Szolnok Megyei Néplap, 1980. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
1980. április 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 KITÜNTETETTJEINK Hivatás és munka Nagy nemzeti ünnepünk, április 4. alkalmából többen részesültek kitüntetésben megyénkben is. Az idén odaítélt díjak, érdemrendek az eddigieknél is fényesebben ragyognak, mert évfordulót ünnepelünk. Harmincöt évvel ezelőtt virradt a szabadság napja népünkre. Akik ezen a szép tavaszi ünnepen, az évfordulón átvehették a magas elismeréseket, olyan emberek, akik a soknál is többet tettek a nagyobb és a szűkebb haza felvirágoztatásáért. Van köztük tsz-elnök és gátőr, ipari szövetkezeti elnök és munkás. Foglalkozásuk más és más, koruk is különböző. Egyek azonban a munka, a hivatás szeretetében, a nép, a szocialista haza szolgálatában. Közülük mutatunk be négyet, de rajtuk keresztül minden kitüntetettnek szívből gratulálunk. Nyughatatlan, boldog ember Bereczki László — állami díjas V arrnak, akik azt tartják róla: ,minidig kritizál, örökké elégedetlen, géncsosikiodó ember. De aki jól ismeri, tudja, szíve-lelke a közösségé. Nemcsak a téeszé! A hazáé! Nem nagy szavak ezek, mert munkájával, életével, mindig jobbító szándékával, mérhetetlen munkaerejével, a viták vállalásával ezt bizonyította és bizonyítja. Telefonon hívják Budapestről: a ki tüntetéséhez gratulálnak. Amíg az általam ismeretlennel beszélget, a ■könyvszekrényében lévő fűszeres üvegeket nézegetem. Nincs olyan háziasszony, aki ne fogadná el szívesen bármelyik sorozatot: a díszes üvegcséket, bennük majoránnával, babérlevéllel, petrezselyemmel. hagyma porral és ki tudja még mi mindennel. Az üveg külföldi, a benne lévő fűszer magyar. Van amelyik itt termett Rákóczi- f alván? Hírűik, a magas elismerést a diófának köszönheti. Elsőként és egyedüliként a Rákóczi Tsz oldotta meg az ország dióal t vány ellátásóit. Az idén már százezer oltványt áilMtanak elő, olyan diót, amely két-három éves fa karában már mutatja a termését és 15—20 éves korára vágásra érett. Nem az unokáknak ültetjük már a diófát, mint hajdan apáink, nagyapáink, magunk is hasznát latjuk. Jövőre már exportálhatnak is az oltványokból. Hogyan sikerült mindezt megoldani? Ügy, hogy Bereczki László járta a világot, gyűjtötte a tapasztalatokat. a tudást az ország hasznára. Áz első vadálanyo- kat ő oltotta be, százból tizenhét meg is eredt. Tőle tanulták, meg ezt a munkát a téesz ügyeskezű asszonyai, és íme hét év után már exportra is gondolhatnak. „Próbáljuk, hogy milyen az alany, hogyan bírja a vizet, a mocsarat. Szerencsénk van. mert kísérleteink szerint megtaláltuk azt. az ú.j dió- fajtát, amely a nyárfához hasonlóan viselkedik a vízben.” Nagy az ártér, jók ott a földek, nem adhatják meg a víznek. Az embernek hasznot kell húznia belőle. Odakerül a dió. Mondják, a hagymáért kapta a kitüntetést „a Bereczki”. Amikor a makói hagymatermesztés kritikus helyzetbe került, akikor jelentkezett a piacon a Rákóczi Tsz magról termesztett vöröshagymájával, pótolva , a több ezer vagonos kiesést. Ennek kilenc esztendeje. — Azóta kialakult Magyarország új ihaigymatermelő tája, egészséges, fentőzésmentes hagyma terem itt hektáronként 300—400 mázsa. És ez már a , világszínvonal. Lényegében a hagyma feldolgozására fogtak hozzá a 140 milliós beruházásukhoz is a szövetkezetben. Emlegetik, a termelési rendszerek szervezéséért kapta a „kis Bereczki” a kitüntetést. Több termelési rendszer gesztora a téesz: a növénytermesztési rendszerükhöz 300 ezer hektár földdel 200 gazdaság tartozik, ezzel Magyarország ötödik legnagyobb rendszere a rákóczi- falvi; ők irányítják az olajosnövények termesztését, ez nem kis feladat, hisz a növény olaj gyár „mindig éhes szája” sok magot kíván majd; faiskolai rendszerük fogja össze egy kivételével Magyarország szaporítóanyag gazdaságait; tagjai a hagy- matermesztő és feldolgozó társulásnak, egy évente 20 millió csibét kibocsájtó keltet őál tonnásnak. Ám mondhatnák azt is, hogy a szója meghonosításáért, vagy a nagy vállalkozásért; a kertészetért kapta az elismerést, vagy csupán azért, hogy a régen mérleghiányos kis téesz országos hírű nagy gazdasággá nőtte ki magát a vezetése alatt. — Ugye tudja, hogy nyughatatlan embernek tartják? — Tisztában vágyóik vele, De a munkávall együtt jár ez, a nyughataitlanság, a viták vállalása is, ha az ember tisztában van az igazával. és ha nem saját magáért, hanem elsősorban a közösségért harcol. — Látom: örül az elismerésnek. — Lassan elhitetem magammal. hogy nem érdemtelenül kaptam meg aZ Állami Díjat, — feleli. —Több kitüntetést kaptam már, de a mezőgazdaságért még egyet sem. Ténylegesen előbb el kell hinnem, hogy megkapom. A család, a gyerekek, a jóbarátok, a munkatársiak őszinte öröme nagyon jólesik. Igen boldog vagyok. V. V. Harmincöt év a gátakon Tolnai Kálmán — állami díjas M ost mentem nyugdíjba, december nyolcadikén. Harmincöt kerék esztendőt töltöttem a vízparton, a KÖTIVIZIG dolgozójaként. Már csak így mondom, mert ha a Duna völgyében volt veszély. ott vigyáztam, ha a Tisza — az én kedves folyom — rakoncátlankodott, akkor meg itt. ahol születtem, ahol élek mindmáig. A vízügyes egyenruháról már lefejtette a rangjelzést, a gombok se csillognak, mint akkor még, amikor dolgozott. Tolnai Kálmán kiskörei illetőségű. többszörösen kitüntetett gátbiztos, szocialista brigádvezető nagyon elején él még a nyugdíjas kornak. — Gondoljon bele. mindig gátőrházban, vízközeiben! A feleségem is vjízügyes volt, velem dolgozott. Neki húsz év szolgálata van, most intézem a nyugdíját. Az őszön beköltözünk a Kiskörén épült saját szép házunkba, a faluba. Azt lesz tán a legnehezebb megszokni, a falut! A vízpart! ember természet- kedvelő. talán magának való is egy kicsit. Azért a nehezén már túl vagyok ennek a nyugdíjas életnek. Akadt egy kis munka a télvégén a ház körül, elfoglalt. Ügy döntöttem ugyanis, hogy nem tolakszom nyugdíjasként munkáért. Oka van ennek: megkopott a motorom, kell a pihenés. És az asszonnyal együtt ketten ötezer körüli nyugdíjat kapunk! Megélünk mi abból. A fiam követett a vízügyben, művezető itt. a kiskörei szakaszmérnökségen. Éppen harmincöt éves. mint az én szolgálatom. Először négy évig gátőr voltam, kijártam négy tanfolyamot. Akkor a -negyedik után neveztek ki gátbiztosnak, ugyanis mindet kitűnőre végeztem ! A gátőrnek négy kilométeres folyószakaszt kellett vigyáznia. ÉVeken át gyalog, esetleg kerékpáron 'járta a Tisza partját. Huszonhárom éve saját motorkerékpárt vett. Akkor már 10 gátőr irányítása, 41 kilométeres folyószakasz volt a munkahelye. És persze nemcsak a Tiszán dolgozott. Kitüntetések tanúsítják, hogy ott volt 1954-ben a dunavölgyi ár- vízvédelmi osztagban, aztán tíz év múlva ugyanott. 1970- ben a nagy tiszai árvízvédekezésért tüntették ki. Meg életmentésért is. legutóbb 1977-ben. ötvennyolc évesen mentett ki egv fiatalembert a Tiszából, fölborult csónak- ia alól. Nincs, annyi hely, hogy pontosan, minden „rendjelét” kiírjam. Hanem ez a mostani, a lehetséges legnagyobb igazán meglepte: — Tiszavölgyi árvízvédelmi brigádként kaptuk meg hatan, az Állami Díjat. Van benne nyírségi, borsodi. Körös-parti, szegedi illetőségű vízügyes, meg ón, innét Kisköréről. Tudja, én mindig éreztem. hogy megbecsült munkása vagyok a vízügynek. Ügy szolgáltam, ahogy kell. ahogy egész ember teszi a dolgát. Ez azonban, a nyugdíjaskor első esztendeiében igazán váratlan öröm. Lehet, ezért is ígéri: megkopott szívével jelentkezik ezután is munkára, ha árvízveszély támad. Akkor úgyse tudna tétlenkedni. S. J. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója alkalmából szerdán adták át a Parlamentben az idei Állami Díjakat. A képen Kádár János az állami díjas Horváth Edével, Szabó Istvánnal és Burgert Róberttel Közös a végrehajtás, de együtt is döntünk Pozsonyi Miklósné — Munka Érdemrend arany fokozata E gy tárgyaláson hallottam beszélni, akkor amikor az üzemek vezetőjének többsége azt mondogatta, — itt-ott szajkózta — hogy az export, az export az a fontos. O ezt hangsúlyozva de az itthoni vevők mellett állt ki. S nemcsak ő, hanem a szövetkezet, a szolnoki BÖRTEX Szövetkezet is. amelynek elnöke Pozsonyi Miklósné. A szelídség és a határozottság furcsa módon egyesül benne, párosul azzal, amit úgy emlegetünk: szimpátia. Lehet szimpatikusán követelni? Lehet szimpatikusán irányítani? Ennek a szövetkezetnek az eredményei, az elért sikerek arról vallanak, hogy lehet. A BŐRTEX-nél mondják, egyedül a vezető, legyen az éppen egy csoport, egy műhely, egy egész üzem irányítója, tehát egyedül a vezető aligha mehet valamire. Nemrégiben egy terv összeállításához fogtak beosztottak. irányítók: ennek lényege — hogyan lehetne a költségeket csökkenteni ? Az elnökasszony körlevelet adott ki: minden munkahelyi vezető kérdezze még a dolgozókat erről a kérdésről. Kétszázötven javaslat érkezett be — kisebb nagyobb horderejűek. Pozsonyi Miklósné mondja: majdnem mindenkinek volt ötlete, és hozzáfűzi — jó érzés. hogy a dolgozók nemcsak szavakkal vallják magukénak az üzemet. Az együttműködéshez pusztán a rokonszenv nem elég. Nem árt. ha a gépek mellett az íróasztalok mögött tudják is milyen gondokkal küzd a „vezetés”. Pozsonyi Miklósné nem maradt magára az ötlettel, hogy hagyják abba a cipőgyártást, és más gazdaságtalan termékek készítését. Igaz. nem kevés energia kellett ahhoz, hogy meggyőzzék a tagokat arról: amit 25 évig csináltak az már elavult, helyette munkálkodhatnak hasznosabban ■ is. Elszomorkodhatnánk afelett, hogy már nem gyártanak a cipészek cipőket, helyette viszont készülnek gyártmányok ADIDAS és még sorolhatnánk, jónéhány tőkés híresség megrendelésére. Hogyan is ismerheti egy elnök a tűzőnők. a táskakészítők, a varrónők gondjait? Pozsonyi Miklósné hajdanán szabásznő volt — nem nehéz hát megtalálni a közös hangot. Hogy ismer mindenkit, a szövetkezetnél? Ez nem kötelező, ezt egy vezetőnek nem írják elő. E tény az együttműködéshez csupán adalék. Mondja: bukott már meg ötlete a demokrácia fórumain — ezt is vállalni kell. Ugyanígy a kockázatot az újat még akkor is, ha időnként mint amikor alacsonyabb áron adták a partner külkereskedelmi vállalatnak a termékeket — szavaival mondom: „bolondnak tartják az embert”. Iga'z, az alacsonyabb ár mögött milliók húzódtak meg. amit az említett partnertől kapott fejlesztésre a szövetkezel. Kiállni egy közgyűlés előtt kritizálni, számonkérni nem könnyű dolog. Különösen akkor nem, ha az elnök fizetését éppen a tagság szavazza meg. A bizalomról, a vezetők a beosztottak kölcsönös megbecsüléséről beszélünk, amikor nyílik az ajtó; „tessék kijönni, mert nem férnek ide be a műhely dolgozói,,.. A virágcsokrok, a mosolyok, itt-ott a szemek sarkában könnycseppek, a gratulációk a Munka Érdemrend aranyfokozata kitüntetésnek szólnak. H. J. A z ÉPSZER Vállalat igazgatója április 1-én megkért, egy kicsit még várjunk a Kalmár József kőművessel való megismerkedéssel. „Egy óra múlva már megkereshetik a munkahelyén, addigra a vezetőség már közli vele, hogy a felszabadulás 35. évfordulóján kitüntetik.” A Bajcsy-Zsilinszki úti szövetkezeti lakások építkezésén az irodában találtuk a tíz tagú kőműves brigád vezetőjét. A művezetővel tárgyalt. A munkatársak is akkor gratuláltak Kalmár Józsefnek, amikor elmondtuk, mi járatban vagyunk. Hogy mit érez a kitüntetett? — Szerintem mindenkit váratlanul ér egy kitüntetés. Mégsem mondhatom, hogy meglepődtem. Hallottam a vállalat vezetőség javaslatáról és meg is tudom magyarázni, hogy miért engem választottak. Persze a hasonló emberek közül másokat is kitüntethettek volna, de úgy érzem, én sem érdemtelenül kerültem fel a listára. Mik az érdemek? Röviden talán el sem mondható. A Munka érdemrend ezüst fokozatáig vezető út azonban egyenesnek látszik. Kalmár József 1968 óta vezetője a háromszoros aranykoszorús címet kiérdemelt Kilián György brigádnak, két évvel ezelőtt kapta meg az Építőipar Kiváló dolgozója kitüntetést. Szűkszavú „önéletrajzából” az is kiderült, hogy munkájára mindig számíthattak a vállalatnál. 1961 óta csak egyszer volt hűtlen az ÉPSZER-hez, akkor fél évre az ÁÉV-hez szerződött : — Művezetői tanfolyamra jártam, és nem dicsekedhettem eredményeimmel. Restelltem, hogy nem sikerült első nekifutásra oklevelet szereznem, inkább tovább álltam. Nemsokára azonban visszajöttem mai vállalatomhoz — egy eredményes művezetői vizsga letétele után. Több ember munkáját irányíthatná, mégsem hagyta ott soha 23 éve tanult szakmáját. Ügy érezte jobban állnak a kezében a szerszámok, mint a ceruza. No és — nem tagadja — így anyagilag is jobban járt. A középvezetőket nálunk nem igen fizetik meg a sok vesződ,ésért. — Persze nekünk is van bajunk elég. Tíz tagú brigádunkban például egyetlen segédmunkás sincs. Mindent mi csinálunk. Még szerencse, hogy segítenek a gépek, ezért meg is becsüljük őket. Az itteni építkezés körüli — szerintem nagyrészt nem az ÉPSZER Vállalat hibájából — gyakori huzavona sem csak a vezetőket nyugtalanítja. A hajrá, a határidő csúszások miatti izgalom a mi munkánkat is zavarja. Kalmár József a vállalati szakszervezeti bizottság titkára. Brigádja és ő arról nevezetesek, hogy az átlagosnál jóval több társadalmi munkát vállalnak el. Azt mondja magáról, hogy jó helyet talált az építőiparban. Pedig több mint húsz éve amikor szakmát kellett választania az esztergagép jobban vonzotta mint a kőműves kalapács. Azóta azonban sok minden változott, amit az jelez leginkább. hogy a 8. osztályt az idén végző fiút is csábította kőművesnek. — A gyerekeket azonban inkább a gépek érdeklik. Diesel-motor szerelőnek vágyik. Azt mondja: a kőműves télen mindig fagyosko- dik... Az biztos, hogy nem könnyű munka a miénk. V. Sz. J. Esztergapad helyett kőmüveskalapács Kalmár József — Munka Érdemrend ezüst fokozata
