Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-04 / 80. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. április 4. Aki a fát szereti, az — erdőmunkás Kiszely Imre: „Száz hektá­ron újítjuk Ht fel az erdőt” Gál Imre: „Nem tudnék négyfal között élni.. Túri Ferenc: „Mi is szakosí­tottuk már a munkákat.. — Száz hektáron újítjuk itt fel az erdőt. — mutat körbe Kiszely Imre erdész. Büszke rá. hogy itt volt fi­zikai munkás, hogy itt szer­zett ezután szakmát. És büszke arra is, hogy először ültetnek itt négyzetesen, s igy máj' géppél tudják majd művelni a csemetéket. A Tisza Szajol alatti ré­szén. az ártéren dolgoznak most Kiszely Imre „paramcs- noklása alatt” a kőtelki asz- szonyolk, a kengyeli nyugdí­jasok. Sietni kell az ültetés­sel, árad a folyó, lehet, hogy néhány nap múlva már a Tisza nyújtózkodik arrafelé. — Jöhetne már a gödör­fúró, —" türelmetlenkedik a fiatal gyakornok. Gál Im­re. — Nem értem, miért nem sietnek, pedig prémiumot is topnak. Azt már Túri Ferenc, a szolnoki erdészeti üzem ve­zetője magyarázza el. hogy a gödörfúróknak célprémiumot tűztek ki a munka meggyor­sítására:. húszezer gödör ki­fúrása után — amibe az asszonyok a csemetét ülte­tik. egy forintért egyet, — 1500 forintot kapnak. Ezért aztán nem meglepő, hogy képesek szombaton és va.- sáirnap is dolgozni, ha a munka úgy kívánja. Sokféle gép segíti már az eirdőmunkásokat, de a fi­zetésért ma is nagyon meg kell dolgozniuk. Eső. sár. hó, dermesztő hideg, forró nap­sütés egyaránt próbára te­szi őket. Aztán csák akkor van kereset, ha jó a teljesít­mény. A lakókocsiban üldö­gélve — mert az minden munkahelyen van már. bri­gádonként egy-egy — nem halad a munka. Márpedig a szolnoki erdészeti üzemnek 6 ezer 500 hektár erdeje van, ezen termelt — meg a kis fafeldolgozó üzemükben — tavaly 00 millió forint, érté­ket 265 ember. És ez az érték az idén csak több lehet, ke­vesebb nem. A kőtelki asszonyok, egy percre sem pihennek. Az éledő erdőben úgy virítanak tarka kendőik, mint a szí­nes világok. A nyugdíjasok komótosabban forgatják a kapát. „Szeretni kell az er­dőt. a fát. Az ember látja, hogyan növekedik a gyenge csemete hatalmas fává... Én nem erezném jól magam a négy fal között... Itt tudja az ember, hogy a jövőnek dolgozik”, — íme az erdő­munkásolk, az erdészek val­lomásai. — Maguk termelik a cse­metéket is? -— kérdem Tú­ri Ferencet. — Ezt a gyorsan növő nyárfát, az árterek ideális fáját, az abádszalóki testvér- üzemből kapjuk. Távollabb egy méglapuló tapsifüles néz ránk. Figyel, les. szinte érezni teste re­megését, aztán gyors iramo- dással már el is tűnik. — Erdészek, vadászok jól kijönnek egymással? — Ök is vigyázzák az er­dőt. megvan köztünk az összhang, — vélekedik Gál Imre. — Már nem vágják le bicskával nyúlihajtó botnak a csemetéket. Emiatt régen so­kat vitatkoztunk velük. — így Kiszely Imre. . Való lennie, hogy az alföl­di amber nem szereti a fát? Az erdészek véleménye más: valamikor nem volt mit sze­retnie. kevés volt enefelé az erdő. Évek hosszú során át nagyot változott a táj ké­pe. és változtak az emberek is. Most már igényli, hogy fa díszítse faluját, városát. Éppen most telepítenek 300 hektáros erdősávot Szolnok köré. Persze garázdák van­nak. akiket szigorúbban kel­lene büntetni azért, ha ket­tőbe törik a fa életét. — Mi js szakosítottuk már a munkákat. — magyarázza Túri Ferenc, míg a terepjá­róval' a fakitermelőkhöz igyekezünk. — Vannak erdő- művelők. fakitermelők és így tovább. így jobban ki tudjuk használni eszközeinket. — Van elegendő munkás­kéz? — Csak akikor, ha mi is biztosítjuk a megélhetést, ha a munkahelyeken megfele­lőek a körülmények, ha gon­doskodunk az alapvető szo­ciális ellátásról. Már látszik a mesterszál­lási templom tornya, ami­kor a fakitermelőket meg­találjuk. Túri Ferenc gyors munkavédelmi ' „oktatást” tart számunkra: a fa kétsze­res hosszán belül idegen sze­mély nem tartózkodhat a fadöntők körül. Veszélyes „üzem” az erdő, egy lezu­hanó faág is agyonütheti az embert. A fakitermelők vé­dősisakban dolgoznak. Pilla­natok alatt vágja a fa tör­zsét a motoros fűrész, és már dől is a húsztesztendős nyár. Demcsáik János az itt dol­Szállításra várnak a rönkök a tavaszi erdőben Ültetik a csemetéket Vigyázz, dől a fa... Munkaközben Demcsák János és Fekete István gozó brigád vezetője. — Jó munkás, összeszokott gárda az övék. Nézem, hogy a csippentővei (ez vonszolja a kitermelt fát. szedi össze az összevágott rönköket) egy telesleges mozdulatot nem tesz a traktoros, mint ahogy a motoros fűrészek mesterei is pontos, begyakorlott moz­dulatokkal végzik teendői­ket. — Három órát dolgozhat egy ember egy nap ilyen fű­résszel. Ezért aztán váltják egymást. Itt mindenkinek megvan a fűrészkezelői vizs­gája — magyarázza az üzeni- vezető. — így is elég sok emberünket kiszűr az orvos érszűkület miatt. Pedig: — Ez a fűrész már fele olyan súlyos, mint a régi, nem is ráz annyira — védi szerszámát Fekete Ist­ván. Márciusban 868 köbméter- fát termelt ki a hét ember meg a két gép. Télen, nyá­ron dolgoznak? — Hát persze, — mondja a brigádvezető. — Nagyon nagy esőnek kell lennie ah­hoz, hogy mi bemenj urak a lakókocsiba. A legjobb me­legedőhely itt télen is a munka. — Pedig látom,, most is hatalmas tüzet raktak. — A gallyakat égetjük, nem tudtunk vele miit csi­nálni. — Nem lenne érdemes el­adni ?-- Nincs már annyi fuvar a faluban sem. amivel el- hordanáik. Fel kellene dol­gozni. hogy ez a drága fa ne menjen veszendőbe. De- hát airra még nincs gép . .. ■ — És védőitalt kapnak-e az erdőmunikások? — Télen teát. nyáron szó­davizet. meg feketekávét. Az erdész felesége főzi, persze az üzem megfizeti neki. — És melegétel? — Az is van. Hat forint ötvenet fizetünk érte, a töb­bit aiz erdészet teszi hozzá. .Az öcsödi téesz bisztrójából hozza ki az UAZ-kocsi. Amivel egyébként a mun­kahelyire meg haza szállít­ják a brigádot. „Ez a jó ben­ne, hogy nem kell távol len­ni az otthontól.” Az otthon­tól. Kungyalutól, mert oda­valósí a brigád csaknem minden tagja. — Valamennyi ' munkahe­lyen igyekszünk biztosítani a melegételt, a • védőruhát, s mindenütt így szállítjuk az embereket. Csak a munkás- szállítás kétmiílllió forintunk­ba kerül évente. — szól köz­be az üzemvezető. — Elégedettek a helyük­kel? — kérdem Demcsák Jánost. — Hát mi már .tíz éve itt dolgozunk, de mines szándé­kunkban elmenni. Most már a fizetés is jó. Márciusban 6500 forintot kerestem. Újra a terepjáróval buk­dácsolunk — nem aszfalton van az erdő, — már Szolnok félé. amikor megkérdem Tú­ri Ferencet : — És mikor lesz itt az irtás helyén újra er­dő? — Ősszel már betelepítjük. Kélil a fa! Varga Viktória Fotó: T. K. L. A PA, MOST EN MiSÉLíK NEKED „Apám meséli, hogy a tekintetes úr semmi a méltóságoshoz képest... Apám meséli, hogy a boforc ne­vű légvédelmi ágyúnak, ha az em­ber füle mellett sütik el, olyan hangja van, hogy hasra lehet tőle esni... Apám meséli, hogy a flekktífusz negyven fokos lázzal jár. s hogy mellette sokan haltak bele ... Apám meséli, hogy amikor a Lé­gió-hágón a többször megvert ma­gyar hadsereget szekerestől lovas­tól együtt sárban, vérben egyszerű­en fel kellett tolni, az bizony ke­mény dolog volt... Apám meséli, hogy azok az idők nagyon szomorúak voltak, tele szenvedéssel, de azért az erkölcsi megítélés szempontjából tiszta idők voltak. Az ember könnyen meg tudta mondani akárkiről, hogy tisztességes vagy nem. aszerint, hogy melyik oldalon állt. Apám él, ami most nagyon fur­csának tűnik. Hát hogy úszhatta ezt meg? És ha megúszta, miért nem hibbant meg? ők mindent ki­bírtak? Én is mindent kibírok? Nem akarok mindent kibírni! Apám meséli, és csodálkozik, hogy nem tudom átélni. Hiszen ak­kor én még nem léteztem.” Eszembe jutottál apa. amikor ezeket a mondatokat a Vígszínház­ban a „Harminc éves vagyok” elő­adásán hallottam. Ismerősen cseng­tek. Tudom, majdhogynem gyerek­fejjel élted át a borzalmakat, s nem volt könnyebb — próbára tet­te a nélkülözésben, félelemben megedződött kamasz korosztályoto­kat — ami ezután következett. Me­séltél a dübörgő évekről, a romos ország ma már elképesztőnek tűnő nyomoráról. — Mondtad, vért iz­zadtatok azért, hogy a romok he­lyén újból házak álljanak, hogy a kifosztott gyárak... Nem tudom, észrevetted-e. hogy a fényes szel­lőknél milyen szívesen időztél, de tőmondatokba! sűrűsödött keserű­séged. ha arra a korszakra emlé­keztél, amikor lobogóitokat más­fajta szelek tépték. Jól nevelt gyerekhez illően min­dig végighallgattalak, pedig néha már torkig voltam a meséiddel, a világ összes apjának a meséivel. Nem értettem, miért rovod fel bű­nünkül. hogy nem tudjuk, milyen íze van a melasznak, hogy nem tudjuk, milyen érzés az. amikor az utolsó kiló magot söprik le a pad­lásról (tiédről vagy máséról, min­degy), amikor kenyér helyett bé­kekölcsönt kell vásárolni, amikor a hajnali csöngetéstől görcsbe rán- dul az ember gyomra. Aztán a ló- denkabátos. néprádiós, a textilhul­ladékért cserélt rongyszőnyeg es korszak puritánságát szembesítet­ted az amerikai farmernadrágunk­kal. Nem folytatom. Most én sze­retnék mesélni neked. Kérlek, ez­úttal te hallgass végig. Még akkor is, ha olykor az „igazságtalansá­gomtól” kinyílik a bicska a zse­bedben. Ez a tanmese sem rosz- szabb, mint a tiéd. Elfogult is csak annyira leszek, mint te. aki szerint mi vagyunk a követelődző, türel­metlenkedő, benneteket kritizáló, balfogásaitokon csámcsogó nemze­dék, akinek fogalma sincs arról, mi az áldozatvállalás, mit jelent lelkesedni egy jó ügyért, egy ne­mes eszméért. Tényleg csak ennyit vettél ész­re belőlünk? Azt már nem, hogy időközben felnőttünk (olyanná, amilyenné neveltetek bennünket), s mostmár kérjük a jussunkat? A terhekből! Hogy hajdan' érezhés- sük. mi sem éltünk hiába, hogy bebizonyíthassuk, mi is tudunk olyan kiválóak lenni, mint ti. Ösztökéltetek, tanuljunk szak­mát, hivatást. De akkor már aggá­lyaitok voltak, amikor szakmun- kásbizonyítvánnyal. diplomával fel­vértezve mellétek akartunk állni. Jobbára csak mögétek engedtetek, tisztes három lépés távolságra. Vésztartaléknak. Kéznél voltunk, kéznél vagyunk, ha már csak mi jöhetünk számításba. Ha javítani kell a statisztikát, ha határozat van rá, hogy fiatalítani kell, ha tet­szetősebb korösszetétel kell. és uram bocsá’, ha valaki közületek felismeri, hogy érdemes velünk partnerként együtt dolgozni. Akik nem féltek a harmincasokra építe­ni, ma korosztályod legjobbjai, ök az igazán eredményes (és irigyelt) gazdasági vezetők. Nemcsak ettől, de gondolom ettől is. Emlékezz csak, tíz évvel ezelőtt főiskolát végzett fiatal nő került az osztályotokra. Otthon csak tak- nyosnak tituláltad. Az ötleteit — <már amelyike; 'meghallgattad — lehetetlen agyrémnek tartottad. Aztán az a másik, az üzemgazdász srác. akit meg tudálékos, nagyképű aktakukaoként emlegettél, akinek semmi gyakorlati érzéke nincs. Az agyadra ment. mert számításokkal traktált. és szerinted, fejtetőre ál­lított volna mindent, ha hagyod! De nem hagytad. Hatalmat, tekin­télyt, pénzt, szóval mindent beve­tettél, hogy szófogadó legyen. Miért nem úgy bántál vele, mint ahogyan azt hangoztatod, elvárod, a korosz- tályodbeli vezetőtől, ha a saját dip­lomás gyerekedről van szó? Végül sikerült, ha mást nem,' megszaba­dulnod tőle. Remélem, hogy meg­tépázott lelkesedéséből még ma­radt annyi, hogy most máshol pró­bál „fejtetőre állítani” mindent! Azt csinálja, csinálhatja, amire az iskolapadban jogosítványt szerzett. Persze tudom, nem minden a dip­loma. Neked sincs, mégis jó szak­ember vagy. A te hozzáértésed már igazán nem azon múlott, hogy megszerzed-e hozzá a „papírt”, vagy sem. Természetesnek tartot­tad, hogy ősz fejjel felmentést kap­tál. És azt is. hogy a kitüntetés­osztásokra gyakorta hivatalos vagy. Abban biztos vagyok, hogy vala­mennyit megérdemelted, (azokat is, amelyeket ezután kapsz). De ab­ban is, hogy rajtad kívül még van­nak a környezetedben, akik mun­kájukkal rászolgálnának (legfel­jebb a múltjukkal nem — mert még nincs nekik). Ezen egyszer már vitatkoztunk. Akkor az volt a legfőbb érved, néz­zük meg, ki mit tett már le az asz­talra. Neked bőségesen van mit le­raknod. Több évtizedes előnyöd van. Azt mondtad; igen. de mi is dolgozhatunk, élhetünk, nemcsak becsülettel, még jól is. Nem kell rögtön babérokra törni. Csak las­san. mindenki várjon a sorára. Tu­dom, hallani sem szereted, hogy a kor nem érdem, hanem állapot. A közhellyé csépelt igazságból mégsem mi kovácsolunk érdeme­ket. Mi lett volna, ha annak ide­jén az évetek száma a bizalom mércéje? Akkoriban ezt a luxust az ország nem engedhette meg ma­gának. Most? Te mesélted, koren- gedménnyel_nyugaíjba ment a köz­ség tanácselnöke. Elfáradt, nem tudott, nem akart lépést tartani, váltani. Természetesen érdemei el­ismerése mellett, magas kitüntetés­sel búcsúzott. Utódjaként ki jöhe­tett volna számításba, mint tapasz­talt, korosztálybélitek, akinek van vezetői rutinja, miután húsz éven keresztül ahová csak került, min­denütt titkárnő ült az előszobájá­ban. Elismerem, hogy elfogult vagyok a korosztályommal, amelynek el­ítélendő jellemvonásairól., tudom, jó nagy csokorra valót tudnátok összegyűjteni, még akkor is. ha a farmertoprongyot. a bozontos hajat (elmúlt a kultusza), jellemzésünk­ből már kihagyjátok. De hát most, végül is, én mesélek. Még egy kis türelmet, a ceterum censeo-m ígé­rem. rövid lesz. Nem gondolod, 'hogy a harmincévesek, „tettvágy- szellőjét” még jobban befoghatná­tok a hasznos ügyek, az ország kö­zös hajójának vitorlájába? Apa! Végül is csak azt szeret­ném ha belátnád, és be is válta­nád. hogy egymás nélkül nem ju­tunk semmire, csak összefogódzva csinálhatjuk történelmünket. Nem nélkületek, nem mögöttetek, hanem mellettetek kell mennünk! S azt akarjuk, hogy minket is annak hív­janak, amik vagyunk. Hogy bátrab­ban, bizalommal osszátok meg ve­lünk a teret és a terheket, hogy majdan hozzáértéssel tudjunk sá­fárkodni gazdag örökségünkkel. Veletek együtt szeretnénk a jó ügyet szolgálni, becsületes munká­val. igenis új. merész és rendha­gyó ötletekkel, a döntés lehetősé­gével és vállalásával — akkor is, amikor könnyebb akkor is. ami­kor nehezebb és áldozatot, lemon­dást követel. Kovács Katalin

Next

/
Oldalképek
Tartalom