Szolnok Megyei Néplap, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
1980. május 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II Ä z utóbbi időben széles körű viták folynak várospolitikáról, terület- rendezésről, településtervezésről, mivel a lakosságot is egyre jobban érdekli, hogyan alakul környezete. Érthető, hisz a jelen és a jövő emberének életkörülményét jelentős mértékben a települési viszonyok határozzák meg. Az ország népességének fele városokban él, s a falvak lakóinak nagy része városokban dolgozik, tehát az urbanisztika fejlődése közvetlenül vagy közvetve mindenkit érint, kihat egész társadalmi-gazdasági életünkre. E témában öt szakembert — település-, környezet-, város-politikusokat, építészeket — hívtunk meg ke- rekasztal-beszélgetésre. A tanácskozáson Paksy Gábor, az Építésügyi és Városfej- leszténi Minisztérium főosztályvezetője, Laár Árpád, a Környezet- és Természetvédelmi Hivatal főosztályvezető-helyettese, Finta József, a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat Állami Díjas főépítésze. Fazekas Péter Vas megye Ybl- díjas főépítésze, Kerényi József, a Bács megyei Tanácsi Tervező Vállalat Ybl-dí- jas építésze vett részt. A Központi Sajtószolgálat Szerkesztőségét Horváth Anita képviselte. KS: Lassan egy évtizede, hogy a kormány hosszú távra meghatározta az ország településhálózat-fejlesztési politikáját, s egy koncepciót hagyott jóvá, melyet a közelmúltban vizsgáltak felül. Városaink fejlődésére milyen hatással volt a koncepció megvalósítása, a továbbiakban szükség lesz-e módosításra? Dinamikusan fejlődő megyeszékhelyek PAKSY G.: Az ország településhálózata a koncepciónak megfelelően alakult — állapította meg a félmérés. A központi tervező szervek a népgazdaság fejlesztésének tervezésében alapul vették a koncepcióban foglaltakat, s a helyi tanácsok is eszerint osztották el fejlesztési eszközeiket, határozták meg céljaikat. Az ország lakosainak egyenletes ellátásához viszonylag arányos városhálózatra van szükség. Korábban sok városhiányos térségünk volt. s az ott élők az egészségügyi, oktatási intézményeket, kereskedelmi létesítményeket csak a nagyon távoli városokban találták meg. Az OTK jóváhagyásakor 74 városunk volt, azóta 23 település alakult várossá. Persze, majd csak akkor lehetünk elégedettek, ha minden egyes lakos 30—40 perces utazással elérheti azt a települést, ahol az ipari munkahelyek koncentrálódnak és városias az ellátási színvonal. Majd ha 130 nagyobb városunk lesz, akkor beszélhetünk kiegyenlített város- hálózatról. Az utóbbi évtizedben kétségtelen mérséklődtek az eltérő nagyságú városok közötti különbségek, de ezzel még a várt eredménytől messze vagyunk. Itt van például Budapest és az öt kijelölt felsőfokú város esete: a mai napig nem sikerült a főváros túlzott központi — országos djöntési, tudományos, kulturális, oktatási stb. — jellegének csökkentése, mivel az ellensúlyozására kijelölt városok még nem fejlődtek a kívánt szintre. Viszont rendkívül dinamikus és a vártnál lényegesen nagyobb az a fejlődés, amelyet a megye- székhelyek elértek, de azt sem szabad elhallgatni, hogy némelykor a közép- és kisvárosok rovására. A múltban, sajnos túlsúlyban volt a mennyiségi szemlélet. Azt tartották: akkor lesz igazán város a város, ha növelik a népiesség számát. A megyeszékhelyekhez is sokszor talán nem eléggé átgondolt módon csatoltak más településeket, s ezzel csökkentették a város ellátási színvonalát, s újabb fejleszési gondokat vettek magukra. A feszültségek elkerülése miatt sürgősen osszVÁROSAINK- MA ÉS HOLNAP Paksy Gábor Laár Árpád Finta József Fazekas Peter Kerenyi József hangot kell teremteni a városok és a közvetlen közelükben levő települések körzőit, hogy egységes fejlesztési-rendezési tervek alapján fejlődjenek. FAZEKAS P.: A gondolatot folytatva: Vas megye településhálózat-fejlesztési koncepciójában kiemelten szerepel a városhálózat fejlesztése. Még tizenöt évvel ezelőtt megyénk kifejezetten városhiányos térség volt. Szombathely és Kőszeg után 1968-ban Sárvár is városi szerepkört kapott, a megye nyugati részére koncentrálódott a három város. Felismerve a helyzetet a megyei vezetés tizenegy települést jelölt meg kiemelt fejlesztésre. Eredmény: 1979-ben Körmend és Celldömölk is városi rangot kapott, s jelenleg Szentgotthárd és Vasvár igyekezik a cím felé. Ezzel megteremtődik a város- hálózat egyenletes elosztó- dása, mely aprófalvas szerkezetű megyénk népességének ellátása szempontjából nagyon lényeges, épp ezért a közép- és kisvárosok fejlesztése nálunk előtérben áll, a falvak rendkívüli módon rájuk utaltak. A mennyiségi szemléletre vonatkozóan: Szombathely 85 ezer lakójával ma tart ott, ahol 2000- ben kellene tartania. Ezzel a fejlődéssel nem tudott lé- p>ést tartani az infrastruktúra, ami természetesen feszültségeket okoz. A városba áramlás mérséklésének egyik lehetősége valóban az agglomeráció fejlesztése, mely Szombathely és Kőszeg között egyre erősödik. Kőszeg a Rába folyó kavicsteraszáról nyeri a vizet, mely a Szombathelyen keresztülme- nő vezetéken jut el az osztrák határmenti városba. A megyeszékhelynek korszerű szennyvíztisztító-rendszere van, s kapacitása még nincs leterhelve. Meg akarjuk oldani a kőszegi szennyvíz Szombathelyen való tisztítását. A két város közötti települések — Lukácsháza, Gencsapáti és a kisebb falvak — még szabad beépítési területek, kiváló közlekedési adottságokkal: vasút és közút köti össze az egymástól mintegy 20 kilométerre fekvő két várossal. Tehát mérsékelhető lenne a lakosság városba áramlása. KS: Sokan heiytelenitik urbanizációnk fokozódását, azt állítva, hogy a gyors város- fejlesztés nincs összhangban a természeti, társadalmi, gazdasági adottságokkal... LAÁR Á.: Az urbanizáció fejlődése nem ellentétes társadalmi berendezkedésünkkel, sőt egyik feltétele, hisz céljainkat úgy tudjuk megvalósítani, ha az emberek többsége városias környezetben lakik. A városfejlesztésben az üzemek, a közlekedési létesítmények, a lakások stb. elhelyezésekor figyelembe kell venni a környezeti, környezetvédelmi szempontokat. Elhanyagolásuk urbanizációs ártalmakat szül, s ez később egyre nagyobb terheket ró a népgazdaságra. Az egyik ilyen gond a szennyvíztisztítás, mely 97 városunk legtöbb jé-, ben korántsem megnyugtató, lassan már egészségügyi problémává nő. A városok, főleg az ipartelepülések levegőjének tisztaságával sem dicsekedhetünk, bár az elmúlt négy évben sikerült a szilárd szennyező anyagok levegőbe jutását mérsékelni, néhol megszüntetni, de nem mondható ez el a gáznemű anyagokról. Ha Magyarországon az iparban, mezőgazdaságban betartanák a technológiai fegyelmet, körülbelül 25 százalékkal csökkenne a gondunk. Technikailag megoldható a környezet megmentése, a technikát azonban az ember teremti meg, tehát minden tőle függ. Nem kilátástalan a helyzet, várhatóan a hatodik ötéves tervidőszak végére már lényegesen kedvezőbbek lesznek a környezetvédelmi eredmények, mint most. Persze mindehhez az kell. hogy szigorúan megköveteljük a környezetvédelmi törvény, a termőföld használatát szabályozó előírások betartását. FINTA J.: Így igaz. A városok fejlődése megfelelő szabályozás nélkül oda vezetne, hogy végül nem lehetne használni a várost. Csak néhány törvényt említve: laksűrűség, gyalogos-, és járműközlekedés, általános térületfelhasználás, infrastruktúra, a munkahelyek kérdése, a kommunális ellátás, a kereskedelem problémái. Vagy például a házakhoz „tapadó” törvény: az épületek magassága, egymástól való távolsága, benapo- zásuk, a tűzoltás stb. Persze az is bizonyos, ha egy városrendező, egy településtervező e töménytelen mennyiségű törvényt be is tartja, azzal még nem teremt várost. Kell az a plusz, ami jóval nehezebben fogalmazható meg, nevezzük használhatósági törvénynek. Vagyis, hogy egy város a benne élő emberek testi és szellemi befogadására alkalmas legyen. Ebben a tekintetben még sok a tennivalónk. PAKSY G.: Közbevetőleg: lehet, hogy a törvények látszatra gúzsbakötiik, szabályozzák a városépítést, de az egész népesség érdekében történik, például a területgazdálkodásra vonatkozóan. Elismerem, túlságosan mereven, úgyszólván általános érvénnyel próbáltuk szabályozni a lakásépítések, beruházások előkészítését, megvalósítását, ugyanakkor társadalmi méretekben fellazult a területbeépítésre vonatkozó állampolgári fegyelem, tízezer számra építettek házakat olyan helyekre, ahová nem lett volna szabad. Jó példa Salgótarján LAÁR Á.: Nem beszélve arról, hogy legszebb természeti tájainkat is már-már veszélyezteti ez az önkényes építkezés- és a jövőben, a társadalom érdekében sokkal határozottabban kellene eljárni a szabálysértőkkel szemben, legyen az egyén vagy közület. KS: A másik véglet: a takarékosságra hivatkozva sűrűn beépítettek egyes városrészeket. A magas, sorbaállított, unalmas, erkély nélküli házak most már évtizedekig rontják a városképet. FINTA J.: A lakástermelés mennyiségi szemléletére vezethető vissza. Sokan pedig úgy vélték: minél komolyabb egy város, annál magasabbak a házai. Nemcsak a 40 ezer lakosú városok karikatúrának beillő toronyházaira gondolok itt, hanem a 11 szintesre emelt kisvárosi lakótelepekre is. Hogyan érezheti jól ezekben magát egy olyan család, amelyik falusi környezetben élt eddig? A levegősség, az épület magassága. a terület józan fel- használása között nincsenek szoros összefüggések. Nemcsak magas beépítéssel lehet megfelelő laksűrűséget létrehozni. A városépítésben a használat és a lépték változatosságának összhangját kell megteremteni, s jobban kellene figyelnünk a város- szerkezet törvényszerűségeire. Arra, hová kell egy magasabb vagy alacsonyabb ház, hová egy családiházas zóna. S még valami; az építészek az elmúlt 25—30 évben a teret valósággal kidobták eszköztárukból. Az épített tér, a közösségteremtő tér, amely évezredes találmánya az emberiségnek — a múlté. Talán most kezdjük újra felfedezni ... Üj városaink nagyon egyhangúak, nincs meg a település hierarchiája. Ezzel szemben a régi városok óriási előnye, hogy az elkövetkező korok tudták korrigálni, ha az elődök valamit elrontottak: a lebontott épületek helyébe újat építettek, kifejezhették saját elképzeléseiket. E nőtt városokban a terek és utcák szövevénye- a parkok folyamata a rangsornak megfelelően épült fel, voltak ennek alárendelt kis utcák, megvoltak a díszes terek, a nyugalom, a kereskedelem zónái ..., tehát a városlakó igényeihez alkalmazkodott a város. Sajnos új építkezéseink nem nagyon felelnek meg e kívánalmaknak. A mi korunk lényegében megalkotja a magyar városokatés korrekciójára hosszú ideig nem lesz mód. Akad, ahol monotónia jellemzi a város- központot is, tulajdonképpen az ilyen településnek nincsen centruma. Így járt például Dunaújváros. Bár használatában kialakította saját központját, de máig sincs tere. Jó ellenpélda Salgótarján, ahol a városépítést egy sajátos, máshol nem látható központtal kezdték. Rendkívülien fontos a különbözőség a városrészek között, mert a környék sajátos levegője visszahat az ott nevelkedő, élő, dolgozó emberek kedvére, mentalitására. Olyan városközpont, ahol jól érzem magam, például Kecskemét, de ilyen Szekszárdé is és a történelmi városok közül — Sopron, Kőszeg, Szeged, Pécs —. szinte valamennyi. Nem véletlenül keresi az ember a történelmi városmagvakat, mert az új. tervezett központok nem érik el ezt a színvonalat. KS: 1990-ig milliós lakásépítési program megvalósítására vállalkozott a népgazdaság, s ezzel tovább formálódik városaink képe. A jövő nemzedéke előtt nem hozhatjuk fel mentségül a kevés Időt, a kevés pénzt, a sürgősséget, ha netán nem sikerül jót és szépet alkotni .,. Garzonok, és nagy lakások KERÉNYI J.: Valóban itt az ideje, hogy megszűnjön a beruházó, a tervező és a kivitelező egymásra mutogatása. Mert a városrendezés és városépítés ma már nem kiragadott részfeladatok kérdése, a témát összefüggéseiben, a döntéstől a megvalósulásig kell nézni. S ebben ■nagy felelőssége van az építészetnek, amely kettős jellegű. Egyik oldala a tudomány. a technika, a közgazdaság szférája tartozik, a másik: a művészet, a kultúra, a társadalomtudományok, a pszichológia stb. körébe. Általában eddig az elsőt vették figyelembe, például a tömeges lakásépítésben a közgazdasági mutatók alapján bírálják el az építészeti munkát. Pedig már a feladat meghatározásában benne kellene, hogy legyen a kettős jelleg. Ne csak a lakásszámot határozzák meg egy bizonyos területre, mert ez egyhangúságot szül és nyomot hagy településeink karakterén. 1990-ben az ország lakásállományának 70 százaléka olyan lakás lesz, amely már szocialista építés korszakában létesült. Félő, hogy nem tudunk szabadulni a mennyiségi szemlélettől. Közgazdászok kimutatták: egy lakás minősítése a darabszámon túlmenően azt is jelenti, hány négyzetméteres, hány személyes, tehát lénylegesen ez határozza meg a lakás fogalmát. S ebben sok lehetőség rejlik. Tételezzük fel, hogy építünk 100 garzonlakást, egyenként két személyre. Tehát összesen 200 lakónak. (Megjegyzem: a legdrágább lakás a kislakás, mert ugyanarra a lakóterületre, ugyanazok a berendezési tárgyak, kiszolgáló helyiségek szükségesek, mint a nagy lakásban.) Száz garzon árából építhetünk negyvennégy hét . személynek alkalmas lakást! így 308 férőhelyet nyerünk. A tanácsok többnyire mégis az első lehetőséget választják, 100 garzon lakást építenek, mert így teljesítik a lakás-darabszámra vonatkozóan előirányzott tervet. Pedig ugyanezért a pénzért 108-cal több lakót lehetne elhelyezni. Nem azt mondom, hogy csak nagy lakásokat építsünk, csupán felvetettem az ésszerűbb lakásállomány összetételt. Építjük a lakásokat az országban, s mégsem csökken az igénylők száma, mert az általában kétszobás otthonokat gyorsan „kinövi” a család. főleg ott, ahol több generáció él együtt. PAKSY G.: Egyetértek a gondolattal, lakásépítésünkön valóban nyomot hagyott ez a paraméter-kötöttség. Túlságosan mereven fogták fel a tanácsok, nem használták ki a lehetőségeket, mert ha meg is adják, hogy átlagosan 53 négyzetméteres lakásokat kell építeni, attól még készülhetnek hét férőhelyesek is. Tehát ugyanabból az összegből lehet építeni kicsit is nagyot is; sűrűn is, ritkán is. Városa válogatja. Salgótarján, annak ellenére, hogy szigorú feltételek között épült, mégis jól sikerült, mert a beruházó, a tervező, a kivitelező egyaránt célratörően akarta és jó volt köztük az együttműködés. Minél jobban sikerül bevonni az előkészítésbe, a tervezésbe, a végrehajtásba és az ellenőrzésbe a széles társadalmi rétegéket. annál emberibb lesz a város. s egymástól eltérőek lesznek a települések. Nincsenek általános elvek, a város többszáz éves fejlődését alapul véve a meglévő eszközökkel és technikával sajátos módon kell építését továbbfolytatni. KERÉNYI J.: Igen. őrizzük meg a meglévő településekből az anyagi és szellemi értékeket — nemcsak a műemlékeket — és úgy tegyük hozzá a mi korunk alkotásait. hogy azok ennek a nagy egységnek szerves részeivé váljanak. A város- rendezés és városépítés egymástól elválaszthatatlan, egyik sem hanyagolható el á másik javára. Városaink többségének szerkezete jó. a már megvalósult produktumok jelzik a további lehetőségeket. Egyre nagyobb felelősség hárul az építészetre épp ezért csak demokratikus alapokon képzelhető el városaink jövőbeni formálása. A várospolitikusok és a lakosság párbeszéde nélkülözhetetlen a jó városrendezési tervek készítéséhez. Kell ez a nyíltság, hogy mindenki felelősen érezze: saját városának jövőjéről dönt. KS: Amikor várospolitikáról beszélünk — ösztönösen vagy tudatosan — optimista színezetet kapnak a szavak. Menynyi ebből a realitás mo;t, amikor különösen meggondolandó, hogy hová költsük az építésre szánt forintokat? PAKSY G.: Optimizmusunk nem jelenti azt, hogy függetlenítjük magunkat a népgazdaság teherbíróképességétől. Bizakodásunk megalapozott, hisz társadalmi méretekben elismert településeink fejlődése. A városok fejlesztésére ezután is meglesznek forrásaink: az építésben az állam, a vállalatok. a szövetkezetek és a lakosság is saját erejével részt vesz. hozzájárul társadalmi munkával. El kell gondolkoznunk azon, ami eddig történt, hogy jobban élhessünk anyagi lehetőségeinkkel. Vannak igényeink, a lakosság szeret városiasán élni, e feltételek megteremtéséhez viszont fontos, hogy mindenki részt vállaljon a kömyezetalakításban, hogy jobban magáénak érezze városát. Minőség, esztétika Városaink fejlesztése csak egységes irányítással képzelhető el, az ágazati, vállalati vagy egyéni elgondolások ötvöződjenek a városi gazdasági és társadalompolitikai. környezetvédelmi célokkal. Csak ezek képezhetik alapját a rövidebb vagy hosszabb távra szóló rendezési-építési terveknek. Most a beruházási színvonal kisebb mértékű visszaesésével a mennyiségi szemlélet helyett a tartalmi követelmények, a minőség és az esztétika kerül előtérbe. A testületeknek is igényesebben kell dönteniük, s mindez visszahat a tervezés módjára. A holtponton túl vagyunk, elindult egy folyamat. Bizonyos, hogy néhány év múlva sokkal nagyobb eredményekről beszélhetünk, legalábbis az előkészítésben, majd később a városépítésiben. Ezért vagyunk optimisták.
