Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-09 / 58. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 9. A Kőrös partján Hétköznap a kollégiumban Kőt óv alatt tíz sikeres pályamunka Törőeslk Jenöné jászalsószentgyörgyl pedagógus beszól életéről ós munkáiéról ványait, bármelyikről naprakész jellemzést tudna adni. Nem csoda, hiszen reggeltől estig velük van, úttörő-csapatvezető, s irodalmi színpadot is verbuvált a diákokból. Díjnyertes pályamunkáiban gyakran hivatkozik a tanórán kívüli nevelésben szerzett tapasztalataira. Meggyőződése, hogy eredményesen oktatni-nevel- ni csak úgy lehet, ha alaposan ismeri a tanulókat, ehhez viszont kevés csak a tanítási óra. Törőcsik Jenőné nem készült pedagógusnak. Hogy mégis az lett, néhány középiskolai tanárának köszönhető, akik felébresztették benne a pálya iránti vonzalmat. Képesítés nélküli nevelőként állt először a katedrára Jászalsószentgyör- gyön. Csaknem két évtizede tanít ugyanabban az iskolában. Volt alkalma megismerni a tantesteiéi pedagógusait, az iskolavezetés módszereit. Legújabb díjnyertes tanulmányában — a tantestületi demokráciáról szól — elismeréssel ír első és egyetlen munkahelyéről. ahol jó légkör alakult ki, lehetőségeket kapott a fejlődésre, az alkotó munkára. Az utóbbi két évben — Törőcsikné maga sem tudja mi adta az ..ihletet" ahhoz, hogy leírja pedagógiai módszereit, tapasztalatait — nevével számtalanszor találkozhattunk a Köznevelés hasábjain. s alig volt olyan pályázat, amit „kihagyol t” volna. Tíz pályamunka a két év termése, s valamennyi a díjazottak között szerepelt. A téma minden esetben más: készített tanulmányt többek között a munkáira, a hazafiságra nevelés kérdéseiről, az úttörőcsapat munkájáról. Lehet a téma bármi. ami mégis azonos valamennyi pályamunkában az a hivatásszeretet, s a diákok iránti rajongás. A tanítványok közül is elsősorban azoknak a sorsát kíséri figyelemmel. akik kedvezőtlen családi körülmények között élnek. Igyekszik sikerélményekhez juttatni a gyengébb képességűeket, hogy ne távolodjanak el az iskolától. hanem érezzék második otthonuknak, érezzék a figyelmet, a gondoskodást. „Hiszen minden gyermekben megvan a tehetség valamihez, s a pedagógusnak ezt kell fejlesztenie” —vallja. Rövidedben összefoglalni az oktatás-nevelés lényegét aligha lehetne. Ezt a munkát természetesen nem magárahagyot- tan, segítőtársak nélkül végzi. Egy korábbi tanulmányában azt elemzi, kik és hogyan működhetnek közre a diákok nevelésében. Igen fontos szerépet tulajdonit a szülőknek, a társadalmi szervezeteknek, a szocialista brigádoknak. Mint a tanulmányból kiderül, az iskola kapcsolatai széleskörűek, az együttműködés valódi tartalmat foglal magában. Amennyire nehéz prófétának lenni a szűkebb hazában, annyi előnyt is jelenthet — vélekedik a tanárnő. Törőcsikné szeretne minél eredményesebben neveink tanítani, hiszen, ahogy mondja, ebben a munkában találta meg önmagát, a tanítványai boldogulása, kudarca mind az övé is. S ki szereti a kudarcokat? T. G. nagyon közel érzem magamhoz a festészetét, s nagyra becsülöm. Ám természetesen, a miagam útját járom. — A „Napraforgók”-nak három változatát is megfestette, a legutóbbi: „Napraforgók szélben” címűn különösen erős ecsetkezelést, nagy színfelületeket láthatunk, míg régebbi képe, a Szenvedő fejek sokkal zártabb, katartikus erejű. — A háború alatt Budapesten éltem, mint süldő le- génytke a malaclopóm alatt hordtam be a kenyeret a gettóba. Sosem felejtem el azokat az éhező szerencsétleneket, halálra ítélteket, akiknek odaadtam a kenyeret, de különösen nem azokat a kétségbeesett arcokat, akiknek morzsa sem jutott... Az említett festményemen őket próbáltam idézni, akik az elmúlás küszöbén éltek. Aztán új impressziók értek, megragadott a természet szépsége, a piac forgataga, a szakadékos vízpartok romantikája, meg a szélben hajladozó napraforgótáblák csodálatos színdinamifcája. — Jelenleg min dolgozik? — Tessék, nézze, de még nincs készen: azt szeretném a színek erejével láttatni, hogy az emberi élet szépségét a mesterségesen előidézett kaotikum, a világégés, hogyan teheti tönkre. Ebben a képemben már úgy hiszem, egyaránt benne van a Szenvedő fejek látványának — legalábbis ez a célom — rettenete, s a természetábrázolásom említett dinamizmusa. — Nagyon megnyugtatónak tartjuk emellett az erős drámaiságú képe mellett a Kék februárt, a gyönyörű, békés, havas erdőt. — Magam is így érzem, ám az élet nyugtalanító jelenségeire is oda kell figyelnünk. — Köszönöm a beszélgetést. Tiszai Lajos Fotó: T. Katona László A kapuban három fiúba botlunk. Szaladnak, sietős dolguk lehet: — Az iskolába rohanunk, úttörőfoglalkozás lesz! A kapun belül aztán kiderül, hogy mindenki- igyekszik valahová: szakköri vagy úttörőfoglalkozással, tanulással telik a délután a kunszentmártoni általános iskolai diákotthonban. Persze így ebéd után azért játékra is jut idő. A sportudvaron fiúk kergetik a labdái a lányok léggömbökkel is beérik, azokat dobálják a folyosón. Egyikük, Szabó Margit a kunszentmártoni tanyavilágból érkezett. — Elsős koromban nagyon rossz volt, állandóan hazavágyódtam — mondja. Most meg el sem tudnám képzelni, hogy olyan messziről, a tanyáról járjak iskolába. Megszoktam a kollégiumot, anyukám is gyakran meglátogat, és minden hét végén hazaméhetek. Az egyik nővérem lakott itt, és sokat mesélt a kollégiumi életről. Veres István, a diákotthon vezetője mondja, hogy a régi kollégisták gyakran meglátogatják őket, visszajárnak a diákotthonba. Pedig a kezdet Kunszentmártonban sem volt könnyű. Nem is olyan régen még egy magánlakásból átalakított kollégiumban laktak a gyerekek, ahol bizony eléggé szűkösen férték el. Jelenlegi helyükre 1971- ben költöztek, s bár a diákotthonban délelőttönként most is tanítás folyik, lényegesen jobb körülmények között élnek a kisdiákok. S ez nagyon fontos, hiszen sokan közülük rossz családi és szociális környezetből kerültek a diákotthonba, ahol minden lehetőség megvan ahhoz, hogy kulturált, nyugodt környezetben teljenek tanulóéveik. — A gyerekek a legkülönbözőbb dolgok iránt érdeklődnek — mondja Veres István. — Ügy gondolom, szakköreinkben mindegyikük megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. A linóleummetszéstől a batikolásig, a népi tánctól a játékkészítésig terjed a skála. Az elmúlt években hasznosnak bizonyultak az alsó tagozatosok orosz társalgási órái. Nagy segítséget nyújtottak ahhoz, hogy az egyébként szegényes szókincsű gyerekek, könnyebben vegyék azokat az akadályokat, amelyeket ötödik oszAz ifjú egészségőrök versenyre készülnek tályban az orosz nyelv tanulása jelent. Gergely Laci most birkózik az ötödik osztályos tananyaggal : — Otthon sokszor láttam, hogyan dolgoznak a traktorosok és nagyon megtetszett, én is traktoros szeretnék lenni — mondja. — Szeretem a tanyát, igaz, hogy messze van, de ott is van minden, ami kell, még a tévét is tudjuk nézni. A testvéremmel minden héten hazamegyünk, ő is kollégista, most hetedikes. Rábízott anyukám, de nem kell már vigyázni rám! Feltalálom magamat. A kunszentmártoni általános iskolai diákotthonban száz kisdiák talált otthonra. A járás tanyavilágából érkeztek valamennyien, s remélhetőleg a kollégiumból gazdag útravalóval, hátrányok nélkül indulnak tovább az életbe. T. E. Jaj, csak szét ne pukkadjon az a léggömb! A hagyományos Téli Tárlaton nagy feltűnést keltett egy festmény: a Reggeli fények. A szolnokiak — mi tagadás — keveset tudnak alkotójáról, Tűzkő Tiboriról. Néhányan úgy vélték: „vendégművész”. S nem tévedtek, ám reméljük, a továbbiakban nem számít majd vendégnek a szolnoki tárlat tokon. A kiállítás katalógusában nem szerepel neve mellett a nálunk olykor bizony még vállveregetést jelentő, esetenként helytelen értékítéletet is hordozó „amatőr jelző. A pompás festmény, a Reggeli fények különben kész „vitairat” e szemlélet ellen. Egy kiállítás rangját ugyanis nem az adja meg, hogy „hivatásos”, avagy amatőr művészek állítanak ki, hanem a bemutatott alkotások színvonala, tehát a produktum. Tűzkő Tibor különben „nem hivatásos” művész. — Szobafestő kisiparos vagyok, büszke arra, hogy tizenöt fiatalember tanulta meg eddig nálam a szakmát, s egytől egyig mind jó szakember, megelégedésre dolgoznak, boldogulnak. Csak szabad időmben, saját kedvtelésemre festegetek, de nem tagadom, határtalartul örülök, ha a környezetemben élők szépséget találnak képeimben. — Kiállításai? — Húszon jó egynéhány éve festegetek, önálló kiállításom még csak egy volt, itt a szülőfalumban, Jász- árokszálláson. Nem vágyók én kiállításellenes, de érzem: nagy felelősség odaállni az emberék elé; nézzétek, én mit tudok... Inkább csak próbálkozom, tulajdonképpen még a régebbi képeimet sem érzem teljesen befejezettnek. — Szakmai berkekben nem titok, hogy képei neves festőművészünk ajánlásával kerültek az említett szolnoki tárlat zsűrije elé, tehát gyakorlatilag önt meghívták a kiállítók közé. Tagja valamelyik képzőművészeti szervezetnek? Lám, milyen udvariasak a fiúk Tűzkő Tibor: „Próbálkozom.. — A Ludas Matyiban volt egy találó karikatúra, valami ilyesmi: Rembrandt ott áll a Szépművészeti Múzeum előtt, hóna alatt a festményeivel, s azt mondja: „No, id,e már csak bekerültem valahogy, de az alaptagok sorába ...? Nem erőltetem, számomra ez nem létkérdés. Fontosnak tartom azt, hogy képeim mind jobban kifejezzék gondolataimat, látásmódomat. Hiszem, eljön annak is az ideje, hogy a Képzőművészeti Alap tagja lehessek. Addig is próbálkozom, kísérletezek, tanulok. Nagyon sokat köszönhetek Baranyó Sándornak, Nem veszik észre a csengetést A reggeli lények után Beszélgetés Tűzkő Tibor jászárokszállási festővel olgozatot javíf az osztály. A táblán a megbeszélt típushibák javítása. A tanárnő ettől függetlenül pár percre odamegy minden diákjához, külön is beszélget velük az időrendről, helyesírásról. Dicsér. bíztat. A fesztelen légkörű órán „megnyílnak” a tanulók, s már nemcsak a dolgozat a beszéd témája, hanem szó esik az otthonról, családi körülményekről is. Az ötödikes diákok még a csengetést sem veszik észre, a szünetet, is szívesen végigbeszélgetnék. Törőcsik Jenőné, a jász- alsószentgyörgyi általános iskola magyar—orosz szakos tanárnője jól ismeri tanítA Szenvedő fejek Min dolgozik?
