Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. május 1. SZOLNOK MEGYEI H Bpbp Sport- és kultúrműsor, majális Mindenkit vár a Tiszaliget 1980. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK MUNKA ÜNNEPE A Nap kél: 5.27 —, nyugszik: 19.56 órakor. A Hold kél: 21.01 —, nyugszik: 6-28 órakor'VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, néhány helyen, elsősorban délnyugaton záporral, zivatarral. Hajnalra többfelé köd. Megélénkülő keleti, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 19, 24 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK péntektől—keddig: eleinte erősen felhős idő esőkkel, később a felhőzet csökken, és már csak futó záporra, zivatarra lehet számítani. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 5, 10, fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 20 fok körül, később 16, 21 fok között. Jelentős . mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. Zrínyi Miklós Hároszáz hatvan évvel ezelőtt, 1620. május 1-én született és 44 éves korában, 1664-ben halt meg: Zrínyi Miklós költő és hadvezér, politikus. Zrínyi György horvát bán és Széchy Magdolna fiaként egyházi- nevelésben részesült; az 1)36. évi itáliai tanulmányúján megismerkedett az olasz művészettel és irodalommal. Hazatérve, dunántúli és horvátországi családi birtokainak védelmében — családja hagyományait követve — állandó, kérlelhetetlen harcót folytatott a török ellen. Mikor látta, hogy a Habsburg uralom a török elleni harcot akadályozza, szembefordult a bécsi udvarral, nemzeti pártot szervezett, melyet a Habs- burg-kormányzat egvre nagyobb ellenszenvvel figyelt. A bécsi udvar tiltakozása * ellenére a Muraköz védelmére várat építtetett. s visszaverte a török támadásokat. Mivel a császári csapatok magára hagyták, a török nagyvezér végül elfoglalta a várat és a háború a szégyenletes vasvári békével végződött. Politikai elgondolása az volt, hogy a török kiűzését fegyverrel magának a magyar népnek kell kezdeményeznie, s egvben erőt kell képviselnie a Habsburgokkal szemben is. Elképzeléseinek megfogalmazását adja az 1645-46 telén írt Szigeti Veszedelem című nagy eposza is, amelyben hősi halált halt dédapjának állít emléket. Ma Szolnokon Néhány helyi járat: módosított útvonalon A ma délelőtti ünnepi program zavartalansága érdekében Szolnokon megváltozik néhány helyi járatú autóbusz útvonala. — Nem közlekednek az autóbuszoka Beloiannisz úton, letérnek a Dimitrov utcába, az Ady Endre útra — Pólya Tibor útra. A járatok minden kijelölt megállóhelyen megállnak. Délelőtt 8.30—9.30 óráig a Vosztok útról induló 1-esés 1/A jelzésű járatok csak az autóbuszállomásig közlekednek. A Vegyiművektől e két járat legkésőbb 8.30-kor indul. (Változatlan marad a 25-ös jelzésű helyi, és a távolsági járatok menetideje, tehát a Vegyiművektől a később utazni szándékozók is eljuthatnak céljukhoz.) Május első napja a vidámságé Túrkevén, Mezőtúron, Újszászon is Bár a szokatlanul hűvös, esős időjárás „fékezi” a május elsejei vidám, szórakoztató műsorok szervezőinek fantáziáját, úgy tűnik, az idén is gazdag, sokszínű kultúr- és sportműsor, majális várja a különböző korosztályokat. \ Rz ünnep munkásai Ma, ezen a legelső, pirosbetűs májusi napon nem esik szó azokról, akik vállára az ünnep munkája nehezedik. Akik akár hivatásszerűen, akár társadalmi feladatként ma is a vártán állnak. Azért, hogy jól sikerüljenek az ünnepségek, mi zavartalanul, vidáman szórakozhassunk. Gondoljunk egy percig rájuk: akik a mai ünnep helyi programját