Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-24 / 198. szám
4 SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 1980. augusztus 24. VELENCEI-TO A Velencei-tó, kedvező adottságaival hazánk második üdülőtava. Felülete 25,3 négyzetkilométer, kerülete 26 kilométer. A tó a természeti tényezők hatására pusztulásra volt ítélve. Megmentésére hosszútávú fejlesztési programokat dolgoztak ki. Az első program ’75-ben fejeződött be, a második pedig ez év végén. A fejlesztés legfontosabb célja az üdülőtó létrehozása, a tó mocsaras jellegének megváltoztatása. A Velencei-tavi Intéző Bizottság plénuma szeptemberben tárgyalja a hatodik ötéves tervidőszakban megvalósítandó feladatokat. Képeinken egy augusztusi vasárnapot örökítettünk meg a Velencei-tavon. El az új telepről is Például a cigánybíró Rétiék kalákában Azt mondja nem irigyel? Mondták már mások is. Dehát hogyan lenne könnyű dolga az igazgatási előadónak vagy légyen az bárki tanácsi ember, ebben a községben? Mert ugye, maguk, újságírók is, ha cigánytéma hegyesedik a tollúkon, hol kopogtatnak? Tiszaburán. Igen,- persze, itt vannak legtöbben. Frissek a legutóbbi népszámlálási adatok: a kétezerkilenc- száznyolcvanegy lakosból egyézertizenhe- ten cigány származásúak. Van elég bajunk, de a fiatalabb generáció már fogékonyabb a jóra, a szépre. Formál ja-neveli őket a falu közössége. De leginkább a munka... Igazat kell adnom dr. Vö- röss Sándornénak. Tűztünk már a toliunkra sokszor, sokféle cigánytémát, Tisza- buráról is. Megírtuk például, hogy felszámolták a valamikori putrisort, a Bihari- telepet. I. — A nyomát is alig találják már. A cigány lakosság életkörülményeinek javítására készített középtávú intézkedési tervben úgy számítottuk, hogy 1980 végére megoldjuk a lakáshelyzetüket. Három, négy generáció is élt alig néhány négyzet- méteren, tarthatatlan volt az az állapot. Két évvel sikerült lerövidítenünk a viskók felszámolásának idejét, 1978 végére eltűnt a Bihari-telep. .. — Hol él most a burai cigány lakosság? — Nagyobb részük az új cigánysoron, a Fejlődés útján, a Magyari Imre és a Hubai Jenő utcában. Három év alatt kilencvenhárom úgynevezett „c” lakást építettünk ott, szoba, konyha, kamrásakat. __ Ügy mondta, a nagyobb részük? — Azok, akik még nem tudtak, vagy jószerivel nem is akartak elkerülni onnét. Mert aki nagyon akar. az csak úgy tud végleg szakítani a rossz értelemben vett múltjával, hogy elköltözik onnan is, az új cigánysorról. Jelenleg harminchat olyan lakást tartunk nyilván a község legkülönbözőbb részein, amelyeket maguk erejéből, állami kölcsönnel, társadalmi segítséggel építettek a cigány családok. — Beszélgetésünk elején említette, hogy mint igazgatási előadónak is kevesebb a gondja-baja a cigányokkal. — Mondtam azt is, hogy éppen elég bosszúságot, törvényes intézkedést igénylő problémát okoznak még. Hogy csak néhányat említsék: sok a bajunk az orv- horgászokkal, gyakran előfordul a döglopás, és általában a tulajdon elleni vétség. Viszont örvendetesen kevesebb feljelentést kapunk a gyerekek iskolamulasztásai miatt. És amit én nagyon fontosnak tartok, egyre kevesebb esetben kell kezdeményeznünk fiatalkorúak állami gondozásba vételét, mind több gyerek marad a családoknál... — Érthetem úgy: rendezettebbé váltak a cigányok családi körülményei? — Tulajdonképpen erről van szó. És ez nem csak a lakáskörülményeik javulásának, a sok meggyőző és felvilágosító előadásnak, a falubeliek hatásának az eredménye. Egyre több felnőtt korú cigány érti meg a munka jelentőségét a rendezett családi élet megteremtésében. A falubeli kétszáz- egy cigány családban négy- száztizenkét munkaképes férfi és nő él, közülük kétszázhúsznak már van állandó munkahelye. A bajkeverők után vizsgálódó ren dőrt, az egészség- ügyi hatóság képviselőjét, általában az idegent a cigánybíró kalauzolja a telepen, hát adjuk meg a bírónak. ami a bíróé. Bóta Sándort nagy munkában találom a Rákóczi út 19. szám alatt. — Ennyire még telik az erőmből. Az időmből meg pláne. Különben se állhattam már, hogy olyan rozoga a kerítés, ideje volt kipofozni. Igen, két éve engem neveztek ki cigánybírónak. Szóval, találkozni akar boldog cigányokkal? — Dolgos cigányokkal. — Alighanem egyremegy. 'Nekem elhiheti, a mi fajtánkból is csak az élhet elégedetten. aki dolgozik, meg- terefnti magának, meg a családnak a kényelmet. Rápipál? Vagy nincs gusztusa cigánydózniból ? — Máskor sem dohányzom — tolom vissza a kopott cigarettásdobozt. — Ahogy elnézem, magának se kéne... — Merthogy ilyen szikkadt vagyok? Gondolja, hogy csak a bagótól van? Tudja, mennyit melóztam én, amíg az egészségem engedte... — Mondták a tanácsnál is, hogy például a cigánybíró, Bóta Sándor is dologban megöregedett ember. — Négy éve figyelmeztetett a szívem, hogy lassabban, Sándor. Szolnokon, a rehabilitációs bizottságban kérdezte a doki, hogy hány évi munkaviszonyt kapartam össze. Mondtam, de láttam is mindjárt, abból ahogy összenéztek, hogy nem hí szik. Felütötték aztán a munkakönyvem, és hinniük kellett. Az egyik bélyegzés két évet igazolt a debreceni aszfaltútépítőknél, a másik huszonkilenc évet a burai termelőszövetkezetben. — Harmincegy év a becsületére legyen mondva. Érdemes volt? — Tudja, a betegség nem válogat, rendes, dolgos ember. meg trehány, semmire- yaló között. Ha most nem lenne a rokkantsági nyugdíj, megnézhetném magam, és a családot is. — Nagy a család? — A feleségem eljár Szolnokra, a dohánygyárban dolgozik a szezonban. Három felnőtt lányom van, egy kereső fiam. No és az unokák. Egy most született a minap, öten meg ott rohan- gásznak ni. Hé, lurkók gyertek csak ide! Az öt csupamaszat apróság egy szóra felhagy a káposztalepke üldözésével, mint kotlóshoz a csibék, úgy bújnak a nagyapjuk köré. Bóta Sándor mosolyog: — No nézze, hát maga szerint érdemes volt? Először arra, a sarki kisebb házra hoztam össze a rávalót. Most azt a nagyobbik lányomék- nak adtam, hagy legyenek tágasabb helyen a gyerekekkel. Ezt, amelyiknek a tövében beszélgetünk, nemrég vettem nyolcvanezerért. Berendezve még úgy, ahogy, de majd telik arra is. A lányok itthon vannak gyesen, segítenek a jószágnevelésben. Harmincöt malacot már eladtam az idén .. . — Azt mondták, elkísér az új cigánysorra. Messzire van ? — Dehogyis, odalátni. Azok az egyforma házak ott jobbról. Alig háromszáz méter, de tudja milyen nagy távolság az? No majd megérti, ha beszél más cigányokkal is. 2. A Donkó utca közepe táján üvegezett verandás, szemre- való családi házat mutat Béla Sándor. Kevés ilyen van a faluban is. Az árokparton lavórnyi-nagy napraforgóté- nyérból szemelgető cigány- gyerek mondja: — Hiába zörgetnek, oda vannak dolgozni. A Lenin Tsz központi majorjában, ahová Bukus Károly elnökhelyettes is elkísér .megtaláljuk Fehér Sándort. Meszet olt negyedmagával. Társa, cigánynak nézem őt is, készséggel átveszi a keverőkanalat, amíg beszélgetünk. — Hogy boldogulnak itt? — Mármint mi, cigányok? Ahogy a többiek. Igaz, a brigádban tekintélyt kellett teremteni magunknak. Munkával. Tizenhárom évig gyalogmunkán dolgoztam, mire bevettek a brigádba segédmunkásnak. — Most ketten vannak kőművesek, a munkacsapat- vezetővel. — Amikor megmutattam, hogy tudok annyit, meg úgy dolgozni mint a többiek, szerettem volna legalább úgy keresni is. Mondták, hogy tanulja. Belevágtam. Az általánosból hiányzó három osztályt letettem a dolgozók iskolájában, hetvenhétben pedig a szakmunkásvizsgát. Azóta hét-nyolcszáz forinttal többet viszek haza egy hónapban. Azt mondja, voltak a házamnál? Akkor elhiszi, hogy van látszata ... 3. A Lenin utcába Rétiékhez menet Bukus Károly, az elnökhelyettes sorolja: a Réti fiú megbecsült dolgozója a gazdaságnak. Volt már párt- csoportbizalmi, megválasztották brigádvezetőnek. Most is tanácstag. — Köszönjük, részük legyen benne! — köszön visz- sza a „jó munkát”-unkra a fiatalember. — Eltakarítjuk ezt a régi alsóépületet a portáról. Amíg felhúztuk a falat, jó szolgálatot tett, volt hol tárolni a cserepet, az ajtó- meg ablaktokokat, miegymást. Invitál, nézzünk szét a kétharmadformán már elkészült, két és fél szoba, összkomfortosra tervezett házban. — Mennyibe lesz ez? — A költségvetés ^ágyszázezerről szól. Így, hogy kalákában építjük, lényegesen kevesebbe kerül. Látják, segít az apám, a két sógorom, meg a gyerekekével is több a dolgos kéz. Az OTP-től százkilencvenezer forint kölcsönt kaptam. — Gondolom, készpénzt is le kellett tenni jócskán. — Harminckétezret. Meg, hogy eladhassam, tehermentesíteni kellett a kölcsönnel épített kis házat a cigánysoron. Nagyon szabadulni akartam már onnan . .. Sejtem, ott tartunk már a beszélgetésben, amire a cigánybíró célzott. — Hogy is mondjam? — keresi a szavakat Réti Lajos. — Nem a cigányokat tagadjuk mi meg, hanem azt az életmódot, ami nem sokat változott a „c” házak felépítésével se. Az apánknál, nálunk is majd többre jutó gyerekeket abban a környezetben nem lehet felnevelni. Ha csak egy. vagy két utcával arrébb is, de el, a faluba. Idős Réti Lajos bizonygatja.- Állandó munkahely, szóval a téesz nélkül nein boldogult volna a gyerek. Az első házhoz tízezer forint kölcsönt kapott a gazdaságtól. Visszafizette rendben, hát segítettek most is. Amióta eladta a cigánysori házat, a téesz lakásában lakhat, amíg ide beköltözik. Megérdemli, dolgos ember . . . A két nagylány segít bontani a vályogfalat. — Még két hétig — mondja a fiatalabb Réti. — Aztán ion az iskola. Ibolyka másodikba, Marika hetedik általánosba megy. Emi. a legidősebb a szakközépiskolát kezdi, Ti szaf öld váron. Óvónő lesz ... Temesközy Ferenc
