Szolnok Megyei Néplap, 1980. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-30 / 229. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. szeptember 30-Gürcölés az élet? Ma este a zenei világnap alkalmából Fesztiváldíjas kórusok hangversenye Szolnokon A szabadságom utolsó napján végre napsütés, kellemes idő. Pedig már beletörődtem, hogy szeptemberben is melegen kell öltözni, s elfeledtem azt is, hogy abban a reményben választottam ezt az időszakot, mert sok éve ilyenkor szépen búcsúzik a nyár. Sebaj, lesz ez még így se. Ezen gondolkozom, S ülök a kis park napsütésben ragyogó padján. Szemközt a nagy csemegebolt, ahol így délutánonként nehéz szatyrokkal batyuznak a nők. Szinte látszik rajtuk, végeztek az első műszakkal, gondolatban már a konyhában rostokolnak, hogy vacsora legyen a családnak. A mellettem lévő pad foglalt. Idős emberek üldögélnek. Foszlányok érnek el hozzám a halk szavakból: — A fiamék hagymát szüretelnek. elvállaltak egy holdat, mert tavaszra, ha igaz, megkapják a kocsit. — Az én gyerekeim egyelőre ettől még messzi vannak. Lakásra gürcölnek. — Ügy sajnálom az albérletben őket, szekánt, háziasszonyuk van. Kert, tele virággal A buszmegálló felől testes férfi baktat, nagy terhekkel megrakottan. Mögötte idősécske nő szaporázza a lépteit. Mindkét keze tele, gondosan letakart műanyagvödrökkel. A férfi kosarakban hoz valamit. Befordulnak a csemege mögé, oda, ahol a kistermelők áruit veszik meg ..nagyban”. Ismerem őket. Évek óta nyugdíjasok, s azt se lehet mondani, hogy alig futja a két nyugdíj a megélhetésüket. Van egy kis kertjük. hétvégi házuk. Biztosan a kertből jönnek, a felesleget hozzák, eladják. Jól teszik. Azért mégis. Hirtelen magam előtt látom azt a társaságot, amelyik a tavaszon ismerősömön vigyorgott., Hahotáztak! Sehogyse akarták normális tényként elfogadni, hogy ismerősöm az alig hetven négyszögölön mindenféle ritka szép virágot ültetett. — Eladásra? — kérdezgették, s mikor ő azt mondta, hogy egy frászt, csak a szépség miatt, akkor kezdték röhögni. Abból mi a haszon? Elsomfordáltam onnan. Szerintem ugyanis ritka, de roppant kellemes hobbi a kiskert, tele virággal. És miért kell mindig mindentől a hasznot, a pénzt várni? Persze az is igaz, hol kapnánk meg mindig mindent a piacon, a boltban, ami szükséges, ha az igyekvő kistermelők egy szép nap ..összeesküdnének”, s csak virágot ültetnének ? Vasárnap hajnalban gyors fejszámolással a következőkre jutottam a szolnoki vásárcsarnokban : az eladók, az őstermelők mintegy nyolcvan százaléka negyvenen, ötvenen felüli, de nem ritka a fájós derekú, hajlott hátú hatvan-*, hetvenéves se. És találtam olyant, aki négy-öt kiló körtéjével buszozott a városba. Felkelt hajnalok hajnalán, s előző délután meg este bizonyosan óvatos, cirógató mozdulatokkal maga szedte-gyűjtötte kaskába a leveses drága gyümölcsöt. Viszonozzák? Azt a kis, csupa inas öregasszonyt máig magam előtt látom. Viaskodott a hízókkal, kiengedte őket az ólak kifutójába. Hatalmas doronggal tett igazságot az egymásnak eső, harapós jószágok között. Amikor megkapták a moslékot, csendes csámcsogással megnyugodtak, ő is megpihent. Fájós karját, mint béna szárnyú madár engedte