Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-02 / 153. szám
Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXI. évi. 153. szóm, 1960. július 2., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA fl magyar-szovjet együttműködési kormányközi bizottság ülése Lázár György fogadta Konsztantyln Katusevet Plenáris üléssel tegnap, a Parlamentben megkezdődött a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 25. ülésszaka. A tanácskozáson a két delegációt Marjai József és Konsztantősebbek a közösen végrehajtott gazdasági programok. Mindebben nagy része van az 1964-ben alakult együttműködési bizottságnak, amely ezúttal 25. alkalommal ülésezik. Mint mondotta, hazánk számára a SzovLázár György fogadta Konsztantyin Katusevet tyin Katusev miniszterelnökhelyettesek, az együttműködési bizottság társelnökei vezetik. Üdvözlő beszédében Marjai József a két ország egyre bővülő együttműködésének jelentőségét méltatta. A gazdasági kapcsolatok gyors ütemű fejlődését jelzi, hogy a két ország áruforgalma az 1965. évi 970 millió rubelről tavaly már 5 millárd rubel fölé emelkedett, s ennél is gyorsabb ütemben fejlődtek a gazdasági kapcsolatok minőségi vonásai. Nagy területekre terjed ki a kooperáció és szakosítás, mind felenjetunióval való gazdasági együttműködés valamennyi tényezőjének elmélyítése nagy jelentőségű, hiszen e mélyülő kapcsolatok révén jutunk a nélkülözhetetlen energia- hordozókhoz és alapanyagokhoz csakúgy, mint a fejlett szovjet technika eredményeihez. Konsztantyin Katusev válaszában rámutatott, hogy országaink csak az együttműködés elmélyítésével oldhatják meg a gazdasági fejlődés bonyolult feladatait, szüntethetik meg a külső körülmények által támasztott nehézségeket. Ehhez már nem elegendők a hagyományos módszerek, a tudományos kutatástól egészen a termelésig az alkotó munka egész folyamatában szükséges a szoros együttműködés, amely országaink között kedvezően fejlődik. A kormányközi bizdttság munkájában is a szakemberek sokasága vesz részt, és segíti a kooperáció, a szakosítás kiterjesztését. A mostani ülésszak is ilyen fontos témákkal foglalkozik, megalapozva egész sor területen a még szorosabb együttműködést. Ezután — több napirendi pontban — megvitatták a gyártásszakosítás és kooperáció hosszú távú ágazati fő irányait a járműipar, az elektronika, a nehézgépek és szállító gépek gyártása, és az orvosi műszeripar területén. Az együttműködési főirányok elvi meghatározásán kívül olyan egyezményeket, megállapodásokat isi előkészítettek. amelyek az 1980 utáni időszakra lehetővé teszik a műszaki és termelési együttműködést. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja tegnap a Parlamentben fogadta Konsztantyin Katusevet a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét, a magyar—szfóvjet gazdasági és műszakii-tudomá- nyos együttműködési kormányközi bizottság 25. ülésszakán hazánkban tartózkodó szovjet delegáció vezetőjét. A szívélyes, baráti eszmecserén részt vett Marjai József, a Minisztertanács el- nökihelyelttese és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. Új gyógyszertárak épülnek Évi fOO millió forint értékű gyógyszert fogyasztunk A gyógyszertárak forgalma évről évre nő, ehhez hozzájárul az is, hogy szinte fillérekért kaphatók hazánkban a tabletták, a különféle kúpok, oldatok. A jutányos áron vásárolható gyógyszerek forgalma a megyében megközelíti évente a 100 millió forintot. A gyári készítmények „uralják” a jelenlegi gyógyszerkészletet, de nem ritka, hogy az orvosok által felírt alapanyagokból készítik a gyógyszertárak a gyógyító keverékeket. A megyében hetvenöt gyógyszer- tár gondoskodik a zavartalan ellátásról, többségük régi épületben van. Karbantartásuk, felújításuk, korszerűsítésük jelentős összegeket emészt fel. A hálózat (fejlesztéséről sem feledkezik meg a megyei gyógyszertári központ. Most három gyógyszertár építésén dolgoznak a kivitelezők. Jász szén tanóráson már felépült az új gyógyszertár a szolgálati lakással. A két és fél millió forintos létesítmény műszaki átadása már megtörtént, most a hiánypótló munkálatok folynak. Előreláthatólag augusztus 20-án adják át a helybelieknek. A várható forgalmat majd egy gyógyszerész és három asszisztens bonyolítja. A szolgálati lakás — három szoba összkomfort — minden igényt kielégít. Hosszas huzavona után végre hozzá kezdtek a tószegi Rákóczi úti gyógyszertár létesítéséhez is. A 150 négyzetméter alapterületű gyógyszertár és a hozzá tartozó háromszobás, összkomfortos szolgálati lakás építését már tavaly novemberben el kellett volna kezdeni. A csaknem kétmillió forintos beruházás — melyhez több mint 900 ezer forint támogatást kaptak — várhatóan 1981. július 1-ig készül el. Téglablokkos rendszerrel épül a megye leendő legnagyobb gyógyszertára Jászberényben, a Szövetkezeti úton. A tanács beruházásában megvalósuló épület földszintjén lesz a 310 négyzet- méter alapterületű gyógyszertár, egy könyvtár és egy eszpresszó, az emeleten pedig 60 lakás. A gyógyszertári központ a fejlesztési alapból és a kétmillió forint állami támogatásból fizeti ki a 4,7 millió forint értékű beruházást. Az előzetes számítások szerint a régen várt új gyógyszertár 1981-ben készül el és valószínű, hogy az év szeptemberétől mint állandó ügyeletes gyógyszertár fogadja a betegeket. A gyógyszertári központ Landler Jenő úti telepét 1976-ban adták át. Két ütemben tervezték a „ház” megépítését, de akkor tulajdonképpen csak a főépület készült el. Több okból szükségessé vált a bővítés, mert megnövekedett a forgalom, szűknek bizonyult a raktártér és nehezen tudják tárolni a megye 140 napra szükséges gyógyszerkészletét. Az új raktár mellett szükség van gyógyszervizsgálóra, amelynek analitikai laboratóriumában a gyári készítményeket és a helyben előállított gyógyszereket ellenőrzik majd. Több megyéhez hasonlóan szeretnék megteremteni a középüzemi szintű gyógyszergyártás feltételeit is. Egyszerűbb készítmények előállításával nem egy hiánycikket pótolhatnak. A 35—40 millió forintos beruházás előreláthatólag 1981- ben kezdődnék, és 1982-ben fejződnék be, A tervező a kivitelező rendelkezésére áll. Jelenleg a gyógyszertári központ vezetősége és a Szolnok megyei Tanács V.B. egészségügyi és szociálpolitikai osztálya azon fáradozik, hogy a szükséges anyagi feltételeket biztosítsa a beruházáshoz. — orbán — •••••■■••••••••••••■•••••■••••••a* .............. • ■■■■■■«■■••■■■••■■•••■•■■••■•■••a •aaaaaasaaaa*a*aaaaaa*aaasaaaaaa*a aai aaar aaaaaa ----a ai- asa .aaaaai aaaai ••• aaaaaaaaaaai • >•* aaaaaaa aaaai i. a> * aaaaaa* aaaai u a a aaaaaa aah>*a>aakaa«laaaSaa«a I szerkesztőség postájából 4. oldal Vége! értek a szovjet—nyugatnémet tárgyalások Közös közleményt adtak ki Tegnap Moszkvában a szovjet—nyugatnémet tárgyalásokon jelen volt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin miniszterelnök, Andrej Gromiko külügyminiszter, nyugatnémet részről pedig Helmut Schmidt kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter. A megbeszélésen szó volt arról, hogy miképpen lehetne fékezni a fegyverkezési hajszát és ezen belül különösen nagy figyelmet szenteltek annak a kérdésnek, hogy miképpen lehetne szerződésben korlátozni a közepes hatótávolságú rakétafegyverkezést. Mindkét fél kifejtette ezzel kapcsolatos nézeteit, s hangoztatta a szovjet—amerikai SALT—2 szerződés ratifikálásának időszerűségét. A tárgyalás során Leonyid Brezsnyev több kijelentést tett, amely tükrözte: a-Szovjetunió változatlanul arra törekszik, hogy ne engedje meg Európában a fegyverkezési verseny újabb veszélyes fordulójának kibontakozását. Mindkét fél olyan megoldás mellett szállt síkra, (Folytatás a 2. oldalon) Korom Mihály látogatása az úttörő-olimpián Tájékoztató az úttörő-olimpiáról a megyei pártbizottság székházában. A képen (balról jobbra): Korom Mihály, Andrikó Miklós, Szűcs 1stvánné és Buda István Tegnap délelőtt a XVI. nyári úttörő-olimpia megtekintésére Szolnokra érkezett dr. Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Részt vett a nap programján Szűcs Istvánná, a Központi Bizottság tagja, a Magyar Űttörők Szövetségének főtitkára, Buda István államtitkár, az OTSH elnöke. A vendégeket a megyei pártbizottság épületében Andrikó Miklós, az MSZMP megyei bizottságának első titkára fogadta. Részt vett a találkozón Bar- ta László, a megyei tanács elnöke, Szűcs János, a megyei pártbizottság titkára, Sipos Károly a megyei tanács elnökhelyettese, Nyit- rai István, a KISZ megyei bizottságának első titkára, dr. Földy Dánielné, a megyei úttörő szövetség elnöke, Daróczi András ezredes, megyei rendőrfőkapitány. Az úttörő, valamint a sportszerveknek a XVI. Nyári úttörő-olimpiára való felkészüléséről Szűcs Istvánné és Buda István, az olimpia országos döntőjének Szolnok megyei előkészületeiről Szűcs János tartott tájékoztatót. Többek között elhangzott, hogy az olimpia előkészítése során az országban minden eddiginél jobb együttműködés valósult meg a párt-, az állami, a társadalmi és tömegszervezetek között, hogy az új rendszerben lebonyolított oiimpia csaknem egymillió gyermeket mozgatott meg az országban, és közülük a legjobb kétezerhatszáz versenyez az országos döntőn. De elhangzott a tájékoztató során az is, hogy a továbbiakban az úttörő-olimpákat jobban fel kell használni újabb tehetségek felkutatá- ra. Szűcs Istvánné elismeréssel beszélt arról a nagy segítségről is, amelyet megyénk nyújtott az olimpia sikeres megrendezéséhez. Dr. Korom Mihály, amikor megköszönte a meghívást, egyúttal annak a véleményének adott hangot, hogy bár szűkösek az ország anyagi lehetőségei, erre a nemes célra a társadalomnak ezután is elő kell teremtenie a szükséges anyagi eszközöket. A vendégek a nap további részében a megye párt- és állami vezetőinek társaságában felkeresték a Csanádi körúti iskolában az olimpiai központot, majd a tiszaligeti sportcsarnokban végül a fiatalok szabadidős központjában a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központr ban tettek látogatást. (Részletes tudósításunk a 7. oldalon.) Púja Frigyes Svájcba utazik Púja Frigyes külügyminiszter Pierre Aubertnek, a Svájci Államszövetség külügyminiszterének meghívására hivatalos látogatásra 1980. július 2-án Svájcba utazik. Tanácsknzott a HNF megyei elnöksége Tegnap délután tartotta soros ülését a Hazafias Népfront megyei elnöksége, amelyen részt vett és felszólalt Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkára. A testület először a megyei tanács alakuló ülésével kapcsolatos előterjesztésről tárgyalt, ezután jelentést hallgatott meg a választási politikai munka értékeléséről, majd azt vitatta meg, milyen szerepet tölthetnek be a népfrontbizottságok az egyes települések lakosságának közéletiségre nevelésében. Losonczi Pál a Somogy megyei Tanács alakuló ülésén A Somogy megyei Tanács Kaposvárott megtartott ünnepi ülésen megjelent és felszólalt Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Az ülésen megválasztották a 86 tagú megyei tanács vezetőit és 15 tagú végrehajtó bizottságát. A megyei tanács elnöke ismét Sugár Imre lett. A Komárom megyei Tanács Tatabányán megtartott alakuló ülésén részt vett és felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Az ülésen megválasztották a 89 tagú megyei tanács 13 tagú végrehajtó bizottságát és tisztségviselőit. A megyei tanács elnöke Mokri Pál lett. A Nógrád megyei Tanács Salgótarjánban lezajlott alakuló ülésén részt vett és felszólalt Brutyó Jánosv áz MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke, Salgótarján országgyűlési képviselője. Az ülésen megválasztották a hetvenöt tagú tanács vezetőit és 13 tagú végrehajtó bizottságát. A Nógrád megyei Tanács elnökévé Dev- csics Miklóst választották. A Hajdú-Bihar megyei Tanács ünnepi ülésén részt vett és felszólalt Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke. Az ülésen megválasztották a megyei tanács tisztségviselőit és 17 tagú végrehajtó bizottságolt. A Hajdú-Bihar megyei Tanács elnöke ismét Szabó Imre lett. Tegnap az újvárosháza dísztermében megtartotta alakuló ülését a közelmúltban újjáválasztott 201 tagú Fővárosi Tanács. Az ünnepélyes alakuló ülésen részt vett és az elnökségben helyet foglalt Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára, A tanácstagok egyhangú szavazata alapján a Fővárosi Tanács elnöke ismét Szépvölgyi Zoltán lett.