Szolnok Megyei Néplap, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-02 / 258. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. november 2. KÜLPOLITIKA! * KORKÉP TŐKÉS AUTÓHÁBORÚ ZSAROLÓ FELTÉTELEK Peking mindinkább színt vall Helycsere lesz az élen? Az USA autó-iparának „harakirije” A tőkés világ gépkocsi iparában egészen 1979-ig viszonylag békés verseny folyt. Az élen álló nagy amerikai hármas (General Motors, Ford, Chrysler) 1980 közepére azonban kénytelen volt átadni vezető helyét a japánoknak. Az utóbbi évben ugyanis 30 százalékkal visszaesett az amerikai gépkocsigyártás, a japán gyárakban viszont már havonta majd egymillió autó gördül le a futószalagokról. Ha ezt a tempót tartani tudják, úgy a tavalyi 6 millióval szemben Japán idei termelése 10 millió darab lesz, ami egyenlő az USA 1979-es eredményével. Milyen okok vezettek a helycserére? A válaszhoz érdemes idézni a tekintélyes amerikai üzleti hetilapot, a Business Weeket: „ötven évvel ezelőtt Henry Ford I. hibát követett el, amikor nem ismerte fel, hogy a T- modell sikerszériájának vége, s váltani kell. Henry Ford II. sem hitt abban, hogy befellegzett Amerikában a benzinfaló cirkálónak.” Jelenleg egy átlagos amerikai kocsi fogyasztása 100 kilométerenként 16 liter, egy japán autóé viszont ennek alig a fele. A három detroiti óriáscég közül még a General Motors tartja magát a legjobban: jelenleg itt gyártják az amerikai autók 63 százalékát. Ez részben annak köszönhető, hogy a GM — ellentétben versenytársaival — a kereslet lanyhulása idején nem fogta vissza beruházásait, hanem milliárdokat költött olyan üzemek létesítésére, ahol már új, takarékos üzemű modellek készülnek. A GM egyik vezetője leszögezte: „elsődleges célunk, hogy a japánokkal vegyük föl a versenyt, ne pedig a Ford- dal vagy a Chryslerrel viaskodjunk”. Természetesen a Ford is kapcsolt. Három milliárd dollárt szán az úgynevezett „világautó” létrehozására: ez a típus, az Escort, alkalmas lehet arra, hogy visszahódítsa az elvesztett vásárlókat. A sorozatgyártás az NSZK- ban már július óta folyik, A száz kilométeres fogyasztási adatok impozánsak: városban 7,8 liter, országúton pedig 5,3 liter. A Chrysler vadonatúj kocsiját, az úgynevezett „K”-autót 6—7 ezer dollárért kínálja, s ez körülbelül megfelel a GM árszintjének. Egy év alatt 600 ezer darab „K”-autót dobnak piacra. Persze sok víz folyik még le a Mississipin, amíg az amerikai autógyárak ismét visz- szanyerik régi fényüket. Van olyan elképzelés is, amely szerint legalább 80 milliárd dollárt kell befektetniük, hogy konstrukcióik megfeleljenek az új követelményeknek. A terv ugyanis az, hogy 1983-ra az autók 100 kilométerenkénti átlagos fogyasztását 9 literre, 1985-re pedig 8,5 literre szorítsák le. Most már csak az a kérdés, hogy ez a fogyasztási szint mennyire lesz versenyképes az akkori japán illetve nyugat-európai kocsikkal. Mert lehet, hogy a jövőben sikerül visszaszorítani a japán autóipart Amerikában, illetve Nyugat-Európában, jelenleg azonban még folyamatos a távol-keletiek előrenyomulása. (1980 első félévében például 38 százalékkal több japán autó került az USA-ba, mint egy évvel korábban. (Az összes külföldön eladott japán kocsik számát 3 millióra teszik: ebből 1,2 milliót az USA-ba exportáltak, fél milliót pedig Nyugat-Eu- rópába. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy a brit, a nyugatnémet és az olasz autógyárak is berzenkednek a japánok Közös Piac-beli terjeszkedése ellen. A Fiat vezetői, mikor meghallották, hogy az állami tulajdonban lévő Alfa Rómeó közös vállalatot akar alapítani a japán Nissan gyárral, kijelentették, hogy még a tervezettnél is több embert fognak elbocsátani, ha szembe kell nézni a japán konkurrenciá- val. Nyilvánvaló, hogy mind az amerikai, mind a nyugat- európai törekvések a japánok további térhódításának megakadályozását célozzák. Az USA kormánya önkéntes export-korlátozást követel a japán gépkocsigyáraktól, a nyugat-európai cégek pedig azt állítják, hogy a japán (kocsik terjeszkedése ellentmond a GATT szellemének és egyre nagyobb nehézségeket okoz az EGK autóiparában. Akárhogy is nyilatkoznak azonban az illetékesek. a döntés az autóvásárlók kezében van. Ha ugyanis a japán gépkocsik olcsóbbak, s kevesebbet fogyasztanak, mint amerikai vagy nyugat-európai társaik, akkor nyilvánvaló, hogy mellettük szól a választás. S akárhogy is nézzük a dolgot, energiaproblémákkal küzdő világunkban mégiscsak az a legfontosabb, hogy egy kocsi ne 16 litert fogyasszon 100 kilométerenként, hanem csak hetet, vagy nyolcat. A felforrósodott autóversenyből tehát a világ csak nyerhet: ha az árak nem is csökkennek, a kocsi fenntartásának költségei biztosan. A kérdések kérdése Vietnam a falvakra fordítja figyelmét A gazdasági feladatok maradéktalan végrehajtása, a munka jobb, felelősségteljesebb megszervezése a holnap fejlődésének záloga — írja a Nham Dán, a Vietnami Kommunista Párt központi lapja. A párt tavalyi, hatodik plénuma pontosan körmúltban írt cikke jól tükrözd, hogy az imént körvonalazott feladatok csak lassan, nem ritkán eltorzulva valósulnak meg, súlyos károkat okozva a népgazdaságnak. Nyilván ez késztette a vietnami kormányt arra, hogy az elmúlt hetekben egy vonalazta a falu elodázhatatlan feladatait. Ezek lényege: gyorsabb átmenet a kisparaszti gazdaságokból a nagyüzemi szövetkezetekbe, a munka termelékenységének növelése, az Öntözött területek bővítése, a paraszttömegek szocialista öntudatra nevelése. A kritikus hangvételű vietnami sajtó egy-egy közelsor hatékony intézkedéssel igyekezzen elejét venni a gondok súlyosbodásának. Á kérdések kérdése Vietnamban a mezőgazdaság, ezen belül a rizstermelés, tudjuk, az országban kétszer aratnak. Ez annyit jelent, hogy kétszer kell ültetni, kétszer megművelni a földet. Van munka tehát aratástól aratásig — szüntelen. Ez tavaly szinte teljesen lekötötte a mezőgazdasági munkásokat, s nem maradt ember egy másik, kiemelten fontos feladat megoldására: a szűzföldek feltörésére és bevetésére. Ami pedig létkérdés Vietnamban, hiszen szinte évente előfordul, hogy az ország egyes vidékeit árvíz, vagy aszály sújtja. A Nhan Dán cikkei figyelmeztetnek az öntözött területek növelésének fontosságára is. Tavaly az utóbbi három évtized legaszályosabb nyara okozott gondot súlyos veszteséget. Kiderült, hogy az öntözőrendszerek ma már korszerűtlenek. Építésük tervszerűtlen. Kiderült, hogy a papíron fekvő statisztika nem mindig felel meg a valóságnak. Amíg az északi tartományokban az öntöző- berendezések 50—60 százalékig kihasználtak, addig Délen legfeljebb 30 százalékig. Az egymillió 800 ezer hektár termőföldnek csak egynegyede öntözhető, ahol vannak berendezések, ott is csak x’észlegesen üzemelnek. Az ok: a gátak és a csatornák hiánya. Északon, ahol a kínai betörések célpontjai rendszerint a rizsföldek, ez még érthető is írja a központi pártlap — Délen viszont ... ? S. a. Hanoiban közleményben jelentették be, hogy a kínai hadsereg szeptemberben is követett el több határsértést Vietnam ellen a szárazföldön, a tengeren és a légtérben. Az incidensek négy halálos áldozatot és sok sebesültet követeltek. A közlemény egyúttal visz- száutasítja a kínai vádat, amely szerint vietnami katonák hatoltak be kínai területre, másfelől felhívja a figyelmet arra, hogy Kína erősíti a Vietnam elleni lélektani háborút. Mind több kémet dob át a határon és igyekszik a katonai nyomást állandósítani, a vietnami gazdaságot aláásni, az országot nemzetközileg elszigetelni. o Mindez egybeesik azzal, hogy zsákutcába jutottak a kétoldalú tárgyalások. A két ország képvisélőinek legutóbb október 6-án kellett volna tárgyalóasztalhoz ülnie, hogy felújítsák a két ország között tavaly megkezdett kormányközi tárgyalás harmadik fordulóját. Kína ismét távol maradt, s így újból szertefoszlott a remény, hogy folytassák az ő hibájukból márciusban félbeszakadt párbeszédet. A kínai vezetők ezúttal másodszor tüntettek távol- maradásukkal. A vietnami fél korábban ugyanis azt javasolta, hogy a képviselők július 15-én találkozzanak újra Hanoiban. Peking erre azt válaszolta, hogy csak az év második felében kerülhet sor a tárgyalás folytatására. Most viszont azzal utasította vissza a párbeszéd felújítását, hogy „Vietnam nem teremtett megfelelő feltételeket és légkört a tanácskozáshoz”. Annak idején, fegyveres támadásuk kudarca után a kínaiak ígéretet tet-„ tek a tárgyalás azonnali, feltétel nélküli elkezdésére. A Hanoiban és Pekingben lezajlott két eredménytelen tárgyalási forduló után azonban megpróbáltak feltételeket szabni. Lássuk tulajdonképpen mit is kívánnak a kínaiak Vietnamtól? Mindenekelőtt azt, hogy hagyja magára a kambodzsai népet, hogy Kambodzsát szolgáltassa ki a Pol Pot-Ieng Sary-klikk fegyvereseink. A bangkoki hatóságokkal kapcsolat-_ ban álló nyugati hírközlő szervek értesülése szerint a Thaiföldön újjászervezett polpotisták 30 ezer fegyverese áll bevetésre készen. Csak a Kambodzsában állomásozó vietnami erők tartják vissza őket a támadástól: e Vietnam ebben a kérdésben természetesen hajthatatlan. Pham Van Dong miniszterelnök egyik legutóbbi nyilatkozatában megismételte: „A vietnami csapatok azonnal kivonulnak Kambodzsából, ha megszűnik az ország békéjét és biztonságát fenyegető veszély Kína és más reakciós erők részéről, s ha e csapatkivonást a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács hivatalosan kéri. A Kambodzsában állomásozó vietnami" haderő — kétoldalú szerződés alapján — az ország biztonságát és az építő munka nyugalmát garantálja. Ez Vietnam és Kambodzsa ügye”. o A kambodzsai kérdés felszínen tartásával együtt a kínai vezetés a vietnami— kínai határtérségben közvetlen katonai nyomást gyakorol Vietnamra és „második megleckéztetéssel” fenyegetőzik. Katonai megfigyelők szerint Peking jelenleg tizenöt hadosztályt állomásoz- ‘ tat a határán és a térségben nagy mennyiségű fegyverzetet — tamcokat, repülőgépeket, nehéztüzérséget — vont össze. A feltételeket támasztó kínai megnyilatkozásokból kitűnik: Peking addig nem hajlandó tárgyalni, amíg Vietnam alá nem veti magát a kínai érdekeknek. Vietnam pedig határozottan visszautasítja a megalapozatlan kínai követeléseket, de változatlanul kész a tárgyalásra, természetesen csak zsaroló előfeltételek nélkül. A pekingi vezetés azonban mindinkább színt vall, már nem is igyekszik titkolni országa külpolitikájának nagyhatalmi, hegemónista jellegét. Seres Attila Afganisztán nagy lépését 0 NAPTÁR NÓGATÁSA Elkészült az 1359. évi terv — jelentették be Afganisztánban. Nem, semmi tévedés: az afgán naptár ennyit mutat. A szociális és gazdasági fejlesztési terv 1980—81- re szól. A lényege: az idén a bruttó nemzeti terméknek kilenc milliárd afgánival, azaz 6,5 százalékkal kell bővülnie a tavalyihoz képest. Afganisztán exportálni akar. Az első helyen, természetesen, a mezőgazdaság áll. *Az afgán falu egyelőre nem képes ellátni az országot. Hiába képezte magát a nemzeti jövedelem 75 százalékát a föld termése — a gabonát, a zöldséget, s természetesen a gyümölcsöt importálni kellett. A feudális nagyurak előtt görnyedő paraszt nem volt érdekelt a terméshozamban. Tudta, bármi történjék, ő csak a termés szánalmas kis részét kapja. Soha nem látott gépet, agrotechnikát, műtrágyát, de nem is érdekelte. A falu átalakulása két éve kezdődött. Háromszázezer szegényparaszt kapott földet a nagybirtokokból. A kormány — amennyire tehette — igyekezett vetőmagot, gépet, műtrágyát osztani. A termelés valamelyest máris emelkedett. De abban az or- Bzágban, amely területének 80 százalékát hegyek borítják, a völgyekben minden négyzetmétert ki kell használni. Viszont ezek is köves, szikes, száraz földek. Kulcskérdéssé válik az öntözés. Az idén 17 ezer hektáron építik ki, vagy javítják meg az öntözőberendezést. Ha a mezőgazdaság fellendül, az kedvezően befolyásolhatja az egész gazdasági életet, az ipart is. Eddig az ipari tőke nem sokat kockáztatott. Igaz, a körülmények sem kedveztek az ipari fejlődésnek. Az első közutakat az országban csak a hu- szasévek végén építették. Így a nemzeti magántőke részesedése az ipari beruházásban Hegyek, völgyek, utak nem érte el a két százalékot. Most a fejlesztés terhét az állami szektor vállalja. A cél? Az ipari termelés 11,6 százalékkal nőjjön, a villanyenergia termelés 110 millió kilowattórával, a földgáztermelés 240 köbméterrel, a cementgyártás 8500 tonnával, a pamutfanaltermelés 9600 tonnával emelkedjék. Jelentős .erőt kon centrállnak az útépítésre, ez kulcskérdés. Az ipar és a mező- gazdaság mezsgyéjén vannak a gépállomások — ezekből egyenlőre négyet alapítanak. Az idei terv nagy lépést tesz: 14,5 milliárd afgán beruházásával számol, csak az ipar fejlesztésére. Hat milli- árdot belső forrásokból, nyolc és felet külföldről, főleg a szocialista országokból szereznék. A Szovjetunió több mint száz üzem építésében segít. Nagy feladatok ezek, de a terv arra irányul, hogy az afgán naptár utolérje 1980- at. F. A. összeállította: Há jós László A szovjet technikus segít az olajipari oktatásban
