Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
1980. augusztus 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 ARATASI KRÓNIKA A Koplaló aranya Kedd, szerda, csütörtöki ÍJ J j Az aratásra várok. Hűvös van. Eljön Péter és Pál napja, de csak nyilatkozatokat hoz: .. miatt késik az aratás”. Szerda, csütörtök, péntek... Átmegyek a megyei tanácshoz: „Talán’.’ „Ha az időjárás is úgy akarja...” Telnek a napok. Hallom, itt-ott már belekaptak a gabonatáblákba. De ez még csak kóstolgatás. Csütörtök, péntek, szombat... Na, végre: elkezdték! Aratásról szólnak a híradások. Vágják a búzát. Irány Kunszentmárton. Hajnali fél öt. Révész István. a Körösmenti Tsz üzemi párttitkárhelyettese most ébredj Felkel, sürög-forog a háztáji állatok között. öt óra. Most kel fel Kollár István szerelő, a műhelykocsi vezetője. Töpreng: tegnap az egyik kombájn kaszahajtó rúdjának összetört a görgőscsapágya, de nem álltak le vele, kibírta estig. Ma reggel azt kell kijavítani először, hogy mire felszárad a harmat, elkészüljön. Most ébred két ipari tanuló is, a tizenhét éves Fi- csor Pál és a tizenhat esz- temd,ős Kövér Tibor. Gyorsan^ összekapják magukat: jó lenne ma is vezetni a kombájnt. Felkel Karsai Mátyás kombájnos is, a felesége reggelit pakol. Fél hat. Karsai János, a huszonegy esztendős kombájnos is talpon van. Irány a központi műhely: átöltözik. Hat óra. A telephelyről az autóbusz embereket visz a határba. A Koplalónak nevezett területre. „Régen ki.spar as ztok tengődtek ezen a földön” —^magyarázza Pugner András kerületvezető. „Csaknem éhen- haltak. Szikes, kegyetlen föld volt, tápanyag-vissZapótlás nélkül”. „És most?” — kérdezem. „Megjavították a földet?” „Csak egy részén végeztünk talajjavítást. Amott a digógödör” — mutatja. „Viszont nagyon szigorúan betartjuk a KITE termelési technológiáját. A Koplaló az idén ötven mázsás átlagot ad.” Megjártatjuk a szemünket az aranyló vidéken: szép. A kombajnosok reggeliznek. Révész István a székházban a postáját bontja, napi ügyeket intéz. A tizennyolc esztendős Kiss Zsuzsa a tej bisztróban megvette a reggelijét, biciklizik a Köt- tön nevű határrész felé. A Koplalón a fiatal segédvezető, Debreczeni István a karbantartást végzi: üzemanyag- feltöltés, levegőszűrő kimosása, kuplung állítása, kenés, zsírozás. „Ez az első év, hogy aratok” — mondja. „Katona voltam, leszereltem. mondom, megpróbálom.” „És hogy ízlik?” „Nehéz munka, főleg nagy melegben. Embert-próbáló munka.” Kollár Istvánék megjavítottak egy kombájnt, mehet. Lassan elkészülnek a második géppel is, kicserélik az összetört görgőscsapágyat. „Alkatrész?” „Még rendben van” — mondja. „De kerül olyan, amiből már nincs utánpótlás.” A javításnál segédkezik Karsai János is, akik alig hagyta maga mögött a tizenéves kort, mégis őszül. „Fajtám” — mondja. „Még szerencse, hogy nem fáj. A munkában sem zavar.” „Amikor nem arat, mi a beosztása?” „Gépszerelő vagyok. A tö- biekkel együtt” —1 mutat az induláshoz készülődő kom- bájnosokra. „Mi öten javítottuk ki ezt a három kombájnt. Május közepén kezdtük. Magunknak javítottuk, úgy. hogy most minél kevesebbet álljon. Tavaly is mi dolgoztunk ezekkel a gépekkel, tudtuk, hogy melyiknek mi a bibije.” Felszáradt a harmat. Az NDK-gyártmányú kombájgoznak a téeszben, munkások. Zsuzsa aratás után a Balatonra akar menni, most azért dolgozik. Űjabb traktor jön. újból adminisztráció. Aztán tovább. A tárolóhely farostlemezből, akácfából készült. Szükségmegol- 5ás. Tavaly még rést nyithattak a tetőn, azon keresztül tölthettek meg a magtárt. Most nem szabad. Kamaszok serénykednek a búzahegy tetején, kötésig búzában. Nagyon élvezik. A traktorok adminisztrátora Zuhog a búza-eső nők nekilódulnak, falják Koplaló aranyát. Az egyik kombájn tetején máris villog a sárga lámpa. „Nem kell Végigmennie a táblán, máris üríteni kell a kombájnnak” — magyarázza Révész István. „Tavaly fél napig kóválygott, mire megtelt a tartály.” MTZ igyekszik a tarlón, a kombájn mellé áll. a pótkocsikra zuhog a búza-eső. Kollár István most reggelizik, utána Kungyaluba indul a műhelykocsival. A Köttön is zúgástól hangos, négy Claas dominótor borotválja a földet. Karsai Mátyás, az egyik kombájnos éppen pihen. „Tegnap mennyit takarítottak be?” „Egy gép harminchat vagonnal. Váltjuk egymást, hincs megállás.” „Egy üdítőitalra se?” „Szódát kapunk. Én már arattam, amikor a határban még söröskocsi járt aratáskor- Szekér. Csapraverték a hordót, megálltak az emberek a fa alatt, ittak.” „Most meginná a sört?” „Majd, este. Vigyázni kell, borzasztó értékesek ezek a gépek.” Traktorok kavarják a dű- lőutak porát. A kövesút előtt megállnak, Kiss Zsuzsa adminisztrál, írja az áruszállító jegyet. Két fuvar között beszélgetünk, kiderül, most lesz negyedikes a kunszentmártoni József Attila Gimnáziumban, ápolónő szeretne lenni, a szülei itt dolA községi pártbizottságiak határszemlét tartanak: elégedettek a látottakkal, csak az átvételt találják lassúnak. Ebéd,. A kombájnok nem állnak le, vezetőik váltva ebédelnek. Hajdú Mihály, a Körösmenti Tsz elnöke sorolja a gondokat: lassú átvétel, E— 516-os kombájnok garanciális problémái, szalmabetakarítás, tarlóégetés. „A nagy termés sok szalmával jár, ami a tarlón marad, az a kártevők melegágya, ezért égetni kell. de égés miatt már megvan az első feljelentésünk, megbüntetik az embereinket, akik utána már nem hajlandók meggyújtani a tarlót, akkor sem, ha jövőre semmi sem terem.” A kombájnok mögött egyre tisztább a határ, sárga lámpa villog, fürge traktorok sietnek a búzával. Kollár István már Szelevény felé tart a műhelykocsival, láncot visz az SZK-kombájn szalmakocsijához. Ficsor Pál és Kövér Tibor pihen, ma már arattak, most szakszerűen magyarázzák, mire kell vigyázni: „azt figyelem, hogy ne fogjunk medvét”. „Az mi?” „Amikor a dob és a dóbkosár közé beszorul a búza és a szalma.” „Aha.” Gépsz^elő szakmunkások lesznek, egy év és végeznek a szakmunkásképzőben. Négy óra: Kollár István most eledel. a gépek konokul mennek. múlik az idő, hanyatlik a nap. Nyolc óra. Kiss Zsuzsáért egy fiú jön biciklivel, hazaindulnak, otthon mosdás. kaja. „Randi?” „Ilyenkor nincs randi!” Szürkül. Este fél kilenc. A Koplalóban leállnak a kombájnok. „A harmat miatt” — mondják. Debreczeni István Kungyaluban lakik, zötyög- teti a busz. Révész István a háztáji állatait eteti- Karsai János a központi műhely zuhanyrózsája alatt áll. Kollár István vacsorázik, fekszik. „Tévét nemigen nézek, elég az embernek a napi meló.” Ficsor Pár és Kövér Tibor a szülőknek meséli a napi élményeket. Fél tíz. Debreczeni István átballag a menyasszonyjelöltjé- hez. Klárihoz. Nézik a televíziót. Éjszaká van. Az aratók mind álamba zuhantak. Debreczeni István felriad: a tévében vége az adásnak. Csöndesen hazaballag. (Folytatjuk.) Körmendi Lajos Fotó: T. Katona László Kengyelen befejezték az aratást A kengyeli Dózsa Tsz-ben tegnap befejeződött az aratás. A szövetkezet tagjai 1520 hektár földről jó minőségű kenyérgabonát takarítottak be. Ugyancsak befejezték 230 hektáron az őszi árpa betakarítását is. Mindkét terményből rekordtermésnek örül a hosszú és nehéz aratásban szorgoskodó tagság. A kombájnosok azonban még nem pihennek, Tiszaföldváron és Túrkevén segítik a betakarítás nagy munkáját. Egy csoportjuk a csehszlovákiai Sőregen viszonozza a korábban kapott segítséget. II háztáji gazdaságoknak Kettős hasznosítású baromfi' Űj baromfi fajtát hoz forgalomba az év végén a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát. Az új fajtát — a Tetra H-t — a háztáji baromfitartóknak szánják, s a háztáji baromfitartás gazdaságosságának javulását várják tőle. ^ A Tetra H-t a bábolnaiak több éves kitartó munkával tenyésztették ki. Olyan vegyes hasznosítású állat, amelynek tojás- és húshozama is jóval nagyobb az eddig ismert fajtáknál. Egy tyúk egy tojóév alatt 25—30- cal több tojást ad, mint a leginkább elterjedt Hampshire fajták. Kakasa pedig 10 napos „ráadással” vagyis két hónap alatt eléri ugyanazt a súlyt, mint a bábolnai nagyüzerhi Brojlerek. Az igazgató félórái Az igazgató a munkakezdés előtt negyedórával már a szobájában volt. Átnézte az újságot, jutó 'pillantást vetett az asztalán álló naptárra, volt benne 'bejegyzés aznapra is bőségesenr egy cédulára felírt néhány dolgot, amit feltétlenül el kell intéznie, mire a titkárnő bejött, már javában benne volt a munkában. Éppen egy kimutatás második oldalát ta- nulmányozgatta, amikor a titkárnő halkan nyitotta az ajtót, s bejelentette az egyik társadalmi szervezet városi vezetőjét. A tulajdonképpeni megbeszélni való — társadalmi munkához erőgépet kértek vasárnapra — alig néhány percet vett igénybe, de hát_ az illem úgy kívánja, hogy még maradjon a vendég, legalább addig, amíg a kávéját megissza. Közben a főmérnök tűkön (ülve várta a titkárnő jelzését, a napi munkával összefüggő, halaszthatatlanul fontos kérdésben kellett az igazgatónak kimondania a döntő szót. Alig kezdett hozzá, befutott a felettes szerv egyik munkatársa a fővárosból. Érdeklődni, ellenőrizni jött. Igaz, olyan dologra volt kíváncsi, amit éppen előző nap adtak — határidőn belül — postára, s ha nem indul el korábban, már az asztalán találhatta volna. Dehát jött, s ha már itt van — útiköltség, napidíj — minimálisan másfél órát iel kell\ töltenie a kiszállás színhelyén. Kávé, üdítő — az igaz- (fajtó gyomra már egy kicsit reszket, nem a második i kávétól, hanem azért, mert a főmérnökkel item tudták befejezni a megbeszélést, rqár- pedig az az ügy nem kerülhet sínre, amíg az ö aláírása rajta nincs az iraton. Mire a felettes szerv képviselőjét sikerült a főkönyvelő gondjaira bízni, befutott az egyik parnervállalat igazgatója. Azonnal kellene nekik egy alkatrész, különben nem tudják az exporttervet teljesíteni. Jöjjön a főmérnök, a termelési, kereskedelmi főosztály vezetője, a vendégnek szerencséje van, -tudnak segíteni a gondján, immár megkönnyebbült lélekkel maradhat még egy fél óráig. Ne folytassuk a sort, a fél órákat, amelyekben még jkét vállalat lés a tanács képviselője után egy volt iskolatárs is helyt kapott. De hát mit lehet tenni? Az igazgatóhoz bejelentkező személyt fogadni illik. Még ha később a konkrét |témát egy osztályvezetővel fogja is megbeszélni, egy kávér nyi időt akkor is rá „kell” szánni — így követelik a kialakult szokások. Hogy az idő pénz, azt elég gyakran emlegetjük, a szalag mellett, teljesítményben dolgozók esetében, talán komolyan is vesszük, csak * éppen odáig nem jutottunk még el, hogy belássuk: az igazgató ideje nemcsak pénz, de igen nagy pénz. Amiből mindenkinek csak annyit lenne szabad elvenni, amennyi a munkához feltétlenül fontos. N. ZS. A kemencét még mindig csodálom Hogy mióta vagyok itt? 1949 szeptembere óta, akkor jöttem haza Törökszentmik- lósra Pestről. Mért sokáig ott dolgoztam — azaz hol ott, hol máshol. Attól függött, éppen hol találtam munkát. 1942-ben, 12 évesen kezdtem a kenyér utáni vándorlást,, először Csepelre kerültem kőművesek mellé. Muszáj volt menni, mert egy „sokcsaládban” mint a miénk is volt. mindig hiányzott a pénz. Persze haza-hazajöt- tem. hiszen aki állandóan keresni akart, annak sze- zenolni kellett. Minden évszakban oda mentünk, ahol több volt a munka. Én is voltam Szajolban répa- summás, és 1949-ben is egy cséplési időszak után ragadtam végleg itthon. Az apám mester ember volt, cipész. Próbálkoztam a szakmával, de nem szerettem. Sokat kellett ülni, én meg gyerekként ezt nem viseltem. Inkább elmentem otthonról. Mindegy volt hová. aztán ha nem szerettem meg egy helyet, mindig szabadulni akartam... Véletlen az, hogy ki végül hol marad meg. Az egyik ember már a legelső munkahelyével megbarátkozik. a másik meg csak sokat próbálva gyökeresedik valahová. Ma úgy mondanánk, hogy családi okok miatt jöttem vissza a szülővárosomba. Amikor ’49-ben hazajöttem csépelni, láttam maradnom kell. Akkor volt munkanélküliség. csak a közvetítőn keresztül lehetett elhelyezkedni. Engem ide, az öntödébe küldtek, válogatni nem lehetett. Apró kis.üzem volt ez. Egy ötszázas kemence szolgált az igazgatóval együtt itt dolgozó nyolcvan embernek. 1951-ben építettek egy hatszázas kemencét, amihez már felvonót is kaptunk, nem kézzel kellett adagolni. ’57-től már két hétszázas kemencével dolgoztunk és ezeket később még korszerűsítették is: forrólevegőssé alakították. Szóval, ha nem nagy léptekkel, de haladt előre az öntöde. A csapoláskor régen használt kézi tégelyeket • is elfelejtettük már. Ügy tíz éve még volt nálunk egy ..másféleszű” mérnökember, Csortos Béla. Az mindent meg tudott csinálni, ő tervezte a mostani két kilencszázas kemencét. Ma már az acéllal vetekedő szilárdságú. gömbgrafitos vas- vasöntvényeket is meg tudunk csinálni... Hetven tálán itt azt beszélték, újságok is írták, hogy Török- szentmiklóson már megütik a világszínvonalat. Elhiszem, de azt is tudom, hogy tíz éve az emberek itt még nem ezen a szinten voltak. Akkor volt a nagy felfutás, olyanokat kellett felvenni, akik még hallomásból is keveset tudtak öntödéről. Dehát ezen is túl vagyunk. Ne haragudjon, hogy így kiszaladtam! Az embert nem csalja meg a füle. Hallottam, hogyr a ventillátort nem jól húzatták fel, hamar ráadták a levegőt. Ha nem megyek ki, tönkremegy a gép. Voltam kemencés is, most meg^adagoló vagyok. Melyik a jobb? Nem nagyon lehet a kettőt különválasztani, a kemence körül, minden összefügg. Rengeteg dologra kell figyelni mindenkinek, és nálunk még szinte minden az embertől függ. Műszerek nem nagyon segítenek. Ebben nincs világszínvonal... Különben, ennek az öntödének már kitelt az ideje. Üj kellene, de most csak „toldásokra”, főként a munka könnyítésére jut pénz. Nem is nagyon gondolok rá. hogy 30 évet dolgoztam egy helyen. Persze sok minden történt. Jó is, rossz is. A jó? Talán a kollektívára emlékszem a legszívesebben. Az egyszerű emberekre. Elég kemények, szabadszájúak, kijelentéseik nyersek, de az összetartás — ha szükség van rá — mindig megszületik... A munkát, inkább a kemencéket meg még mindig csodálom. Hogy is mondjam? Hatalmas „dög” és mégis az embernek, engedelmeskedik, Azt hiszem megszerettem itt... A család: a fiú örményesen műszerész, a lány itt a városban szülésznő. No és a a gyerekeik, a három unoka. .. Otthon az asszonnyal, amolyan munkás-paraszt szövetségben élünk, ő „kolhozista”. Munka után kertészkedem. disznót hizlalunk. Megpróbáljuk kihasználni n lehetőségeket. Haszon nem nagyon van, talán a munkánk ára térül meg. Az se biztosan, de hát megszoktuk. A házkörüli serénykedés akkor is megmarad, ha 3 év múlva nyugdíjba megyek. Nekem korkedvezmény jár. Elmondta: Donkó Pál, a Mezőgép törökszentmiklósi gyárának kohásza, lejegyezte: VSZJ
