Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-02 / 258. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 2. KÜLPOLITIKA! * KORKÉP TŐKÉS AUTÓHÁBORÚ ZSAROLÓ FELTÉTELEK Peking mindinkább színt vall Helycsere lesz az élen? Az USA autó-iparának „harakirije” A tőkés világ gépkocsi iparában egészen 1979-ig viszonylag békés verseny folyt. Az élen álló nagy ame­rikai hármas (General Mo­tors, Ford, Chrysler) 1980 közepére azonban kénytelen volt átadni vezető helyét a japánoknak. Az utóbbi év­ben ugyanis 30 százalékkal visszaesett az amerikai gép­kocsigyártás, a japán gyá­rakban viszont már havonta majd egymillió autó gördül le a futószalagokról. Ha ezt a tempót tartani tudják, úgy a tavalyi 6 millióval szemben Japán idei termelése 10 mil­lió darab lesz, ami egyenlő az USA 1979-es eredményé­vel. Milyen okok vezettek a helycserére? A válaszhoz ér­demes idézni a tekintélyes amerikai üzleti hetilapot, a Business Weeket: „ötven év­vel ezelőtt Henry Ford I. hibát követett el, amikor nem ismerte fel, hogy a T- modell sikerszériájának vé­ge, s váltani kell. Henry Ford II. sem hitt abban, hogy befellegzett Amerikában a benzinfaló cirkálónak.” Je­lenleg egy átlagos amerikai kocsi fogyasztása 100 kilomé­terenként 16 liter, egy japán autóé viszont ennek alig a fele. A három detroiti óriáscég közül még a General Mo­tors tartja magát a legjob­ban: jelenleg itt gyártják az amerikai autók 63 százalé­kát. Ez részben annak kö­szönhető, hogy a GM — el­lentétben versenytársaival — a kereslet lanyhulása idején nem fogta vissza beruházá­sait, hanem milliárdokat köl­tött olyan üzemek létesítésé­re, ahol már új, takarékos üzemű modellek készülnek. A GM egyik vezetője leszögez­te: „elsődleges célunk, hogy a japánokkal vegyük föl a versenyt, ne pedig a Ford- dal vagy a Chryslerrel vias­kodjunk”. Természetesen a Ford is kapcsolt. Három milliárd dollárt szán az úgynevezett „világautó” létrehozására: ez a típus, az Escort, alkalmas lehet arra, hogy visszahódít­sa az elvesztett vásárlókat. A sorozatgyártás az NSZK- ban már július óta folyik, A száz kilométeres fogyasz­tási adatok impozánsak: vá­rosban 7,8 liter, országúton pedig 5,3 liter. A Chrysler vadonatúj kocsiját, az úgy­nevezett „K”-autót 6—7 ezer dollárért kínálja, s ez körül­belül megfelel a GM ár­szintjének. Egy év alatt 600 ezer darab „K”-autót dobnak piacra. Persze sok víz folyik még le a Mississipin, amíg az ame­rikai autógyárak ismét visz- szanyerik régi fényüket. Van olyan elképzelés is, amely szerint legalább 80 milliárd dollárt kell befektetniük, hogy konstrukcióik megfe­leljenek az új követelmé­nyeknek. A terv ugyanis az, hogy 1983-ra az autók 100 kilométerenkénti átlagos fo­gyasztását 9 literre, 1985-re pedig 8,5 literre szorítsák le. Most már csak az a kérdés, hogy ez a fogyasztási szint mennyire lesz versenyképes az akkori japán illetve nyu­gat-európai kocsikkal. Mert lehet, hogy a jövőben sike­rül visszaszorítani a japán autóipart Amerikában, illet­ve Nyugat-Európában, jelen­leg azonban még folyamatos a távol-keletiek előrenyo­mulása. (1980 első félévében például 38 százalékkal több japán autó került az USA-ba, mint egy évvel korábban. (Az összes külföldön eladott japán kocsik számát 3 mil­lióra teszik: ebből 1,2 mil­liót az USA-ba exportáltak, fél milliót pedig Nyugat-Eu- rópába. Így nem lehet cso­dálkozni azon, hogy a brit, a nyugatnémet és az olasz autógyárak is berzenkednek a japánok Közös Piac-beli terjeszkedése ellen. A Fiat vezetői, mikor meghallották, hogy az állami tulajdonban lévő Alfa Rómeó közös vál­lalatot akar alapítani a ja­pán Nissan gyárral, kijelen­tették, hogy még a tervezett­nél is több embert fognak elbocsátani, ha szembe kell nézni a japán konkurrenciá- val. Nyilvánvaló, hogy mind az amerikai, mind a nyugat- európai törekvések a japá­nok további térhódításának megakadályozását célozzák. Az USA kormánya önkéntes export-korlátozást követel a japán gépkocsigyáraktól, a nyugat-európai cégek pedig azt állítják, hogy a japán (kocsik terjeszkedése ellent­mond a GATT szellemének és egyre nagyobb nehézsé­geket okoz az EGK autóipa­rában. Akárhogy is nyilat­koznak azonban az illetéke­sek. a döntés az autóvásár­lók kezében van. Ha ugyanis a japán gépkocsik olcsóbbak, s kevesebbet fogyasztanak, mint amerikai vagy nyu­gat-európai társaik, akkor nyilvánvaló, hogy mellettük szól a választás. S akárhogy is nézzük a dolgot, energia­problémákkal küzdő vilá­gunkban mégiscsak az a leg­fontosabb, hogy egy kocsi ne 16 litert fogyasszon 100 kilo­méterenként, hanem csak hetet, vagy nyolcat. A felfor­rósodott autóversenyből te­hát a világ csak nyerhet: ha az árak nem is csökkennek, a kocsi fenntartásának költ­ségei biztosan. A kérdések kérdése Vietnam a falvakra fordítja figyelmét A gazdasági feladatok ma­radéktalan végrehajtása, a munka jobb, felelősségtelje­sebb megszervezése a hol­nap fejlődésének záloga — írja a Nham Dán, a Vietnami Kommunista Párt központi lapja. A párt tavalyi, hato­dik plénuma pontosan kör­múltban írt cikke jól tük­rözd, hogy az imént körvo­nalazott feladatok csak las­san, nem ritkán eltorzulva valósulnak meg, súlyos ká­rokat okozva a népgazdaság­nak. Nyilván ez késztette a vietnami kormányt arra, hogy az elmúlt hetekben egy vonalazta a falu elodázhatat­lan feladatait. Ezek lényege: gyorsabb átmenet a kispa­raszti gazdaságokból a nagy­üzemi szövetkezetekbe, a munka termelékenységének növelése, az Öntözött terüle­tek bővítése, a paraszttöme­gek szocialista öntudatra ne­velése. A kritikus hangvételű vi­etnami sajtó egy-egy közel­sor hatékony intézkedéssel igyekezzen elejét venni a gondok súlyosbodásának. Á kérdések kérdése Viet­namban a mezőgazdaság, ezen belül a rizstermelés, tudjuk, az országban kétszer aratnak. Ez annyit jelent, hogy kétszer kell ültetni, kétszer megművelni a földet. Van munka tehát aratástól aratásig — szüntelen. Ez ta­valy szinte teljesen lekötöt­te a mezőgazdasági munká­sokat, s nem maradt ember egy másik, kiemelten fontos feladat megoldására: a szűz­földek feltörésére és beveté­sére. Ami pedig létkérdés Vietnamban, hiszen szinte évente előfordul, hogy az or­szág egyes vidékeit árvíz, vagy aszály sújtja. A Nhan Dán cikkei figyel­meztetnek az öntözött terü­letek növelésének fontossá­gára is. Tavaly az utóbbi há­rom évtized legaszályosabb nyara okozott gondot súlyos veszteséget. Kiderült, hogy az öntözőrendszerek ma már korszerűtlenek. Építésük tervszerűtlen. Kiderült, hogy a papíron fekvő statisztika nem mindig felel meg a va­lóságnak. Amíg az északi tartományokban az öntöző- berendezések 50—60 százalé­kig kihasználtak, addig Dé­len legfeljebb 30 százalékig. Az egymillió 800 ezer hek­tár termőföldnek csak egy­negyede öntözhető, ahol van­nak berendezések, ott is csak x’észlegesen üzemelnek. Az ok: a gátak és a csatornák hiánya. Északon, ahol a kí­nai betörések célpontjai rendszerint a rizsföldek, ez még érthető is írja a közpon­ti pártlap — Délen vi­szont ... ? S. a. Hanoiban közleményben jelentették be, hogy a kí­nai hadsereg szeptemberben is követett el több határ­sértést Vietnam ellen a szárazföldön, a tengeren és a légtérben. Az incidensek négy halálos áldozatot és sok sebesültet követeltek. A közlemény egyúttal visz- száutasítja a kínai vádat, amely szerint vietnami kato­nák hatoltak be kínai terü­letre, másfelől felhívja a fi­gyelmet arra, hogy Kína erősíti a Vietnam elleni lé­lektani háborút. Mind több kémet dob át a határon és igyekszik a katonai nyomást állandósítani, a vietnami gazdaságot aláásni, az orszá­got nemzetközileg elszigetel­ni. o Mindez egybeesik azzal, hogy zsákutcába jutottak a kétoldalú tárgyalások. A két ország képvisélőinek legutóbb október 6-án kellett volna tárgyalóasztalhoz ülnie, hogy felújítsák a két ország kö­zött tavaly megkezdett kor­mányközi tárgyalás harma­dik fordulóját. Kína ismét távol maradt, s így újból szertefoszlott a remény, hogy folytassák az ő hibájukból márciusban félbeszakadt párbeszédet. A kínai vezetők ezúttal másodszor tüntettek távol- maradásukkal. A vietnami fél korábban ugyanis azt ja­vasolta, hogy a képviselők július 15-én találkozzanak újra Hanoiban. Peking erre azt válaszolta, hogy csak az év második felében kerülhet sor a tárgyalás folytatására. Most viszont azzal utasítot­ta vissza a párbeszéd felújí­tását, hogy „Vietnam nem teremtett megfelelő feltéte­leket és légkört a tanácsko­záshoz”. Annak idején, fegy­veres támadásuk kudarca után a kínaiak ígéretet tet-„ tek a tárgyalás azonnali, feltétel nélküli elkezdésére. A Hanoiban és Pekingben lezajlott két eredménytelen tárgyalási forduló után azon­ban megpróbáltak feltétele­ket szabni. Lássuk tulajdonképpen mit is kívánnak a kínaiak Vietnamtól? Mindenekelőtt azt, hogy hagyja magára a kambodzsai népet, hogy Kambodzsát szolgáltassa ki a Pol Pot-Ieng Sary-klikk fegyvereseink. A bangko­ki hatóságokkal kapcsolat-_ ban álló nyugati hírközlő szervek értesülése szerint a Thaiföldön újjászervezett polpotisták 30 ezer fegyve­rese áll bevetésre készen. Csak a Kambodzsában állo­másozó vietnami erők tart­ják vissza őket a támadás­tól: e Vietnam ebben a kérdés­ben természetesen hajthatat­lan. Pham Van Dong minisz­terelnök egyik legutóbbi nyi­latkozatában megismételte: „A vietnami csapatok azon­nal kivonulnak Kambodzsá­ból, ha megszűnik az ország békéjét és biztonságát fe­nyegető veszély Kína és más reakciós erők részéről, s ha e csapatkivonást a Kambod­zsai Népi Forradalmi Tanács hivatalosan kéri. A Kam­bodzsában állomásozó viet­nami" haderő — kétoldalú szerződés alapján — az or­szág biztonságát és az épí­tő munka nyugalmát garan­tálja. Ez Vietnam és Kam­bodzsa ügye”. o A kambodzsai kérdés fel­színen tartásával együtt a kínai vezetés a vietnami— kínai határtérségben közvet­len katonai nyomást gyako­rol Vietnamra és „második megleckéztetéssel” fenyege­tőzik. Katonai megfigyelők szerint Peking jelenleg ti­zenöt hadosztályt