ösz- szeállították. hajnalban vagy tegnap a dísztribünt ácsolták, a hangszórókat felszerelték, a rendet, a nap étel- italkínálatát biztosították. Egyszóval mindazokra a névtelen szervezőkre, é& apró „fogaskerekekre", akik. a mai nap zökkenőmentességét, zavartalanságát vállai- kon viselik, akiknek május elseje szórakozás helyett feladatot, feszült figyelmet, sok munkát jelent. Ha már nem lehetnek a kavargó, vidám tömégben, a koccintgató munkatársak, beszélgető családtagjaik mellett — azért essék róluk elismerő szó, illesse őket köszönet. D. Sz. M. Szolnokon — mint mindig — a Tiszaliget lesz az ünneplők ,.paradicsoma”, ahol vigadhatnak a május köszöntők. A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat a hagyományos birka- és pacalpörkölt, a sült hurka és kolbász mellett ezúttal hot-dog-ot. ízes fánkot, buktát is kínál. Hat melegkonyhás egységük várja a látogatókat. Az elmaradhatatlan boroshordónak is kinyitják a „csapját”. A Szolnok és Vidéke Áfész két alkalmi éttermében tájjellegű birkapörköltet és halászlét főznek, öt mozgó- büféjében szendvicseket, hűsítőket kínálnak. Aki vásárfiát szeretne vásárolni, keresse fel a népművészeti cikkeket árusító pavilonjukat. Az áfész egyébként kilenc városkörnyéki községben árusít május első napján. Jászberényben se lesz hiány a szórakozásból: a Béke és barátság ligetben reggeltől estig tart a vígalom. Délelőtt a Nemzeti Eank épülete elől váltóíu- tas kezdődik, majd ünnepi köszöntőt tartanak a ligetben. Ezután kultúrműsor szórakoztatja gz ünneplőket. Készülnek az ebtenyésztők is, akik bemutatják kedvenceiket a nagyközönségnek. A zavartalan utazást a Volán különjáratai biztosítják. Túrkevén majálist rendeznek délelőtt a strand területén gyerekeknek, a Petőfi téri Általános Iskola udvarán pedig a pedagógusok és a közalkalmazottak mérik* össze tudásukat kispályás labdarúgásban. Aki a kiállításokat szereti, látogasson el a Finta Múzeumba ahol megtekintheti a Túrke- ve 35 éve című bemutatót, a Ruhaipari Szövetkezetben pedig a kézimunka kiállítást. Az ifjúsági pinceklub népes tábora kirándulást szervez a Berettyó-partra, ahol szalonnát sütnek, mókás vetélkedőt rendeznek. Délután a városi sporttelepen barátságos labdarúgó-mérkőzést vív Túrkeve csapata a Karcagi Honvéd együttesével. Túrkevén a piactéren és a strand területén ehetnek, ihatnak a város lakói. A május elsejei programot dis- co-műsor zárja. Az újszászi parkerdőben kicsik-nagyok válogathatnak a dús programból. Kultúr- és sportműsort, ügyességi versenyeket rendeznek az odalátogatóknak. Kunhegyesen már hagyomány e napon az autós-motoros, kerékpáros ügyességi verseny, amelyet ezúttal a répi sportpályán rendeznek délután 2 órától. Mezőtúron, a felvonulás után az Erzsébet-ligetben szórakoztató műsort láthatnak, ahol fellépnek azok a hazánkban tanuló mongol diákok is. akiket a helyi Magyar—Mongol Barátság Termelőszövetkezet hívott meg az ünnepre. Énekben, zenében sem lesz hiány, erről gondoskodik a Petőfi ifjúmunkás kórus és a Szivárvány citerazenekar tagjai. Lesz játékos sportprogram, vetélkedő is. A majálisozók nem maradnak éhen. hiszen az áfész és a vendéglátó felkészült az ünnepre. Tanulmányi versenyen Első a vízügyi szakközépiskolasok csapata A szolnoki Vízügyi Szak- középiskola tanulói szép sikereket értek el a Hajdúszoboszlón rendezett országos szakmai tanulmányi versenyen. A csapatversenyben az első helyezést szerezték meg, az egyéni értékmérőn Horváth Győző negyedikes tanuló lett az első. A második helyet Tusják Győző, a negyedik helyezést pedig Kocsis Zoltán ugyancsak negyedikes tanuló szerezte meg. Mindhárman felvételi vizsga nélkül folytathatják tanulmányaikat a Budapesti Műszaki Egyetemen. Közérdekű közlemény A Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága értesíti a lakosságot, hogy elkészült a választójogosultak névjegyzéke, megtekinthető az ügyfélszolgálati irodában. Május 9. napjáig minden választójogosult névre szóló értesítést kap a névjegyzékbe való felvételéről. Ezúton is tájékoztatjuk a választópolgárokat. hogy aki valamilyen ok miatt kimaradt a névjegyzékből, illetve nem kapott értesítést, kérheti a névjegyzékbe történő felvételét. Kiváló utazási iroda Az IBUSZ Utazási Iroda az idén kilencedik alkalommal nyerte el a Kiváló Vállalat címet. Á tavalyi szocialista munkaverseny értékelése alapján a szolnoki iroda Tisza Szocialista Brigádja „Brigádzászló” ' kitüntetésben részesült. Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott Magyar Sándorné, a karcagi iroda vezetője. Május 17-18 Balatoni évadnyitó Május 17—18-án szombaton és vasárnap rendezik meg Balatonfüreden a hagyományos vitorlabontó ünnepséget, amely egyúttal a nyári szezon hivatalos megnyitásának számít. Az idénnyitóra gazdag programot készített Balaton- füred városi tanácsa, a Megyei Idegenforgalmi Hivatal és a Magyar Vitorlás Szövetség. A rendezvény 17-én nemzetiségi folklórbemutatóval kezdődik. Ezután „bohócporond” címmel vidám ifjúsági műsor és bábelőadás következik, maid énekkarok és népi együttesek lépnek fel. Vasárnap délelőtt tartják meg Balatonfüreden a vitorlabontó ünnepséget, amelynek látványosságát az MHSZ műrepülő és ejtőernyős bemutatója is növeli. A debreceni botanikus kertben tizenötezer darab kaktuszt gondoznak és nevelnek. Itt található az ország legnagyobb kaktuszgyűjteménye. A világon ismert közel háromezer fajból kétezerkétszázat gyűjtött össze Nemes Lajos, a botanikus kert vezetője. A kaktuszház jó klímájában és a tavaszi napsütés hatására megkezdődött a kaktuszok virágzása Megnyílt a berekfürdői Park étterem A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat tegnap megnyitotta az újjáalakított berekfürdői Park éttermet. A 12 millió forintba került beruházással a vendéglátókombinát alapterülete 1200 négyzetméterre nőtt és helyet kapott benne egy önkiszolgáló és egy hagyományos étterem, egy eszpresszó és egy bár. A hangulatos berendezésű étterem konyhája 3 ezer 500 adagos — jelenleg a megye legnagyobb kapacitású konyhája —, melyet nemcsak az idegenforgalmi idényben tudnak kihasználni, hanem az év többi időszakában is, mert innen kívánják ellátni Karcag diákétkeztetését. A korszerű vendéglátó egység átalakításához a Belkereskedelmi Minisztérium és az Idegenforgalmi Hivatal is anyagi segítséget adott, az előbbi hárommillió, az utóbbi egymillió 800 ezer forintot. A kivitelező a Na®vkunsá- gi Építőipari Szövetkezet rekordidő alatt végezte el a munkát: mindö'-—> négy hónapra volt szükség az átalakításhoz. A másodosztályú étteremben, amelyhez egy hatszáz négyzetméteres terasz is tartozik, egyszerre akár ezer vendég kényelmesen étkezhet. PIACI SZEMLE Növekvő kínálat paradicsomból A napokban az eddig megszokottnál több paradicsom került a szolnoki piacra, kilója a Rákóczi Tsz boltjában 100—120 forintba került és a Zöldértnél is szépet kínáltak ennyiért. Zöldpaprikából szintén jó a kínálat. darabonként 2—6 forintos összegért sok gazdát is cserélt. Hónapos retekből és salátából szintén sokat eladtak 2—6 forintért. Ezen a héten is volt új kelkáposzta. kilója 21 forintba került. A tavalyi fejes káposzta ára a szövetkezeti boltokban 12—15 forintra mérséklődött, és ennyibe került a sárgarépa is. Sóskát, parajt 10—25 forintért lehetett méretni, elsősorban a magánkereskedők hoztak belőle nagyobb mennyiséget. Az új karalábé darabja 3—6 forint volt. Sokat eladtak uborkából is 40— 48 forintért, és ezzel csaknem azonos volt a gomba ára is. és ami szerencse, mindkét áruból egyre több kerül a piacra. A burgonya változatlanul 5 ‘ forint 60 az üzletekben, csak magánkereskedőknél kerül 7—8 forintba. Az ünnep előtti napokban sokat eladtak vágott baromfiból, a szaküzletben jó volt a kínálat, és a magánkereskedőknél is volt választék, a csirke és a tyúk egyformán 45—60 forintért kelt. Tojásból a Rákóczi Tsz- nél 1 forintos volt a legolcsóbb. Almából még mindig hoznak szépeket eladásra. és 6—18 forint közötti áron mindegyikből mérnek az eladók. A jászberényi piacon 37 forintba került a tyúk. a csirke 40-ért kelt. Tojásból 1 forint 10 fillérért adtak darabonként. A sárgarépa drágább volt a petrezselyemnél, 25—30 forintba került kilója, vöröshagymát 10— 14 forintért lehetett venni. Fejes káposztából 17. kelkáposztából 40 forintos áron adtak az eladók. Az új karalábé és a zöldpaprika darabja 6—10 forint körüli összegért cserélt gazdát. Saláta volt elegendő, legolcsóbban 1, forint 50-ért kínálták. A paraj és a sóska 20—26 forintért kelt. Szépül a Széchenyi Befejezték a megyeszékhely Széchenyi lakótelepen a telefonkábel nyomvonalának kiépítését és az Orosz György úti park építését az útfenntartó üzem dolgozol Elkészült a Liget úti iskola parkja, és rendbehoztak a parképítők az Ady Endre u 16 és 18. számú házak közötti zöldterületet is. A város területén újabb 2 ezer 500 fát ültettek el es locsolókocsit is bereit a üzem, hogy a jelenleginél szárazabb időben is eleiben tartsa a parkok, közterek díszeit. ■ KELENDŐEK a jászárokszállási Hímző és Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezet termékei külföldön is. Az idei megrendelések hasonló nagyságrendűek, mint a tavalyiak. Az elmúlt évben tíz és fél millió forint értékű perzsaszőnyeg, hímzett női blúz és fehér, áttört hímzésű kelme kelt el külországban. © KOMOLYZENEI hangversenyt rendeznek Mezőtúron, a művelődési központ kiállítási csarnokában hétfőn _ május 5-én este 6 órákor. K özreműködik a városi zeneiskola vonószenekara es két volt tanulója: Szőke Sándor harsonán, és Szőke re- renc kürtön játszik. ■ FILMFORGATÁS miatt az eredeti időpontnál később, május 5-én délután 1 es órakor rendezik meg Kun- szentmártonban Cseh Tamas pol-beat énekes műsorát Frontátvonulás címmel. © a SZOLNOKI Ingatlan- kezelő Vállalat - a jó időre való tekintettel — mától megszünteti a táv- és központi fűtésű lakásokban es kezelésükben levő intézmé nyekbein. irodákban a fűtés . m KISDOBOSOK járási szintű sportvetélkedője kezdődik szombaton, május 3- án délelőtt 9 órakor T‘-szab“~ rán. A versenyt a községi sporttelepen rendezik. © FELÚJÍTOTTÁK a tiszafüredi Lenin úti sportpályát és környezetét. A sé<r ifjúkommunistai. iskolása? átfestették a kerítést fel- töltötték. lehengerelték a salakpályát. A teljesen felújított létesítményt ma sportversenyekkel avatja amelyen néhány fővárosi sportklub és a Szolnoki MA MTE atlétái is rajthoz a nak. ■ LAPUNK következő száma május 4-én. vasárnap Je lenik meg. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-003. 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla 8 megye legnagyobb konyhájával