Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-09 / 186. szám
1980. augusztus 9. SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 3 Havonta 50—80 darab légkondicionáló berendezés készül a jászberényi Hűtőgépgyár törökszentmiklósi agregátfelújító üzemében Egy napot sem hiányzott A brigád ötvenöt szál szegfüvei búcsúztatta — Néhány napja nem látom az üzletben. Talán szabadságon van? — Szabadságon, de végleg. Már egy bete nyugdíjas. — Pedig olyan fiatalos. Nem is gondolná az ember, hogy már annyi idős... — álmélkodik a kérdező. A vásárló, eladó párbeszédének színhelye a szolnoki Márka ABC-áruház. Akit kerestek, Citrom Adolfné, az üzlet vezetőhelyettese — harminc esztendei kereskedői munka után ment nyugdíjba. Szolnok, Kertváros, Napsugár út 30. Lomibos fákkal, bokrokkal körülölelt családi ház. A kert végéből alacsony, fürge mozgású asz- szony siet a váratlan látogató elé. —... valóban, milyen fiatalos! ... — szalad ki önkéntelenül is a számon. — Igyekszem, nem hagyom el magam — jelenti ki határozottan, közben a hűvös konyhába tessékel. — Röstellem, de mindenütt nagy a rumli. Most szerelik a központi fűtést, utána festenék, mázolnak a mesterek. Még egy hónap legalább, amíg rendbejövünk. Talán jobb is, hogy most valami leköt. Nincs időm gondolkodni ... — Harminc éve, hogy a kereskedői szakmát választotta. — Ennyi időt dolgoztam az állami kereskedelemben. De jóval korábban kezdődött. Nyolcán voltunk testvérek, édesapám sokat betegeskedett, így hát tizenöt évesen munka után kellett néznem. Törökszentmiklóson éltünk, ott nem sok lehetőségem volt. Pesten élt egy távoli rokon házaspár, akik azt mondták, hogy szívesen látnának, meg hogy az egyetlen kislányuknak társa akadna. Édesanyám nagyon féltett, sajnálta, hogy elhagyom őket, de nem tehettünk mást. A rokon házaspár maszek kereskedő volt. A nagycsarnokban baromfit árultak. Eleinte csak ki-kimentem velük nézelődni, később már minden rám várt, ők csak az árut szerezték be. Én pucoltam fel a libákat, kacsákat, csirkéket, én is adtam el... Jó iskola volt, sokféle embert megismertem. Aztán a Corvinba kerültem, a csemegeosztályon 1942-től kereskedőtanuló voltam. De a háború az én életembe is beleszólt, nem tudtam az iskoláimat befejezni. — A felszabadulás után hová került? — öt évvel a felszabadulás után a budapesti Zöldért — akkor úgy nevezték — Szent István körúti zöldség- gyümölcsboltjában kaptam munkát. A férjemmel — akivel mint kollegák dolgoztunk, és ’54-ben esküdtünk meg — együtt kerültünk az üzletbe. Nem volt könnyű, sokat cipekedtünk, trappoltunk. Kora reggeltől, késő estig a boltban. Közben tanultam is, 1953-ban végeztem el a belker szakiskolát, ahol boltvezetői képesítést kaptam. — Mikor jöttek vissza Szolnokra. — Családi okok miatt úgy döntöttünk, hogy Szolnokon telepedünk le. Édesanyám nehezen bírta magát, segítségre szorult. Tizenkét éve költöztünk a városba, ebbe a házba. — Hol helyezkedett el? — Az Élelmiszer Kiskörnél. Az „egyesbe” kerültem, ahoi egy hónap múlva boltvezető-helyettes lettem. Hamar beilleszkedtem a kollektívába, befogadtak, megszerettek. Majd tíz évig együtt dolgoztunk. Ez idő alatt rengeteg fiatal, kezdő ember tanulta a szakmát a „kezem alatt”. Némelyikük azóta komoly beosztást tölt be. Három éve kerültem a Márkába. Szerettem a régi, öreg boltot, de nagyon boldog voltam, hogy modem, jól felszerelt üzletbe kerülök. Űj környezet, új lehetőségekkel. — Es bevált az üzlethez fűzött reménye? —■ Igen. Már az első hetek forgalma azt mutatta, hogy többre vagyunk képesek, mint ahogyan azt tervezték. Világosan láttuk, hogy nem lesz baj a forgalommal. Azt is tapasztaltuk, hogy a zöldséget, gyümölcsöt keresik nálunk a vevők, tehát a kínálatunkat bővíteni kell. Huszonnyolcán dolgoztunk egy brigádban, és a tavalyi munkánk alapján megkaptuk az aranykoszorús jelvényt. Megvallom őszintén, hogy nehéz szívvel váltam meg a kollégáimtól, az üzlettől, a vásárlóktól, a szakmától. Nem érzem magam fáradtnak. A harminc év alatt soha, egyetlen napot se hiányoztam a munkahelyemről... Szerettek, megbecsültek a vállalatomnál. Kétszer lettem kiváló dolgozó és megkaptam a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést is. A férjem már rég nyugdíjas. Soha nem kérte, de jól esett neki, hogy eljöttem pihenni. Pensze ő is biztat, ha úgy gondolom, később menjek vissza négy órában segíteni. — A nyugdíjas „búcsúztató”? —• Százhúsz szál szegfűt kaptam. A brigádomtól ötvenötöt ... — szekeres — Hogyan számol a Zöldért? Nem készült statisztika, de a szerkesztőségbe az utóbbi hetekben több olyan olvasói levél érkezett, amely a zöldség- és gyümölcsértékesítéssel, a -felvásárlással foglalkozik. Érdemesnek látszott hát a Szolnok megyei Zöldért Vállalatnál járva az ismerkedést szolgáló mondatok után göröngyösebb útra, kényesebb kérdések felé terelni a beszélgetést. Csizmás Józsefnek, a termeltetési és fel- vásárlási főosztály vezetőjének egy jászdózsai panaszos esetét meséltük el: húsz forintért eladott dinnyéjét fél nap múlva közel negyven forintért látta viszont egy üzletben. Ennél többet nem kellett magyarázkodni, a főosztály- vezető részletesen ismerte az ügyet, hiszen utánajártak. Azt is kiderítették, hogy vállalatuk vétlen a dologban, közvetlenül nem vett részt az üzletben. A felvásárló és az üzletbe szállító a helyi termelőszövetkezet volt. A Zöldért — bizonyos jutalék ellenében — csak „összehozta” a téeszt és az árúra igényt tartó kereskedelmi vállalatot. A sok Is kevés? Az esetről eddig írtak biztosan nem nyugtatnák meg a panaszos levél íróját. A később következők viszont valószínűleg fel is bőszítenék — de nemcsak őt, hanem a dinnyét vásárlót is. A Zöldértnél hallottak szerint ugyanis a szövetkezet tisztességesen járt el. A felvásárlási ár kétszeresét megközelítő fogyasztói ár ugyanis normális dolognak számít. Sőt kimondottan kívánatos is az ekkora árrés: — Számításaink szerint — avatott be gazdálkodásuk rejtelmeibe Csizmás József — éves átlagban negyvenhét százalékkal kell a felvásárlási árnak alacsonyabbnak lennie a fogyasztóinál. A mi vállalatunk ekkor jutna két- három százaléknyi nyereséghez. A kereskedelem útvesztőinek különböző állomásait őrző cégek költségeinek és hasznának fedezéséhez az induló árnak sajnos kétszeresére kell növekednie. Nem tudni, hogy a főosztályvezető fogyasztóként első felháborodásában kiváncsi lenne-e részletes számításokra. gazdasági szakemberként végzett munkája néhány eredményét azonban — éppen mert elgondolkodtatóak — érdemes a nyilvánosság elé tárni. A Zöldértnél az elérhető fogyasztói árak megállapításával kezdődik a kereskedés, majd visszaszámlálással folytatódik. A fogyasztói árnál tizenöt-húsz százalékkal olcsóbban vásárol, a kiskereskedelem, körülbelül harminc százaléknyi árrés marad a két előző fokozatban — a felvásárlói és az elosztói nagykereskedelemben — a Zöldértnél végzett munka költségeinek és hasznának fedezésére. Ebből az összegből kell kigazdálkodni a Veszteségek különböző >faj- táit is. (Szállításkor, rakodáskor apad az áru mennyisége, egy részének romlik minősége.) — Optimális esetben azonban még így is futná a vállalatnak az évente feltétlenül szükséges két-három százaléknyi nyereségre — szólt közbe Bakó Endre, a Zöldért szolnoki kirendeltségének vezetője, és máris az optimális esetek bekövetkeztének kicsiny valószínűségéről kezdett beszélni: — Mi a termelőkkel áruk átvételére kötünk szerződést, de csak terméket kapunk. Itt a telepen (soksok többletmunkával) változtatjuk a zöldséget, vagy gyümölcsöt eladhatóvá. A beérkező szállítmányok zömét át kell válogatni, mert a termelők többsége erre nem hajlandó. Ez csak egyetlen példa arra, hogy néha miért is reménytelen ebben a „szakmában” optimális feltételeket várni. Az árak itt mindent felboríthatnak, az árakat pedig végül az egyik leginkább kiszámíthatatlan tényező, az időjárás befolyásolja. Mert hazánkban a kereskedelemnek jelenleg talán egyetlen másik területe sincs, ahol a kereslet-kínálati viszony ennyire befolyásolná az árképzést. Az idei első félévben például a kívánatos 47 százalék helyett csak 28 százalékos árrést sikerült a vállalatnak elérnie. A szeszélyes időjárás hatására a zöldségek és a gyümölcsök érése késett, majd mindenhol- egyszerre kezdődött a szüret: Az időjárás diktál Az IKARUS-GANZ 280/T—6 űj típusú trolibusza százötven kilowattos motorral működik. A beépített tirisztoros vezérlés jó hatásfokot és fokozatmentes gyorsítást biztosít. Újdonsága, hogy a hálózat áramkimaradása esetén Volkswagen-Porsche se. gédmotor villanyáramot termel és az biztosítja a továbbhaladást — A „futamidők” lerövidültek.. Sok áruból egy-két hét alatt annyi érkezett telepeinkre, mint amennyire három-négy hét alatt számíthattunk. Vásárolnunk kellett, és nem is akármilyen áron, hiszen a termelési kedvet meg kell őrizni, — jellemezte idei helyzetüket Csizmás József. — A hirtelen jött melegben gyorsan érő zöldbab esete példázza leginkább munkánk buktatóit. Mindenki egyszerre akarta eladni termését, mi pedig szerződéses partnereinktől akkor is négy forintért vettük a termés kilóját, amikor a piacon csupán három forintért kelt. A veszteségért senki nem kárpótolta a vállalatot. Az idén megszűnt a zöldség- és gyümölcs nagykereskedelem hagyományos állami támogatása. Mint Kosik Istvántól, a Szolnok megyei vállalat igazgatójától megtudtuk, még tavaly is mintegy húszmillió forintot kaptak, amelynek egy részét a felvásárlási árak megfelelően magas, másik részét a fogyasztói árak megfelelően alacsony szinten tartására költötték. 1980. január 1-től az efféle szabályozásra szolgáló pénzt a vállalatnak magának kell előteremtenie. Ha érdekében áll. Megváltoztak ugyanis az elvek: ma minden Zöldérttől azt várják, hogy annyi árut fogadjon, és továbbítson, amennyire a hazai fogyasztóknak, a külföldi megrendelőknek és a konzerviparnak valóban szüksége van — és reális árat is fizet érte. Így aztán nincs szükség az értékesítés nehézségeit enyhítő állami támogatásra, a megfelelően magas eladási árból elegendő pénz jut a termelőknek is. Teli hassal Elméletileg ilyeneknek kellene az összefüggéseknek lennie, a gyakorlat azonban az egész idei szezonban semmissé tette az elveket. A Szolnok megyei Zöldért-nél az év elején minden felvásárlási szerződésnek megvolt a párja: egy, a viszonteladókkal, vagy a konzerviparral kötött megállapodás. A termelés tehát összhangban volt az eladási lehetőségekkel. Az árképzést mégis a mennyiségi kényszer befolyásolta, gyakran szinte dömpingáron kellett eladni. Az előbb említett összhang ugyanis látszólagos volt. Igaz, egyik növényből sem termett lényegesen több, mint amennyire számítottak, de a robbanás- szerű érés miatt a termésen egyszerre kellett túladni. — Itt van például a görögdinnye, — magyarázza gondjaikat Bakó Endre. — Tavaly ilyenkor már 400 vagonnyit forgalmaztunk belőle, az idén alig egy vagon került hozzánk. Egy hónapos késéssel kezdődik a szezon, de nem biztos, hogy ennyivel tovább is tarthat a szokásosnál. Biztosan ismeri a mondást a Lőrinc-napról és a dinnyéről... Egy hónapos késést lehetetlen pótolni. Még akkor sem lenne esély rá, ha ingyen adnánk az árut. A fogyasztás növekedésének egy bizonyos határán túl már nem az ár, hanem a gyomor befogadóképessége a határ. Haszonnal szabályozva Ez a cikk azzal a szándékkal íródott volna, hogy bemutassa miként szabályozza egy vállalat a szabadpiaci vonásokban gazdag zöldséges gyümölcskereskedelmet. Mégis inkább a vállalat gazdálkodásának problémáiról esett szó. A piacszabályozó szerepről hallottak azonban aligha lennének érthetőek a valóságos körülmények ismerete nélkül. Kosik István igazgató szavait ezek helyezik megfelelő keretbe: — Azok az idők már elmúltak, amikor például azt mondták, hogy a dinnyét három forintért kell adnunk a fogyasztónak, és veszteségeinket pótolta az állam. Az idei évtől sokkal inkább gazdálkodnunk kell, mint korábban. A mi munkánkat is a piac értékítélete minősíti, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem hathatunk az árakra. Az a feladatunk, hogy elegendő árut szállítva teremtsük meg a kereslet és a kínálat összhangját, és amikor ez sikerül, használjuk ki a piac nyújtotta lehetőségeket. Jó példa erre a nyár eleji zöldborsó esete. Ekkor ebből a zöldségből még kevés terem megyénkben. Mi a melegebb Baranya megyebeli társvállalatunktól vásárolunk annyi árut, amennyit tudunk. Ezt piacra dobva akár tíz forinttal is leszoríthatjuk a korai szezonban főként kistermelők diktálta árakat. Az azonban kétségtelen, hogy — ha lehetőségünk van rá —, megpróbálunk tisztességes haszonnal értékesíteni. V. Szász József Zöldségpiac és árrés