állomásoz- ‘ tat a határán és a térségben nagy mennyiségű fegyverze­tet — tamcokat, repülőgépe­ket, nehéztüzérséget — vont össze. A feltételeket támasztó kínai megnyilatkozásokból kitűnik: Peking addig nem hajlandó tárgyalni, amíg Vi­etnam alá nem veti magát a kínai érdekeknek. Vietnam pedig határozottan visszau­tasítja a megalapozatlan kí­nai követeléseket, de válto­zatlanul kész a tárgyalásra, természetesen csak zsaroló előfeltételek nélkül. A pe­kingi vezetés azonban mind­inkább színt vall, már nem is igyekszik titkolni országa külpolitikájának nagyhatal­mi, hegemónista jellegét. Seres Attila Afganisztán nagy lépését 0 NAPTÁR NÓGATÁSA Elkészült az 1359. évi terv — jelentették be Afganisz­tánban. Nem, semmi téve­dés: az afgán naptár ennyit mutat. A szociális és gazda­sági fejlesztési terv 1980—81- re szól. A lényege: az idén a bruttó nemzeti terméknek kilenc milliárd afgánival, azaz 6,5 százalékkal kell bő­vülnie a tavalyihoz képest. Afganisztán exportálni akar. Az első helyen, természe­tesen, a mezőgazdaság áll. *Az afgán falu egyelőre nem képes ellátni az országot. Hi­ába képezte magát a nem­zeti jövedelem 75 százalékát a föld termése — a gabonát, a zöldséget, s természetesen a gyümölcsöt importálni kel­lett. A feudális nagyurak előtt görnyedő paraszt nem volt érdekelt a termésho­zamban. Tudta, bármi tör­ténjék, ő csak a termés szá­nalmas kis részét kapja. So­ha nem látott gépet, agro­technikát, műtrágyát, de nem is érdekelte. A falu átalakulása két éve kezdődött. Háromszázezer szegényparaszt kapott földet a nagybirtokokból. A kor­mány — amennyire tehette — igyekezett vetőmagot, gé­pet, műtrágyát osztani. A termelés valamelyest máris emelkedett. De abban az or- Bzágban, amely területének 80 százalékát hegyek borít­ják, a völgyekben minden négyzetmétert ki kell hasz­nálni. Viszont ezek is köves, szikes, száraz földek. Kulcs­kérdéssé válik az öntözés. Az idén 17 ezer hektáron építik ki, vagy javítják meg az öntözőberendezést. Ha a mezőgazdaság fellen­dül, az kedvezően befolyá­solhatja az egész gazdasági életet, az ipart is. Eddig az ipari tőke nem sokat koc­káztatott. Igaz, a körülmé­nyek sem kedveztek az ipari fejlődésnek. Az első közuta­kat az országban csak a hu- szasévek végén építették. Így a nemzeti magántőke része­sedése az ipari beruházásban Hegyek, völgyek, utak nem érte el a két százalékot. Most a fejlesztés terhét az állami szektor vállalja. A cél? Az ipari termelés 11,6 százalékkal nőjjön, a vil­lanyenergia termelés 110 millió kilowattórával, a föld­gáztermelés 240 köbméterrel, a cementgyártás 8500 tonná­val, a pamutfanaltermelés 9600 tonnával emelkedjék. Jelentős .erőt kon centráll­nak az útépítésre, ez kulcs­kérdés. Az ipar és a mező- gazdaság mezsgyéjén vannak a gépállomások — ezekből egyenlőre négyet alapítanak. Az idei terv nagy lépést tesz: 14,5 milliárd afgán be­ruházásával számol, csak az ipar fejlesztésére. Hat milli- árdot belső forrásokból, nyolc és felet külföldről, fő­leg a szocialista országokból szereznék. A Szovjetunió több mint száz üzem építésé­ben segít. Nagy feladatok ezek, de a terv arra irányul, hogy az afgán naptár utolérje 1980- at. F. A. összeállította: Há jós László A szovjet technikus segít az olajipari oktatásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom