Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-21 / 299. szám
1980. DECEMBER 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FELHÍVÁS 1981. a rokkantak nemzetközi éve Az ENSZ a rokkantak évének nyilvánította az 1981. esztendőt. Ehhez a határozathoz csatlakozott és az akció- program végrehajtásában tevékenyen részt kíván venni a Magyar Népköztársaság is. A nemzetközi év fő célkitűzése, hogy egész társadalmunk előtt feltárja a rokkantak helyzetét és mozgósítson a rokkantsággal járó gondo*k megoldására, enyhítésére. A hazai eseménysorozat szervezése, összehangolása érdekében nemzeti szervező bizottság alakult, amely a kitűzött célok eredményes megvalósítása érdekében a következő felhívással fordul hazánk lakosságához: „Szocialista hazánk az elmúlt 35 évben sokat tett állampolgárai egészségének védelméért, az egészségügyi ellátás fejlesztéséért, a különböző egészségi károsodások megelőzéséért. A terhesgondozás kiterjesztése, az egészségügyi gyermekotthonok hálózatának kiépítése, a gyógypedagógiai nevelés és oktatás, a társadalombiztosítási, az egészségügyi ellátás, a házi szociális gondozás, valamint a megfelelő foglalkoztatási feltételek megteremtése révén jelentős mértékben csökkentettük a károsodásból és fogyatékosságból származó hátrányokat. Mindez nagy mértékben hozzájárul rokkant állampolgáraink társadalmi beilleszkedéséhez, ahhoz, hogy a társadalom hasznos, teljes értékű tagjai legyenek, és azoknak is tekintsék őket. Társadalmi céljaink között kiemelt helyet foglal el a halláskárosodott, a látásfogyatékos, a mozgáskorlátozott, az értelmi fogyatékos és idült beteg gyermekek, felnőttek és idős emberek társadalmi egyenlőségének mind teljesebb érvényesítése. Hazánk — társadalmi-gazdasági fejlettségének megfelelően — a továbbiakban is folyamatosan mérsékli megváltozott munkaképességű állampolgárainak és családtagjaiknak gondjait. Ennek megvalósításában kiemelkedő feladatunk a rehabilitáció átfogó fejlesztése. Célunk, hogy a nemzetközi év alkalmával kibontakozó állami és társadalmi tévé- * kenység szerves folytatása legyen eddigi eredményeink nek. és szorosan kapcsolódjék a következő évek állami-társadalmi feladataihoz. Szükséges, hogy az élet minden területén: a munkában, a művészetben és a sportéletben egyaránt a korábbiaknál nagyobb figyelmet fordítsunk a rokkant állampolgárok képességeinek, tehetségének kibontakoztatására. Felkérjük egész" dolgozó népünket, az állami és társadalmi szervezeteket, a minisztériumokat, a főhatóságokat, a tanácsokat, a vállalatokat, a szövetkezeteket és az intézményeket, továbbá a fiatíalokat és a szocialista brigádokat, hogy működjenek közre e társadalmi feladat mind teljesebb megvalósításában. Kérjük honfitársainkat, hogy az élet minden területén: a kereskedelemben, a közlekedésben és a mindennapok ügyes-bajos dolgainak intézésében tanúsítsanak támogató és segítőkész magatartást a rokkantak és családjuk iránt. Számítunk rokkant állampolgáraink aktív részvételére gondjaik feltárásában és a segítés módozatainak megtalálásában. Legyenek hazánk öntevékeny, társadalmi életünk minden területén egyenlő jogú és kötelezettségű tagjai. Törekedjenek a munka, a társadalmi közélet és a szabadidő-eltöltés minden területén speciális képességeik kibontakoztatására. A rokkantak társadalmi megsegítésének és beillesz- keaesének legfontosabb feltétele, hogy béke legyen a földön, hazánk folytathassa békés alkotó munkáját. Földünkön 450 millióra becsülhető a rokkantak száma, közülük igen sokan hadirokkantak. Hazánk következetesen kiáll a nemzetközi együttműködés, a békeva biztonság. a leszerelés, a bizalom légkörének megerősítése mellett. Azért harcolunk, hogy az emberiség által létrehozott óriási értékeket, anyagi és szellemi javakat a nén^k. a dolgozó emberek, s nem utolsósorban segítségre szoruló embertársaink javára fordítsuk. Csak a békés élet biztosíthatja az emberi értékek fennmaradását és további fejlődését. Felkérjük hazánk minden állampolgárát, hogy tevékenyen vegyen részt a nemzetközi év hazai programjának megvalósításában." Akad-e pótolhatatlan ember? , Nyugdíjba vonult egy intézmény igazgatója. Az első meglepetés akkor következett' be, amikor szóba került az utódja személyének kérdése. Kiderült, hogy a népes tantestületben nincsen egyet- len(!) arra alkalmas jelölt sem. Amikor jobban megvizsgálták a miérteket, világossá vált, az utóbbi néhány évben öt olyan — az átlagosnál jóval tehetségesebb — fiatal is hátat fordított az intézménynek, akik az idős férfi helyébe léphettek volna. Ezt ők akkorra azzal is bizonyították, hogy közülük ketten már máshol igazgatók, hárman pedig helyettesek lettek. Amikor faggatni kezdték őket, távozásuk egyértelmű okaként a régi főnöküket nevezték meg. Túlságosan „fogta a kezüket”, féltékeny volt rájuk, önálló elképzeléseiket sűrűn keresztezte, így ki- mondva-kimondatlanul két lehetőség közül választhattak. Vagy beállnak az átlagemberek menetébe, vagy máshol keresnek érvényesülési lehetőséget, ők az utóbbi mellett döntöttek, és úgy tűnt, választásukat siker kísérte. Az ügyét pálfordulás követte, és szépen, lassacskán halványulni kezdett a korábban még pótolhatatlannak hitt helyi vezető homloka köré font dicsfény. És akkor már mindenki nyíltan hangoztatta azt, amit korábban még csak suttogva emlegettek; az igazgató ferde szemmel nézett valamennyi tehetséges utódjára, és sikerült is őket „elvadítani” az intézménytől. Ahelyett, hogy feladatokkal bízta volna meg őket, és hagyta volna elképzeléseiket megvalósítani, amelyek között bizonyára akadtak volna eredeti, életrevaló ötletek is. Az ügy tanulságai — mondanom se kell — jelenleg is érvényesek. Nem tagadva a tényt, hogy egy hosszabb munkahelyi tapasztalattal rendelkező, rátermett, nagy szaktudással rendelkező vezető kiválása ma is űrt hagy maga után. Hogy ez az űr semmiképp se tűnjék pótolhatatlannak, arról elsősorban az illetőnek magának kell gondoskodnia. Nem a nyugdíjba vonuláskor, hanem annál már jóval korábban, a munka folyamatossága érdekében. Akár „pótolhatatlannak” tartanak valakit, akár nem. — DSzM — A FENYŐFA Pillanatképeink Szolnokon készültek, de alighanem az ország bármelyik településén készülhettek volna. A vásárlók utcájában az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat árulja a fenyőfákat. A hosszú tűlevelű fekete fenyő métere 20, a lucfenyőé 27 forint. — összesen 1800 fát hoztunk ide, ebből már 1500 elkelt — mondja az egyik eladó. A piacon a Zöldért rendezkedett be a legnagyobb területre fenyőfákkal. — Te, gyerek! Mássz be a kupacba, válassz egy szép fát a nagyságos asszonynak! — szól a bundasapkás elárusító egy barnabőrű legénykéhez. — Saját zsebemés a dísze bői kapsz egy tízest, ha megfelelőt választasz — teszi hozzá biztatásként. A fiú befurakodik a nagy halom fenyőfa közé, a „nagyságos asszony” pedig meghatódva a protekciótól irul-pirul. A Zöldértnél is 27 forint a lucfenyő métere, náluk még bőségesen van belőle, pedig a vevők alig férnek egymástól. És hogy mi kerül a karácsonyfára? Mózerné standja a Centrum Áruház előtt. Van ott ezüst angyalka glóriával és anélkül, csillogó szélmalom és autoszifon(l) ugyancsak ezüstre festve, és akinek nem kell a karácsonyfájára törékeny angyalka, kaphat masz- szívat, műanyagból préselte!. — Nagyon gyenge a forgalom, tizediké óta itt fagyos- kodunk, és mindössze 1500 forintot árultunk. Jövőre ki se jövünk — kesereg a stand tulajdonosa. — Talán mert nem kedvelik az emberek az ezüst micsodákat ... — próbálok magyarázatot keresni. — Nem az a baj, hanem, hogy karácsonyfadíszt tíz évben egyszer vesznek — hes- segeti el akadékoskodásom Mózerné. Ez is magyarázat. Bízom benne, hogy az enyém áll közelebb az igazsághoz ... — dó f otó: t. k. 1. Perben, haragban? Nem vagynk... I tanú A folyosón, a tárgyalóterének előtt, válófélben levő férjek, feleségek, akik bontóperük második, harmadik tárgyalására kaptak idézést, elvált házastársak, akik a gyermektartás, vagy vagyonjogi vitájukban várnak döntést a bíróságtól,, nők, akik remélik, hogy ítélet szentesíti a gyerek apjának a nevét, férfiak, akik bíznak abban, hogy nem így lesz. Adósok és hitelezők, a telekhatár miatt civakodó szomszédok — felperesek és alperesek, akik az igazságszolgáltatásra bízták vitájuk eldöntését. Ideges vádlottak. Köztük egy kamasz fiúcsapat, amelyik éjszakai randalírozásával felbolygatta a falut, odébb egy másik társaság, ők az önkiszolgálóboltokat lopták végig, egy harmadiknak a tagjai a buszon provokált botrány miatt vannak itt. .. Na és a tanúk. Akik látták, hallották, tudják ... Akik nek segítségével a bíróság tisztázni, pontosítani szeretné mi, mikor, hol, hogyan történt. Akiknek vallomására szükség van az igazság kiderítéséhez. . Tagbaszakadt, középkorú férfi ül az egyik pádon. A sokadik cigarettát szívja. — Türelmetlen? — Már nem bánnám, ha túl lennék rajta. Azt sem tudom, miért vagyok itt. Két éve'voltam kollégája az asszonynak, aki válik. Mondta, hogy beadott tanúnak, mert emlékszem-e, hogy annak idején megmutatta a kék foltokat a nyakán. De honnan tudjam én, hogy mitől voltak azok a kék foltok? Nem szeretek beleavatkozni mások életébe. Én sem tűrném, hogy az enyémben vájkáljanak. Furcsa. Amikor szeretik egymást, amikor összebújnak, nem hívnak tanúkat. Csak amikor elválnak. A gyűlölködést, csak azt kell tanúsítani. Azt mondja az asszony, hogy az ő tanúja vagyok. Nem vagyok én kérem, senkinek a tanúja. Kinek a tanúja? — Ismer ilyet az igazságszolgáltatás? — Az nem. De tapasztalatom szerint is sokakban él az a tévhit, — mondja Var- gáné dr. Kovács Borbála, a szolnoki Járásbíróság elnöke. — Volt olyan tanú, aki azért nem jött el az idézés ellenére sem a tárgyalásra, mert ahogy mondta, őt egyik fél sem kérte fel a tanúskodásra. Csodálkozott, fe1 volt háborodva, amikor újból idéztük, és közöltük, hogy megbírságoljuk. De nem egyszer mondják felperesek és alperesek