Szolnok Megyei Néplap, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-08 / 133. szám

1980. iúniui 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Koffán-tárlat Kafkán Károly munkáiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A jó­nevű grafikusnak és fotó­művésznek ez az első átfo­gó tárlata. A kiállításon 200 grafikáját és különleges el­járással készült emberarco­kat ábrázoló somfabot fa­ragásait láthatja a közön­ség. A Jeepen: Faragások a kiállításról. „Nővérképző” a város peremén — Nővérke, rosszul va­gyok! — Nővérke, igazítsa meg a párnámat! — Nővérke, mit mon­dott a doktor úr meggyó­gyulok? — Nővérke, mit gon­dol, eljön a fiam? Ezernyi kérdés, kérés a betegágyból. S a nővérke fá­radhatatlanul sürög-forog, hozza a gyógyszert, az in­jekciót. megigazítja a párnát, lepedőt, mosolyog. Vígasztal; „hát persze, hogy éljön a fia, most telefonáltam neki”; ,JHogy meggyógyul-e? Egy hét múlva már (táncolhat is, ha betartja a doktor úr uta­sításait.” Csupa jó szó, biz­tatás, együttérzés, gyengéd­ség. Lehet ezt tanítani, ta­nulni? Évről évre többen jelentkeznek vA szolnoki Egészségügyi Szakközépiskolában évről évre nagyobb a túljelentke­zés. Az idén 180 fiatal lány­ból — még mindig makacsul tartja magát a hagyomány, hogy ápoló csak nő lehet, el­vétve akad egy-egy „Pista nővér” — választották ki azt a hetvenet, akik szeptember­től a szakiskola elsősei lesz­nek. A felvételi beszélgetés vajmi kevés támpontot ad a nevelőknek a fiatal jellemé­ről, érzelmi életéről, elhiva­tottságáról. Bármilyen nagy szó is az utóbbi, enélkül nem szabadna egészségügyi pályát választani. De vajon el le­het-e várni egy még kifor­ratlan személyiségű tizen­évestől az elhivatott­ságot? Noha a tapasztalatok szerint az utóbbi években már jobb. alaposabb jellem­zéssel kísérik az általános iskolából a' jelentkezőket. ^ felvételiztetek emberismere­te. kérdéstechnikája nagyon fontos tényező. A pálya nehézsége. — a jelentkezőknek csak kisebb hányada lát túl a vakító fe­hér ruhán, titokzatosan csil­logó műszereken' — felelős­ségteljes volta nem könnyű feladat elé állítja az iskolát, amely nem véletlenül híres a szigoráról. A lemorzso­lódás éppen ezért — érthető módon — meglehetősen ma­gas. de ez szolgálja minden­kinek az érdekét. INem könnyű hivatás a nővéreké. Három műszakban dolgoznak. Munkakörük nincs pontosan behatárolva — azt szokták mondani, min­den az ő feladatuk, ami a takarító és az orvos dolga között van. Sőt az. ápolók bi­zonyos. egyszerűbb orvosi feladatokat is ellátnak. A szakiskolások mindezt három év alatt sajátítják el, s rögtön tegyük hozzá, igen jó, megbízható színvonalon, hiszen csak így kaphatják meg az „egészségügyi szak­iskolai oklevelet”. Az 1975-ben bevezetett új oktatási-nevelési tervek — bölcs előrelátással — azt a célt szolgálják, hogy a diá­kok olyan alapképzésben ré­szesüljenek, amelyre az is­kola elvégzése után építhet­nek. (Egyébként az egészség- ügyi szakközépiskolákban is ugyanaz a szakmai tananyag, mint a szakiskolában.) Az oklevél általános ápolói és asszisztensi munkakör betöl­tésére jogosítja fel a végzett diákokat. Akit mindez nem elégít ki — ritka, aki meg­elégedne vele — lehetősége nyílik a munka melletti sza­kosodásra. amely különböző időtartamú tanfolyamokon Ugyancsak a szakiskolában történik. Ilyenformán a me­gye valamennyi ápolója meg­fordult a szolnoki oktatási intézményben, hiszen a szak- középiskolát végzettek sem minősíthetők szakápolónak. Azí iskolában huszonnégy féle területen szakosodhat- nak a már dolgozó ápolók, asszisztensek. Számuk a me­gye egészségügyi intézményei igényei szerint 300—500 kö­zött változik, míg a nappali tagozat hat osztályában mindössze 230—240 fiatal ta­nul. A szaktanfolyamok szá­ma gyakran Változik, attól függően, milyen szakápoló­ból van éppen hiány, gyer­mekápolóra, szülésznőre vagy öregek nÉfpközi otthonában dolgozó, esetleg mentőápoló­ra van igény. Profilváltás a szükségletek szerint A szinte évenkénti „prp- filváltozás” nem kis terhet ró 'az iskola vezetőire. Udo- vecz Miklósné igazgatónő azonban egy személyben fe­lelős a személyi feltételek megteremtéséért. Nagy , ta­pasztalatának. ismeretének — több mint két évtizede a szakiskola igazgatója — kö­szönhetően sohasem fordult elő. hogy ne indulhatott vol­na tanfolyam oktató híján. A huszonnégy főfoglalkozású pedagógusokból álló tantes­tület mellett száz orvos ta­nár „segít be” a képzésbe, ideggyógyászok, sebészek, fogorvosok, szemészek, több­nyire a megyeszékhely kór­házaiból. hiszen Jászberény­ből vagy Karcagról aligha tudna eljönni tanítani a be­tegei mellől a bármennyire is jó szakorvos. A szakmát „első kézből" orvosoktól, egészségügyi fő­iskolát) végzettektől sajátít­ják el a nappali tagozatos fiatalok is. A gyakorlati kép­zés egy része az iskolában történik. A diákók csak a második év vége felé talál­koznak először a betegekkel, amikor már elméletben és gyakorlatban megfelelő tu­dásra tettek szert. Az iskola igen szerencsésen a kórház szomszédságában kapott he­lyet 1962-ben egy modem, szép. de kicsit talán már „ki­nőtt” épületben, s ugyancsak közel van a kollégium is. amelyben minden arra rá­szoruló tanuló második ott­honra talál. Az ilyenformán létrejött egészségügyi komp­lexum a város peremén jó tárgyi feltételeket teremtett a képzéshez. A fiaitalok nap mint nap lát ják az iskolából, a kollégiumból a kórházka­pun beforduló mentőt, a lá­togatók seregét, az egyedül sétáló betegeket s a felgyó- gyultan távozókat. Már az is­kolás évek alatt is szinte „benne élnek” a leendő mun­kahelyi légkörben. Sokan gimnáziumban folytatják A jó színvonalú szakkép­zés — számos elismerő ok­levél, dicséret a Vöröskereszt­től tanúskodik erről — mel­lett igen fontos feladatnak tartják az iskola pedagógu­sai >a diákok továbbtanulás­ra ösztönzését, az érettségi bizonyítvány megszerzését. A végzettek fele általában azonnal beiratkozik gimná­ziumba vagy szakközépisko­lába. a szaktanfolyammal párhuzamosan tanul tovább. Érthető, hiszen a három év alatt a közismereti tantár­gyak tanulására nem juthat annyi idő. A magasabb szin­tű műveltség viszont elen­gedhetetlen munkájukhoz. A szakiskola lehetőségein belül természetesen igyek­szik növelni a fiatalok köz­ismereti tudását számos szakkörrel és rr> “-•^szeti cso­porttal is. Amiben azonban talán minden oktatási intéz­ménynél többet nyújt, az a diákok érzelmi skálájápak bővítése. S kaphat-e ennél nagyobb, szebb útravalót a betegek „nővérkéje”? Tál Gizella A kultúra ügye az egész társadalom ügye e«zten­Tizenfit-húsz dővel ezelőtt sokan hitték, hogy a gazda­sági gyarapodás, a .társadal­mi fejlődés/ az életszínvonal emelkedése nyomán automa­tikusan növekszik: majd a művészetek szerepe, a mű­velődés és műveltség presz­tízse, pusztán a társadalmi- gazdasági fejlődés hatáséra spontán létrejön a (kiművelt emberfők sokasága, melynek társadalmi méretű kultúrája egyenlő a legmagasabb szin­tű ismereteikkel. Azután egy­re inkább rá kellett jönni, hogy a szabad idő növekedé­se nem jelenti egyértelműen, hogy az emberek többsége ezt az időt önművelésre, művészi élmények befogadá­sára, alkotó tevékenységre fordítja. Sőt, kialakult • az Úgynevezett „második gaz­daság” (háztáji, kiskert, iparengedély, másodállás), melynek nyomán még az előzőknél is kevesebb idő jut egyeseknek könyvre, színházra, mozira, tárlatra. Szociológusok állapították meg, hogy a jelenlegi gazda­sági helyzet nem kedvez a művészetek tömegku kúrává válásának, az igazi értékeik elterjedésének. De azt is világosan kell látni, hogy e konfliktushelyzet főszerep­lőinek alternatívája nem az, hogy szabad időben „vagy dolgozom, vagy művelem ön­magamat”. Nem biztos, hogy ha ezek az emberek föl­hagynának a konkrét ter­melőtevékeny séggefl1. felsza­baduló idejüket művelődés^ re fordítanák. Máj viszo­nyaink között a „második gazdaság” nem kevés hasz­not hoz a társadalom kony­hájára, s ha jól belegondo­lunk. az ebből származó sze­mélyi jövedelem jó része mégiscsak a környezet kul­turáltabbá válását segíti élő: mind esztétilkusaibb és prak­tikusabb családi házak épül­nek országszerte, kényelme­sebb és szebb bútorokkal rendezik be őket, s ma már nem ritka az autó, vagy a színes .televízió — egyszó­val civilizációs közegünk gazdagszik. Fel kell ismernünk, hogy ellentmondás feszül a mű­vészi produktumok és a kö- zönségigény között, de konf- liktushelyzet állt élő a mű­vészet igényei, szükségletei és a fejlődés kínálta Tehető­ségek között. Lassan egy évtizede hoigv épben, a társadalmi fejlődés követelte ki a kulturális politika hosszú távú. egész társadalmat át­fogó reformját, mélynek leg­nagyobb hatású programja a közművelődési törvény meg­valósítása. Ebben az évti­zedes munkában jelentős szerepet kapott minden mű­vészeti ág. Csakhogy egész művészeti életünket érintik a fejlődéssel összefüggő kér­dések. Ilyen, minden mű­fajt érintő problematika pél­dául a művészi elkötelezett­ség és alkotói szabadság kérdése, a munkásábrázolás, a művészeti közérthetőség problematikája, az érték és szórakoztatás kérdésköre, a hagyományápolás és előrelé­pés ellentmondásai vagy épp .különböző ízlésformák kielégítésének és átformálá­sának gondja. De megvan­nak a különböző művészeti agáknak a saját nehézségei is. emlékezzünk csak az el­múlt években lezajlott szin<- házi vitákra és az ország egész színházi életét meg­mozgató átszervezési hul­lámra; a könyvkiadás dina­mikussá tételét célzó intéz­kedésekre; gondoljunk csak a filmátvétellel kapcsolatos parázs véleménycserékre; a képzőművészeti zsűrizés el­lentmondásaira; a kiállítás- centrikusság bírálatára, vaigy a decentralizálás megvaló­sulásának nehézségeire, a helyiséggondokra, az objek­tumok hiányára, az állandó­suló „átmeneti állapotokra.” Ilyen konfliktusok és el­lentmondások között kell megvalósítani a művészetek­nek feladataikat — eljutni a közönséghez, formálni a társadalmi .tudatot, az em­beri személyiséget. Hogy minél jobban, hatásosabban sikerüljön, azért sokat tehet a kulturális politika. Annak felismerése, hogy szaros a kölcsönhatás .gazdaság és kultúra között, hoigy a mű­vészetek érzékeny szeizmog­ráfként jelzik a társadalmi struktúraváltás jelenségeit, mind hatékonyabbá teheti a kultúra, a művészet ered­ményeit, konkrétabban meg­határozhatja mozgásirányait, mai Például, ha gazda­ságpo­litikánk a kultúrát nem kö­löncként fogja fél. hanem olyan saját belső hatóerői között tartja számon, mely- lyel jótékonyan segíti elő gazdasági és társadalmi vi­szonyaink fejlődését. Ahogy átrétegződött a .gazdasági fejlődés eredményeként tár­sadalmunk. úgy keresheti, s egyre .inkább keresi minden művészeti ág . intézmény­rendszerével. hatásmechaniz­musának lehetőségeivel akt, hogy azonos alapról ho­gyan szóljbn a különböző társadalmi rétegekhez, ho­gyan közeledjen az eléggé eltérő ízlésmormákhöz, ho­gyan találjon hangot a tár­sadalom minden egyes tag­jával. Olyan fejlődési szakaszhoz érkeztünk, amikor a tartaB- mi és minőségi tevékenység erősítése lehet elsőrendű fél­adatunk. Az például, hogy a közművelődés igazi tömeg­programmá váljék; az, hogy a különböző művészeti ágak forrongásai után megújul­va, tisztább hangon talál­janak utat a közönséghez; az. hogy megteljenek a ma még gyakran üres színházi széksorok; hogy a képzőmű­vészeti társulatok és verses- - kötetek, új hangon szóló könyvek ma még sokszor értetlenségbe ütköző igazi -értékei holnápra jó értelem­ben vett slágerek .legyenek; hogy világosan kiderüljön, mely alkotás az igazi érték, az előremutató mű, s melyik az olcsóbb, a kevésbé hite­les; hogy helyreálljon az egészséges egyensúly — ke­resletiben és kínálatban — katartikus művészet és szó­rakoztatás között, kultu­Pozsiav imfe ralis minisz­ter nyilatkozta nemrégiben: „Ez az ország rég elérkezett arra a fokra, amlikor az em­bert nemcsak befogadóként, hanem alkotóként, közremű­ködőként számításba vevő kulturális politika kezdődik”. A program, a feladatmegje­lölés egyértelmű és világos. Megvalósítása a helyi intéz­mények, alkotóműhelyek, műtermek munkája nyomán valósul meg. Társadalmi fej­lődésünk mai fokán az igé­nyek fokozása és magasabb szintű kielégítése a feszült­ségek és nehézségek ellené­re mind nagyobb feladat. A Központi Bizottság i rányel - . vei azonbam egyértelműen fogalmaznak; „Előrehaladá­sunk fontos feltétele, hogy tovább gyarapodjék népünk műveltsége, a közművelődés egyre inkább társadalmi üggyé váljék. Széles körben kell tudatosítani a társadal­mi. gazdasági és kulturális fejlődés egységét”. Ez egy­értelművé teszi, hogy kul­turális politikánk megvaló­sítása nem csupán a kultu­rális területen dolgozó szak­emberek, művészek feüada,- ta. Mindehhez egészséges gondolkodásra, közös össze­fogásra és hatékony munká­ra van szükség. Ta. L. Párbeszéd a szatíráról . Jelenei az előadásból D Radnóti Színpad vendégjátéka Szolnokon A Radnóti Miklós Színpad Közhelybenjárás című mű­sorát láthatta a közönség pénteken este Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központban. Az előadás legjobb íróink, költőink sza­tirikus írásait híva segítsé­gül vette célba tár­sadalmunk, mindennapi éle­tünk visszásságait, sok hu­morral, iróniával. Mint egy tükörben, nézhettük önma­gunkat, s amellett, hogy jó­kat nevettünk, el is gondol­kodhattunk pellengérre állí­tott gyarlóságainkon, ame­lyeket többek között Képes Géza. Ladányi Mihály, Vas István, Váci Mihály. Tabi László és Görgey Gábor vettek nagyító alá. A népes szereplőgárdából fjedig el­sősorban Körmendi János, Pécsi Ildikó és Gálvölgyi, János játéka maradt emlé­kezetes. Ahányszor színre lépteik, annyi arcukat mu­tatták, a rövid jelenetekben igazi karaktereket teremtet­tek. Gálvölgyi János ismét bizonyította; nem csupán párod istaként, de igazi jel- lemformáló színészként is megtalálja az utat a közön­séghez, amely nyilván öröm­mel venné, ha több hasonló­an magas színvonalú elő­adást láthatna a művelődési központban.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom