Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-07 / 210. szám

8

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

I960, szeptember 7.

Arvo Válton:

J4APSUGARFI

K

uno benyitott az ajtón, fáradtan mosolygott, és felsóhajtott. Ingrid elébe ment, szemével megsimogatta, és gyengéden így szólt: — Megjött az én munkásom. Kuno lefeküdt, lábát felrakta a dívány végére, vigyázva, hogy be ne piszkolja. Ingrid levetette lábáról a cipőt, s bevitte a fürdőszobába, hogy egy ronggyal kifényesítse. Olyan gyengéden bánt vele, mintha Kuno testének része volna. Miközben Ingrid ezzel foglalatoskodott, Kuno kissé kényelmetlenül érezte magát, de a lustaság erősebb volt, s nem engedte felkelni, hogy megpucolja a cipőjét. Ráadásul Ingrid keze olyan ügyesen és természetes egyszerűséggel végezte a munkát, mintha évek óta csak férficipőt tisztítana.

Kuno tegnap munka után elment a fiúkkal bridzsezni, aztán félig-meddig véletlenül odacseppent egy születésnapra, úgyhogy nem tudott eljönni Ingridhez, s ezért most várta a kérdést, hogy hol maradt. Ingrid azonban a konyhában sürgölődött csendes mosolyával s nem kérdezett semmit. Ezért aztán Kuno mondta el, hogy ne tóduljon folyton a nyelvére, s minden világos legyen. Ingrid csak ennyit mondott rá:

— No persze.

Kunót kissé bosszantotta a másiknak ez az állandó jóságossága és megértése.

Ingrid hozzáfogott a terítéshez.

Kuno a tegnapi estére gondolt; arra, amiről nem beszélt Ingridnek. Spicces fejjel megölelgetett valakit a homályos folyosón, s ez egyáltalán nem volt ellenére annak a valakinek. Arról suttogott, hogy tetszik neki Kuno. meg hogy találkozzanak. Kuno egészen- odáig volt a gyönyörűségtől. Persze most esze ágában sincs, hogy megkeresse azt a nőt, s józan fejjel talán az is megfeledkezett a nagy érzelmekről. Alighanem férjnél van, mert gyűrű volt az újján — bár ez manapság nem sokat számít, mert mások is gyakran hordanak gyűrűt, bizonyára azért, hogy így érdekesebbek legyenek. Egyszóval. új erkölcs- és értékfelfogás ... Igen, Kuno elemezte magát, és akaratlanul elmosolyodott. Kapatos fejjel rájön a szerelem, minden nőt szépnek, fiatalnak és kedvesnek lát, úgyhogy kedve támad valamennyit megölelgetni. Mit tegyen az ember, ha ilyennek született.

zután Kuno gon-E

dolatai a munjához kanyarodtak. Van az osztályon egy kis macska, aki kitartóan szemez vele. Gyakornok. Egy nyúzott macska gyámoltalan tekintetével néz Kunóra. nem tudja az ember megtenni, hogy ne segítsen rajta.

A lány most írja a szakdolgozatát, s világos, hogy egyedül nem boldogul vele. Most aztán azon mesterkedik, hogy nem hivatalos vezetőt szerezzen magának, aki a szemezés vagy esetleg más szolgáltatás fejében megcsinálja helyette a dolgozatot. Kuno tudja ezt. mégis izgatja ez a macskakölyök, s Kuno csaknem hajlandó magára vállalni ezt az ingyenmunkát. Hiszen a másiknak szüksége van rá.

Kuno elnézi a sürgölődő Ingridet. Nem hasonlítja az ismerős nőkhöz, csak az érzéseit elemzi. A születésnapját tartó nő természetesen nem jelent. számára semmit, kissé megbizsergeti, de érintetlenül hagyja, mint egy hullócsillag. S még ha el is fogadná ettől az idegen aszszonytól, amit nyújtani tud, akkor se érezné magát kényelmetlenül- Ingrid -előtt. Persze Ingridnek 'nin^s . is 'vele szemben semmi kizáró-»” lagos joga. hiszen nincsenek megesküdve. Kuno azonban

mindjárt érezte, amennyire hamis ez a gondolat, s kényelmetlen érzés fogta el saját maga előtt. De csak enyhén, olyan intelligens ember módjára, aki szerfölött figyelmes és elnéző önmagával szemben.

Persze hogy a férje Ingridnek; mi különbség van ebben? De mégis. Egy kis különbség azért csak van, s hogy ez jó vagy rossz, azt Kuno nem tudná megmondani.

Kuno elnézi a csendes Ingridet. Ez iránt a nő iránt olyan érzései támadnak, mint az otthon, a munka iránt, olyan érzések, amelyeket egy oltalmat adó vár vagy egy jó óceánjáró hajó iránt érezhetne. Nyugalom és biztonság. Ide mindig jöhet, s biztos lehet benne, hogy jobb helyet nem is találhatna, itt nem árthat neki semmi, se eső, se jég, se villám, se szárazság.

Kuno belekapaszkodik Ingridbe, s nem engedi elmenni. Átfogja karjával a combját, olyan magasan, ahogy fektében éppen eléri. Ingrid megsimogatja a haját és kérleli:

— Ne bolondozz, inkább gyere enni, ott az étel az asztalon.

Evéshez látnak: Kuno

éhes, és ezért a leves különösen ízlik neki. Gondolatai gyakorlati dolgok körül forognak, s igazából nem is gondolatok ezek, egyszerűen csak felvillanó képek, melyek a levesevéssel, az ízléssel s a többi érzékeléssel párosulnak. Kunónak felrémlenek bizonyos teendők, de nyomban feledésbe is merülnek.

— Kedvesem, nincs szükséged pánzre? — kérdezi

Ingrid mosolyog, s azt feleli amit máskor:

— Nincs.

Kijön a keresetéből. Persze sohasem árt, ha több pénz van, de Kunótól kényelmetlen pénzt elfogadni, zavaró érzés, ennek van valami rossz mellékíze. Néha Kunó erővel rátukmálja, az természetesen más.

— Tudod, tegnapelőtt az áruházban meg akartam neked venni egy csodálatos ruhaanyagot, de magad is tudod. milyen vásárló vagyok. Magamnak se tudok nélküled választani.

K

uno mosolyog.

Néha kedve támad az ajándékozásra, Ingridnek. Annál is inkább, mert Ingrid nem mohó, a szabadkozásában nincs semmi tettetés. Kuno szeretne ajándékokat venni Ingridnek. Csak az a kár, hogy mindig kimegy az eszéből, s így sose vesz, csak ha történetesen együtt mennek boltba. Ingrid árckifejezéséből megpróbálja kitalálni, mi tetszik neki, s azt erővel megveszi. Csakhogy ezek a közös boltjárások igen ritkán fordulnak elő. Pénze sincs mindig, s csak ritkán tudja kitalálni, mi tetszene Ingridnek, és mi nem. Kuno elmosolyodik: a szeméből

próbálja kiolvasni a kívánságait. Bizonyára rossz férj lenne belőle. Hogy egy kis macskát hajkurásszon, az igen, arra jó.

Hát igen, a nők. S megint egy probléma! Ideje lenne az aspi ran túráról gondolkozni, de ehhez alighanem gyenge legény. Visszatartja a lustaság, becsvágya még csak lenne. De valaha nagy reményekre jogosított, ahogy mondani szokás. Huszonnégy éves korára már több tudományos cikke megjelent. S ezek a cikkek nem ős akármilyenek, természetesen nem valami világrengető felfedezések, de mégis? S aztán? Aztán kapálózás nélkül is jól megvolt. Elnézi az ember a világot, a körülötte zajló idegen nyüzsgést, s egyszermásszor eszébe dilik majdani halála, amely egyformán eljön, akár a tudományok

kandidátusa valaki, akár csak egyszerű mérnök. Ez természetesen ostoba nemtörődömség, ezt Kuno is tudja, de olyan jó lustálkodni. A filozófusoknak igazuk van. Az a legnagyobb boldogság, ha az embernek nincsenek vágyai. S ez magától az embertől függ. Bizonyos esetekben a vágyak kielégítésének legnagyobb eszköze, hogy ne legyenek vágyaink. Ez kétségtelenül egyszerűbb, mint a test vagy a lélek megzabolázása. A mértékletesség is kissé lehangoló dolog, ördög tudja, mi a jó. Azt csinálja az ember, ami kedvére van.

Kuno befejezte az evést, s most ismét a díványon hever. Ingrid leszedi a terítéket, elmossa az edényt.

Kissé kapkodva végzi a dolgát, mert még sok a teendője, s szeretne minél előbb Kunóhoz mehni. A férfi nézi, s az érzései ébredezni kezdenek! Gyengéd, nem túl heves érzések. Várja, -hogy Ingrid befejezze a munkáját. Ez azonban nem megy olyan gyorsan. Mintegy álomban dereng fel előtte a munkahelyi gyámoltalan macskakölyök. Az a fruska tagadhatatlanul izgató. Őiránta is érez néha valamit. Hiszen olyan gyámoltalan. Kuno férfiasnak tűnik maga előtt, s a lány védelmezője szeretne lenni. Olyan teremtés, akinek szüksége van a segítségére.

