Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-23 / 249. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. október 23. Az épülő szennyvíztisztító-telep Tiszafüreden, mely jövőre készül el. Képünkön a KEVIÉP dolgozói az iszapszikkasztó ágyakat készítik Debrecenben, az MTA Atommagkutató Intézetében 1952 óta végeznek hagyományos és radioaktív környezetvédelmi kutatásokat. A földtudományok, agrártudományok a kémia és az orvosbiológia területét érintő kutatások eredményeinek gyakorlati alkalmazását huszonöt ipari és mezőgazdasági intézménnyel együttműködve végzi az ATOMKI. Képünkön: a levegő ólomszennyezettségének vizsgálata Debrecenben vett minták alapján. A vizsgálat röntgenemissziós analitikai módszerrel történik A munkáscsaládok élete nem sokban különbözött a háború előtt. A magam korabeli gyerekek a Dunántúlon épp úgy éltek, mint az Alföldön. Az életem, gyermekkorom felidézéséből nem csorog szép fiatalságomnak emlékméze. Dunántúlon, Szerecsen nevű községben születtem 1930- ban, Egri Zoltánnak hívnak. Anyám fiatalon meghalt, nem is emlékszem, milyen asszony volt, még egy fénykép sem maradt utána. Anyám halála után hároméves koromban menhelybe kerültem, majd amikor apám újra nősült, hatévesen hazakerültem a családba. Négyen voltunk, két családból egy nagyobb, szegény család lett. A mostohaanyám gondosan és szeretettel nevelt rrfinket, nem tett különbséget küztünk soha. Édesapám ács volt, de akkoriban nem nagyon építettek az emberek. Ősz félé már a papok kertjét ásta, minden munkát elvállalt, csak egyik napról a másikra tudta biztosítani a család megélhetését. Anyám is eljárt a jobb módú családokhoz mosni, takarítani. Nem pénzt adtak neki, inkább élelmet, lisztet, cukrot, tojást, ócska ruhaneműt, aminek mi nagyon örültünk. Minden télen otthon telelt ki a család a szobában. Mondta is apám: jaj, csak a szegényemberre tél ne jönne sose! Mert jó időben meztelen lábbal és egyszál gatyában is mehettünk iskolába. De télen, emlékszem, egymás gúnyájában jártunk. Amikor nagyobb lettem, elszegődtem én is apámmal minden évben a cséplőbandába. Keserves volt, a por, a toklász úgy ragadt az emberre, mint a pióca. Mire virradt, már megéheztünk a munkától. A gazdák ilyenkor ingyen adtak aludtejet, egy kis krumplit, szalonnát, nem sokszor, de volt, hogy az- egész bandának jó tyúkpör- költet főzött a gazdaasszony. Az idősebbek reggelente egy kis pálinkát is kaptak. A háború után apám a vasúthoz került dolgozni, nagy szó volt ez még abban az időben. Tiszteltük apánkat, mindent elkövettünk, hogy kedvébe járjunk. Néha megengedte, hogy a vasutassapkáját feltegyük,' játszhattunk a piros zászlóval, és örökké fényes lámpáját is törölgethettük, simogathattuk a magunk örömére. Mint minden család, mi is eljutottunk a kirepülésig, A négy testvér az ország különböző tájain kötött ki, én 1950-ben bevonultam katonának. A Dunántúl szép tájairól lekerültem az Alföldre, Szolnokra. Hiányoztak a hegyek, az ismert dombok. Ügy éreztem magam, mint akit száműztek az oázisból a sivatagba. Aztán lassan kezdtem megszokni a városi zajt, nem tűnt olyan csupasznak, olyan meztelennek a táj. Mire letelt a három év, egészen otthonosan éreztem magam. A kimenők alkalmával jártam táncolni, moziba, na meg a lányokhoz . Így ismerkedtem meg a feleségemmel, aki szolnoki. Megnősültem. Így aztán itt rekedtem végleg. A nulláról kezdtük. Nem szégyen, semmink se volt egy ágyon kívül, egy pár edényen kívül, lakásunk se. Anyósomékhoz mentünk lakni a házasság után. A feleségemnek hat testvére volt. Férjhez mentek, megnősültek, és egy szoba-kon yhás lakásban élt, lakott az egész család gyerekestül, férjestül, hosszú éveken keresztül. Igaz, egy asztalnál nem fértünk, de amit az anyósom főzött, abból mindenki evett. Nem veszekedtünk, nem öltük egymást, összetartoztunk; mintha mindannyian testvérek lettünk volna, úgy éreztük, sőt úgy is éltünk. Nem volt egymástól mit irigyelni, egyformán nem volt semmink. 1954-től minden évben újít- gattuk a lakásigénylésünket, de hiába mentünk bárhová, nem vették figyelembe, milyen körülmények között élünk. így aztán közel tíz évig vártuk, 196?-ig. Amikor megtudtuk, hogy megkapjuk a lakást, amiben jelenleg is lakunk, nem tudtunk aludni éjszakákon át, csak susmog- tun.k a feleségemmel egymásnak, mit veszünk bele, hogy rendezzük be, mi hol lesz. Igaz, semmink se volt meg, csak egy kis pénzünk a takarékban, a legfontosabb bútorokra. Hatvanháromban beköltöztünk a kétszoba összkomfortos lakásunkba a Kun Béla körútra. Itt kezdődött az emberibb életünk. Megváltozott a közérzetem, a mindennapi sopánkodás egycsapásra elmaradt. Fel- szabadultabb lettem a munkában is, és egy kicsit boldogabb. Szép helyen lakunk, a tizedik emeleten, a kilátás gyönyörű, mindent pótol, ezt szoktam mondani azoknak, akik sápítoznak a magasság miatt. Huszonöt éve a Járműjavítónál dolgozom, kitanultam a festő szakmát, A személykocsikat festem, nem túl változatos munka, de szeretem. Régebben ecsettel festettük, ma festékszóró pisztolyt használunk. Kicsit egészségtelen, de meg lehet szokni, sőt meg lehet szeretni. Régebben kaptam egyszer ólommérgezést, akkor eltil- - tottak ettől a munkától egy időre, de amikor kitisztult a szervezetem az ólomtól, visz- szamentem. Az időette kocsikat le kell pucolni csontig, a festékeket lekaparjuk, és amikor letisztítottuk szépen bepácoljuk, a pácot bizonyos idő után lemossuk: jöhet az alapozás. Négyen vagyunk egy csoportban, mindenki tudja a feladatát, nem kapkodunk egymás keze alá. Ügy érzem, megbecsülnek a vezetőim. Számtalan esetben kaptam jutalmat, ritkán maradok ki a „szórásból”, jó érzés tudni, hogy számítanak rám, nem csak a napi munkámra, hanem a különmunkámra is. Nincs olyan alkalom, ha sürget a munka, hogy ne maradtam volna túlórázni, jelenleg is túlórázom, jövök szombaton és vasárnap is. Jó az a kis plusz pénz. Nem hencegni akarok, de a 25 év alatt egy percet sem késtem. A közelmúltban üzemi balesetért fegyelmit akartak adni, de megúsztam írásbeli megrovással. A marónátrön védőszemüveg oldalán belefröccsent a szemembe, azt hittem megvakulok. A MÁV kórházba vitt a mentő, kitisztították a szememet, leragasztották, és hazaengedtek. Bántott nagyon a baleset : nem magamért, a művezetőm jutott eszembe, ugrik neki miattam a prémium és egyébb juttatás. A védőszemüveg nem felelt meg az előírásoknak, nem zárta körül a szemet, olyan mint egy egyszerű napszemüveg. Töprengtem odahaza, és elhatároztam, hogy felveszem a munkát, két napig maradtam táppénzen. A feleségem éjjelnappal borogatta a szememet, helyre is jött annyira, hogy valamicskét láttam. Semmi baj gondoltam, mehetek dolgozni. Mentem is egyenesen az üzemorvoshoz, mondtam neki, hogy dolgozni akarok. Megvizsgálta a szemem, és azt mondta, szó se lehet róla, nem járul hozzá. A saját felelősségemre munkába álltam, örültem, mert a művezetőm meg volt elégedve velem. Közben másfajta szemüveget kaptunk, de nem tájékoztattak. hogy ezentúl azt kell használni, és az előzőt sem szedték össze. Azt hittem, az újat csak a marónátronhoz adták, éppen festékoldót öntöttem egy edénybe, a régi szemüveg volt rajtam, a balesetvédelmi ellenőr meglátta, azonnal vittek az irodába, nagy zűr lett, fegyelmit akartak adni, de ismét megúsztam egy írásbeli megrovással. Szocialista brigádban dolgozom. a napközibe, az óvodába járunk társadalmi munkára. Most épül egy új óvoda a Járműjavító Üzemnek, festünk, vasbetont szerelünk, az olyan munkákat szeretjük, aminek van látszatja. Nem szoktam keresni kibúvót, ha vasárnap kell menni, hát akkor. megyek. Az ezüstkoszorú fokozatot már elértük. A brigád eredményét egy személy el tudja rontani, italozás, késés, igazolatlan távol- maradás sajnos akad a brigádunkban, nem vagyunk egyformák. A munkafegyelem mégis javult az előző évekhez képest. A régebbi művezető idejében nem a munkája után ítélték meg az embert, sörözgetés közben dőlt el, ki kap jutalmat és ki nem — ez ma már nem így van, a jó munka a fontos. Háromezer hétszáz forintot keresek havonta. A vállalattól eddig még nem kaotam üdülőjegyet, talán az idén... Igaz. mindig jóval többen jelentkéznek, mint ahányan mehetnek, bízom benne, hogy egyszer nekem is sikerül. Az országban azért sokfelé járt már a család, van egy kis kocsim, azzal megyünk két-háromnapos kirándulásra. Ötvenéves koromra el értem, hogy van szépen berendezett lakásunk, tévé, rádió, magnó, nem nélkülözünk, bár az anyósom megérte volna... Nem hiányzik semmi — csak az, amitől gyermekkoromban elestem, az iskola. Tudom én, hogy a művészet, az irodalom fontos és szép valami... A brigádnak van olyan vállalása, hogy könyvtár, olvasás, színház, van is brigádtag, aki visz a könyvtárból könyvet, de hogy olvassa-e, nem tudom. A tévében azért szeretem a jó filmet, a krimiket, a Deltát, a Kék fényt, a Jogi eseteket is mindig megnézem. Majd a kisunokám. Ö már más ember lesz, formálhatja a saját életét, és nemcsak jobb sorsra törekszik, hanem szebb, gazdagabb életre is. Iluh István Nem csak a papír miatt fontos szexuális kérdésekkel. A férfi és a nő kapcsolata még mindig tabunak számít. 5. Vannak másféle ((vélemények is. Több helyen dicsérték a tanácsadást. — Tőlem is megkérdezte a doktor — sorolja egy húszéves fiatalasszony — hány cigarettát szívok el egy nap, van-e valamilyen öröklött betegség a családomban, akarunk-e gyereket. — Probléma? — Akkor még nem akadt. De a doktor úr beszélt arról is, ha bármikor valami kérdésünk lesz, hová, kihez fordulhatunk. Jólesett, hogy így eligazított bennünket. Az viszont ciki, hogy az ember ide rendszerint a jövendőbelijével látogat. Ha valamilyen női problémája van, akkor nem nagyon beszélhet a srác előtt, mert még azt gondolná a fiú, hogy nem egészséges. — Pedig a legkisebb női panaszt is kezelni kell, elvégre ez az „apró elhallgatás” nagyobbakat vonhat maga után, amelyekre előbb- utóbb rájön a férj. — Akkor már nem baj, de 'az igen előtt más a cél. Az, hogy „né legyen az erpber egészségesen is, meg kis női hibával is. 6. Dr. Kaszó Endre, a tiszafüredi járási szülőotthon főorvosa türelmesen hallgatja észrevételeimet. — Hazánkban a Család- és Nővédelmi Tanácsadás egyik része az esküvő előtti kötelező házassági tanácsadás, amelyet még ma is sok meg nem értés kisér. — Mi a tanácsadás célja? — Segíteni a családtervezést, segíteni megoldani a házasélet problémáit, Az elv: egészséges gyerekek csak testileg lelkileg egészséges anyától, apától születhetnek. — Miért van erre a beszélgetésre szükség?. — Több tényező igazolja létét. Az egyik: hazánkban jelentős a koraszülések száma. Az idő előtt született csecsemők halálozási százaléka igen magas, de amelyik megmarad, az is sokszor valamilyen pszichikai, szellemi károsodást szenved. Az is fontos: akkor érkezzen a kicsi, amikor felkészültek a szülők a fogadására. És itt arról is szó eshet, milyen kezelés alkalmazható, hogy bekövetkezhessek á várva várt gyermekáldás. — Általában milyen kérdésekkel fordulnak az orvosokhoz a jegyesek? — A fogamzás elleni megfelelő védekezéssel kapcsolatban. Döbbenetesen keveset •tudnak erről a fiatalok. Hiába ajánljuk a kiváló antibé- bi tablettákat,, azokat sokan nem veszik igénybe. Az is tény viszont, hogy akadnak olyan esetek, ahol a tabletta szedése nem is ajánlatos. Így más módon kell biztosítani a fogamzásgátlást, de EGY EMBER ÉLETE semmiképpen sem úgy, hogy a meglévő terhesség megszakításával védekezzenek a szülés ellen. De ezt meg kell tanulni az orvostól. A megjelent nők bizonyos százaléka már több hónapos terhes. Ilyenkor a házassági tanácsadás helyett már terhesgondozásra van szükség. —t A fiatalok többsége elégedetlen a tanácsadással. Azt sem veszik szívesen, hogy nincsenek négyszemközt az orvossal. — Kettőn áll a vásár, vallja a közmondás. Ha a házasulandókat vagy az egyént zavarja az asszisztensnő jelenléte, kérhetik a négyszemközti tanácsadást. Azután lehet egyedül is jönni. És ha nem bíznak a helyi orvosban, akkor jó néhány magasabb fórum akad — járási, városi szülészetek megyei kórház, klinikák, — ahol a legbonyolultabb genetikai kérdés sem marad megválaszolatlan. É Házasság előtti kötelező orvosi tanácsadás. Sokan a kötelező volta miatt idegenkednek tőle, mások álszemérmes nevelésük „eredményeképpen” szenvednek tőle, És az is előfordul, hogy a felvilágosító sem áll feladata magaslatán. Hogy szükség van rá, nem vitás. Keressük, kutatjuk, több kevesebb eredménnyel alkalmazzuk a célravezető módszereket, őszintén szólva még akad sok pótolnivaló az asztal mindkét oldalán. Ma is feladat, hogy az orvosok megteremtsék a megfelelő légkört ezeken a beszélgetéseken. Ugyanakkor minden előítéletet félretéve a fiataloknak is bátrabban kellene érdeklődni a családtervezés kérdései iránt, elvégre a felvilágosításnak ez az egyik fontos célja. D. Szabó Miklós Egy 24 éves fiatalasszony meséli. — Együtt mentünk el a jövendőbelimmel a rendelőd be. Odabenn az orvoson kívül két ápolónő ücsörgött. Felvették az adatokat, majd érdeklődtek: akarunk-e gyereket, és van-e valamilyen nőgyógyászati problémám. Az elsőre igent, a másodikra nincsent feleltem. — Tényleg nem volt. panasza? — Sajnos volt. Egy gyermekkori felfázás következményeit olykor még ma is érzem, de nem vagyak bolond, hogy a két fülelő előtt nyilatkozzam. Inkább a következő héten kivettem egy nap szabadságot, beutaztam Szolnokra egy nőgyógyászhoz, és vele négyszemközt megbeszéltük a tennivalóimat. Huszonnyolc éves városi fiatalember sorolja. — A második házasságomat kötöttem, és egy jóhírű orvoshoz kellett elmennem. Kerek-perec közöltem: Doktor úr, nem kell prédikáció, már van két gyerekem. Az előző házasságom sem az ágy, hanem a matracon kívüli problémák miatt bomlott fel. Higgye el nekem: kérdezzen akárkit, tízből heten azt vallják, itt a papír a legértékesebb. — Vajon miért? — Szerintem arra még nincs kialakult módszer, hogyan, mit beszéljenek meg az egészségügyiek a házasulan- dókkaL Aztán meg úgy van az: ami kötelező, ritkán kellemes. 3. A fiatal falusi pár a körzeti orvosnál kopogtatott. — Tiszteljük a doktor bácsit. már tízévesen is kezelt — emlékszik vissza férj. — Aranyos, jószívű, humoros orvos, és most is az volt az első kérdése: megtartót - tuik-e már a nászéjszakát? Igennel feleltünk, elvégre öt éve ismerjük egymást. A jó hangulat ellenére a kérdőíven kívül mi semmiről nem érdeklődtünk. 4. Az apró településeken rendszerint mindenki mindenkit ismer. Mint ahogy a pedagógus menyasszony is jó barátságban van a védőnővel. — Elmentem a rendelőbe, kitöltöttem a kérdőívet, és megkaptam a papírt. — És a vőlegénye? — Öt telefonon „világosították” fel. — így is lehet? — Tudtommal csak orvos végezheti ezt a munkát, és csak személyesen. De képzelje el a helyzetet: nálunk a tanácsadást egy huszonegy- néhány éves hajadon védőnő végzi. Egyébként faluhelyen ma is csínján kell bánni a
