Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-13 / 292. szám
XXXI. évf. 292. sióm, 1980. december 13. szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megkezdődött a szakszervezetek XXIV. kongresszusa Számvetés az elmúlt öt esztendő munkájáról, a következő időszak feladatai Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában tegnap reggel 9 órakor megkezdte tanácskozását a magyar szak- szervezetek XXIV. kongresszusa. A négy és fél millió magyar szervezett dolgozót 800 küldött képviseli, akik az elmúlt öt év. eredményeit, gondjait. elemzik, s meghatározzák a további teendőket. A kongresszus alapgondolatait a tanáeskozóterem erkélyén körbefutó feliratok fejezik ki: Gazdaságunk fejlődése életszínvonalunk alapja! Együtt gondolkodni, együtt cselekedni! A békéért, a szocializmusért, a társadalmi haladásért! A tanácskozásod meghívott vendégként részt vesznek a termelő munkában élenjáró dolgozók, szocialista brigádvezetők, a művészeti és tudományos élet ismert személyiségei, a szakszervezeti mozgalom veteránjai, és ott vannak az állami és társadalmi élet képviselői. A kongresszuson képviselteti magát csaknem 40 ország szak- szervezeti mozgalma és több nemzetközi szervezet, köztük a Szakszervezeti Világszövetség. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Méhes Lajos ipari miniszter, Németh Károly, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke. A kongresszust Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a tanácskozás résztvevőit, majd javaslatára egyperces néma felállással megemlékeztek a szakszervezeti mozgalomnak a • legutóbbi kongresszus óta elhunyt kiemelkedő harcosairól. Kegyelettel emlékeztek Pjotr Tyimofejevics Pi- menovra, a Szovjet Szak- szervezetek Központi Tanácsának elhunyt titkárára, Frantísek Zupkára, a Csehszlovák Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom Központi Tanácsának elnökére, Dusán Petrovics-Sanere, a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsa elhökére, Luis Figueroa-ra, a Chilei Dolgozók Egységközpontjának főtitkárára. S kegyelettel emlékeztek a szakszervezeti mozgalom elhunyt magyar harcosaira: Pavlovszky Ferencre, a SZOT alelnökére, Krekács Györgyre, a KPVDSZ főtitkárára, Szász Ferencnére, a KPVDSZ elnökére, Kimmel Emilre, a nyomdászszakszervezet főtitkárára, Besenyei Miklósra, a Postás 'Szakszervezet főtitkárára, Szabó Antalra, a SZOT számvizsgáló bizottságának elnökére, Su- ry Istvánra, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának vezetőjére, Kiss Károlyra, a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságának vezetőjére, Zernig Frigyesre, a Pécsi Orvostudományi Egyetem adjunktusára, Kilián Józsefre, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető docensére, Majoros Istvánra, a MÁV Vontatási Főnökség dolgozójára, Bérces Jenőre, a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának vezetőjére, Nagy Lászlóra, a SZOT pénzügyi és gazdasági osztályának vezetőjére, Fazekas Györgyre, a Miskolci Volán 3-as számú Vállalat szerelőjére és Oszter Emilre, a Bányász Szakszervezet munkatársára. Földvári Aladár megnyitó beszédében rámutatott, hogy az elmúlt öt esztendő — sikereivel és gondjaival — fontos szakasza volt nagy nemzeti programunk, a fejlett szocialista társadalom építésének. Népünk jó törekvéssel és akarással, eredményesen dolgozott, alkotott. Szólt arról, hogy a szakszervezeti mozgalom egyre növekvő szerepet tölt be társadalmi életünkben: felelős részese a politika átfogó alakításának és végrehajtásának egyaránt. Szervezi és mozgósítja négy és félmilliós tagságát a gazdaság- és társadalomépítő munkára, és ezzel szerves egységben képviseli, védi érdekeit. Az elnök rámutatott, hogy az alapszervezeti választások alkalmával, a megyei küldött-értekezletek és az iparági, ágazati szakszervezetek kongresszusain a szakszervezeti tagság kifejezte egyetértését a párt politikájával. Megfogalmazta, hogy cselekvőén részt vállal a XII. kongresszuson elfogadott nagy társadalmi céljaink és feladataink végrehajtásában. S kifejezte azt is, hogy társadalomformáló építőmunkánknak mindenekelőtt békére van szüksége. Ennek tudatában a magyar szak- szervezetek a proletárinternacionalizmus elve alapján végzik sokrétű nemzetközi tevékenységüket, amely elsősorban a szakszervezeti és munkáskapcsolatok elmélyítését, az egységtörek vések előmozdítását és a teremtő béke védelmét szolgálja. Ezután a küldöttek egyhangúlag elfogadták a kongresszus napirendjét. Ennek értelmében értékelik a XXIII. kongresszus óta végzett munkát, megszabják a további feladatokat, s döntenek az alapszabály módosításáról; megvitatják a számvizsgáló bizottság jelentését, s végül megválasztják a Szakszervezetek Országos Tanácsát és a számvizsgáló bizottságot. Egyhangúlag megválasztották a kongresszus titkárságát, továbbá a munkabizottságok Vezetőit és tagjait. A titkárságot Gáspár Sándor, a jelölő bizottságot Gyöngyösi István, a mandátumvizsgáló bizottságot Simó Tibor, a szavazatszedő bizottságot Juhász Ottó, a határozatszövegező bizottságot Jakab Sándor, az alapszabályszövegező bizottságot Gál László vezeti. Az elnök ezután javaslatot tett a megválasztandó Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint a szám- vizsgáló bizottság létszámára. A javaslatot egyhangúlag elfogadva a kongresszus úgy határozott, hogy a Szak- szervezetek Országos Tanácsába 211, a számvizsgáló bizottságba 29 tagot választanak majd meg, s arról is döntöttek, hogy a SZOT Elnökségének 35, a titkárságnak pedig 9 tagja legyen. Ezután a kongresszus rátért az első napirendi pont tárgyalására. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára terjesztette elő a Szakszervezetek Országos Tanácsának jelentését a XXIII. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szakszervezetek további feladatairól, illetve szóbeli kiegészítést fűzött a SZOT írásos jelentéséhez, amit a küldöttek már korábban kézhez kaptak. GÁSPÁR SÁNDOR: Sajátos eszközeinkkel szolgáljuk a szocializmus építését Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A XXIII. kongresszusunkon úgy fogalmaztuk meg feladatainkat, hogy magasabb szinten tudjuk segíteni társadalmi céljaink elérését, népünk, országunk boldogulását, szellemi és anyagi gyarapodását. Nem új programot hirdettünk meg. Nem új* célokat tűztünk magunk elé. A munkáshatalom erősítése, a dolgozók érdekeinek képviselete és védelme mindig alapvető feladata, hivatása volt és marad a szakszervezeti mozgalomnak. A számvetést az elmúlt öt esztendő munkájáról elvégeztük. Ezt az írásos jelentés tartalmazza. A társadalmi helyzet általános elemzése nem feladatunk, ezt megtette pártunk XII. kongresszusa. Ezzel az elemzéssel mi egyetértünk. Azt kell most számon kérni önmagunktól, hogy milyen színvonalon, milyen hatásfokkal dolgoztunk. Eleget tettünk-e a társadalom életében betöltött, egyre növekvő szerepünknek ? A szakszervezetek XXIV. kongresszusán Gáspár Sándor beterjeszti a SZOT jelentését Túdjuk-e képviselni tagságunk érdekeit, törekvéseit? Megítélésünk szerint a szakszervezeti mozgalom Magyarországon olyan politikai, jogi és mozgalmi lehetőségekkel rendelkezik, amelyek biztosítják, hogy eleget tudjon tenni a növekvő követelményeknek. . A szakszervezeti mozgalom elfoglalta az őt történelmileg megillető helyet. Részese a hatalomnak, és nemcsak a politika végrehajtásának a segítője, hanem részt vesz a politika alakításában. formálásában is. A szakszervezeti tevékenység általános elveire vonatkozó alapvető megállapítások ma is helyesek és érvényesek. De ez nem jelent változatlanságot. Üj utakat kellett törni. Ehhez útmutatót adott a lenini tanítás és támaszkodhattunk a magyar szak- szervezeti mozgalom hagyományaira. Mi ennek alapján és saját helyzetünkre építve indultunk el. Hosszú — még ma sem befejezett — folyamat eredményeként kialakult a szak- szervezeteknek a párthoz, a kormányhoz, a munkáshatalomhoz való viszonya. Ez nem mindig volt rendezett. Nekünk saját történelmi tapasztalatunk van arról, hogy szocialista viszonyok között sem automatikusan és nem önmagától alakul ki és- fejlődik a szakszervezetek szerepe. Ha a politikában torzulás jelentkezik — és nálunk 1956 előtt ilyen torzulás jelentkezett —, akkor ez érezteti hatását a szakszervezetek szerepének érvényesülésében is. A sajátos magyar személyi kultusz azt eredményezte, hogy a pártot olyan tulajdonságokkal ruházták fel, amelyekkel nem rendelkezett és soha nem is rendelkezhet, úgy vélték: képes mindent önmaga elvégezni. Formailag minden rendben volt. Léteztek szakszervezetek, de jogkör és hatáskör nélkül. Ennek az időszaknak ezért az volt a sajátossága, hogy a szakszervezeti mozgalom ugyanazt csinálta és ugyanúgy, mint a párt és a kormány. Ezzel a szakszervezeti mozgalom jellegtelenné, „arcnélkülivé” vált. A Magyar Szocialista Munkáspárt felismerte, hogy szakítani kell ezzel a felfogással és gyakorlattal.’ Szocialista viszonyok között a tulajdonos a nép, a munkásosztály. A párt, a kormány, a szakszervezet együttesen, de saját hivatásuk szerint szolgálják a népet, a munkásosztályt, a dolgozókat. Az így kialakult munkaA kongresszus résztvevői Gáspár Sándor beszédét hallgatják megosztásnak az a következménye, hogy a párt, mint vezető erő, tud építeni az önállóan dolgozó szlajkszervezetékre. Tud különböző véleményeket, tapasztalatokat ösz- szegezni és ennek alapján dönteni. Ahhoz, hogy a társadalom vezető ereje szintetizálni tudjon, különböző véleményekre van szüksége, amelyből ki tudja választani a legjobbat. A szocialista építőmunka még ma is sok ismeretlent tartalmaz. Gondolkozni kell. Minél több szervezet gondolkozik — a maga ismeretei, felkészültsége, tömegbázisa alapján — annál kisebb a tévedés lehetősége. Önállóan, de nem függetlenül a párt politikájától A vitatkozáshoz több vélemény kell. Nem véletlenül épült be a mi társadalmunk irányításába az az elem, hogy ma már a munkásosztály, a dolgozó nép élet- és munka- körülményeit, a társadalmi fejlődés egészét érintő egyetlen lényeges kérdésben sem lehet dönteni a szakszervezetek nélkül. Ha vannak a szocialista társadalom fejlődésének törvényszerűségei — már pedig vannak —, akkor — véleményem szerint — ez is közéjük tartozik. Nemzetközi méretekben -még ma sem csitult el, sőt mostanában felélénkült a vita arról, hogy a szakszervezeték a szocialista társadalom viszonyai között milyen szerepet játszanak. Nagyon sok fogalom keveredik ebben a vitában és a viták indítékai is egészen különbözőek. Sokan érthetetlennek tartják, hogy a szocialista szak- szervezetek együttműködnek az állammal. Az ilyen felfogást vallók számonkérik a szakszervezetek függetlenségét. A mi álláspontunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban ismert. Sem a kormánnyal való szembenállás, sem a függetlenség nem örök kategória a szakszervezetek számára. Ez egy adott társadalmitörténelmi szakaszban érvényesül. Természetes a kapitalista társadalomban, de nem természetes a szocializmusban. Használható a kapitalista társadalomban, de a megváltozott társadalmi viszonyok között ez a forma már használhatatlan. A szakszervezet, soha sem lehet egy adott kormány-, vagy pártpolitika puszta eszköze. Jogos és érthető, ha a forradalmi szakszervezeti mozgalom a kapitalista országokban meghirdeti és érvényesíteni kívánja az államtól és a pártoktól való függetlenség jelszavát. A szakszervezetek függetlenségének jelszava itt azt jelenti, hogy a szakszervezetek meg akarják őrizni a munkásosztálynak, a dolgozó népnek a tőkés renddel szembeni teljes cselekvési szabadságát. A szakszervezet ellenzékisége a kapitalizmusban szükségszerűen következik az osztálya ügye iránti elkötelezettségből. Az ellenzékiség azonban nem öncél és nem a szak- szervezeti munka örökérvényű, általános vonása. A szocializmus körülményei között megváltozik a hatalom jellege. Munkásállam jön létre, amely a dolgozók és a szakszervezet törekvéseivel egyező célok valóra- váltásán munkálkodik. A szakszervezet nem maradhat az engesztelhetetlen és mindenáron ellenzéki állásponton. Ezzel ugyanis szembefordulna saját osztálybázisával. Megszűnne szolgálni azt az osztályt, amely a szakszervezetet létrehozta és élteti. A sztrájk is ezért nem lehet a szocialista társadalom építésének a módszere. Nem lehet, mert minden eszköz, ami rendelkezésünkre áll, a dolgozók helyzetét javítja, életét teszi szebbé. Az olyan igények kielégítését azonban, amelyhez ma még nincs meg az anyagi vagy más lehetőség, sztrájkkal sem lehet megoldani. Sztrájkkal nem lennénk gazdagabbak, csak szegényebbek. Az ellenzékiség, a függetlenség jelszavát a mi körülményeink között a szakszervezetek csakis, mint a szocialista állammal és a kommunista párttal szembenálló programot érvényesíthetnék. De mit is jelentene gyakorlatilag az, hogy a szakszervezetek függetlenek legyenek? Tagadják meg talán a részvételt a döntéshozatalban és a társadalom ügyeinek aktív intézésében, annak ellenőrzésében? Vessék el az együttműködést a szocialista állammal és a többi szocialista erővel, a legszélesebb tömegekkel? Mondjanak le arról, hogy ne csak kívülről jövő bírálattal, hanem belülről, a kormányzat pozíciójából közvetlenül és gyakorlatilag szóljanak bele a közösségi ügyek intézésébe, a dolgozók képviseletébe? A szakszervezetek tehát nemcsak, hogy nem lehetnek függetlenek a munkáshatalom politikáját megfogalmazó és megvalósító párttól, hanem e politikát magukénak is vallják. Hazánkban a szakszervezeti mozgalom önállóan, de nem függetlenül végzi a maga munkáját. A szocialista társadalom építésének politikája sajátunk is. Ezért és így elkötelezett a magyar szak- szervezeti mozgalom. Egyenrangú partnereiként az állami szerveknek Tisztelt Elvtársak! A szakszervezetek önállóságának megértése és érvényesülése azt kívánja, hogy az eddiginél pontosabban jelöljük meg társadalmi-politikai elkötelezettségünk alapvető tartalmát. Ennek a lényege a szocialista társadalmi rendszerhez való viszony, annak igenlése. Egész tevékenységünkkel erősítjük, támogatjuk’ a munkáshatalmat. A társadalom célkitűzései nem közömbösek számunkra. Azokat sajátunknak tekintjük. Ehhez azonban jobban (Folytatás a 2. oldalon.)
