Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-04 / 53. szám
A verseny ereje A kongresszusi és felszabadulási munkaverseny értékeléseiben mindig ott szerepel az a tény, hogy a mostani vállalások minden korábbinál jobban követik aktuális gazdaságpolitikai céljainkat. A felajánlások elsősorban a termelés gazdaságosságának és minőségének javítására irányulnak. Űj kezdeményezések segítik a» exporttervek megvalósítását, a beruházások befejezésének meggyorsítását, a műszaki, technikai haladást. Mindezek a tények adatokkal, tényekkel kifejezhetek, bizonyíthatók. De viszonylag kevés szó esik manapság arról, hogy mi van ezek mögött a számok mögött? A munkafelajánlások egyértelműen azt tanúsítják, hogy a dolgozók általános egyetértésével találkozott az MSZMP Központi Bizottságának felhívása a munka termelékenységének javítására, a termelés jövedelmezőbbé tételére, a népgazdaság exportképességének fokozására. A dolgozók nagy többsége nemcsak azt értette meg, hogy eddig elért eredményeink megszilárdításához, haladásunkhoz a korábbinál jobb mUnkára van szükség, hanem azt is, hogy mindez változó szemléletet, munkastílust is követel. A .vállalások nem csupán a verseny résztvevőinek szocialista elkötelezettségét, cselekvőkészségét, lendületét bizonyítják, hanem azt is, hogy megértették; saját eszközeiket, lehetőségeiket figyelembe véve hogyan segíthetik a legjobban központú céljaink megvalósítását. Egyre inkább tény, hogy a szocialista munkaverseny morális és politikai hajtóerő, amely nagy mértékben hozzájárul gazdaságpolitikai céljaink megvalósításához, a szocialista szemlélet fejlesztéséhez. Ugyanakkor az emberek gondolkodásában még kísért a múlt, még hatnak a régi, mai valóságunktól idegen erkölcsi normák. Sőt, tegyük hozzá, ebben nemcsak a múltunk kísért, számos napjaink szülte káros szemlélettel és gyakorlattal találhatjuk szembe magunkat. A lendület és a visszahúzó erő tehát egyaránt létezik társadalmunkban eredményeink és gondjaink nagy része e kettősségből ered. A szocialista munkaverseny eredményeit nagyon nehéz tonnákban, forintokban mérni. Még ennél is nehezebb azt meghatározni, hogy a verseny mennyivel és hogyan járul hozzá a szocialista erkölcs, a személyi képességek, egyéniségek sokoldalú kibontakoztatásához. Nem lehet mérni azt sem, hogy mennyire változtatja meg az embereik szemléletét, menynyire formálja gondolkodását. Mégis, a munkaverseny egész történetén végigvonuló tapasztalat az, hogy dolgozó százezrekben fejleszti a szocialista szemléletet. Az eddig elért eredmények jelzik és igazolják, hogy mennyi tartalékunk van még kihasználatlanul a termelésben, s jelzik azt is, hogy mennyi erkölcsi erő van az emberekben. A munkaverseny a hármas jelszó jegyében ez utóbbit is segíti felszínre hozni, s gazdagítja résztvevőinek egyéniségét, szocialista elkötelezettségét. K. S. Folytatja munkáját a nemzetközi bizottság Khomeini elhagyta a kórházat Irán egész lakossága megkönnyebbüléssel fogadta Khomeini ajatollah felépülésének hírét. Az iszlám forradalom vezére, akit a tehe- ráni szívkórházban öt hétig kezeltek, már vasárnap este elhagyta a kórházat, s néhány orvos és ápoló kíséretében egy közeli villába költözött. A klinikáról való távozását eredetileg hétfőre jelezték, e „megtévesztő” bejelentésre hivatalos közlés szerint biztonsági megfontolásokból volt szükség. A venezuelai küldött Teheránba való visszaérkezésével ismét öttagúra kiegészült nemzetközi bizottság folytatja az iráni hatóságok által rendelkezésére bocsátott dokumentumok vizsgálatát és a Waldheim ENSZ- főtitkámak szánt jelentés megszövegezését. Meghiúsultak a testület azzal kapcsolatos reményei, hogy a hét végén láthatja az amerikai túszokat, biztató (Folytatás a 2. oldalon) A gyümölcstelepítéshez Almából, körtéből elegendő, csonthéjasokból kisebb a kínálat A tavasz közeledtével megkezdődtek a gyümölcsfacsemeték forgalmazásának előkészületei a rákóczifalvai Rákóczi Tsz vezetésével működő rendszer gazdaságaiban. A tizenkét nagyüzemet magába foglaló rendszer illetékesei elmondották, hogy almából és körtéből elegendő a kínálat, több mint félmillió darab első osztályú csemetét hoznak forgalomba. Csonthéjasakból viszont a várható szükségletnek alig több mint egyötödét kínálják eladásra. Viszonylag őszibarackból lesz a legjobb ellátás, 6—8 fajtából 70—80 ezret neveltek, mindenekelőtt a háztáji gazdaságok és a kiskertek részére. Az ősszel már jobb helyzet ígérkezik, cseresznyéből, meggyből és szilvából is lesz elegendő mennyiség, körülbelül egymillió csemetét, illetve suhángot hoznak forgalomba, ami 80 százalékos emelkedést jelent. Javul az ellátás a bolgár módszerrel előállított diófacsemetékből is. Ez a fajta a korábbi 15—20 év helyett már 4—6 éves korban termőre fordul. Az alanyra oltott diófa-csemetékből százezer körüli mennyiséget értékesítenek az idén, A gyümölcsfa termelési rendszernek jelenleg az a gondja, hogy nem ismerik a háztáji gazdaságok országos igényeit, nincs olyan vállalkozó szervezet, áfész. vagy egyéb intézmény, amely felmérné a szükségleteket. Ez a helyzet automatikusan magával vonhatja az egyes területek ellátatlanságát. Rákóczifal- ván egyébként már a jövő héten * megnyitják a gyü- mölcsfalerakatot a vásárlók előtt és folyamatosan a rendszer további 55 árusítóhelye is megkezdi a tavaszi telepítéshez szükséges gyümölcsfacsemeték forgalmazását. Az idei gyümölcstelepítésben megyénk nagyüzemei is érdekeltek, 219 hektár ültetvény felújítását tervezték. A nagyrévi Tiszazug Tsz 31, a kőtelki Ady 50, a tiszaburai Lenin Tsz 70 hektár csonthéjas gyümölcsöt, cseresznyét, meggyet és szilvát telepít egyebek között. Természetesen a háztáji gazdaságokban és a kiskertekben is jelentős mennyiségű csemete kerül elültetésre. Az év végére —, ha a tervezett telepítéseket végrehajtják — a kétezer hektárt jóval meghaladja a megye gyümölcstermő területe. A tlszaroffi Aranykalász Termelőszövetkezet gépműhelyében Is vége felé járnak a mintegy 40 erő- és munkagép nagyjavításában. Képűnkön U—650 M és MTZ 50-es traktorokat javítanak Kialakulóban a vízi élővilág Növekszik a halállomány a kiskörei tározóiéban Tegnaptól Politikai filmnapok A szolnoki Vörös Csillag filmszínházban tegnap délután megnyitották a politikai filmnapokat. A rendezvénysorozat célja, hogy a filmművészet eszközeivel áttekintést adjon szocialista fejlődésünkről, különös tekintettel a XI. kongresszus óta eltelt időszak főbb változásaira. A tegnapi megnyitón a Szembesítés című dokumentumfilmet láthatta a közönség. A Bokor László írta és rendezte film a felszabadulástól a közelmúltig tényszerű, átfogó ismertetést ad, — eredeti dokumentumok fel- használásával — hazánk elmúlt 35 évéről, míg A fejlődő Szolnok megye című amatőrfilm — a megyei, dokumentum és amatőrfilm stúdió munkája — szűkebb pátriánk fejlődését mutatja be. A politikai filmnapok keretében a megye számos mozijában új, a nagyközönség által még nem láthatott magyar filmeket mutatnak be. Törökszentmiklóson, március 13-án a Korkedvezmény, Kisújszálláson március 20- án a Békeidő, örményesen március 30-án a Fábián Bálint találkozása az Istennel című filmet nézhetik meg az érdeklődők. A politikai filmnapokhoz kapcsolódóan kiállításokat is rendeznek. Törökszentmiklóson Markó Ödön, Kunszent- mártonban pedig Komiss Péter fotóművész képeit is láthatják a mozinézők. Immáron két esztendeje vizsgálják a Balaton után hazánk második legnagyobb tavának vízminőségét, biológiai életét, kialakuló vízi állatvilágát a Középtisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság speciális laboratóriumának munkatársai. Az eddigi megállapítások szerint a tározóban víz alá került növényzet, a víziélef körülményeinek megfelelően fokozatosan átalakul, a fűz, a kőris, a vízi akáccserjék és sarjak a vízborítást jól tűrik, nem így a nyármaradványok, amelyek kipusztulnak az átlag másfél méter magasságú víztükör alatt. Némely területeken, így Sarud, Tiszanána térségében buga vizi növényzet fejlődött ki, sok helyen fonalas algákkal. A hatalmas vízterület egyes részein a nád is mindinkább terjed, elsősorban a mesterséges telepítés következtében. Az abádsza- lóki öböl körzetében, a Nagykunsági Főcsatorna hullámtéri szakaszán és a Kis- Tiszamentén a jelenlegi kedvező időjárásban és vízállás mellett is folytatják a cserje irtását, s a vízből kiemelkedő kisebb magaslatok gépi egyengetését. Ez a munka ötmilliós költséggel 70 embernek ad elfoglaltságot körülbelül március végéig. A 127 négyzetkilométeres vízfelület több pontjáról vett vízminták arról tanúskodnak, hogy meglehetősen változó a tó vizének minősége. A Tiszából általában kevesebb szenny jut az álló vízbe, nem így az Eger és a Lasko-patakból, amely az északi vízgyűjtő területekről egy minőségi osztállyal rosszabb minőségű vizet szállít, mint a Tisza. A szennyezés hatása főleg Poroszló, Sarud és Tiszanána előtti tározó részben érzékelhető. A jelenlegi helyzet megváltoztatására már készül a Tisza; az Eger és a Lasko- patak vízminőségét szabályozó tervezet, sőt már épitik a víztározó áramlási viszonyainak javítását szolgáló öblítő csatornákat. A horgászsport szerelmeseinek örvendetes hír, hogy a Nagy- Alföld „Balatonjának” gazdag tápanyagtartalma igen kedvező a vízi állatvilág számára. A legutóbbi próba- halászások azt mutatták, hogy még a sekélyebb részeken is bőséges a halszaporulat és az állomány fejlődése. Elsősorban a csuka, a süllő, a keszeg és a ponty talál kedvező életfeltételeket. Törökszentmiklósnak: 120 kilovolt Befejezéséhez közeledik a Szolnokról Törökszentmiklós—Mezőtúrra vezető 120 kilovoltos távvezeték építése. Törökszentmiklós energiafelhasználása az elmúlt években annyira megnőtt, hogy a jelenlegi 30 és 60 kilovoltos vezetékek nem győzik a várost villamos energiával. A március végére elkészülő új vezetéken érkező áram a városi alál- lomáson keresztül jut el az ipari üzemekhez. Képeink az egyik elágazó oszlop építése közben készültek a kivitelezési munkákat végző OVIT Előre Szocialista Brigádjáról. (TKL) Az első fecskék, akik már visszajöttek Afrikából 3. oldal Ára: 1,20 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! XXXI. évf. 53. szóm, 1980. március 4., kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA