Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-02 / 52. szám
16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 2. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1980. MÁRCIUS 2. VASÁRNAP LUJZA NAPJA A Nap kél 6.23, nyugszik 17-31 órakor. — A Hold kél 18.09, nyugszik 6.45 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, szórványosan havazással, havasesővel, esővel, az időéiak vége felé hózáporral. Megélénkülő, később időnként megerősödő északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet rya plusz 3—plusz 8 fok között. Kurt Weill Nyolcvan évvel ezelőtt. 1900. március 2-án született és 50 éves korában balt meg Kurt Weill német származású amerikai zeneszerző. Dessauban született és zenei tanulmányait itt, majd fél évig a berlini zeneművészeti főiskolán folytatta; Humperdincknél tanult zeneszerzést, s 19 évesen egy német kisvárosban, Lü- denscheidben lett színházi karmester. Két év múlva tovább folytatta tanulmányait Berlinben. Már ekkor feltűnt expresszionista stílusú hangszeres műveivel. Hamarosan a sokszor éles társadalomkritikától fűtött realista jellegű színpadi művészet területére lépett és úgynevezett aktuális operáival (Zeitoper), valamint dal játékaival világhírnevet szerzett. Ezeknek zenei nyelvét a kabaré és a dzsessz dallamvilágából, valamint ritmikájából teremtette meg. egyszerű, éles harmóniai színekkel és kamarazenekari hangszereléssel. A fasizmus élői Párizsba emigrált, két évvel később pedig New Yorkban telepedett meg. A Brodway Theatre számára dolgozva, stílusát a változott igények szerint sokban megújította. Főleg Brecht szövegkönyveire írt műveivel — például a Koldusoperával — vált világhírűvé. Munkásságának hatása Hindemith. Orff, Wagner—Régeny, Fortner, Britten, Gershwin. Menotti stb. bizonyos operáinak stílusán is észrevehető nyomokat hagyott. Rendőrségi felhívás! 1980. február 27-én 17—18 óra közötti időben Jászapáti külterületén. a 31. számú fkl. út 102- es kilométerkő közelében ismeretlen rendszámú tehergépkocsi hátulról elütötte az úttest jobb szélén Heves felől Jászapáti iránvába haladó Ba- gi István 16 éves jászapáti lakos gyalogost, majd a gépkocsi megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A gyalogos a baleset következtében súlyosan megsérült. A rendőrség kéri mindazokat, akik a baleset körülményeiről bármilyen felvilágosítást adni tudnak, illetve azoknak a vállalatoknak. intézményeknek a vezetőit. akik ZIL típusú tehergépkocsival rendelkeznek, es a jelzett időpontban a 3l-es úton Heves és Jászapáti érintésével Ilyenekkel fuvaroztattak, szóban, vagy írásban jelentkezzenek a Szolnok Városi és Járási Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán, illetőleg a legközelebbi rendőri szervnél. Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság HÉTFŐTŐL Politikai filmnapok Holnap délután fél ötkor a szolnoki Vörös Csillag filmszínházban nyitják, meg a politikai filmnapok rendezvénysorozatát. A megnyitó alkalmából bemutatják a Szembesítés című magyar dokumentumfilmet. Bokor László filmje — író-rendező — a felszabadulástól napjainkig követi hazánk történelmének legfontosabb változásait, életünk alakulását. Ugyanakkor megnézhetik az érdeklődők. A fejlődő Szolnok megye című amatőrfilmet is. A filmnapok alatt több helyen műsorra tűzik Magyar József Korkedvezmény, Vi- tézy László Békeidő című filmjét, a közönség elé kerül a Harcmodor s Fábry Zoltán új alkotása — a Magyarok trilógia része — a Fábián Bálint találkozása Istennel. Néhány kiállítást is rendeznek, a szolnoki Vörös Csillag filmszínházban reprodukció-gyűjteményt láthatnák az érdeklődők, Török- szentmiklóson a Dózsa filmszínházban Markó Ödön, Kunszentmártonban, a Körös filmszínházban pedig Kor- niss Péter fotóművész kiállítását nézhetik meg a látogatók. 97 négyes A Sporfogadásf és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten öt találatos szelvény nem volt. A lottó- nyeremények a nyeremény- iileték levonás után a következők : 4. találatos szelvénye 97 fogadónak volt, nyereményük egyenként 80 945 forint.; 3 találata 7814 fogadónak volt, nyereményük egyenként 502 forint; a 2 találatos szelvények száma 205 774 darab, ezekre egyenként 24 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Kedden Lottó-jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság március 4-én, kedden tartja a lottó februári jutalomsorsolását. A húzáson az ötödik játékhét szelvényei között összesen .1320 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként ezúttal három — Lada, Moszkvics és Trabant — személygépkocsi jut a legszerencsésebb lottózóknak. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint március 7- én Boldogon, 14-én Szegváron, 21-én Szekszárdon húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utolsó sorsolását március 28-án, helyszíni közvetítéssel a tv Hargita stúdiójában rendezik. Tavaszi nyitány Rajnai törpe, Május királya, Ezüst ananász — egységcsomagban A Vetőmagelíátó Vállalat 160 boltnak szállít a megyében, nincs olyan közigazgatási terűiét, lajhol legalább egy üzlet ne árusítana vetőmagot. Amit a bolt rendel, azt szállítanak, e szerint, ha valamilyen vetőmag nem kapható, akkor nem rendeltek belőle. Ez azért túlzott, hiszen csak zöldborsóból 50 fajtát kínálnak, s a teljes választékot megyén belül majd csak akkor tudják nyújtani, ha a 10 milliós költséggel Szolnokon létesítendő mintabolt elkészül. Van és lesz azért megfelelő választék. Kétforintos egységcsomagokban kínálják a korai, gömbölyűszemú,, kifejteni való Rajnai törpe és Expressz zöldborsófajtát, veEzen a héten drágábban árulták a vöröshagymát a zagyva- rékasi téesz boltjában — ahol pedig egész télen olcsón lehetett hozzájutni — ugyanúgy, mint a Zöldért-boltokban 9 forint 80 fillér a kilónkénti ára. Nem csökkent a _fokha°vma ára sem. maradt 70—90 forint a kilója. Egyre több eladó kínál viszont friss zöldhagymát csomónként 2—4 forintos áron, és ennyiért lehetett legolcsóbban hónapos retekhez, salátához valamint zöldpaprikához jutni. Uborkát 60—90 forintért mértek. Káposztafélékből a magántermelőknél lehetett legszebbet venni, többnyire 18—20 forintos áron, a szövetkezeti boltokban kevés szépet kínáltak, sárgarépát viszont a boltokban szinte mindenütt árultak, kifogástalan minőségűt 10—12 forintos áron, és ott lehetett méretni petrezselymet is 17 forintért, míg a magánkereskedők ezeket az árukat 16—20 forintra tartották. Karalábét és zelergumót 10—15 forintért adtak a legtöbb helyen. lőborsóból a Budai csemegét, a Budai gyöngyöt ajánlják az újabbak közül. Egy 4—5 tagú család' szükségletére 15—20 négyzetméteren megtermelhető borsó elég, a vetőmagból 10 négyzetméternyi területhez 20—25 deka szükséges. Zöldbabból az NDK- nemesítésű, zöldhüvelyű korai fajtából, s a Cherokee nevezetű sárgahüvelyes bokorbabból van legtöbb vetőmag a raktárakban. Ezekből 10— 16 dkg szükséges 10 négyzet- méterre, ami szintén egy évre elég termést hoz egy családnak. Paradicsomból, paprikából is van bőven választék, csak az almapaprikát ne keressék, a kiskertek művelői, az hiányzik. Sárgadinnyéből az Ezüst ananász, a Magyar te 7 órakor: Svejk (Bemutató előadás, Szigligeti-bérlet), szombaton este 7 órakor: Svejk (Bajor-bérlet). Vasárnap délután 3 órakor: Svejk (Ajtai-ibérlet) este 7 órakor: Svejk (Pécsi-bériét). Burgonyát most is a megszabott 5 forint 20 filléres áron lehetett a boltokból méretni, a magántermelőiktől pedig 6—7 forintért. Kapós volt a sóska és a paraj, nem sokat kínáltak belőle Így 40—50 forintért minden mennyiséget eladtak az árusok. Gomba csak a szövetkezeti boltok egy részében volt. azt 70 forintért adták. Tojást Is sokat eladtak mind a boltok. mind a magánkereskedők darabonként többnyire 1 forint 50 filléres áron. A jászberényi piacon 37 forint volt a tyúk. 38 a kacsa kilója, csirkét 40-ért adtak. A tojás darabja 1 forint 30 fillérbe került. Burgonyát a magántermelők 6 forintért mértek, sárgarépát és petrezselymet valamint vöröshagymát 10—20 forint közötti összegért lehetett beszerezni. Árultak parajt és sóskát kilónként 40—60 forintos áron. Volt még savanyú káposzta, amit 20—25 forintra tartottak az eladók. Almából a legolcsóbb kilónként 8 forintba került. kincs, a Muskotály, görögből a bőventermő Szigetcsépi öles mellett a Szentesi sárgahúsú, a Sugár-bébi között lehet válogatni. Uborkából a Szenzáció, a Budai korai lesz a favorit, a régi, igénytelen fajták közül, de új is kerül — Nimbus néven — forgalomba. A fejes saláta korai szabadföldi fajtái között megtalálható a kedvelt Május királya és a nyári Stuttgarti csoda vetőmagva is az egységcsomagok között. Március 20—24. között Szolnokon újból megnyitják a kertbarátok utcáját, ahol — fólia alatt — árusítják a tavasszal nékülözhet etlen műtrágyákat, növényvédő-szereket, kisgépeket is. — re — Úttörők szemléje A Deák Ferenc és Mátyás király úti úttörőcsapatok képviselői remekeltek Kunszentmártonban, a teohnikai- tudományos úttörőszemle járási fordulóján. A községi elődöntőkön eredményesen szerepelt pajtások négy kategóriában — társadaloimkuta- tató, természetkutató úttörők, technikusok, orosz nyelv barátai — mérték össze tudásukat. A járási forduló dásukat. A járási fordulóról minden kategóriában az első három helyezett csapat jutott tovább a megyei döntőre. Márciusban Zene, tánc, humor Tavaszt köszöntő, minden korosztály érdeklődéséhez igazodó, színes márciusi programmal várja az érdeklődőket Jászberényben a Hűtőgépgyár munkás és ifjúsági háza. A hónap első vasárnapja az úttörők kulturális szemléjével kezdődik, ahol a vers- és prózamondók, színjátszó csoportok és bábosok mutatkoznak be. Ünnepi programot ígér március 9. (vasárnap) amikor a forradalmi ifjúsági napok keretében „Művészet és ifjúság” — területi bemutatót tartanak, az énekkarok és zenekarok, szólisták és táncegyüttesek. Nyugdíjasok részére nőnapi ünnepséget is rendeznek márciusban az ifjúsági házban. Kellemes szórakozást ígér a könnyűzene, a humor kedvelőinek Záray Márta és Vámosi János „Járom az utat” című műsora. Politikai ankét kül- és belpolitikai kérdésekről, politikai vitaest szerepei ezen kiviül a tavaszi programban. Az érdeklődők .kérdéseire Ipper Pál, Moldoványi Ákos, Káplár József és Knézy Jenő válaszonlak. A Tiszaföldvár—Mezőhék határában levő öntözőcsatorna zsilipéin végeznek karbantartási munkákat a vízügyes szakemberek. A leeresztő zsilipeket lezárják, a szivárgásokat megszüntetik, s hamarosan újra megtöltik a Körös vizével a csatorna fő ágát Mikor menjünk színházba? A Szigligeti Színházban ma délután 3 óraikor: Platonov szerelmei (Bartos-bér- let), este 7 órakor Platonov szerelmei (Törzs-bérlet). Pénteken, március 7-én esPIACI SZEMLE Friss zöldhagyma, reteh, saláta KORSZERŰ MEZŰGÁZDASÁG/ ESZKÖZŰK-SZERSZÁM, JÚMIIVŰSÉGÜ VETŐMAG•• Cipo volt a sláger Tegnap országszerte befejeződött a ruházati kereskedelem hagyományos kedvezményes télvégi kiárusítása. Február 18.—március 1-e között az állami és a szövetkezeti kereskedelem mintegy 900 millió forint értékű téli holmit kínált, többségében 30—40 százalékos kedvezménnyel. Jóllehet az idén a szokásosnál később kezdődött a vásár, az igazi télies idő azonban „segített” abban, hogy még a második héten is nagy volt az érdeklődés, és a két hét alatt viszonylag egyenletesen alakult a forgalom. Az idei téli vásárban kétségtelenül a legnagyobb sikere mindenütt a lábbelinek volt; a csökkentett árú férfi- és női bőrcsizmákból sok helyen több is elkelt volna. © A kunszentmártoni 628-as számú Ipari Szakmunkásképző Intézet MHSZ-klubja is megrendezte a hét végén a 35 év szabad hazában vetélkedő döntőjét. A versenyben tizenhárom csapat vívott színvonalas küzdelmet. ■ LEBONTJÁK a városr- rendezési szempontból rossz helyen levő régi épületet Túrkevén, amelyben jelenleg az öregek napközi otthona működik. A városi tanács dolgozói felajánlották, hogy részt vesznek az egyesített szociális intézménynél kialakítandó 120 négyzetméter területű új napközi otthon létesítésében. Az alapozást három hét múlva kezdik. © A TISZA CIPŐGYÁR munkavédelmi irodájának biztonsági megbízottai új munkabeosztás szerint dolgoznak az idén. Megszervezték a váltást, így a délutáni műszakban dolgozók is azonnal jelenthetik a legkisebb sérülést is. Az éjszakai műszakban dolgozók lakásukon riaszthatják az ügyeletest. ■ A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Baromfifeldolgozó Vállalat és a Jász-Nagykun Vendéglátó közös szakmai napot rendezett pénteken a szolnoki Nemzeti-Tallinn étteremben. Tizenhét fajta, baromfiból készült ételt készített Kun Sándorné mesterszakács, majd Faragó János1, a Baromfifeldolgozó Vállalat kereskedelmi osztályvezetője a baromfifeldolgozásról és forgalmazásról tartott előadást. SfOlNOK Mf GUI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133—0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105. Igazgató: Virágú Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hirlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla 1980 MÁRCIUS 13-ÍG-