az ölébe, s mondta, még ezt az évet, meg a következőt -,,végigszolgálja” a gyerekeiért, aztán ha igaz, megpihen végre. Az orvos már rég figyelmezteti, ideje lenne kiengedni, mert baj lesz. — Tizenkét éves korom óta dolgozom. Hát most, a hatvanötödikben tényleg érzek már fáradtságot sokszor. Esténként akár ülve, akár fekve nézem a tévét, úgy elnyom az álom, hogy legszívesebben úgy maradnék hajnalig. Hajnalig, mert ötkor csörög az óra. Ha tetszik, ha nem, kelni kell. Nincs vasárnap és szünnap egy se, az állatok nem éhezhetnek. Ahogy önálló életet kezdtek, egymásután, úgy segített be tízezrekkel mind a három gyermeke városi lakásába. Aztán, amikor a bútorrészleteken is túl voltak, következett a kocsi. Félek, jövőre se fejezi be. A legnagyobb unoka akkor érettségizik, s hátha feljebb megy, továbbtanul. Tabló mutatja az unokákat. Szépek, mosolygósak, kedvesek. Az öregasszony azt mondta: születés- meg névnapkor minden unoka egy ötszázast kap. Ne mondják, hogy fukar vénasszony az öreganyjuk. Olyan szívesen visszakérdeztem volna: ők is köszöntének, viszonoznak, vagy csak elfogadnak? A munka éltette Mondják, szép halála, hirtelen múlása volt Józsi bácsinak. Vasárnap reggel, mint rendesen megkavarta a moslékot, s míg hűlt, kikészítette a meszelőt, rákötözte a bicikli vázára. A lányához készült, meszelni. Aztán megetette a hízókat, lökött a tehén jászlába pár vasvillányit, s benyitott a konyhába. A virágosüveges kredenc mélyén otthon főtt kisüsti várta, kitöltött egy kupicával. Ügy talált rá a felesége, amikor a frissen fejt tej szűrőjéért sietett be. A kisüsti végigfolyt az ingén, a szeme mosolygott, de élet már nem volt benne. A végtisztességre sokan elmentek, faluhelyt becsülete van a dolgos, családszerető embernek. Élsiratták illendően, szem nem maradt szárazon, amikor a búcsúztatóban a gyári példás munkája mellett az otthonit sorolták. Ezermester volt, mindent meg tudott, meg akart csinálni. Sok vele egykorú tudta, ez éltette, a munka, az elfoglaltság. Vannak, akik egyszerűen belehalnának a tétlenségbe. Orvoslói orvosig Régóta várom, mikor találkozom végre Lalival. Vagy három éve, kiugrott a vállalattól, maszek lett. Nem sokáig csinálta, pedig a szobafestők, mázolok igazán nem panaszkodhatnak munkanélküliségre. Tavaly nyár derekán találkoztam vele utoljára, akkor mondta, visszament a céghez. — Elég lesz nekem az a maszek meló is — okolta — amit nyaranta elvállalok. Egy szabad szombatos hétvégén kis segítséggel egy kisebbfajta lakást rendbe teszek. És nem hajszolom magam a végtelenségig. A két év alatt szépen rendbejöttünk, újrabútoroztuk a kis lakást, vettem egy használt járgányt, s megváltottam a testvéreimtől egy kisdarab szőlőskertet, örökségrészt. Lalival különben^, azért szerettem volna találkozni, hogy egy kis munkára kérjem. Ha egy hétvégén egy lakást elvállal, hátha kifestene pár négyzetméternyit a lakásom festhető helyiségeiben. Ám lassan elmúlt a nyár, amikor végre a múlt héten összefutottunk. Azaz... Lali megöregedve, nehézkes léptekkel tűnt a szemembe. — Orvostól orvosig jövök - megyek — panaszolta. — Valami történt a szívemmel is, de az erőm, a munkabírásom már rég elhagyott. Néha úgy remeg a lábam a létrán, hogy szédüléstől tartva lekászálódom. Nem is tudom, mi történt velem. Biztosan öregszem, ez tán a legnagyobb baj. A felesége közlékenyebb volt, amikor rákérdeztem, mi történt Lalival. — Árnyéka magának — sóhajtott. — Amíg maszek volt hajtott, semmi se volt neki elég. Ráadásul nem volt soha szíve összecsapni a munkát, gondosan dolgozott, de keresni is akart, hát idejutott. Az is igaz, mi három éve nem pihentünk. Nekünk a kis nyári ráfogott szabadságunk ráment a szőlőskertre, ősszel a szüretre. Az is csak munka, ráadásul olyan, amilyent nem is szoktunk azelőtt. Lali az utóbbi évben három hónapig volt betegszabadságon, az orvos most kórházi kivizsgálást javasol, amitől egyelőre húzódozik ő is, én is. Nem azért, mert tönkremegyünk bele, de azt mondják, aki egyszer elkezdi, sokáig húzza. És ugye, már ötven felé jár. Keressük az enyhülést A házavató igazán jól sikerült. A fiatal pár olyan boldog volt, hogy az öröm szinte csillogott rajtuk. Hiába, harmincon alul ilyen gyönyörű kis „vityillót” öszszehozni, valóságos főnyeremény. Igaz, a rokonság is segített, amikor alapozni kellett, amikor falazni, s a rokon nagynénik még az utolsó takarítást se hagyták a menyecskére, meg az anyjára. Ez volt az oka, hogy az avatóra szépszámú rokonság gyűlt össze. A magasalapú, lépcsős teraszon is terített asztalok várták őket, de bent a három szép szobában is bőven elfért mindenki. Legtöbbjüknek a központi fűtés kis kazánja tetszett. Az idősebbek azonban aggodalmaskodtak : — A hátsó kis épület (azzal vették a nagy portát) is kell ám, gyerekek. Ott lehet főzni, estézni, kikímélni az újat. A fiatalok hallgattak. Arra már figyelmesebben, amikor egy öreg mamóka hiányolta a baromfiudvart, az ólat a nagy porta végéből. Akkor aztán az új ház gazdája megszólalt : — Itt nem lesz se malacnevelés, se hizlalda. Még az se biztos, hogy aprójószágot tartunk. A ház mögé tavaszszal kis virágoskertet húzunk, esetleg párágyas veteményest és kész. Nem akarunk munka után tovább gürcölni itthon. Akkor sose pihenünk, nem tudunk törődni a gyerekkel, magunkkal se. Amíg a ház épült, hány, de hány tévéműsoron aludtunk el, ülve. Fáradtak vagyunk, keressük az enyhülést. És ha jószágot tartunk, megint nem jutunk el egyhetes üdülőbe se. Elég volt, ebben megegyeztünk! A házavatók közül sokan csodálkoztak, az öregek hümmögtek. Nem kell az ól. minek az aprójószág? Nem akarnak továbbhaladni ? Aztán mindenki hazament. A szép, nagy, rangos porták végében, a kiskonyhákban villanyt nyújtottak, bekapcsolták a régi, odavaló tévét, elhevertek a szalmazsákos priccsen. Álmukban a saját, féltve óvott nagy házukban jártak, amiben még a bútorokat is nylonhuzat védi a kopástól. És álmukban se gondoltak arra, hogy a házavatók talán' éppen most veszik birtokba a frissen festett, egészséges szép szobákat, meleg vizet engednek a kádba. Lefogadom, hamarosan sokak szemében mihaszna, tékozló-pocsékló emberek lesznek. Pedig nekik van igazuk, s talán példás a mértékletességük is. Gürcöltek, amíg értelmét látták. Mert nem lehet igaz, hogy gürcölés az egész élet. S ha mégis? Már akinek. Sóskúti Júlia Az őszi zenei életnek minden évben' kiemelkedő eseménye a zenei világnap. Október 1-én a világ szinte valamennyi országában hangversenyeket rendeznek, melyek a muzsikát, e nagyszerű művészetet éltetik. Magyarországon — a hagyományokhoz híven — az ünnepi koncerteken a legszebb közösségi muzsika, a közös éneklés, az énekkarok jutnak szóhoz. A zenei világnapi hangversenyeken az idén nemzetközi fesztiválokon jól szereplő művészeti együttesek lépnek pódiumra. A fővároson és Szolnokon kívül Debrecenben. Pécsett. Oroszlányban, Salgótarjánban, Tatán, Veszprémben és Vácott rendeznek kórustalálkozót. A kilenc bemutatón harminckét énekkar mutatja be műsorát. Vasárnap délelőtt fél tizenegy. A tiszagyendai búcsút évek óta szeptember utolsó varsárnapján tartják. A sportpálya melletti száraz réten néhány sátor árválkodik — de „a nagyérdemű” még alig andalog a terepen. A tőszomszédságban lévő étteremben sem jobb a helyzet. — Sajnos, Kunhegyesen is áll a vásár, úgy hírlik: özön az ember, temérdek a sátor. Ezért aztán nálunk csak elvétve talál valakit, a többség oda utazott — szabadkozik Héder Mihály felszolgáló. Az utcákon kocsisorok várakoznak: távoli rokonok, messzeszakadt gyerekek látogattak haza a szülőkhöz, nagyszülőkhöz. Ferencz Gyulánéék Erdőtelekről érkeztek a Petőfi utcába. —■ Hazajöttünk hét végére kocsival a férjemmel, meg a fiammal édesanyámhoz — sorolja a fiatalasszony. — Segítünk a ház körül, azután várjuk a rokonokat is, mert biztosan befutnak Kunhegyesről, Kenderesről, Tiszabőről. A búcsú? Nincs ott semmi, azt mondják. Mi ki se megyünk. Persze azért van, aki kigyalogol a színhelyre. Túri János tizenhat éves ipari tanuló a sátrak között nézgelődik. — Itt járkálok már egy órája, de őszintén szólva változatlanul nagy gondban vagyok, mert még most se tudom, vegyek-e egyáltalán valamit. Újvári Imre debreceni bőrműves, népi iparművész is A szolnoki rendezvényre ma 18.30-tól a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermében kerül sor. A házigazda szolnoki áfész Kodály kórusa mellett — közönség elé lép a szegedi Általános Munkáskórus, amely a svájci Montreuxben rendezett kórustalálkozón ért el értékes helyezést. Két budapesti együttes is résztvevője a szolnoki ünnepségnek. Az OKISZ Monteverdi Kamarakórusa a locarnói; a Radda Barnen utcai ének-zene tagozatú általános iskola gyermekkara pedig a debreceni szereplésével érdemelte ki a zenei világnapon rendezett hangversenyen való fellépést. A nagyszabású kóruskoncerten Tóth Pál László, a Kórusok Országos Tanácsának főtitkára mond ünnepi beszédet. percek alatt mindenhová bekukkantott. Rokonlátogatásra érkezett a Hajdúságból, de egyetlen mintadarabot se hozott a gyendai búcsúba. — Csupagiccs, olcsó bóvlik, műförmedvények halmaza a kínálat. Valahogy nagyon kilógtam volna a sorból — nevet. Búcsúfiát azért illik valamit venni. Rikító színű, műanyag cserépalátétek kínálják magukat 37 forintért, mellettük kazalnyi mennyiségű művirág, nyeles bugyii olyan éllel, amely Tompa Mihályt juttatja eszünkbe. Temérdek a bicska: kiskés harminctól, nagykések 70— 80 forintért, de akad műkígyó, similabda, tengernyi vadszínű műanyag játékautó. (A tulajdonos gépkocsija viszont tágas, szép.) A lógó derékszíjról az új tanév jut az ember eszébe, a festett tányérokról, házi törpékről meg az: miért adtak erre a napra engedélyt enynyi bóvli árusítására? Igaz, lehet vásárolni néhány szebb pulóvert, kalocsai hímzés, és díszes kisostort is, viszont cukorka-csokoládéárus, mézeskalácsos, étel- és italkínálat mutatóban sem akadt. Három vattacukros képviseli az édességipart és a többi pedig a távolmaradást vagy a kunhegyesi vásárt választotta, így a gyendai búcsúra tömény giccstömeg jut, amiből kora estig tetemes mennyiség vevőre is talál. Aki nedig nem éri be ennyivel, búcsúfia nélkül távozhat. D. Sz. M. hiiUiurihosszán Léteznek — szerencsére — műsorok, melyek önmaguk korlátain, határain messze túllépnek. A hallgató számára mindez igazi esemény, önkéntelen figyelme az adásra irányul: tanul, tapasztal, vitatkozik, vagy egyszerűen „csak” szórakozik. Az egy idő óta gyakrabban (hetente) jelentkező Napközben című adás, noha alcímében a „Rádió szolgáltató műsora” megjelölést viseli, valójában jóval több egyszerű szolgáltató műsornál. Egészség, otthon, háztartás, életmód, hobbi, szabad idő, kereskedelem — a lehető.„leghétköznapibb” témákról szól a Napközben. Mégis: gokkal többről. Mert az egyes — adott — témákon rendszerint túllépnek az adás készítői, okosan keresve újabb és újabb összefüggéseket. Ehhez járulhatnak hozzá a hallgatók telefonjai. Petress István, a műsorvezető riporter és munkatársai a szó legjobb értelmében véve profi munkát végeznek: nemcsak a nyelvük pereg, hanem a témák és a gondolatok is. Mindennel együtt: a hallgatóból kétórányi ^odafigyelést” kényszerít ki csütörtökön napközben, a Napközben. Kis foci, kis műsor... A labdarúgás szerelmeseit nem túlságosan kényeztetik el mostanában — az elmúlt tizenegynéhány évben — legjobbjaink. „Nincs tabutéma” fogalmazták meg a múlt heti „ .. .szóval foci” adás készítői a műsor célját és igényét. (Közbevetve csak annyit: ha a tömegkommunikációs szervek igyekezetén múlna, nem állna ily rosszul a világban a magyar foci.) A szurkolók érdeklődése persze elpusztíthatatlan: a műsor telefonszámán elég sokan tettek fel kérdéseket az MLSZ elnökének, a szövetségi kapitánynak és a válogatott edzőjének. És tényleg nem volt tabu-téma! Mint ahogy vérbeli foci sem volt már jó ideje a magyar pályákon. A műsor is körülbelül annyi izgalmat tartogatott, mint két biztos kieső csapat mérkőzése, az utolsó fordulóban. Kis foci — kis műsor? Röviden A vasárnapi „Sokféle” — tényleg sokféle volt. Legfőképp: voltak jó részletei, és kevésbé jók. Legjobban a „Fenékcsipkedész”’ adaptáció tetszett, valamint Örkény István: „Mecseri nyilatkozik”-ja. Alcímében jelölt szándéka szerint a műsor szórakoztató irodalmi magazin kíván lenni, ám ez szellemes, okos átkötő, átvezető szöveg nélkül lehetetlen vállalkozás — maradnak a hallgatóra egy tömbben zúduló (jó és kevésbé jó) irodalmi művek, feldolgozások. A rádió színházpótló érdemeinek elismerése mellett — csak egy mondatban — megjegyezzük, hogy az „Érdemei elismerése mellett” című, sokszerejlős Maróti Lajos színmű közvetítése — a diarab abszolút rádiószerűtlen volta miatt — nem volt szerencsés választás. — eszjé — Itt a nyeles bugyii, lehet vele vágni Giccsparádé reggeltől kora estig