Ennél a gondolatnál Kuno elszenderedik. Ingrid befejezte a takarítást. Áhitatos gyöngédséggel nézi a férfit, ezt a segítségre szoruló, gyámoltalan, az életről mit sem sejtő, tanult embert. Minden egyes alkalommal boldog anyai és asszonyi érzések áradnak szét benne, amikor Kunóra néz, kinek gondját viseli. Ügy érzi, mintha saját része lenne, életének egy darabja, akit nem lehet nem szeretni. Örömest odaülne Kuno mellé a díványra, s megsimogatná, de fél, .hogy felébreszti a munkában elfáradt férfit. Ezért inkább folytatja a házi munkát, amely sose fogy el. Beáztatja a szennyest, a Kunóét is. hogy holnap kimossa. Aztán előveszi a ruháját, amelynek félbemaradt a varrásával. Időnként rápillant Kunóra.

Már felébredt, meresztgeti a szemét, s azon tönreng, mihez kezdjen. Ingrid lehajtott fejjel ül az asztalnál, és varr. Kunónak apránként kimegy szeméből az álom. Ásítva nyúl egy képeslap után. Végigfutja a krónikát, az idegen kérdésekre adott idegep válaszokat, a híreket, amelyekre senkinek sincs szüksége. A lap nagyalak#, tarka, s fényes papírra nyomták. Kuno arra gondol, hogy az ilyen lapokat nyilván azért találták ki, hogy elaltassák az ember érzéseit és vágyait. Itt abszolút mindenről szó esik, s végeredményben semmiről se. Bizonyára azért, nehogy abban, aki ezt a lapot olvassa, érdeklődés ébredjen valami iránt. Az ilyen olvasás éppen olyan üres időtöltés, mint a bridzsezés. De hát mi nem hiábavaló ebben az életben. Valahol a lelke mélyén irigykedve érzi, hogy vannak emberek, akik számára nem minden üres hiábavalóság. S ha be is csapják magukat — bizonyos kozmikus közöny és mindenmindegy szempontból nézve —, mégis boldogabbak, mint Kuno. ö azonban legyűri ezeket az értelmetlen érzéseket, gondolatokat, s tovább böngészi a képeslapot. A nyugtalanság eltűnik, visszatér az előbbi nyugodt zsongító érzés.

ngrid időnkén!

I odapillant a férfira, s ismét érzi torkában azt a kellemes bizsergést, amit akkor szokott, mikor hatalmába keríti agyöngédség. Kuno megunta az olvasást, már tíz óra is elmúlt. Aludni térni még

korán van, de mit számít az. Észreveszi Ingrid pillantását, s őrá is átragadnak a másik érzelmei.

— Gyere ide! — szól oda neki.

Ingrid odamegy Kunóhoz, s leül a dívány szélére. Kuno magához öleli. Ingrid Kuno nyaka köré fonja a karját, s így suttogja:

— Te vagy az én napsugaram 1

Ez Ingrid kedves becéző szava, s ezért nem használja gyakran. Sokszor az az érzése, mintha Kuno olyan lenne számára, mint a napsütés. Ő a világosság, ami elhalványít minden más érzést.

— Napsugaram! — suttogja Ingrid még halkabban, s a meghatódástól sírás szorongatja a torkát.

Kuno még erősebben öleli magához.

— Menjünk a fészekbe — mondja az asszonynak.

Míg Ingrid megveti az ágyat, Kuno levetkőzik. Aztás türelmetlen ujjaival segít Ingridnek is. Ez mindkettőjüknek tetszik, bár Ingrid szörnyen szégyenlős. Leoltja a villanyt. A kedveskedés tovább folytatódik. Ez Kuno, az ő Kunója, egyedül csak az övé. Ingrid megittasul. Saját odaadása részegíti meg, az a végtelen, boldogító odaadás, amit a szeretett férfi iránt érez.

ztán Kuno is-A

mét nyugodt, nincsen semmi vágya. Arra gondol, hogy ez valami olyan, mint a Nirvána. De azért boldogító érzés. Távol van a munkától, a vágyaktól, Ingridtől, s az egész világtól. Kuno nyomban elszunnyad.

Ingrid még nézi egy darabig, elfutja szemét a könny,# s ezt suttogja:

— Drága Kunóm! Olyan végtelen jó vagy hozzám.

Bereczki Gábor fordítása

Ratkó József:

Nagymosás

A szél minden ruhát levert. Virágo^ lett a kert.

A bokron szoknyád szirmai elkezdtek bomlani.

Kéklett egy árvácska-kötény a szilvafa tövén,

s szétnyíló blúzodra, íme, rászállt egy méhike.

Kiskendőd felröppent az ág hegyére, mórikált.

s aztán, hogy fölfigyelt a kert, egy csöppet énekelt.

Kiss Benedek:

Ember vagy madár?

Szemem szűkül, zuhog rám az éj. Sárkánytüdők, lombos fellegek zizegnek és vörhegyes levél.

Eső ‘ver és rőt tevéi temet.

Kávéscsésze és borospohár ducorog az asztalon. Magam, kócsag forma ember vagy madár, csörtetek az éj bokraiban.

Itt az éj, hát újra itt az éj! Harcsateste hűvös mint a sár.

Farka megcsap: rebbenek, futok, kócsag forma ember Vagy madár.

Musztaj Karim:

Hosszú gyermekkor

Részlet

z én idősebb édesanyámat mindenki bábaasszonynak hívja, engem meg bábaembernek. Én még kicsi vagyok, alig-alig érek föl.fehér ujjasának zsebéig. Pedig ez bűvös zseb, mert hol egy kis darab-cukor, hol egy marék mazsola, hol apró szemű meggy, hol meg pörkölt borsó bukkant fel benne. Finomabbnál finomabb dolog ez mindegyik! Máskor meg rézpénz is megcsörren ebben a zsebben (a pénz erejét pedig már mindnyájan ismerjük!) Szóval ez a zseb kifogyhatatlan, bűvös zseb.

Lám csak, most is: alighogy bedugtam ujjaim végét ebbe a zsebbe, két nagy gszalt barack gurult a markomba. Egyiket rögtön bekaptam. De nem vagyunk ám mi olyan mohóak: nem szoktuk ám a finom dolgokat bekapni, és rögtön elnyelni. Most is a számban tartom, és estig fogom szopogatni. A másikat pedig az új, ma először felvett nadrágom zsebé-' be rejtem. Amikor hazame-Vlusztaj Karim baskír író

gyünk, majd elosztom a húgocskáim és az öcsikém között. Lehet, hogy mától kezdve nekik bűvös zseb lesz az enyém is.

„Adakozó kézbe visszatérnek a javak!” — szokta volt mondani idősebb édesanyám.

Odaértünk Kara Jomagolék kapujához. A gazda, aki valamilyen kötelet font a fészer előtt, félbehagyta a munkáját, és futva nyitott ajtót. Idősebb édesanyám rögtön besietett a házba. Nekem most már magamnak kell magamról gondoskodnom. A házba nekem nincs bejárásom, ezzel már régtől tisztában vagyok. A keménykötésű, köpcös kis Kara Jomagol szem golyói vibrálnak a puffadt szemhéja alatti szűk résben, úgy kérleli idősebb édesanyámat:

— Legyen fiú, nagyon kérlek. édesanyám, hiszen elsőszülött! Sose fogom neked elfelejteni.

Idősebb édesanyám, futó keze alig érintette vállát, amint biztató szóval eltűnt az ajtórésben.

— Jól van na! Ha választani kél-1, a fiút választom. De eredj a dolgodra!

— De nagyon kérlek, édesanyám! — Kara Jómagáinak valamitől reszket a keze. Visszamegy a fészerhez, és újra munkához lát. Én meg tőle nem messze fölkuporodom a tuskóra, és — amenynyire lehet — kényelmesen elhelyezkedem. Méltóságteljesen viselkedem, hisz tudom, hogy ki vagyok: a bábaasszony fia.

Apróságokkal nem bíbelődöm, a felnőtteknek nem csetledezem a lába alatt. Kedvemre való helyet keresek, és türelmes vagyok. Ezért aztán a szobában a kis jövevény érkezését várók sem vetik oda nekem, hogy „Hé, te gyerek!”, hanem nevemen szólítanak.

Kara Jomagolt csak akkor méltatom szóra, amikor úgy érzem, hogy már eleget ültem.

— Mit fonsz? — vetem oda neki.

— Pányvát. Ha az ember fon, gyorsan múlik az idő. Se vége, se hossza, csak fon, csak fon.

Fékete Jomagolt zárkózott embernek tartják: „Ügy kell kilapátolni belőle a szót!” de ma megoldódott a nyelve. Hallgatott egy kicsit, aztán hozzátette: