Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 23. Értelmet az éveknek A hatalmas udvaron egy ruhadarabbal kergetőzik a szél. Hol az ólakig fújja, hol meg a roskatag ház ajtajáig. Venné már észre a gaz- dasszony, s vinné be, még jó lehet valamire a kopott szoknya! De ajtó nem nyílik, az ablak szögletében tenyérnyi nyílást hagy csupán a függöny. Az elhagyott otthon bútorai elárulják, valamikor sokan megfértek az asztal körül. — Kit keres? — kiált át a magas kerítésen bántó élességgel egy idősebb nő. — Kati nénit. — Nincs az már, elvitték a „szegényháziba”. Én vigyázok a, házára. Tudja, sokan bebámészkodnak, nem tudni, kiben mi lakik — magyarázza az iménti nem éppen udvarias érdeklődését. — Maga az unokája? Mindig várta, hogy majd eljön érte, odaveszi magához. Mondhatom, jókor keresi. Magányos őszikék „Alkalmi nagymamámat” a B.-i szociális otthonban találom. Épp, hogy visszaköszön ... — Nem magát várta —világosít fel egy bácsika. — Nem könnyű ám egy öreg fának az új földben. — Nem jó az „új föld”? — Nem az, hogy nem jó itt, de milyen otthon az, ahol csak csupa vénember meg öregasszony él. Mindegyüknek megvan a maga bánata, ha sóhajt valamelyikünk, a többinek is eszébe jutnak a kintiek. Nem természetes környezet ez az embernek, elzárva a világtól. — Elzárva? Hiszen szabadon járhatnak, vannak újságok, rádió, televízió, könyvek ■.. — Nem erre gondolok. Tudja, még a családi perpatvar is hiányzik. Itt nem kiabálnak az emberre, minden gondozónő csupa kedvesség, jóság. Egy darabka olyan ... olyan földi paradicsom az otthon, mégis elvágyunk innen. Többen... Megerősíti ezt az otthon igazgatója is: —■ Mennyi vívódásba, álmatlan éjszakába kerül, míg megszokják az új környezetet, vagy sokkal inkább a gondolatot, hogy gyerekeik lemondták rólúk. Csak látogatóba jönnek a maimához. Már akik jönnek. Van, aki megígéri, hogy majd magukhoz veszik mihelyt jobbra . fordul sorsuk. Nem igen váltják valóra, pedig jó némelyéknek lenne miből eltartani szüleiket. Már az ókori Rómában is törvény írta elő, hogy a kedvező körülmények között élő — akár kiskorú —• utód köteles a „szegény apát” eltartani. Ügy látszik, már akkor sem volt minden rendben a családi kapcsolatok terén. legalábbis nem lehetett csak az emberségre hagyatkozni. Az elmúlt évben hazánkban közel kétezer esetben hoztak bírói ítéletet tartási kötelezettség elmulasztása miatt. Igaz, ez nemcsak a szülőtartási pereket jelenti, mégsem lehet megnyugtató, hiszen az idős emberek általában csak végső esetben fordulnak a bírósághoz, nehogy ezzel még jobban élmérgesítsék a helyzetet, s gyakran nem is ők, hanem a tanácsok illetékes osztályai adják be a keresetet. A bíróságok folyosóin szívszorító. látvány, ahogy várakoznak a riadt öregemberek, s a sértődött, elhúzódó ..ha per, hát hadd legyen per” gondolkodású gyerekeik. Ügy tűnik, még azt az igazán csekély, pár száz forintnyi ösz- szeget is sajnálják attól, akihez a legerősebb kötelék fűzte eket valaha. Nyugdíjasok háza ..Egy anya, ha kell. tíz gyereket is felnevel, de sokszor a tíz nem tudja eltartani őket” — egv „koldusbotra jutott Lea- király” ismerősöm bölcselkedése Jut eszembe. Keserű igazságára nem lehet az sem mentség, hogy alaposan megváltoztak az életkörülmények. Hogy eltűnőben vannak a több generációs családok, annak nemcsak szubjektív okai vannak^ Amíg népesedéspolitikánk jóvoltából a gyerekek vállalása kedvezményt jelent többek között a lakás- vásárlásban, a szülők. az idősek eltartása már semmi ilyesmit nem von maga után. De a mai, lakótelepi lakások nem is igen kedveznek a több generációs családoknak. Mindezzel együtt az idős emberek számára mégis az lenne a legjobb megoldás, ha gyerekeik, unokáik közelsége adna „életet az éveknek”, s mindnyájan részt vehetnének a családi munkamegosztásban. Társadalmunk nem csekély erőfeszítéseket tesz az idős emberekért. Tavaly a nyugdíjak összege meghaladta a 47 milliárd forintot, s ugyancsak tekintélyes summa a segélyek összege. Január 1-től már a termelőszövetkezeti tagok nyugdíjkorhatára is megegyezik a munkásokéval, és az alkalmazottakéval. Utazási és egyéb kedvezmények segítik a megnövekedett szabad idő eltöltését, s lehetőség nyílik munkavállalásra, a nyugdíj kiegészítésére is. A szociális otthonokban tavaly 32 ezer, az öregek napközi otthonában petd,ig 23 ezer „őszike” tölthette napjait megnyugtató körülmények között. Az utóbbi években új kezdeményezés válik valóra országszerte: az. úgynevezett nvugdíjasház. amely rendszerint orvosi rendelőből s garzonlakások- bói áll: az idős emberek megőrizhetik önállóságukat, ugyanakkor mégsem magányosan élnek. A távolabbi jövő tervei között pedig olyan nyugdíjaspanziók létesítése szerepel, amely a szociális otthonok és a nyug- díjasházak jellemzőit egyesíti. az idős lakók bizonyos fokig önállóak, s teljes ellátásban is részesülnek.” Az újfajta megoldásokra igen nagy az igény, hiszen a tapasztalatok szerint a magukra maradt öregek csak a legvégső esetben választják megoldásként a szociális otthont, másrészt, évről évre növekszik a nvugd.íjkorhatáron felüliek aránya; jelenleg meghaladja a kétmilliót. Holtomiglan, holtodiglan Szűkebb hazánkban — ugyancsak megközelítően — minden ötödik lakos nyugdíjkorhatáron felüli. Az egyhavi nyugdíjátlag 2 ezer 835 forint, meghaladja az országos átlagot. 15 ezren azonban nem kaphatnak nyugdíjat. a megye lakosságának csaknem három százalékát jelenti ez az arány. Az előírásoknak megfelelően közülük csaknem két és fél ezren rendszeres segélyben részesülnek. Tavaly ennek az ösz- szege 23 millió, forint volt. Emellett 5 ezer 651 esetben utaltak ki rendkívüli segélyként mintegy négymillió forintot. A 13 szociális otthoniban 1411-en, a 46 öregek napközijében pedig csaknem ezerháromszázán töltik napjaikat. Noha általában ragaszkodnak megszokott lakóhelyükhöz, környezetükhöz, jelenleg mégis ötszáz jogos szociális otthoni felvételi igényt kellene kielégíteni. A társadalmi erőfeszítések, az egészségügy, a házi gondozói hálózat ellenére sem megnyugtató az idős emberek egy részének helyzete, s a figyelem, a gondoskodás sem tudja minden esetben útját állni a tragédiáknak. A különböző segélyek, anyagi támogatások mellett a közösséget. valak-'nek a közelségét igényelnék. Ez a vágy ösztönzi azokat az egyedülálló öregeket is. akik eltartási szerződést kötnek. Megyénkben kétezer ilyen szerződést tartanak nyilván. A tapasztalatok szerint évente igen elenyésző hányadát kell azért felbontani, mert a felek „érdekei” nem esnek egvbe De olykor a fia+alabb eltartók nehezen veszik tudomásul. hogy a szerződés „holtodiglan” szól. Hiába apellálnak arra, hogy „a mama már régen megette a házat”. Más esetben a rokonok beszélik rá a „mamát” a szerződés felbontására: „mi jobban gondját viselnénk, nem lenne semmi dolga, ezek csak kihasználják”. Az ígéretből aztán rendszerint semmit sem váltanak valóra. ha létrejött az új szerződés. Az igazsághoz tartozik, hogy nem könnyű az idős emberek gondozása. Nem véletlen szólás: „az öregkor második gyermekkor”. Sz.-né, cipőipari szakmunkás meséli: — Sajnos, minket is majdhogynem a törvény elé citált Lajos bácsi. Megkötöttük a szerződést, sokáig nem volt semmi baj. de vagy egy éve már mindent elfelejt... Megvacsorázunk együtt, ő lefekszik, mi meg nézzük a televíziót, a fiam olvas. Aztán villanyoltás, de ne higgye, hogy nyugodtan pihenhetünk. Éjféltájt felkel az öreg, s méltatlankodni kezd: „nem adtak vacsorát”. „De Lajos bácsi — mondom —, már megvacsoráztunk.” Nem, nem, ő hajthatatlan! Hát persze, hogy felkelek, készítek neki újabb vacsorát. Pár óra múlva megismétlődik az egész. Utána már vissza sem fekszem, a reggelit főzöm. Erről persze mit sem tudnak a szomszédok, akiknek Lajos bácsi azt mondta, hogy nem adunk neki enni. A „gyógyító” munka Az anyagi, s az ingatlanra vonatkozó érdekeltséget ki lehetne küszöbölni, ha intézmény, a volt munkahely kötne eltartási szerződést egykori dolgozójával. Noha. a munkahely számára ez nem „üzlet”, mégis van már példa az országban ilyen humánus cselekedetre. Termelőszövetkezetek megállapodást hoztak létre a magukra maradt öregekkel, miszerint természetben, nyugdíjkiegészítéssel. gondozónő alkalmazásával könnyítenek sorsukon. Ha megyénkben még nem is terjedt el ez a forma, mégis jó jel. hogy egyre szélesebb skálán mozog a munkahelyek s nyugdíjasaik kapcsolata, sőt, minden szervezet. mozgalom, az úttörőktől egészen a vöröskeresztes és népfrontaktivistákig sajátos eszközökkel segítenek az . idős embereken. A kapcsolat ma már nemcsak abból áll. hogy „Mikulás csomaggal” kedveskednek a nyugdíjasoknak, hanem igyekeznek közelebb hozni őket a gyárhoz, ákár munkalehetőséggel is. Sok nyugdíjas mégis úgy gondolja, hogy csak addig volt jó. amíg dolgozott. Az valószínűleg eszébe sem jut, hogy tulajdonképpen „addig sem”. Az idősek és a fiatalabbak kapcsolata ugyanis nem a „iö palócok és a rossz tótok” esete. A nyugdíjasévekre is készülni kell — állítják a pszichológusok. Aligha várják majd, vissza jó szívvel munkahelyére azt. akinek nyugdíjaztatásakor fellélegeznek a munkatársai. Kerékkötő akadékoskodásaival. émelyítő modorával megkeseríti a beosztottak napiait. szakmai féltékenységből útját állja kibontakozásuknak. Nem így az a gyárigazgató, akiért „tűzbe mennének” munkatársai. Következetes magatartásával, szigorúságával. a fiatalok ambicionálá- sával, s nem utolsósorban szakmai felkészültségével elismerést vívott ki magának. Nyolcvanegynehány esztendős „műkedvelő” kertész bácsi a szolnoki piacon: — Vasutas voltam én annak idején ... Kapok, persze. hogy van nyugdíjam, nem panaszkodhatok! De két éve már. hogv „elment” szegény, jó feleségem, a gyerekek meg szerte a nagyvilágban. Lestem a plafont, néztem a falat, éreztem, valamihez hozz.á kell fognom, mert belebolondulok. Van egy kis földem, olyan három verébugrásnyi. így lettem „kertész”. A munka nagy orvosság kérem! Nézze ezéket a tömör káposztafélékét meg a salátáimat. Szépek, egészségesek, akárcsak én — teszi hozzá nevetve. Tál Gizella VONATON Fotó: Nagy Zsolt
