Szolnok Megyei Néplap, 1980. augusztus (31. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-16 / 192. szám
4 SZOLNOK MEGYEi NÉPLAP 1990. augusztus 16. ■Hl Importált jéghegyek Változó Ötszáz Hirosimái atombomba ereje Szeszélyes Szent Ilona Földünk édesvízkészletének kevesebb mint egy százalékát találjuk viszonylag könnyen hozzáférhető helyen; folyókban, tavakban és a föld alatt. A többi a gteps- cserékbe és a sarkvidéki jégsapkákba .van zárva, méghozzá kb. 90 százalékban az Antarktiszon. Napjainkban az ivóvíz is az energiahordozókhoz és nyersanyagokhoz válik hasonlóvá, minthogy egyre szűkösebbnek bizonyuló készleteiért egyre többet kell fizetni. Egyértelmű a következtetés: meg kell vizsgálni, hogy a sarkvidékekről jéghegyek formájában szállított ivóvíz állná-e a versenyt a tengervíz sótalanítá- sával nyerhető ivóvízzel szemben. A fantasztikusnak hangzó ötlet egyébként nem is új: 1890 és 1900 között rendszeresen vontattak ki jéghegyeket Dél-Chiléből Valpa- raisóba, sőt a perui Callaóba is, 3900 kilométer távolságra. De ez még a modern hűtőipar korszaka előtt történt, s a vállalkozás jég beszerzésére irányult. A közelmúltban viszont a nagyon vi'zsze- gény, de ez idő szerint tőkeerős Szaud- Arábia karolta fel a jéghegyek importjának az ügyét. A sivatagi állam csak drága és drágább víz között választhat: a tervek szerint hat év múlva már napi hétmillió köbméter édesvizet nyernek majd a tengervíz sótalanításával. De ez az új iparág rendkívül energia- igényes, és erősen szennyezi a környezetet, ezért érdemesnek tűnik minden felvetődő alternatívát komolyan venni. 1977 június végén Párizsban szakértők egy csoportja arról biztosította a Szaud- Arábia vízellátásáért felelős Mohamed A1 Faisal herceget, hogy az Antarktiszról édesvizet szerezni nem csupán technikailag lehetséges, de 30—50 százalékkal olcsóbb, mint a tengervizet sótalaní- tani. Műholddal választanának ki egy lehetőleg szabályos téglatest alakú, a közepesnél kisebb (kb. egy kilométer hosszú, 300 méter széles) jéghegyet az Antarktisz Atlanti-óceáni partjáról frissen le- válók közül. A jéghegyet a tetejébe mélyesztett, hatalmas vascölöpökhöz erősített kötelekkel vontatná három hajó. A jéghegyet valószínűleg megpróbálják áramvonalasabbra (nagyjából hajóalakúra vágni), de nagy tömege miatt így is csak lassan haladhat. A tervek szerint egy hét alatt gyorsulna fel kb. óránként 30 kilóméteres sebességre. A következő feladat annak megakadályozása, hogy a jéghegy megolvadjon, mialatt áthalad aa jlndiai-óceán meleg vizén. E célból hatalmas plasztikfóliába burkolnák: ez megakadályozza, hogy a víz a jég mellett állandóan melegebbre cserélődjék; a jéghegy saját hideg olvadékában úszva alig olvadna. A nagy tömeg és a kis sebesség miatt a vontatásnál fellépő problémák egészen mások, mint a kisméretű, gyors járműveknél megszokottak. Az igazi nehézségek a megérkezésnél kezdődnek. Az Adeni-szoros túl sekély egy „gazdaságos” méretű jéghegynek, azért az egy darabban nem juthat el a Vöröstengeri Jeddába. Vagy szeletekre vágva kell odahúzni, vagy felolvasztani Ádennél és a vizet, továbbszállítani Az itt felmerülő költségek tennék ki a víz árának nagy részét. Ha eddig óvni kellett a jéghegyet az olvadástól, most probléma megolvasztani: ez sokkal több energiába került, mint a vontatás. Bármekkorák legyenek is a nehézségek, könnyen elképzelhető, hogy a jéghegyek importálására a nemtúltávo- li jövőben sor kerül. Ez a vízellátás igen megbízható forrása lenne és ráadásul nem jelentene beavatkozást a természet kényes folyamataiba, hiszen minden emberi közreműködés nélkül is évente több mint tízezer jéghegy válik le az Antarktiszról és olvad fel az óceánban. Az olcsónak ígérkező vízforrás Ausztria és egyes délamerikai államok érdeklődését ás felkeltette. M. I. éghajlat A múlt század meteorológusai az éghajlatot állandó jellegű természeti adottságnak tekintették, amely legfeljebb csak igen lassan (évezredek folyamán) változik meg. Ma tudjuk, hogy az éghajlatváltozások ennél sokkal gyorsabb ütemben játszódnak le, éspedig kétféle irányban. Először is létezik egy természetes éghajlatingadozás, amely kb. 40 évenként felváltva lehűlést és melegedést idéz elő. Másodszor pedig folyik az éghajlatnak az ember okozta átalakulása, amelyet az emberiség ipari tevékenysége okoz. A természetes éghajlatingadozás már a század közepe óta a lehűlés irányába halad. Az emberi tevékenység ellenben széndioxidot és aeroszolokat juttat a (levegőbe, és ezáltal a Föld éghajlatának felmelegedését idézi elő. Tehát két ellentétes irányú folyamat megy végbe egyidejűleg, és így ^hajlatunk jövője azon múlik, hogy a két hatás közül melyik lesz erősebb. A meteorológusok számításai szerint a legközelebbi évtizedekben az emberi tevékenységből származó melegítő hatás túlsúlyba kerül a természetes eredetű éghajlatingadozással szemben. A természetes lehűlés tehát csak mérsékli a mesterséges eredetű melegedésnek az ütemét. Századunk utolsó évtizedeiben a természetes ingadozás ellenkező irányba fordul, és így az évszázad végén mind a két hatás az éghajlat melegedését fogja támogatni. Az így előálló melegebb időszak azonban nem lehet hosszú életű, mert akkor már az emberiség elhasználja a fosszilis tüzelőanyag nagy részét, az energiagazdálkodás alapja valószínűleg az atomenergia lesz, ez pedig nem termel sem széndioxidot, sem aeroszolokat, így az éghajlatot többé nem melegítheti. ■ Szélenergia-kutatások a Szovjetunióban Folytatódik a kutatás „A déli-sarki komplex nemzetközi kutatótevékenység kitűnő példája a különböző országok hatékony tudományos együttműködésének” — jelentette ki A. Tres- nyikov professzor, az Arkti- kai- és Antarktika! Kutató Intézet igazgatója, közismert sarkkutató egy ünnepi ülésen. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió a „fehér kontinensen” végzett tudományos tevékenysége folyamatos bővítésével nem követ sem politikai, sem gazdasági célokat. A Szovjetunió szigorúan betartja az An- tarktiszra vonatkozó nemzetközi egyezmény valamennyi pontját, publikálja a tudományos expedíciók eredményeit, széleskörű lehetőségeket biztosít állomásain a külföldi szakemberek munkájához, illetve átteleléséhez. Az elmúlt két évtized folyamán a szovjet tudósok igen sok területen végeztek vizsgálatokat az Antarktiszon — a jég alatt fekvő rétegektől a magas légköri rétegekig és a kozmikus sugárzásig. Hét állandó szovjet állomás és obszervatórium működik ma a kontinensen. A tudósok a legmodernebb műszerekkel és berendezésekkel dolgoznak: alkalmazzák a rakétás légköri szondázást, a jégsapka alsó rétegeit is elérő fúrógépeket, lokációs berendezéseket és számítógépeket. eyökeresen megváltoztak e húsz év alatt a sarkköri kutatók életkörülményei is. A faházikókat kétemeletes összkomfortos, hőszigetelt épületek váltották fel. A Szovjetunióban a harmincas években indultak meg a szél-vállanyerőművel kapcsolatos kísérletek. A ba- laklavai szélerőmű 1933-ban kezdte meg üzemét. Ezt az erőművet évi 280.000 kilowattóra teljesítményre tervezték. Sikerült is a konstrukció, de a szeszélyes széljárás miatt adott földrajzi helyen nem váltotta be a hozzáfűzött követelményeket. Napjainkban a jelenlegi primer energiaforrás-árak mellett a szélenergiatermelés gazdaságos megoldássá válik. Különösen a környezetvédelmi szakemberek tartják kívánatosnak a szélenergia kiaknázását a Szovjetunióban és más országokban egyaránt. A Szovjetunióban folyó Csak a legutóbbi években vé- - geztek elegendő számú mélyfúrást a Földközi-tenger altalajában ahhoz, hogy egyértelműen bebizonyosodjon: az egész tenger helyén kb. 6 millió évvel ezelőtt sivatag volt. A mai tengerfenék alatt ugyanis tengervíz b es záradására Jellemző só- és gipszrétegeket, valamint folyami kavicsréteget találtak. A partvidéken mindenütt megtalálható a beömlő folyók által a sziklába vágott meder, s ez helyenként hosszan folytatódik a mai tenger fenekén is. Kb. 20 millió évvel ezelőtt itt nyílt tenger volt. de az afrikai kontinens Európa felé nyomulva teljesen elzárta ezt az óceánoktól. Kiszámítható. hogy ekkora vízmennyiség kb. 1000 óv alatt párolog el. A valóságban ez sokkal hosszabszélenergia-hasznosítással kapcsolatos kutatások eredményeként 1980-ra 4500 db, 1990-re 150.000 db szélturbina-egység fog üzemelni, mintegy 4500 MW összteljesítménnyel. Egy-egy egység üzembehelyezése a tervek szerint 4500 millió kilowattóra energia termelésre ad lehetőséget évente és így 9 millió tonna folyékony üzemanyag megtakarítására nyílik lehetőség. A Fekete-tenger térségében nagy kapacitású szélturbinás energiafejlesztő telepet kívánnak építeni. A termelt energia felhasználásával vizet szivattyúznak a Kaszpi- tengerbe és az Arai-tóba.' Szovjet kutatók foglalkoznak egyébként az ország északi területein üzembe állítandó szélturbinák fejlesztésével is. ban ment végbe, mivel a folyók biztosítottak némi utánpótlást. A tengerfenéken több nagyobb sóstó, beltenger alakult ki. A legnagyobb a Baleári-szlgetek- nél volt. A beszáradás akkor gyorsult meg, amikor a mai Kárpát-medence helyén levő és az Arai-tavon tűiig terjedő tengerből felemelkedtek a Kárpátok, és ez megváltoztatta a Balkán vízrendszerét. így kb. 6 millió évvel ezelőtt a tenger medencéje teljesen kiszáradt, tűni erősen befolyásolta Közép- Európa éghajlatát is. Ezután kb. 5 millió évvel azelőtt átszakadt a Gibraltári-szoros. és óriási vízesés keletkezett. Ha ez a vízesés a Niagarának a tízszerese volt, akkor 100 év alatt telt meg a Földközi-tenger medencéje. Tenger helyén sivatag dúlt pusztító útjára a hegy átzúdult a környező völgyeken, mindent és mindenkit maga alá temetve, ami és aki útjába került. Ügy fektette el és úgy görgette maga előtt a hatalmas szálfák millióit, mintha egy rosszkedvű óriás játszotta volna hurkapálcikákkal a maga elképesztő marokkó-játékát. „Élni akarok...” A kitörés pillanatában a 28 éves David Crockett, a peattfei televízió riportere, jaki egy hegyközeli erdei kunyhóban, kamerájával a kezében várakozott a nagy riportra, siketítő dübörgést hallott és máris hatalmas iszapfalat látott magafelé közeledni. Ilyen szerencséje embernek csak egyszer lehet életében: mivel a kunyhó hegygerincen állott, az iszapfal úgy vált ketté Crockett tágranyílt szeme előtt, mint a biblia szerint Mózes előtt a Vörös tenger. A fiatal riporter ezekben a pillanatokban is hű maradt hivatásához: miközben életéért futott a gerincen húzódó keskeny ösvényen, minimikrofonja segítségével kazettára rögzítette, amit átélt: „A sötétség mind sűrűbb lesz. Minden morajlik körülöttem. A hamu égeti a szememet, egyre forróbb és ritkább lesz a levegő. Ez maga a pokol! Űristen, mi lesz velem? Élni akarok!” És Crockett él: tíz órával a drámai hangfelvétel után rátalált egy mentőhelikopter Már a kitörés estéjén 18 halálos áldozatról és „legalább 71 etüntről” szóltak a jelentések. Az „eltűntek” (tehát a csaknem biztosan elpusztultak) között volt egy izmos, vidám, makkegészséges öregember, aki 84 esztendősen 16 macskájával egydül élt a kitörés körzetében levő Szellem-tónál és akit véletlen névrokonság — pontosan úgy hívnak, mint az Egyesült Államok egykori elnökét: Harry Trumannnak. Amikor néhány nappal korábban egy járőr figyelmeztette a "veszélyre, a derűs matuzsálem így felelt: — Ó, Szent Ilona és én megfogadtuk, hogy szeretjük, és nem bántjuk egymást. Ö, szegény, megtartotta ígéretét, Ilona nem. A nők szeszélyesek. Vulkán-csitri Szent Ilona vulkántársaihoz képest csitrinek számított: mindössze 37 ezer éves. Utoljára 1857-ben tört ki, akkor — lévén lakatlan vadon volt a környék — nem ölt meg senkit. A mostani kár — letarolt erdők és termőföldek, elpusztított vasutak, utak, hidak, hajlékok — meghaladja a másfél milliárd dollárt. És Ilona még szelídnek számít: ’79-ben a Vezúv Pom- pejiben és Herculane- umban kétezer, az Etna 1669-ben éppen tízszer any- nyi, 1902-ben a Martinique- szigeten levő Pelée-vulkán csaknem 30 ezer embert ölt meg. A csonkakúppá vált Szent Ilona kitörése újra arra figyelmezteti az Embert, hogy bőven akad még dolga a Természettel szembeni gigászi küzdelemben. Á ma még titokzatos erők megszelídí-. téséhez — sőt esetleg munkába fogásához! — sok pénz kell. És mindenekelőtt béke. Harmat Endre „Központ, figyelem, központ, figyelem! Morajlást hallok, nukleáris gombafelhőhöz hasonló jelenséget látok. Azt hiszem, megkezdődött”. A rádióüzenetet jól hallották — és természetesen magnószalagra vették — az Egyesült Államok-beli (nem a kanadai) Vancouver geológiai intézetének ügyeletén. A jelentés az intézet tudományos munkaltársától, a harmincéves-David Johnston vulkanológustól érkezett, akiben az érdeklődés legyőzte a félelmet és aki az akkor már nyolc hete nyugtalankodó Washington állambeli Szent Ilona tűzhányó lábánál ütött tábort. Kafka! látomás A mintegy háromezer méter magas csúcs a kitörés előtt — ahogy a Time magazin fogalmazott — „levelezőlapra kívánkozóan szabályos” kúp volt. A kitörés A hegy gyomrából szabadult gázok tizenöt kilométer magasságba lövelték a hamut és az égen valóban kirajzolódott az atomrobbantások gombafelhőre emlékeztető apokaliptikus képződmény. Az iszonyatos hő hatására a megolvadt hóból, forró hamuból, és porrá zúzódott kődarabokból keletkezett sajátos iszaplavina inÜSÍ#4: EZ volt az utolsó életjél. A nagy reményekre jogosító, tehetséges és bátor, fiatal tudóst soha többé nem látta senki. A rádióüzenet vételekor a naptár 1980. május I8-át, vasárnapot, az ólra pedig reggel 8.3Í-et mutatott. Ebben a pillanatban következett be, amitől a szakembereit már régóta tartottak: kitört a Szent Ilona. Ma már kiszámították, hogy a kitörés ereje a Hirosimára ledobott atombombáénak ötszázszorosa volt. A 2950 méter magas Szent Ilona tűzhányó. A robbanás ereje 200 méterrel csökkentette a hegy magasságát Mintha egy rosszkedvű óriás játszott volna... után a kúp csonkakúppá vált; a detonáció úgy tarolta le a hegy tetejét, mintha borotvával nyisszantották volna je: a hegy teljes magasságából vagy kétszáz méternyit harapott le. A kanadai határ közelében, az Egyesült Államok-beli Washington államban kitört a Szent Ilona vulkán. A légnyomást 320 kilométeres körzetben érezték
