Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-09 / 58. szám

1980. március 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Í1 em fogja elhin­ni, amit most mondok, de eb­ben a helyiség­ben, ezen az es­tén én vagyok az egyetlen em­ber, aki nem vezet félre senkit!... Ugye, csodálko­zik? Akarja, hogy bővebben kifejtsem? ... Nos, nem lep meg az érdeklődése. Az első perctől fogva láttam, hogy tapasztalt és mélyen gondol­kodó ember, akiből nem hiányzik az a humor és bá­torság, hogy olykor felül­vizsgálja az ismereteit, illet­ve egyszerűen: befogadjon. Miből láttam? Természete­sen a tekintetéből. És higy- gye meg, nagy adomány ez bizonyos koron túl!... Hogy öregnek tartanám? Ó. nem. Csak egyszerűen túl van azon, amikorra végképp hoz­záformálódunk ahhoz az életszerephez, amely nélkül már nem tudnánk bizton­sággal morogni. Mire gondo­lok? Nos, talán éppen a mél­tóságra, ami tetteink elvi megalapozottságából fakad. És ez, bizony, sokunkat jó­vátehetetlenül késszé tesz. uram! De, ha megbocsát egy percre: szót kell váltanom valakivel!... ...Már itt is vagyok. Te­hát, mire alapozom állításo­mat — erre kiváncsi? Nézze például azt a csöndes fiatal házaspárt. Amint látja, egy­mással sem beszélnek. Né­mán, elegánsan hallgatnak, derűs fölénnyel figyelik a többieket, és ebben az a félrevezetés uram, hogy — félnek! Mindenekelőtt attól félnek, hogy valaki netán észreveszi rajtuk azt a ha­lálos és kétségbeejtő unal­mat, amit egymás társasága jelent számukra. Fél évvel ezelőtt, sokéves ismeretség után házasodtak össze, majd a bolgár tengerparton töltöt­ték nászútjukat, amelynek során bebizonyosodott, hogy soha, de soha semmiféle örömük egymásban nem lesz. Csakhogy a házasságot a négy szülő szorgalmazta, és a lány apja, aki művezető és amolyan „ezermester” is, szobát rendezett be nekik a házában, és ebből a szobából nem hiányzik sem a bár­szekrény, sem a vasból ké­szült könyvállvány, sem a Videoton tévékészülék. A másik oka, hogy félnek, a gépkocsi. Tudniillik, mivel gyűjtenek rá, pontosan ki van számítva, hogy napjá­ban hány forintot és hány fillért költhetnek el, s az a nyomasztó érzés ül rajtuk, hogy ezt most valaki észre­veheti a viselkedésükön. Honnan tudom mindezt, ugye? Természetesen a te­kintetükből, uram, azaz fő­ként onnan, de ha megen­gedi erre később térek rá. Vegye szemügyre inkább azt a beszélgető csoportot az ablaknál! öten vannak: há­rom nő, két férfi. Nem olyannak tűnnek, mint akik most éppen becsapják és kijátsszák egymást; igaz? Pe­dig, bizony, ez történik — kacagás ide, felhőtlen cse­vegés oda. Elmondom, miért. Az egyik férfi, a szőke, har­minc körüli, kopaszodó, ti­tokban viszonyt folytat a *tőle balra ülő tizennyolc kö­rüli lánnyal, aki — az uno­ka húga! Mármost a felesé­ge, a tőle jobbra ülő vörö­sesszőke nő, mint látja, fék­telen jókedvet színlel, hogy elleplezze ambivalens érzé­seit, miszerint gyanakvás gyötri a mondott viszonnyal kapcsolatban, másfelől vi­szont rendkívül erős érzéki hatással van rá férje isme­rőse, a tőle jobbra ülő. ha­talmas termetű, kiöregedett vízilabdázó, aki mellesleg éppen élménybeszámolót tart, és most — érthető okokból — különös ihletett- séggel pufogtatja begyakor­lott poénjait. S végül: az a vakító szőke asszony, az öreg csatár és a barna kis­lány között... nos, néki egyikükhöz sincs köze. Az­zal csapja be a többieket, hogy feltett szándéka meg­közelíthetetlen és titokzatos kívülállónak látszani, holott minden gondolatát leköti a göndör csatár, valamint az. hogy jókora friss örökséggel és egy alig észrevehető testi hibával rendelkezik. A póló- zót — ha tudna róla — ez aligha hagyná hidegen. Gyermektartási pert akasz­tottak a nyakába, s most — az emberi természet külö­nössége! — azon töpreng, hogy megvendégeli az egész társaságot. A kislány ki­mondhatatlanul unja. sőt gyűlöli ezt az összejövetelt. Munkácsi Miklós: Monológ azt hiszem, különös tekin­tettel a nagybátyjára, és ezért szünet nélkül ez utób­bi feleségének hízeleg, ki tudja — ő maga legkevésbé —, hogy miért!... Hogyan? ... Ó, elnézést egy percre! Ennyi volt az egész! Mit is kérdezett? ... Hogy miért tartom magamat kivételnek? Nos, uram, erre igazán nem nehéz válaszolnom. Én va­gyok itt az egyetlen ember, ' akinek mindenkivel egyér­telmű és tisztázott a kapcso­lata. Hogyan?... Csak nem arra a két spicces fiatalem­berre gondol? Bizony be vannak csípve, uram, és őszinte szívből mondom, hogy ez a lehető legenyhébb kifejezés! Ezt a két fiatal­embert aztán végképp jól ismerem. Először is, hogy finoman fejezzem ki magam, szerfölött furcsa viszonyban vannak egymással. Viselke­désükre főként az nyomja rá a bélyegét, hogy mindket­tő családos, a kövérkés. ala­csonyabbiknak két szép kis­lánya van, de úgy vélik, hogy itt erről senki sem tud, és a családját egyikük sem hozza magával soha. Másod­szor ... hát; ugyebár, az ital! Meg kell mondanom: ez az egyetlen oka, hogy ide jár­nak, ámbár ezt élete árán sem vallaná be egyikük sem. Minden erejükkel azon van­nak, hogy színjózannak tűn­jenek, kedves, bárgyú udva­riassággal nézegetik a töb­bieket, de a fejükben a ko­nyakon kívül, higgye pl, uram, semmi az égadta vilá­gon ... Ö. bocsásson meg is­mét. A középcsatár, úgy lát­szik, be akar mutatni vala­kinek ... ... Tehát: hol tartottunk? További bizonyítékokra kí­váncsi: nemde? Ki érdekli? A festétt hölgy, esetleg, aki most leült a zongorához? ... Kérem. A lehető legnyilván­valóbb eset. Ami engem il­let, már előre tudom, hogy mit fog játszani. De nem­csak én tudom ezt, hanem ő maga is, sőt a többiek is tudják, és ami mindennek a teteje: teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a repertoárja itt, enyhén szól­va a könyökén jön ki min­denkinek, Ez azonban a leg­kevésbé sem zavarja. Át­szellemült elragadtatással játszik, énekel, és minden mozdulata a forró siker nyugtázását tükrözi, holott nyilvánvalóan senki ügyet sem vet rá, s magunk köA szólva, mutathatnék itt ön­nek valakit, aki, ha módjá­ban állna, hát habozás nél­kül golyót eresztene belé. Ősrégi, nyúzott sláger jön — már kezdi is... No, mit mondtam?!... Vagy arra az úrra kíván­csi. aki vezérigazgatói mél- tósággal szemlélődik, a ke­cses szemüvege mögül? Megmondom (innék, ahogy van: könyvelő. Pár esztende­je özvegyen maradt, s most valójában társaságot keres; igazság szerint fiatal felesé­get szeretne magának. No, persze, sohasem lesz fiatal felesége. Elsősorban azért nem, mert — figyelje meg! — amint fölbukkan előtte egy nő, ő hidegen elnéz fö­lötte: egyszerűen nem haj­landó a szemébe nézni sen­kinek. Vagy vessen egy pil­lantást arra a megfontolt, gunyoros tekintetű férfiúra, mellette azzal az erős, fehér blúzos, felajzott nővel, aki- 'nek pohár van a kezében. Élettársak, nem házasodtak össze, és ez a férfiú bölcses­ségének tulajdonítható. Ügy tartja: ha összeházasodná­nak, a köztük lévő korkü­lönbség pokollá tenné az életüket. Emberünk látszatra maga a derűs nyugalom. Ö, látom a kérdést. Azt szeretné tudni, hogy ön va­jon mivel vezet félre mind­annyiunkat, igaz? Nos, hát, uram, bevallom,. ön az egyet­len eset, akinél nehéz erre válaszolnom. Azt hiszem, hogy ön elsősorban önmagát vezeti félre!... Km... hát nem tudom egészen bizto­san. Bocsássa meg a moso­lyomat, és kérem, ne értse félre, de ... meggyőződé­sem, hogy ön maga sem tud­ja, hogy miért ül itt. Talán magányos ... Abban min­denesetre biztos vagyok, hogy önnek itt semmi keres­nivalója! És mégis itt ül, már a második este. Figyel­tem !... Persze: hogy honnét tu­dom mindezt! Uram, nekem több mint harmincéves ta­pasztalatom van a szakmá­ban. S ha azt mondom — nem dicsekvésből!- —, hogy én itt ma sem csaltam meg senkit, akkor el kell hinnie, mert nem érdekem félreve­zetni önt. Ha nem veszi . rossznéven, sokkalta több ta­pasztalattal rendelkezem ön­nél, és belelátok az embe­rekbe. Mellékgondolatoktól mentes, becsületes kapcsolat itt ma csak velem alakult iki! Íme, a szakmám!... számláját? Pa­rancsoljon, uram! lássa, elkészí­tettem. Két vod­kája, és egy üdí­tő itala volt... Ismétlem: biz­hat bennem. Kis idő múlva nyugdíjba megyek: megsze­reztem már, amire szüksé­gem lesz a hátralévő idő alatt. Engem már csak az emberek érdekelnek, hisz nyitott könyvek számom­ra... Köszönöm, uram! És térjen be máskor is, ha már így összeismerkedtünk 1... Jó éjszakát! Baksán Mária; A legrövidebb napon Megszólalnak [a kakas-órák Kilenckor [kendermagos-gyöngy Éjfélkor [csipkebogyó-gyöngy Gurul a Hold [háztetőre Megbékül egy tört [cserép Vályúban hízik [a jég Pattanásig a tűz szeme Megette az utolsó [fadarabot Szép szó égésig nem [loholja A telet bokáig [vetkőzve Bírni nem lehet körmöt [huhogva Vacog a csont idáig [fáj a derék Vége lesz egyszer [az éjszakának Az ágyszéli gilingázás [megáll A talp párnáiból kiszabadulnak a tollak Hó lesz Besze Imre: Hajnali vers Fekszel velem és álmod olvasom, világítanak a nagybetűk. Megfordulok - zsibbadt karomon csillagokat rajzolnak a tűk. Fekszem veled, csillagokról álmodom eszméletlenre ittam le magam pohár-testedből; italszerelmedért lesném a hajnalt bódult-boldogan. ■ \ Rebben szemed, rámnézel. Meg sem látod: egy év futott velünk tovább. Szemem alatt szaporodnak a ráncok - így lett sorsunk egy évvel mostohább. ÁRUSOK Nyílik az ajtó. Belép az ember, hozza magával a ta­nyát. Csizmája orrán a pa­rányi folt csak arra váló, hogy jobban mutassa a boa- ragyogását. — Jó napot kívánok! — Köszönése kimondott egész mondáit, megadja a találko­zásnak az ünnepet, meg a tisztességet is. Diót és al­mát kínál. A presszóban az emberek kérni szoktak, és nem kínál­ni, de alma, dió, szőlődomb illata van a szónak, ahogyan az volt az akkurátus jó na- potnak is. — Mutassa, bácsi! Elmegy az ajtóig az em­ber, megnyitja és kiszól: — Margit! Gyere be! Belép most már az asz- szony is. Jó napolja csak egy szó, halkabb is, bocsá- natkérőbb. Töpörödött öreg néni. Vagy hetven év szán­totta szomorúan széppé az arcát. Háta belegörbed a súlyba: kendőbe kötve rajta a kosár. — Mutadhatod! — Elfor­dul az ember, mint akinek semmi dolga ezzel a muta­tással. Beszéljen magáért a papírhéjú dió, az illatos al­ma. ö ültette azokat a fá­kat, az a dolguk, hogy te­remjenek. — Mennyiért? — Megegyezünk. — Mar­git elhátrál, mert beszélni, alkudni, üzletet kötni az embere dolga. A piac az más, ez itt olyasmi, mint a vásár. Hosszú az alku. A presz- szósnő nyelve pereg, az em­ber keveset szól, de makacs. Mindketten tudják, hogy megegyeznek. Inkább sport ez, szórakozás, mint fillé- .res haszon. Amikor aztán elkél a portéka, Margit egy háromcentes éd,es pálinkát kap. Segít kipakolni a kosa­rat. a mérést ketten nézik. Az asszony lopva hátulról, az ember gazdásan, gonddal. Amíg a presszósnő számol, segít felkötni az üres kosa­rat, és Margit már megy is. A háromoentessel az em­ber megmutat! hogy van pénze, most a kapottból fél­decit kér. Az árból fillért se engedett könnyen. Most hetyke borravalót hagy. Odakint Margit a fal mel­lé húzódva várja az ő ügyét intéző emberét. Az odaadja a maradék pénzt, amit el­rejt egy kopott bugyelláris. Negyedrész pillanatig még visszanéznek a győztes csa­tatérre, a presszóra, aztán elindulnak. Elöl az ember, fél lépéssel elmaradva az asszony. Mennek. Két szi- getnyj ember a hullámzó forgalomban, a saroknál el­fordulnak és eldugja őket a bontásra ítélt utca. A tör­ténelem. Bariba Gábor Sulyok Gabriella rajza Németh Endre: Táj A

Next

/
Oldalképek
Tartalom