is, hogy lenne tanú, beszéltek is vele, de nem vállalta a tanúskodást. Tanúként az igazságszolgáltatás rendelkezésére állni nem szívesség, hanem kötelesség. S ezzel nemcsak a tanúként megidézettek nincsenek tisztában. hanem a munkahelyi vezetők sem. Ha megmutatják a közvetlen fe'ettesnek az idézést, rábólint, elmehet. de vegyen ki szabadságot, holott a Munka Törvénykönyvében egyértelműen benne van, hogy a munkahelynek kötelessége a tanú igazolt távollétére átlag jövedelmet fizetni. — Gyakran előfordul, hogy a tanúk nem jelennek meg a tárgyaláson ? — Az idei első félévben az elnapolt büntetőügyek több mint 70 százalékában a megidézettek távolmaradása késleltette a bíróság munkáját. Hiába van az idézés szövegében benne, hogy kötelező a megjelenés, hogy az elmaradás szankcióval jár, az a tapasztalatunk, hogy el sem olvassák. Nem nézik meg, hogy melyik bíróságra kell menni. Előfordult már, hogy Jászberényből, Mezőtúrról telefonáltak, a beidézettek odamentek tanúskodni, holott akkor már rég Szolnokon kellett volna lenniük. Dr. Tóta Áron ügyvédtől hallottam egy egészen elképesztő esetet. Bizonyságul megmutatta azt az ítéletet, amelyben egy mondatban a bíró is megfogalmazta a véleményét. Egy tanú ellen fegyelmi eljárást indítottak, mert munkaidő alatt a bíróságon tanúvallomást tett. A tanúskodás lélektana Dr. Hollerik Károly közlekedési ügyész szerint tipikus tanúi magatartás az óvatos visszakozás. — A rendőrségi, az ügyészségi kihallgatáson még tárgyilagosan, elfogultság nélkül mondják el a látottakat, hallottakat. A tárgyalóteremben azonban a vádlott jelenlétében, azzal szemtől szembe állva már tétovábbak. Igyekeznek elbagatellizálni a tanúvallomást. „Nem is tudom, hogy jól emlékszem-e? Távol voltam, már csak azt láttam ...” Rákérdezünk: — Az előző vallomásban azt mondta, hogy ... „Igen, de nem úgy gondoltam”. Mindezt azért teszik, mert nem akarnak ártani, terhelő vallomást tenni. Holott meggyőződésem, hogy a laikus nem tudja megítélni, hogy mikor vall a vádlott javára vagy terhére. A legokosabb, amit tehet, hogy az igazat mondja. Erre törvény kötelezi. — ön szerint ma, amikor a technika egész arzenálját felvonultatják a helyszín „megszólaltatására”, éppoly fontos bizonyíték a tanúvallomás, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt volt? — Igen. A szakértőknek kiindulási alapként a nyomok, a tárgyi bizonyítékokon túl a baleset pillanatát és az azt megelőző helyzetet is ismerniük kell. Például a balesetet okozó két gépkocsi a menetirány szerinti bal oldalra kerül. Hogyan? Melyik „menekült” a másik elől? A szemtanúk vallomása nélkül nehéz, majdnem hogy lehetetlen megállapítani. Sokszor az az érzésem, hogy a tanúk nincsenek tisztában a jelentőségükkel. Nem tudják mekkora súlya lehet a szavuknak. I bírónő Dr. Driesz Lajosné, aki családjogi perekben ítélkezik, határozottan állítja, hogy az emberek többsége nagyon nem szeret tanúskodni. — De van egy másik véglet is, a fontoskodó kisebbség, akik túlzottan is szeretnek tanúk lenni, feltehetőleg koronatanúk. Akik fontosabbnak érzik a saját szerepüket, mint a bíróságét. vagy a pereskedőkét. Még azt sem tudják, hogy miért idéztük meg őket. mire akarunk választ kapni, milyen tényt, történést, szituációt, összefüggést szeretnénk a segítségükkel tisztázni. meg sem