Szolnok Megyei Néplap, 1980. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-22 / 248. szám
XXXI. évf. 248. «óm, 1980. október 22., szerdo A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA AZ SZKP KB ÜLÉSE A gazdasági munka középpontjában az életszínvonal emelése áll Leonyid Brezsnyev beszéde a Szovjetunió népgazdaságának fejlődéséről A jövő évi népgazdasági és szocialista tervet, a költségvetést, valamint az 1979. évi költségvetés teljesítéséről szóló jelentést vitatta meg tegnapi ülésén a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. A két be* számolóról a KB határozatot is hozott. Szerszámpazarlók Egyik szerszámgyárunk műszaki igazgatóhelyettese a közelmúltban azt mondta, hogy hazánkban a szerszámfelhasználás általában kétszer-háromszor nagyobb, mint az iparilag fejlett államokban. Ennek oka szerinte az, hogy a szerszámokat nem (rendeltetésüknek megfelelően használják, s így ez óhatatlanul idő- és anyagpazarláshoz vezet. E megállapítás nem ha- 1 gyott nyugodni és a közeli j építkezéseken dolgozó szakmunkásokat is megkérdez- ' tem, mi a véleményük a szer- ' számokról? Elmondták, hogy I a betont gyakran normál fű- ! róval kell „megtámadni”, j ami nemcsak gyprs elhasználódáshoz vezet, hanem a munka elvégzését is nehézzé teszi, s az időráfordítás is sokszorosa annak, mintha keménylapkás fúróval végeznék el a műveletet. Az ; adott üzem anyagraktárosát j arról faggattam, hogy miért nem ad keménylapkás fúrót a szakmunkásoknak. A válasz: mert nincs raktáron, a vállalat nem tudott ilyen fúrót olyan méretekben beszerezni, mint amilyet a dolgozók igényeltek. A gyártó céghez fordultam információért, hogy valóban nincs kellő kínálat e szerszámból? j Hosszú magyarázatuk vég- j eredménye, hogy a hiány valóban időről-időre előállhat ilyen szerszámból. Milyen a szerszámok minősége? A munkások válasza elég tömören hangzott: gyenge. A gyártó cégnél azt magyarázták, hogy a hagyományos szerszámaink minősége „normális” és megfelel a hazai felhasználás feltételeinek. (Ez a válasz a minő- i ségről alkotott munkásvéleményt támasztja alá és szintén a túlzott szerszámfogyasztás forrása). A szerszámgyártó vállalat j a modern, nagypontosságú és jól exportálható szerszámok fejlesztésére összpontosítja i energiáit, a hagyományos szerszámok minőségének javításában nem érdekelt, mert elsősorban az exportigéretek alapján tud hitelhez jutni, fejleszteni. A vállalati készletgazdálkodással foglalkozók elmondták hogy korábban a szerszámigényt „vastagon” vették számításba, és így az ellátás zökkenőit részben ki tudták küszöbölni. Ezt a lehetőséget a megszigorodott készletgazdálkodási szabályok „megölik”. A szerszámraktárban elmondták, hogy bizonyos szempontból nincs is szükség jó minőségű szerszámokra ,mert a dolgozók úgy is „hazavágják” azokat. Nagyon érdekelt, hogy mit ért a raktáros a „hazavágják” kifejezésen. Elmondta, hogy a szakmunkások nem gondozzák a szerszámokat, és így az elhasználódás gyors ütemű. Gyakran elhagyják a szerszámokat, s előfordul az is, hogy azok az otthonig műhelyekbe vándorolnak. Valóban, a szerszámok becsületét a dolgozók körében is erősíteni kell, mert az is nagymértékben hozzájárul a pazarló felhasználáshoz. Az okok többnyire mindenki által ismertek, sokak számára talán közhelynek tűnnek. Ennek ellenére a problémák évről-évre magasabb szinten újratermelődnek, s megkérdőjelezik a vállalatok által kidolgozott takarékossági programok komolyságát. Az ülésen a Politikai Bizottság tagjává választották Mihail Gorbacsovot, aki eddig a PB póttagja volt. Gorbacsov egyúttal a Központi Bizottság titkára is. A Politikai Bizottság póttagja lett Tyihon Kiszeljov, a Belorusz KP Központi Bizottságának új első titkára. Az SZKP Központi Bizottságának tegnapi ülésén beszédet mondott Leonyid Brezsnyev. A Központi Bizottság főtitkára beszédében A Karcag és vidéke ÁFÉSZ „kebelében” az idén tizenegy szakcsoportban 926 tag tevékenykedik. A szakcsoportok éves termelési értéke meghaladja a 38 millió forintot. Közülük a legeredményesebb a libatömő-szakcsoport, ahová kilencvenen tartoznak. A közösség évente 38 vagon májlibát értékesít, mintegy 17 millió forintért. (Ez a mennyiség 60 ezer hízott libát jelent). A sertéstenyésztő és — hizlaló csakcsoport 429 tagja 530 -tonna sertéshússal segíti az ellátást. A szerződött állatokat a szövetkezet a saját vágóhídján dolgozza fel. A környéken észrevehetően növekszik a sertéshizlalási kedv, hiszen míg 1976-ban a szakcsoport 10 millió forintos évi forgalmat bonyolított le, az idén ez a mennyiség már eléri a 17 a szovjet gazdaság helyzetét elemezte, rámutatott a gazdaság egyes ágazatainak problémáira, bírálta a hibákat és intézkedéseket jelentett be egyes problémák megoldásának elősegítésére. Brezsnyev rámutatott, hogy a jövő évi terv több szempontból is nagyfontosságú. Egyrészt 1981 lesz az SZKP XXVI. kongresszusának éve, másrészt ez lesz az új ötéves terv első esztendeje. A kiindulópont az millió forintolt. A fejlődéshez hozzájárult az is, hogy az ÁFÉSZ területén jelenleg is hat helyen árusítanak keve- réktakarmányt. Igaz viszont: változatlanul kevés a szemes termény. A kisállattenyésztő szakcsoport 206 tagja évente 19 tonna nyulat, 5 tonna galambot és 250 ezer darab te- nyésztojást szállít kül- és belföldi értékesítésre. A negyven fős juhtenyésztő szakcsoport idei árbevétele meghaladja a 950 ezer forintot, bár ez a szám a környék birhahús-imádata miatt szerénynek mondható. Itt jószág- elhelyezési gondok is adódnak és nem segítette a növekedés ütemét az sem, hogy a jelenlegi juhlegelők már nagy távolságra húzódnak a várostól. A méhész szakcsoport közepes évet hagyott új tervhez a befejezéséhez közeledő, X. ötéves te.rv — hangoztatta. — Az elmúlt évek igazolták a párt XXIV. és XXV. kongresszusán kidolgozott gazdasági stratégia helyességét — mondotta Leonyid Brezsnyev. — Jelentősen megnövekedett országunk gazdasági és védelmi potenciálja, nagy lépést tettünk az egész népgazdaság fejlesztésében, a nagy és fontos társadalmi feladatok megoldásában. A jelenlegi ötéves terv tehát méltó helyre kerül a kommunizmus útján magabiztosan haladó szovjet nép hőstetteinek történetében. (Folytatás a 2. oldalon.) maga mögött a 28 tonna méz összegyűjtésével. (Különösen az első félévi hordás volt kevés). Változatlanul gondok akadnak a zöldségtermelői szakcsoportnál, bár a 71 tag ez évben is 51 tonna zöldáru termelésére szerződött. Viszont hiányos a primőrkínálat, és kevesen kísérleteznek még ma is a fólia alatti zöldségtermesztéssel. Főszezonban — különböző egyeztetési koordinálási hibák miatt — Kunmadarasról többször akadozott a szállítás. Javított a kínálaton az, hogy az idén már 15 ABC és zöldségbolt vehet át közvetlenül zöldséget Karcagon, Kunmadarason, és Berekfürdőn. Sikeres a szövetkezetnél az úgynevezett géphasznosítási szakcsoport, amely nyolc traktorral és 60 kerti, szántóföldi kisgéppel rendelkezik. A szakcsoport tagjai szántják ki és művelik meg a zártkertek, apró parcellák földjeit, de segítenek a betakarításban és aratásban is. A gépekkel erre az esztendőre mintegy 400 ezer forint értékű munkát vállaltak. KARCAG ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ Jól működő szakcsoportok íüf Növekszik a sertéshizlalási kedv íis Nyúl, galamb, tojás üü Megművelik a zártkerteket Kunszentmártonban, a Pannónia Szőrmekikészítő és Szőrmekonfekció Vállalat 4. számú gyárában feszített ütemben dolgoznak az éves export teljesítésén. Képünk a panofix szabászaton készült Harminc éve alakultak meg a tanácsok 3. oldal 0 szerkesztőség postájából 4. oldal II tévé képernyője előtt 5. oldal Sport 7. oldal Napirenden a sport Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap ülést tartott a Szolnok megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen részt vett és felszólalt dr. Maróti János, az OTSH elnökhelyettese. A végrehajtó bizottság napirendjén a megye sportmozgalmának hosszútávú programja szerepelt: Szabó József, a megyei tanács vb testnevelési és sporthivatala elnöke, a testnevelés és sportfejlesztés feladatait vázolta az 1981— 85-ig terjedő időszakra. A végrehajtó bizottság tagjai alapos és elemző megbeszélés végén összegezték a tennivalókat. Ezután jelentés hangzott el az adópolitika megyei érvényesüléséről és a helyi adóhatóságok munkájáról. Napirenden szerepelt még a termelői árak ellenőrzésének, az 1980. január l_i termelői árrendezés végrehajtásának tapasztalatiról és a további feladatokról szóló jelentés. A végrehajtó bizottság végül előterjesztéseket és egyéb kérdéseket tárgyalt. SZOLNOKOM Negyvenezren végeztek társadalmi munkát A várospolitikai feladatok megoldását, különösen a kommuniális jellegű lakossági igények gyorsabb ütemű kielégítését évek óta jól szolgálja Szolnokon a társadalmi munka, aminek értéke — a városi tanács legutóbbi ülésének megállapítása szerint — tavaly elérte a 35 millió 852 ezer forintot. Ennek haszna elsősorban a tanácsi intézmények rendeltetésszerű működésében, állóeszközeik, felszerelésük, berendezésük bővítésében, karbantartásában tapasztalható. Tavaly a város 15 általános iskolája, öt középiskolája illetve kollégiuma, 19 óvodája, hat szociális és egészségügyi intézménye 3,2 millió forint értékű társadalmi segítséget kapott. A megyeszékhely társadalmi munkájában részt vevők száma megközelítette a 40 ezret. Mindez azt bizonyítja, hogy erőteljesen növekszik azok tábora, akik lakóhelyük fejlesztését, szépítését önzetlenül dolgozva szívügyüknek tartják. A városi tanács ezért fejezte ki köszönetét a lakosságnak, az üzemi, vállalati kollektíváknak és mindazoknak a mozgalmi és tömeg- szervezeteknek, melyek segítségére bármikor számíthat. A köszönet mellett a „Társadalmi munkáért” jelvény arany fokozatát negyvenhét, ezüst fokozatát negyven, bronz fokozatát pedig negyvenhárom személynek adományozta. Hetvennégyen oklevelet kaptak. A „Társadalmi munkáért” plakett arany fokozatát hat, ezüst fokozatát 13, bronz fokozatát pedig 17 kollektíva érdemelte meg. A városi tanács elismerő oklevelét 54 kollektíva vehette át. A palesztin probléma, közelről (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSUNK A 2. OLDALON.) W. I. A szolnoki kenyérgyárban naponta mintegy 280—320 mázsa kenyeret sütnek. Képünkön az 1 kilogrammos kenyeret formázza a gép