Szolnok Megyei Néplap, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-02 / 153. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. július 2. Kommentárunk BT-döntés vétó nélkül Négy napon keresztül tanácskozott a Biztonsági Tanács az izraeli kor­mány Jeruzsálemre vo­natkozó, minden jog­alapot nélkülöző intéz­kedéseiről és szándékai­ról. Az ülés összehívását huszonkét iszlám ország kérte; közös határozati javaslatot nyújtottak be erről, a , muzulmánok számára érzelmileg rendkívül fontos kér­désről. A problémát azonban nemcsak a mohamedánok tartották fontosnak. Phi­lippe Husson fran­cia ENSZ-fődelegátus a Biztonsági Ta­nácsban — világo­san utalva arra, hogy az izraeli parlament ép­pen most foglalkozik a Begin-kabinetnek azzal a javaslatával, hogy a miniszterelnökség szék­helyét Jeruzsálembe he­lyezzék át — kormánya nevében nyomatékosan figyelmeztette Tel-Avi- vot: „ne hozzon jóváte­hetetlen döntéseket”, ne­hogy annektálja Jeru­zsálem arab negyedét és megpróbálja a várost az ország fővárosává nyil­vánítani. Ritkán fordul elő, hogy közel-keleti vi­szonylatban egy nyuga­ti nagyhatalom ilyen kategorikusan fogalmaz. De ez még mindig nem minden. A francia fő­delegátus példátlanul ke­mény fomában jelentet­te ki: „Franciaország nem nyugodhat bele a Jeruzsálemmel kap­csolatos izraeli tervek­be ...” a világ jól em­lékszik még Giscard el­nök minapi utazására az arab országokban és elégtétellel nyugtázhat­ja, hogy a párizsi dip­lomácia az első komoly alkalommal bebizonyí­totta : az államfő ennek során elhangzott kije­lentéseit komolyan kell venni. Ilyen előzmények után a nemzetközi közvéle­mény érthető érdeklő­déssel várta, hogyan foglal állást a kényes jeruzsálemi ügyben az Egyesült Államok kor­mánya. A washingtoni vezetés nehéz helyzetben volt. Ha nem vétóz, ma­gára haragítja a zsidó szavazókat, ami a no­vemberi elnökválasztá-1 sok előtt kockázatot je­lenthet Carternek. Ha viszont megakadá­lyozza a határozat el­fogadását, megterheli vi­szonyát az egész arab világgal (beleértve Sza- ud-Arábiát, legfőbb olajszállítóját, amely­nek vezetői többször ki­jelentették: szó sem le­het Jeruzsálem izraeli bekebelezéséről), és megnehezíti az amerikai égisz alatt összehozott egyiptomi—izraeli tár­gyalás most kezdődő újabb fordulóját. Ügy tűnik, ez volt a ritka kivétel, amikor Carterék a nemzetközi hatásokat helyezték elő­térbe, a belső motívu­mokkal szemben. Az amerikai delegátus tar­tózkodott- és ez azt je­lentette, hogy a BT egyhangúan, tehát jog­erősen minősítette „sem­misnek és érvénytelen­nek mindazokat a tör­vényhozási és adminiszt­ratív intézkedéseket, amelyeket Izrael Jeru­zsálem földrajzi, demog­ráfiai és történelmi jel­legének, valamint státu­sának megváltoztatására tett”. H. E. Véget értek a szovjet-nyugatnémet tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) amely megfelel az egyen­jogúság elvének. Kedden a Kremlben vé­get értek a szovjet—nyugat­német tárgyalások. A tárgyalásokról közös közlemény jelenik meg. A két fél hosszútávú progra­mot írt alá a Szovjetunió és az NSZK közötti gaz­dasági és ipari együttmű­ködés fő irányairól. Megvonva a tárgyalások mérlegét, Leonyid Brezsnyev kijelentette, hogy a felek szükséges és hasznos mun­kát végeztek. — Természe­tesen — mondotta Leonyid Brezsnyev — senki nem fe­dezte fel még azt a mérle­get, amely módot adna a politikai tárgyalások haté­konyságának megállapításá­ra. Van azonban egy fontos kritérium: az együttműkö­dés és az egyetértés iránti akarat. Ügy tetszik, ez jelen volt most is, hasonlóképpen a korábbi találkozókhoz. — Nem fogjuk természe­tesen leegyszerűsíteni a helyzetet: vannak olyan kér­dések, amelyekben felfogá­sunk lényegesen eltér egy­másétól. Mégis fontos, hogy most már jobban ismerjük egymás álláspontját, — mu­tatott rá Leonyid Brezsnyev. — Megelégedéssel állapí­tom meg — folytatta —, hogy országaink elvi állás­pontja a kétoldalú kapcsola­tok kérdéseiben ugyanaz maradt, mint amit a moszk­vai szerződés említett. Léte­zik egy világosan kifejezés­re juttatott óhaj a kölcsönös megértésnek a '•■nemzetközi . kérdéseket is felölelő meg­szilárdítására és kiszélesíté­sére, az enyhülési irányvo­nal folytatására. Dmitríj Usztyinov az SZKP KB PB tagja, a Szov­jetunió marsalja, honvédel­mi miniszter, és Nyik’olaj Ogarkov, a fegyveres erők vezérkari főnöke, a honvé­delmi miniszter első helyet­tese, a Szovjetunió marsalja, kedden a Szovjetunió Hon­védelmi Minisztériumában találkozott Helmut Schmidt Nyugatnémet Szövetségi kancellárral és Hans Dietrich Senscherrel. a kancellár he­lyettesével, külügyminiszter­rel. Moszkvában folytatódott a szovjet—nyugatnémet csúcstalál­kozó. A képen (szemben) Leonyid Brezsnyev és Andrej Gromiko, (háttal) Helmut Schmidt A megbeszélésen a kölcsö­nös érdeklődésre számot tartó kérdéseket tekintet­ték át. A találkozó tárgysze­rű légkörben zajlott le. Helmut Schmidt nyugat­német kancellár kedd esti nemzetközi sajtóértekezleten rövid nyilatkozatot tett. — Ami a lényeget illeti, szeretném elmondani, hogy a látogatáshoz fűzött elvárá­saink beigazolódtak. Bebizo­nyosodott, hogy válságos vi­lághelyzetben beszélni és a másikat meghallgatni nem­csak szükséges, hanem hasz­nos is. Miridkét fél, a szov­jet és a nyugatnémet egy­aránt nagy nyíltsággal be­szélt. olyan nyíltsággal, amely az ügy javára válik, például mindkét fél előter­jesztette ismert álláspontját Afganisztán ügyében. E kér­désben semmit sem ködösí­tettünk el valamiféle diplo­máciai nyelvezettel. Bizonyos elégedettséggel állapítottam meg, hogy vendéglátóink ál­lamunknak. kormányunknak az országaink közötti kétol­dalú kapcsolatokon túlmenő jelentőséget tulajdonítanak. Két napos munkalátogatá­sának befejezésével kedden este hazautazott Moszkvából Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja és Hans Diet­rich Genscher, al kancellár, külügyiminiszter. KÖZÖS KÖZLEMÉNY A szovjet vezetők meghí­vására június 30-án és jú­lius 1-én látogatást tett a Szovjetunióban Helmut Schmidt, a Német Szövetsé­gi Köztársaság szövetségi kan­cellárja, valamint Hans-Diet- rich Genscher, a szövetsé­gi kancellár helyettese, kül­ügyminiszter. A látogatás folyamán Le­onyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke, Alekszej Ko­szigin, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke, és Andrej Gromikó, az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisz­tere több ízben találkozott és megbeszéléseket folyta­tott Helmut Schmidttel, az -NSZK szövetségi kancellár­jával és Hans-Dietrich Genscherrel, a kancellár he­lyettesével, az NSZK kül­ügyminiszterével. A megbeszélések, amelyek a kialakult konzultációs gyakorlatnak megfelelően zajlottak le, az Európát, va­lamint .az egész világot érin­tő és a jelenlegi helyzetet meghatározó gazdasági és politikai kérdések széles kö­rét ölelték fel. A felek egyben áttekintették a kétoldalú kap­csolatok jelenlegi állását és fejlődési perspektíváit. Mindkét fél törekszik a kölcsönös érdekeknek meg­felelő kereskedelmi és gaz­dasági kapcsolatok fejlesz­tésére az 1978. május 6-i hosszútávú egyezmény alap­ján. Az említet egyezmény megvalósításának jegyében az NSZK szövetségi kan­cellárjának és külügyminisz­terének moszkvai tartózko­dása alatt 1980. július 1-én a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság hosz- szútávú gazdasági és ipari együttműködésének alapve­tő irányait rögzítő progra­mot írtak alá. A felek állást foglaltak a fejlődésnek a következetes folytatása mellett, amely az európai enyhülési és együtt­működési megállapodással kezdődött. Ugyancsak állást foglaltak a Helsinkiben el­fogadott záróokmány vala­mennyi elvének és tézisének megvalósítása mellett. Eb­ben az összefüggésben vi­tatták meg a madridi talál­kozó előkészítését és kilátá­sait. A felek kifejezték kí­vánságukat: valamennyi majdani résztvevő tegyen meg mindent azért, hogy hozzájáruljon a madridi ta­lálkozó sikeréhez. A felek eszmét cseréltek az európai kölcsönös biza­lom érdekében teendő intéz­kedések szélesítésének kér­déséről. Megállapodtak ab­ban, hogy a madridi talál­kozón meg kell vitatni egy, a bizalomerősítő intézkedé­sekkel foglalkozó külön kon­ferencia megtartásának kér­dését. A fegyverkezési hajsza megfékezésének célját szem előtt tartva, a felek széles­körű véleménycserét foly­tattak a fegyverkezés korlá­tozása és a leszerelés kérdé­seiről. A felek meggyőződé­süknek adtak hangot, hogy e téren folytatni és aktivi­zálni kell a konkrét ered­mények érdekében teendő erőfeszítéseket. A vélemény­csere elősegítette a felek ál­láspontjának tisztázását. Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt kifejtette álláspontját a közép-ható­távolságú nukleáris rakéta­fegyverekkel . kapcsolatos problémákról. Ennek során figyelmet fordítottak az e kérdésekkel kapcsolatos megállapodás megkötésének perspektíváira. Áttekintették az Ázsia, Afrika és Latin-Amerika egyes térségeiben kialakult helyzetet és időszerű problé­mákat is. A felek kifejtették álláspontjukat. Felismerve annak szüksé­gességét, hogy a lehetőség szerint el kell érni az Afga­nisztánnal kapcsolatos bo­nyolult helyzet gyors poli­tikai rendezését, a felek részletesen és nagyon őszin­tén kifejtették saját nézetei­ket. A felek rámutattak, hogy hatékonyabb közös erőfeszí­tések szükségesek a világ­ban az energetika területén, a meglévő energetikai erő­források legésszerűbb kiak­názása és új energiaforrá­sok feltárása céljából. Ál­lást foglaltak az energetika területén folytatott kétolda­lú kooperáció elmélyítése mellett. Ezzel kapcsolatban kifejezték egyetértésüket az­zal, hogy a közeljövőben a felek Illetékes szervezetei és vállalatai előzetes tárgyalá­sokat folytassanak a Szov­jetunióból való földgázszál­lítás új tervéről. A szélekorű eszmecserét tárgyszerű, konstruktív lég­körben és az őszinteség szel­lemében tartották meg. Mindkét fél szükségesnek és hasznosnak ítéli meg az eszmecserét. A felek állást foglaltak amellett, hogy folytatódjanak a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köz­társaság közötti legfelsőbb és egyéb szintű érintkezé­sek. a meglevő megállapodá­soknak és a kialakult gya­korlatnak megfelelően. GENF A genfi leszerelési bizott­ságban az NDK képviselője kedden a szocialista orszá­gok nevében okmányt ter­jesztett elő, amely konkrét javaslatot tartalmaz a nuk­leáris leszerelésre, valamint e célból a bizottságon belül munkacsoport felállítására. India képviselője is részle­tes javaslatot terjesztett elő. amely az atomfegyverek tel­jes betiltását és az atom­fegyverkészletek megsemmi­sítését követeli. ŰJ-DELH1 Hétfőn további halálos ál­dozatokat követeltek az In­dia észak-keleti részében ki­robbant faji zavargások. Assam államban násznépet szállító autóbuszra támad­tak rá. A gépkocsira kézigrá­nátot dobtak: a merénylet következtében öt személy meghalt tizenketten megse­besültek. A támadók kiléte nem* ismeretes. — A másik, ■zavargások sújtotta állam­ban, Tripurában két ember halt meg és több mint száz Négy hónapban hat összeesküvés az iráni hadseregben Baniszadr iráni államfő a Le Monde című párizsi lap tegnapi számában megjelent nyilatkozatában ismét azt hangoztatta, hogy az iráni hadsereg köreiben összéeskü- vést lepleztek le. Baniszadr szerint az utób­bi négy hónapban összesen hat, széleskörű összeesküvést lepleztek le a fegyveres erők­nél. Az államfő hozzáfűzte: az Egyesült Államok azon van, hogy Iránban megte­remtse „ilyesfajta ellenforra­dalmi cselszövések társadal­mi alapját”. Mint mondotta, a balsikerű amerikai „túsz­mentő akció” csupán egy jég­hegy csúcsa volt: megmutat­ta, hogy Washington a fel­szín alatt aknamunkát foly­tat az iráni forradalom ellen.’ Az iráni egyetemek a szo­kásos időpontban, szeptem­ber utolsó hetében kezdijc meg a félévet — ezt közölte tegnap a kulturális forrada­lom megszervezésével és végrehajtásával megbízott, hét fős bizottság egyik tag­ja. Hétfőn a bizottság egy másik munkatársa azt mon­dotta, hogy hat hónapos ké­sés is elképzelhető. Összekapcsolták a teherűrhajót a Szálját—6-tal Tegnap reggel, moszkvai idő szerint 8 óra 53 perckor összekapcsolták a Szaljut—6 —Szojuz—36 űrkomplexum­mal a vasárnap felbocsátott Progressz—10 automatikus teherszállító űrhajót. Az űrhajónak az űrkomp­lexumhoz való közelítését és az összekapcsolást az orbi- táliá komplexumon tartózko­dó Leonyid Popov és Valerij Rjumin űrhajósok ellenőriz­ték. A Progressz—10 a Szal­jut—6—Szojuz—36 rendszer „hátsó bejáratánál”, az ag­regátegységnél lévő csatla­kozónyíláshoz kapcsolódott. A szállítóűrhajó a tudomá­nyos kísérletek folytatásához szükséges műszereket és be­rendezéseket, élelmiszert, üzemanyagot és postát vitt az orbitális komplexumra. A telemetrikus informá­ciók és a személyzet beszá­molója szerint a Szaljut—6, a Szojuz—36 és a Progressz—10 fedélzeti rendszerei kifogás­talanul működnek. Leonyid Popov és Valerij Rjumin köz­érzete jó. Visszavonultak Angolából a dél-afrikai csapatok A Dél-afrikai Köztársaság hivatalos formában tudatta az ENSZ-szel, hogy „teljes egészében” kivonta csapatait Angola területéről. A Dél­afrikai Köztársaság állandó ENSZ-képviselője június 30-í keltezésű levelében azt kö­zölte a Biztonsági Tanács el­nökével, hogy „Angolában már nem tartózkodnak dél­afrikai csapatok”. A levelet nyilvánosságra hozták, mint a Biztonsági Tanács doku­mentumát. Pretoriában azt állítják, hogy a legutóbbi támadásso­rozatnak polgári célpontjai nem voltak, azt hangoztat­ják, hogy az akciók nem az angolai fegyveres erők, ha­nem a SWAPO ellen irá­nyultak. Az Afrikai Egységszervezet csúcsértekezletére Sierra Leone fővárosába érkezett’ Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár. A ké­pen Sorié Karoma, Sierra Leone alelnöke üdvözli TELEXEN érkezett ház vált gyújtogatás marta­lékává. Indira Gandhi kor­mányfő hétfőn felújította megbeszéléseit az ellenzék képviselőivel arról, hogyan lehetne véget vetni az ország észak-keleti részét hónapok óta megbénító faji zavargá­soknak. ANKARA Az elmúlt 24 órában tizen­két ember vesztette életét Törökországban az újabb po­litikai erőszakhullám követ­keztében. Istanibulban az ál­lambiztonsági rendőrség egyik tagját gyilkolta meg nyílt utcán egy szélsőbalol­dali merénylő. TOKIÓ A japán fővárosban hiva­talosan bejelentették, hogy Carter amerikai elnök részt vesz a szívroham következ­tében váratlanul elhunyt Ohira Maszajosi kormányfő július 9-1 temetésén. A ka­binét és a liberális demok­rata párt által közösen meg­tartandó hivatalos búcsúszer­tartásra — az eddigi össze­sítés szerint — 11 országból érkeznek vendégek kor­mányfő azonban csak Dél- Koreából, Thaiföldről, vala­mint az afrikai Zaire-ból és Zambiából. JERUZSÁLEM Miután az ENSZ Bizton­sági Tanácsa hétfőn 14 sza­vazattal, ellenszavazat öél- kül, egy tartózkodással (Egyesült Államok) elfogad­ta az iszlám országoknál? Je­ruzsálem kérdésében beter­jesztett közös határozati ja­vaslatát, kedden az izraeli külügyminisztérium sietve reagált: elutasította a hatá­rozatban foglaltakat, és nem­tetszését fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok nem szavazott a határozati javaslat elen, vagyis vétója-^ val nem akadályozta meg annak elfogadását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom