csökkent. Mindezek nagy feladatok elé áLlítják a kormányzatot és a megyei vezetést, hogy a városok megnövekedett létszámú lakossága -részére — a helyi erőket is felhasználva — megfelelő, valóban városi színvonalú életmód kialakítását biztosítsák. Ugyanakkor változatlanul — helyenként a korábbinál, nagyobb — figyelmet kell fordítani a községekben lakók életkörülményeire is. Gy. Z. Az MHSZ Győr-Sopron megyei modellező klubjában már a tavaszra készülnek. A klub tagjai légújabb modelljeiket állítják össze, hogy eddigi jó hírnevüket tovább is megőrizhessék a modellező versenyeken. A képen: dolgoznak a klubtagok