várják, hogy kérdezzünk, már fújják a magukét, Egyik bíró kollégája mesélte. hogy állt már előtte tárgyalóteremben olyan tanú, aki szabályos magán- nyomozást végzett a válófélben levő barátnője érdekében. Hetekig volt a férj nyomában, nagyon vigyázott. hogy egy percig se tévessze szem elől. Más esetben a férj igyekezett gondoskodni koronatanúról. Lakásán várta a külön élő felesége rokonait. Durva veszekedésre, mi több tettleges rábeszélésre számított, és beültette barátját a szomszéd szobába. Ifj. dr. Lánczi Ferenc ügyvéd azt mondja, hogy a családjogi perekben hallatlan nagy jelentőségük van a tanúknak. — Egy egyszerű példa, ha az adós a bíróság előtt elismeri a tartozást, ez elég. Ha a férj beismeri, hogy megcsalta, megcsalja a feleségét, ez önmagában nem elég. Bizonyítani kell. Egyébként a polgári perekben, aki valamit állít, annak kell a bizonyítékokat is szolgáltatni. Azt hiszem ez az alapja a „kinek a tanúja” szemléletnek. Polgári perekben van is benne valami. Az más kérdés, hogy a tanúnak tárgyilagosnak és elfogulatlannak kell lenni. Ezért kaphatnak mentességet családtagok. A családjogi perek kivételével nem kötelesek tanúvallomást tenni. De ha nem élnek a mentességükkel, kötelesek igazat mondani. Kissé sarkosan: a tárgyalóteremben a vádlott az egyetlen, akinek nem kötelessége az igazmondás. Mondhat bármit. Más kérdés, hogyha elveszti a szavahihetőségét, miként súlyosbítja a helyzetét. A bíró legelőször azt kérdezi meg a tanútól, perben, haragban van-e a vádlottal, a felperessel, az alperessel. Utána kioktatja az igazmondási kötelezettségére és a hamis tanúzás következményeire. I tanúkból vádlottak Hamis tanúzásért és fel- bújtásért a Raffael család négy tagját ítélték el. A legsúlyosabb büntetés három év, a legenyhébb tizenöt hónap szabadságvesztés volt. Megpróbálták „megmenteni” az igazságszolgáltatástól a család ötödik tagját, aki rablás vádjával került a bíróság elé. Az egyik tanút többször próbálták meggyőzni ilyenképpen: „Ide figyelj! Bajt hoztál a fiunkra, de bajt hozol magadra is, ha nem úgy fogsz beszélni, hogy a fiunknak jó legyen, ha nem úgy mondod, ahogy mi akarjuk. Kipus'ztí- tunk a világból, a fejeddel fogunk futballozni”. Egy másik esetben mindössze egyetlen gázpalack volt a tét, amit az elvált férj a vagyonmegosztásnál mindenáron meg akart szerezni. Tanúkat próbált toborozni, akiknek azt kellett volna bizonyítani, hogy jóval a házasság előtt és ■ saját pénzéből vette a palackot. A következmény, Kathónapi szabadságvesztés, amelynek végrehajtását próbaidőre felfüggesztették. B.-ék házasságát felbontották. A jogerős ítélet után a válóper három tanúja került hamistanúzásért a vádlottak padjára. A szomszéd- asszony, aki a kulcslyukon keresztül „látta” a férjet intim kettesben egy idegen nővel, egy asszony, aki állította, hogy a férfi őt meg Akarta erőszakolni, s egy másik, aki a „feleség tanúit” próbálta meggyőzni arról, hogy ne tudjanak semmiről, mert ha igen, akkor ő pedig a férj ellen fog tanúskodni. Tanúk. Sok múlhat, sok múlik rajtuk. A viták tisztázása. a bűnösök felelős- ségrevonása, az emberek nyugalmának a visszaadása, az igazság kiderítése. Senki sem tudhatja, mikor kerül olyan helyzetbe, lesz „kiszolgáltatva”. ráutalva tárgyilagos, elfogulatlan tanúk vallomására. Kovács Katalin
