Szolnok Megyei Néplap, 1980. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-15 / 63. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. március 15. Kommentárunk II békétlenség vége Abban az időben, ami­kor az eritreai harcok­ról tudósítottak a világ­lapok — évtizedeken át, a közelmúltig —, Etió­pia és Szudán kapcsola­ta a mélyponton volt. Közismert tény, hogy a különböző színezetű sza- kadár szervezetek Etió­pia északi tartományá­ban elsősorban a szom­szédos Szudán támoga­tását élvezték. Arról is gyakran olvashattunk, hogy a konzervatív arab államok katonai segít­sége — fegyver, lőszer formájában — elsősor­ban Khartoum közvetí­tésével jut el a felke­lőkhöz. Így volt ez a császár idejében, s nem válto­zott a helyzet — Addisz Abeba többszöri kezde­ményezése ellenére — akkor sem, amikor Etió­piában győzött a tisztek és altisztek forradalma. A központi hatalommal szembeszegülő ertireai felszabadítási mozgal­mak szűklátókörűén nem vettek tudomást arról, hogy többé már nem a császári önkény­nyel vívják élet-halál- harcukat. hanem olyan rendszert gyengítenek, amely a hatalmas biro­dalom 30 milliós lakos­ságának felemelkedését tűzte ki céljául. Most végre jó hír ér­kezett Afrika szarvából. Eszerint Addisz Abeba és Khartoum között vég­re helyreáll a barátság, az afrikai kontinens szá­mára sem közömbös jó­szomszédi viszony. A két ország vezetői meg­állapodtak: a korábban kötött kétoldalú megál­lapodásoknak és állam­közi szerződéseknek ér­vényt szereznek, hogy a gyakorlatba átültetve azokat, elsimítsák a né­zeteltéréseket. Az Etió­piában rendezett tár­gyalások arról is meg­nyugtató döntést hoztak, hogy felújítják a közös kunzultatív tanács mun­káját és a határbizott­ság tevékenységét. Alighanem az Afrikai Egységszervezet Addisz Abebában rendezett mi­niszteri tanácsülésén se­gítették elő a két ország megbékélését. Az AESZ már ezt megelőzően is többször kezdeményező- leg lépett föl az ellen­tétek elsimítása érdeké­ben, de közvetítő szere­pe nem járt sikerrel. Remélhetően most csak­ugyan végéhez ér a hosszú békétlenség. Erit- reában a központi kor­mányzat csapatai min­denütt megszilárdították pozícióikat, s a szaka- dárok legfeljebb néhány nehezen megközelíthető hegyi települést tarta­nak ellenőrzésük alatt. Előbb-utóbb talán belát­ják a gerillák: a tarto­mány elszakadása az im­perializmus érdekeit, a szocialista irányba hala­dó Etiópia meggyengíté­sét szolgálta volna. Szudán is ráébredt, hogy a pánarab törek­vések szószólójaként voltaképpen olyan erők szították a háttérből el­lentétét Etiópiával, ame­lyek a haladó Addisz Abeba-i rendszer meg­buktatását, területének földarabolását tűzték ki célul. Az eritreai geril­laháború éppúgy, mint a Szomália felől Ogaden- re zúdult agresszió Af­rika békéje és az ott élő népek ellen irányult. Éppen ezért nemcsak a két ország történeté­ben jelenthet új fejeze­tet Khartoum és Addisz Abeba döntése. hanem kedvező hatása minden­képpen jelentős az egész afrikai kontinens béké­jére biztonságára is. Gy. D. Moszkvában tárgyalt az afgán külügyminiszter Sah Muhammed Doszt afganisztáni külügyminiszter Moszk­vába érkezett, ahoi Andrej Gromiko szovjet külügyminisz­ter üdvözölte (Telefotó — KS) (Folytatás az 1. oldalról) csolatos szovjet álláspontot” — mondotta. „Világosan kell azonban látni, hogy nem lehet sike­res egyetlen olyan kísérlet sem, amely az afgán nép há­ta mögött akarja megoldani az őt érintő kérdéseket, egyetlen olyan terv sem, amely sérti az afgán állam szuverenitását, vagy számí­táson kívül hagyja az or­szág törvényes kormányát s nem nyújt biztosítékot Af­ganisztánnak a belügyeibe kívülről történő beavatkozás ellen. Az ilyen kísérletek, az ilyen tervek minden pers­pektívát nélkülöznek.” Gromiko nyilatkozata azon a villásreggelin hangzott el, amelyet Sah Muhammed Doszt tiszteletére adott. Kabulban csütörtökön a helyi és a külföldi újság­íróknak bemutatták az Af­ganisztánban nemrég letar­tóztatott Zijautdin egyiptomi állampolgárt, az Egyesült Ál­lamok Központi Hírszerző Hivatalának (CIA) ügynökét. A sajtóértekezleten Zijaut­din elmondta, hogy öt hó­nappal az Afganisztánba tör­tént illegális behatolása előtt két héten át a CIA egyik nyugatnémetországi „iskolá­jában” fotózni tanult, megis­merkedett a külföldi hadse­regek fegyverfajtáival, ok­tatták a lőfegyverek keze­lésére és a robbanószerkeze­tek készítésére. Az elfogott CIA-ügynök teljes beismerést tett. Zimbabwe április 18-án válik függetlenné Pénteken Salisburyben hi­vatalosan bejelentették, hogy a volt Rhodesia április 18-án, helyi idő szerint éjfélkor vá­lik függetlenné. Az átmeneti brit gyarmati igazgatás élén álló lord Soames főkormány­zó közölte, hogy Robert Mu­gabe a leendő független ál­lam első miniszterelnöke ké­résének megfelelően döntött a függetlenné válás időpont­járól.. Április 18-ig formailag vál­tozatlanul a főkormányzó igazgatása alatt áll az afri­kai ország. Mugabe és kabi­netjének tagjai a független­ség kikiáltásakor teszik majd le a hivatali esküt. Képi milícia Szíriában Szíriában folytatódik az általános népi mozgósítás a haladó rendszer védelmére, a külföldről támogatott ellen- forradalmi erőkkel szemben. Damaszkuszi jelentések sze­rint a következő hetekben egymillió népi milicistát fegyvereznek fel és képez­nek ki a muzulmán testvérek illegális szélsőjobboldali szervezethez tartozó felfor­gató elemek, terrorista ban­dák szétzúzására. A munká­sok, a parasztok, a fiatalok, valamennyi szakszervezet és tömegszervezet létrehozza a MAA fegyveres osztagait. A főváros kerületeiben óbersó- gi bizottságokat alakítanak a közrend, a vallási és kultu­rális értékek védelmére, a szabotázsakciók megakadá­lyozására. Asszad elnök legutóbbi be­szédeiben azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy Camp David-i partnereivel. Egyiptommal és Izraellel együttműködve belső zavar­gásokra, erőszakos cselekmé­nyekre ösztönöz Szíriában, hogy ily módon rákénysze­rítse az országot a kapituláns különbéke elfogadására. Olimpia '80 Tiltakozások a bojkott ellen A bonni kormány pénte­ken jelezte, hogy nem akar részt venni azon a nyugati miniszteri szintű tanácskozá­son, amelyen az amerikai el­nök által javasolt „ellenolim­pia” kérdéseiről lesz szó. A hétfői tanácskozásról várhatóan Franciaország képviselői is hiányozni fog­nak, mivel Párizs „provoka­tívnak” minősítette az érte­kezletet, a kanadai kormány pedig csak megfigyelőt küld. Londoni források szerint a szervező amerikai, brit és ausztráliai kormányon kívül az egyiptomi, a szaúd-arábiai és „legkevesebb négy” nyu­gat-európai kormány részvé­telére lehet számítani. Nagy-Britannia olimpiai várományosai felháborodott visszautasításban részesítet­ték a kormány zsarolását a közszolgálatban álló és a fegyveres testületeknél dol­gozó sportolókkal szemben, amellyel távol akarják tar­tani őket az olimpiáról. A sajtó is egyöntetűen elma­rasztalja Margaret Thatchert ezért a lépésért. A Daily Mail, a konzervatív párt há­zi lapja pedig egyszerűen „miniszterelnöki tevékenysé­ge legnagyobb baklövéséről” írt. Sebastian Coe, a tavalyi év sportolója, három középtávú síkfutó világcsúcs birtokosa hazaérkezett külföldi edzőtá­borozásáról és kijelentette, hogy amíg el nem tiltják, ő készül és indul az olimpiára. Az alsöházban James Callaghan ellenzéki vezér, sőt még az egyébként a to- rykkal tartó észak-ír unio- nisták egyike is megvetően utasította el a kormány „ki­csinyes zsarn okoskodását”. Az alsóház szinte egy ember­ként követelte, hogy ha már a kormány vitát rendez az olimpiai részvételről, a vita ne este 10-kor kezdődjék, ha­nem hagyjanak rá elegendő időt. Üdvözlő távirat Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára táviratban üdvözölte Luigi Longót, az Olasz Kommunista Párt elnökét 80. születésnapja alkalmából. 8 brit konzervatívok kettős veresége A brit konzervatív kor­mány csütörtökön két érzé­keny belpolitikai vereséget szenvedett el, mindössze tíz­hónapos hivatali idejének el­ső komoly csapásait. Egy angligi pótválasztáson, a háború óta biztos fölénnyel tartott kerületben, hajszál híján legyőzték a konzerva­tív jelöltet. Méghozzá nem is akárkit: a miniszterelnök politikai barátját. Edward Taylort. a skóciai ügyek parlamenti államtitkára, skót konzervatívot. A másik csa­pás még megalázóbb volt. A konzervatívok leghagyomá­nyosabb fellegvárában, a Lordok Házában szavazták le a kormány oktatásügyi törvényjavaslata egyik pont­ját, 104 fős többséggel. Hadgyakorlat flnorak Express Norvégiában pénteken megkezdődött az Anorak Express fedőnevű hadgya­korlat, amelyen 7 NATO-or- szág 18 ezer katonája vesz részt. Hivatalos adatok sze­rint központi szerepet ját­szik a gyakorlaton az úgy­nevezett NATO-rohamdan- dár is. Megkezdődtek Iránban a parlamenti választások Helyi idő szerint reggel 7 órakor Iránban, nyu­godt körülmények között, megkezdődtek az ország történelmének első sza­bad parlamenti válasz­tásai. A szavazóhelyisé­gekben az iszlám gárda fegyveresei és rendőrök őrzik az urnákat, bizto­sítják a rendet. Teheránban a választások nem megfelelő előkészítése és a voksolás bonyolult rendszere miatt meglehető­sen bátortalanul csak dél­tájban indult meg a tömeges szavazás. A fővárosban megnehezítette a szavazó­polgárok dolgát, hogy 30 ne­vet kellett felírniuk a cédu­lára; így a jelöltek nevét so­kan a pártok röpcéduláiról másolták le, vagy másoltat­ták társaikkal az írni-olvasni nem tudók. Az utóbbiakat Khomeini ajatollah péntek délelőtti, a rádióban elhang­zott újabb nyilatkozatában arra figyelmeztette. hogy több személlyel ellenőriz­tessék. milyen neveket írtak fel az egyes választóhelyisé­gekben önként jelentkező se­gítőtársak. Délutánra megélénkült az érdeklődés, olyannyira, hogy a forgalom reményében a pénteki ünnepen egyébként zárva tartó bazár boltjai is kinyitottak. A szavazók, sőt. a szavazatszedő bizottságok tagjai között is feltűnőért nagy volt a nők aránya. Estére már elvétve kisebb -nagyobb rendbontások is előfordultak. A 14. és a 976. szavazókörzet bizottsága kö­zölte a Belügyminisztérium­mal. hogy kénytelen bezár­ni az irodát, mert verekedés tört ki az összeszólalkozott választók között. A miniszté­rium felügyelőbiztosokat kül­dött a helyszínre, őket azonban a tömeg egyszerű­en kidobta az utcára. Másutt túlságosan lelkes kortesek kórusban kiabálták pártfogóik nevét és őket ezért kellett elvezetni, mi­vel a választás napján már mindenfajta politikai agi­táció tilos. A déli városrészben pedig, egyelőre ismeretlen fegyve­resek. felkapták és — nem tudni hová, milyen cél­lal — elvitték a szavazóla­pokkal félig telt urnát. A reggeli órákban ugyan­csak ismeretlen tettesek a Bamdad című lap teheráni épületének főbejáratát be­törték és 10 kilogramm TNT-t robbantottak fel a szerkesztőség előcsarnoká­ban. A robbanás súlyosan megrongálta az épületet, amelyben szerencsére a pén­teki iráni munkaszüneti na­pon senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt. A körzetek túlnyomó több- pégében azonban rendben, fegyelmezetten folyt a sza­vazás a késő esti órákig. Megkezdődtek a nemzetgyűlési választások Iránban. Képünkön:- az amerikai nagykö­vetséget megszállva tartó diákok adják le szavazatukat (Telefotó — KS) WASHINGTON A kül- és belpolitikai bi­zonytalanság légköre jel­lemzi Washingtont, és az amerikai politikusok elége­detlenek szövetségeseik ma­gatartásával — ebben szűr­te le a vezető személyisé­gekkel folytatott tárgyalá­sainak tapasztalatait Franz Josef Strauss, a nyugatné­met jobboldal kancellárje­löltje. Az uniópártok kan­cellárjelöltjét csütörtökön fogadta Carter elnök. Strauss találkozott. Brown hadügy­miniszterrel. Bzezinski nem­zetbiztonsági főtanácsadóval, és a törvényhozási vezetők­kel. BUKAREST Nicolae Ceausescu ro­mán köztársasági elnök fo­gadta a hivatalos látogatá­son Romániában tartózkodó lord Carringtont. Nagy-Bri­tannia külügyminiszterét. Az Agerpres hírügynökség közlése szerint a találkozón áttekintették a román—brit kapcsolatok állását, és a fe­lek elégedettségüket fejezték, ki a két ország együttműkö­désének fejlődése felett. Ele­mezték a világ különböző térségeiben fennálló feszült­séget és konfliktusokat. Lord Carrington angol külügymi­érkezett niszter pénteken befejezte hivatalos látogatását Buka­restben és elutazott a ro­mán fővárosból. PEKING A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának pro­paganda- és szervezési osz­tálya közös körlevélben szó­lította fel a pártszervezete­ket: azonnal kezdjenek hoz­zá a káderek tömeges átne- veléséhez. Az egész pártra kiterjedő „átnevelési moz­galom” elindítását egyebek között az let te szükségessé, hogy ideológiai és politikai zűrzavar tapasztalható a Kínai Kommunista Párton belül, illetve az, hogy a ká­derek nagyrésze szakmailag nem felel meg a négy mo­dernizálás követelményeinek. ROMA Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága pénteken folytatta a vitát arról, hogy milyen politikát alakítson ki a párt a ke­reszténydemokraták jobb- ratolódása után. A felszóla­lók lényegében egyöntetűen úgy értékelték, hogy az OKP-nak ellenzékben kell maradnia, és nem szabad „felemás megoldásokat” el­fogadnia, homályos takti- kázgatásba bocsátkoznia. „A munkások egyértelmű poli­tikát várnak a párttól” — fogalmazta meg az egyik KB-tag. BOGOTA Miközben megszakadtak a tárgyalások a Dominikai Köztársaság nagykövetségén fogva tartott túszok szaba- donbocsátásáról, csütörtö­kön a kolumbiai hadsereg újabb öt állítólagos gerilla­vezetőt tartóztatott le. A letartóztatottak a „Népi fel­szabadító hadsereg” elneve­zésű, legjelentősebb kolum­biai gerillaszervezethez tar­toznak. GUATEMALA A guatemalai főváros köz­pontjában ismeretlen cso­port rajtaütésszerű támadást intézett egy rendőrségi jár­őrautó ellen. A fegyveres támadás során egy rendőr életét vesztette és heten megsebesültek. 48 óra lefor­gása alatt ez volt a máso­dik, rendőrök ellen elköve­tett fegyveres akció.

Next

/
Oldalképek
Tartalom