Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
1980. május 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KÍVÜL A VÁROSON A kisújszállási úton haladva elhagyjuk a kenyérgyárat, a hatalmas gabonasilót, átmegyünk a vasúti sínéken, elhaladunk a temető és a szemétlerakat mellett, elmaradoznak a Kisföldek házai, az ifjúsági lakóitelep, a mezőgazdasági szakközép- iskola. a kiskulcsosi iskola, az állatkórház, a SZIM Gépgyár ... Egy szépen gondozott park közepén feltűnik a Debreceni Agrártudományi Egyetem karcagi kutatóintézete. Jóval kívül a nagykun város nevét hirdető táblán. Vajon kik élnek itt, milyen közösség? Van-e kapcsolatuk a várossal? Élet a „tanyán” Az intézet területén tizenkét család és néhány fiatal kutató lakik. Dr. Borsos János igazgató hivatkozik is rá, hogy a kutatóintézeti az nemcsak munkahelyi, de lakóközösség is. — Akadtak problémák — mondja — de felkértem az itt lakókat, hozzanak létre lakóbizottságot, oldják meg a konfliktusokat, össze is hívtak egy viharosan kezdődő lakógyűlést, de lett eredménye: elhatározták, hogy rendbeszedik a hátsó udvarokat. önként korlátozzák a jószágtartást, megteremtik a megfelelő higiénikus állapotokat. Az egymásrautaltság megteremti a közösséget. Itt ha valaki bemegy a városba autóval, három-négy családnak bevásárol... És így tovább. Amikor Patócs Imrét megismertem, még fiatal kutatónak számított. Ma már kandidátus, osztályvezető — harmincnégy évesen ... — Az ember idekerül, úgy gondolja. hogy megpróbál egy-ké.t esztendőt a vidéki intézetben. Aztán családja lesz, gyökeret ereszt. Kilenc éve dolgozom itt. — Jól érzed magad? — Jól. Ez a kis intézet szinte családias jellegű közösség. s ezt minden pátosz nélkül mondom. Persze, ahogyan a családban is szokás, néha csörren a tányér, de az csak addig tart. Kuirucz Gyula tizenhét esztendeig volt az igazgatónk: ő otthon is példás családapa volt, itt is. Keménykezű. Borsos Jánost. az új igazgatót is régen ismerjük, jól kijövünk. De ha ez nem egy jó közösség, akkor nem kaptuk volna meg már kétszer is a „Kiváló Intézet” címet. Ha az itt dolgozók civakodással lennének elfoglalva, akkor nem tudnánk felmutatni ennyi fontos kutatási eredményt. Ez a húsz kutató három év alatt azt hiszem harmincnégy új kutatási eredményt produkált, amiket a MÉM el is fogadott. — Itt laktok az intézet terű leltén? — Igen. Az intézet eléggé a puszta közepére települt. Tanyasi élet a mienk. Én egy 700 ezres városban, Krakkóban végeztem az egyetemét: azután nehéz volt megszoknom itt. — De sikerült. — Sikerült. Nekünk az autó nem luxus, amikor öt kilométerre lakunk Karcag központjától. De ez a park a gyerekeknek nagyon jó: egy fiam és egy lányom van. Miattuk talán jobb lesz majd a városban lakni: iskola stb. — Beköltöztök ? — Az idén talán hozzásegít a tanács, hogy lakást vegyek. A tekintetem egy oklevélre téved: „Dr. Patócs Imre élvtársnak 15 éves propaganda munkájáért elismerését és köszönetét fejezi ki az MSZMP Karcag városi bizottsága”. — Most a városi pártbizottság vezető propagandistája vagyok — mondja Patócs Imre. — 1978-ban elvégezte a marxista—leninista esti egyetemet, amíg aspiráns voltam, a szakmai és nyelvvizsgák mellett. Nehéz időszak volt. Én is meg- éreztem. de a feleségem még jobban, átvállalta az egész háztartást. Persze, közben ő is ledoktorált. — Más is ilyen hajtós? — Hát persze. Mondok egy példát: az egyik termelőszövetkezetből átkerült a kutatóintézetbe Nagy Jenő. Két év alatt ledoktoi’ált, most intenzív nyelvtanfolyamra jár, nyelvvizsgát tesz, utána megpróbálja az aspirantúrát. Közben párttitkár, meg minden. Most lesz negyven éves. rengeteg hátrányt kell behoznia. Dr. Lazányi János még igazán fiatal kutatónak számít. Jelenleg ösztöndíjas Franciaországban kilenc hónapig. mégis itthon találtam. — Most azért jöttem haza Franciaországból, hogy jelen legyek a cirokvetésnél. Nyugoditabb vagyok. A ta- karmányclrok nemesítésével foglalkozom: kedvezőtlen talajokon a takarmánycirokkal nagyobb termést lehet elérni, mint silókukoricával. Növelni fogják a termőterületét. Tehát van egy növény. amely területet keres és sok rossz terület van. amely növényt keres. Franciaországban a nemesitől munkát figyelem, az elmélettel itthon is foglalkozhatom: beszélek angolul és franciául, oroszul is kicsit. — Jó közösség a karcagi intézet? — Jó. Meghitt. Kicsi. És tudom azt, hogy Virág Jóskával, a kombájnossal időben el tudom végezni az olajnövény kísérleteket. És itt vannak a komplex szocialista brigádok: a fizikaiak, technikusok, kutatók együtt tartják a hátukat az eredményekért. Ez jó. Meg az is jó, hogy az itteni kutatók többsége egyszerű paraszt- gyerek volt, úgy verekedték fel magukat. És még az is jó. hogy fiatal létemre önálló kutatási feladatat kaptam. Minden lehetőséget megadtak a továbbtanulásra: megszereztem a szakmérnökit, ledoktoráltam, nyelvvizsgát tettem. Egy ilyen kis helyen jobban érzi az ember, hogy szükség van a munkájára. — Itt laksz? — Még nem. Amikor itthon vagyok. Debrecenből járok Karcagra. Naponta. A feleségem most szigorló orvos. Ha végez, ideköltözünk. Köz-élet Dr. Borsos János igazgató mondja: — A városi pártbizottság minden mezőgazdasági természetű kérdésben, koncepciók. tervek kidolgozásában kikéri az intézet véleményét. A megye is. Én például részt veszek a megyei operatív bizottság munkájában. A város nagyüzemei közül intézetünknek a Május 1. Tszszel a legjobb a kapcsolata: kutatási együttműködési megállapodás keretében értünk el szép eredményeket az iparszerű juhtartás és a hígtrágya elvezetése témakörében. Az iparszerű juhtartás dr. Csontos Imre tudományos munkatárs témája. — Most választottak a városi pártbizottság tagjává — mondja. — Ez egy újabb köldökzsinór a városhoz. — Karcag is fejlődik, halad előre, úgy, hogy a társadalmi erőkre támaszkodik. A kutatóintézet dolgozói is részt vesznek minden olyan akcióban, amely a városért indul. Beszálltunk az óvodák bővítésébe, minőségi fejlesztésébe. Kitűnő kapcsolatunk alakult ki a kiskulcsosi iskolával. A mi tizenhat szocialista brigádunk is részivevője az „Egy nap a városéi#” akciónak. Ilyenkor mondjuk X. Y. kandidátus szedi a cukorrépát, festi a kerítést, satöbbi. Az igazgató a tegnap esti tanácstagi jelölő gyűlésről mesél, amelyen Nagy Kristófot. a gazdálkodási oszitály vezetőjét jelölték a kiskulcsosi emberek. — Mindenféle társadalmi szervezetben megtalálhatók az intézet dolgozói —mondja. — s ezáltal alakítói is a város életének. Kérdezze csak meg Fekete Istvánnét. hátyféle társadalmi feladatnak kell megfelelnie! Pedig két évtizede nagyon beteg a férje. — 1962 óta vagyok tanácstag — kezdi Fekete Isitván- né laborasszisztens. — Akkor jártam középiskolába munka mellett, féltem is. hogy nem felelek meg a választóim bizalmának. De most is újra- jelöltek. Tanácstagként elintéztem, hogy járdát építsünk társadalmi munkában, lett útátjáró, zárt buszmegálló, interpelláltam az orvosi- és gyógyszerellátás javításáért, besegítettem a tisztasági mozgalomba, tagja vagyok a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi állandó bizottságnak .. . Nőfelelős vagyak a kutató- intézetben. szakszervezeti bizalmi, vöröskeresztes alapszervi titkár, szocialista brigádtag. Látogatjuk az intézet nyugdíjasait, patronálunk egy állami gondozott kislányt, vért adunk ... — Kapott már kitüntetést társadalmi munkáért? — Nem. Most lettem az intézet kiváló dolgozója. De nem azért csinálja az em- be,. Jóleső érzés másokon segíteni. Rajtam is segítettek már. Dr. Kapocsi István osztályvezető. szakszervezeti titkár, de a népi ellenőrzés munkájában is részt vesz. Neveket soröl. — A MEDOSZ megyebizottsága nőbizottságának tagja Kun Lajosné. gazdasági bizottságának Nagy Róza. társadalombiztosítási bizottságának Nagy Béla. Megépítettünk egy sportkombinátot. a SZIM-mel közösen, kaput vágtunk a kerítésünkre, de alig nyitogatják az embereink. Pang a tömegsport. Andrási István kutató, a Marx Károly Szocialista Brigád vezetője. — Nagyon jó a kapcsolat a KITE-vel, 6 ezer hektáron folytatunk ott talajművelési kísérleteket, a gyakorlatiban hasznosít juk a kutatási eredményeket. A pártkongresz- szus tiszteletére felhívást tettünk közzé: az ország kutatással foglalkozó szocialista brigádjai minél hamarabb hasznosítsák a kutatási eredményeket a gyakorlatban! Eddig tizenöt intézmény ötvenkét brigádja kétszázhárom konkrét felajánlást tett. Kívül? Elhagyjuk Kisújszállást, át- suhanunk a Villogó főcsatorna hídján, szikes földek mellett haladunk. Karcag- pusztánál áthajtunk a vasúti síneken, jobbról az intenzív juhtartás helyszíne, az egykor elvadult, rókafe- szeknek becézett föld. Balról feltűnik a Konthai út, a szakosított sertéstelep: az ember megszokta, hogy ilyenkor „illatfelhőbe” fut és az orrához kapja a zsebkendőt, Itt erre nincs szükség: a karcagi kutatók már megoldották a hígtrágya elvezetését. Aztán feltűnik a kutatóintézet, a helységnévtábla ... Az ember . pedig töpreng: jó érzés lehet a város vezetőinek, hogy ilyen komoly, felkészült szakemberek véleményére támaszkodhatnak fontos döntések előtt, például hogy milyen termőföldre telepítsék az új ipari üzemeket. Karcagon úgy tűnik nemcsak udvarias gesztus, amikor a kutatók véleményét kérik. Lehel, hogy az intézet nem is esik kívül a városon? Körmendi Lajos Mert gondolkodik Avagy ha nem zsebből: másként mérnök érdeklődött a világhírű vegyipari kombinát terméke iránt a cég budapesti képviseleténél. Mondogatta: látja, mi van a prospektusban, de neki részletesebb információk kellenének. — Igen? Hát részletesebben nem tudunk informálni a termék jellemzőiről, de menjen el Jászberénybe, és keresse fel Szabó Balázs mérnököt. ö többet tud mondani — így a válasz a világhírű cég képviselőjétől. — Köszönöm az információt. Azért engedje meg, hogy bemutatkozzam: Szabó Balázs vagyok. Anekdotaszámba megy szakemberek körében az iménti eset, amely egy találmány, egy ötlet kapcsán zajlott le. Három fiatal mérnök „kitalálta”, hogy az említett cég parkettaragasztóját bizonyos technológiai körülmények között teherautók kuplungtárcsáinak és fékbetétjeinek ragasztásához felhasználja. Róluk lesz a következőkben szó, a három mérnökről és társairól. Munkaterületeik különbözők, fizetésük. járandóságuk ugyancsak. Egy közös jellemzőjük van: kitalálnák, rájönnek valamire, s az izgó-mozgó gon- dolatökat nem hordják magukban. Egy film pereg előttem, film egy csoportról, valamikor a harmincas években játszódik. A stáb forgat. A világhírű rendező mellett, akit Charlie-nak titulálnak — nem szégyellj — ott áll egy ember, úgy hívják gagman. Ennek az a feladata, hogy kitaláljon. Időnként a nagy rendező-színész fizet —, kortársaihoz hasonlóan zsebből. Gagmanek vagyis ötletemberek az iménti példa bizonyítja, manapság is vannak. Szép számmal méghozzá. Igaz. a , körülményeik mások, az elképzelések egy gyár, egy vállalat tevékenységéhez kötődnek, s azok nem zsebből fizetnek. Bár az utóbbinak ellentmondanak az ötletnapok, például a szolnoki Centrum Áruházban vagy a cukorgyárban, ahol egy-egy felvázolt és jónak talált tippért rögtön kifizették a járandóságot. Az ötletemberek persze nem mindig váltják aprópénzre vagy pénzre ideájukat. Nem a fizetség a fontos ilyenkor, hanem a megvalósulás. Mintha a világ legtermészetesebb dolgát mesélné, mondja a nagyhírű szövetkezet vezető szakembere: területünkön a föld. mélyén szénsav van. Ebből száraz jeget csinálunk, azzal hűtjük majd a tárolóinkat. Már dolgoznak az elképzelésen. Szóval úgy mondja ezt, mintha már a jövő héten megvalósuló ötletét beszélné el. De az utolsó mondata arra utal: nagyon is megfontolta^ kezdenek az elképzelés megvalósításába. Osztanak, szoroznak... Osztanak, szoroznak máshol is. Rosszabb idő járna a nehezebb, bonyolultabb gazdasági viszonyok miatt az ötletemberekre? Egyikük panaszkodik: a szabályozók, elvonások, adók. szigorítások, — sorolja. S az újítások díját a nyereségrészesedésből kell fizetni. Azt mondja, amit még sokan mások, akik nincsenek tisztában azzal, hogy eme kiadásnak megvan a megfelelő bevételi ellentétele. Vagyis az újítás a találmány, nemcsak visz, hanem hoz is. Nem tudja, honnan is tudná. Vállalatánál ugyanis nem készítettek részletes kalkulációt az elképzelés bevezetésének várható hasznáról. A felek „egymás markába csaptak”, az úgynevezett műszaki, közgazdasági becslések alapján, ebből aztán az következett, hogy ki sóknak, ki kevésnek találta a honoráriumot, mert fogalma sem volt az újítás pontos hasznáról. (Az SZMT egyik vizsgálata szerint az ötletek több mint felénél nem készítenek kalkulációt a vállalatok...) Az elvonások, a szabályozók arra ösztönzik az üzemeket, az intézményeket, hogy egy-egy döntéskor — legyen az éppen valamilyen találmány alkalmazása — mérlegeljenek. Ez a művelet a gazdálkodás már-már természetes része. Arról azonban sok helyen megfeledkeznek, hogy az elismerés a hasznosításnak csak egy darabja. S éppen az imént említett hiányosságok miatt nehezebben válik valósággá egy-egy elképzelés. Szükség van-e az ötletemberekre? Ki vitathatja azt, hogy kell-e Valastyán Pál mérnöknek és társainak dollárt hozó, izobutánnal, izopentánnal összefüggő találmánya, vagy Udovecz György technikus importhelyettesítő rétegrepesztő folyadékja. Hogy az ötletekből csak néhány megyeit említsek. Megtakarított forintok, könnyebb, termelékenyebb munka győznek meg arról, hogy ez a kérdés nem kérdés. kíván viszont az, hogy lehetőségeinkhez képest, miért csak 100 ezer évente országosan a benyújtott újítások száma, miért csak 3—4 százalék országosan a beadott pályázatok mennyiségének növekedése? Az Országos Találmányi Hivatal elnöke egy nyilatkozatában elmondta, hogy száz munkavállalóból nyolcán—kilencen készítenek hazánkban újítást — a kohó- és gépiparban ez az arányszám eléri a húszat, a belkereskedelemben csak a hármat—négyet. Hol keresendő az iménti kérdésekre a válasz? Egy újításokkal és ötletemberekkel hivatalból foglalkozó szakember kimondja a varázsszót: üzemi közvélemény. Ezt kell megnyerni az ötletemberek ügyéhez. nem elég pa- rolázni, s kitölteni az eszmei elismerés papírjait. (Szívesen választja ezt a vállalat. s az újító, mert egyszerűsíti, meggyorsítja az elszámolás folyamatát. Látszólag. ..) S ha már papírokról és időről beszélünk. Felötlik bennem egy művezetőapával. s mérnök fiával folytatott beszélgetés mondata: az apa csóválja fejét, ő már nem foglalkozik ilyesmivel. Mondja: valamikor... Megkeseredett, megkeserítették. A tortúrákkal, a várakozással, a bizonytalansággal. Az előbb idézett hivatásos szakember mondja: ha valakinek két pályázatán is „rajta ülnek” bírálat címén, az nem kezd a harmadikba. A szabályok hatvan napot írnak elő, eny- nyit várhat egy döntésre a pályázat. Itt betartják — ott nem.. A szabályozók előírják. azt is. mikor menynyi a fizetség: százalékban, azt viszont nem írják elő, ha sikertelen az újítás, ha nyitott kaput dönget az illető, ne azt közöljék vele hivatalos levélben, hogy az újítás nem felelt meg, sk., pecsét — tegyék még hozzá; azért töprengjen más kérdések megoldásán is. A szabályozók előírják, miből kell finanszírozni az ötleteket, de nem írják elő, hogy egy-egy nagyobb horderejű kérdésnél, döntésnél érdemes megkérdezni a va- lastyánokat, az udoveczeket, mert van elgondolásuk. A vállalatok nagy része újítási tervekkel elébe megy az ötleteknek, ez viszont csak egy lépés azért, hogy az üzemi közvélemény is megbecsülje az ötletembereket. Miért van erre szükség? Nem misztifikálva azért, mert „őrjöng” a szakmájáért, mert szereti a vállalatát. Másért, csak azért, mert töpreng, mert kitalál... Mert: gondolkodik, mert jobbat akar. Hajnal József Fiatal Választ Vagyis A Tiszazug homokosabb földjein az esőzések megszűntével hamarabb munkához láthatnak a termelőszövetkezeti tagok. Felvételünk a nagyrévi Tiszazug Tsz-ben készült, ahol a szőlő zöldmunkáinak — hajtásválogatás, kötözés — megkezdéséig a kordonművelésü szőlőben a itermőkarok felkötözésévcl foglalatoskodnak az asszonyok
