Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-13 / 36. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. február 13. Kommentárunk amerikai hangnemváltás Ha hinni lehet a ki- szivárgott, de még inkább a kiszivárogtatott értesüléseknek, akkor a teheráni túszügy utolsó felvonásához érkezett. Bizonyára senkiben nem kelt csalódást az óvatos fogalmazás: a fogva tartott amerikaiak esetében már annyi ellentmondó jelentés látott napvilágot, hogy mindenképpen indokolt a fenntartás. Ügy tűnik, ezúttal Kurt Waldheim és az ENSZ felfokozott erőfeszítései jelentenek új elemet a több mint száz napja tartó nyilatkozat- háborúban. Persze, a bizonytalansági tényezőket most sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Ismeretes^ hogy közvetlenül beiktatása után Baniszadr, Irán államfője élesen bírálta az amerikai nagykövetséget megszállva tartó „iszlám diákokat”. A többi között megengedhetetlennek tartotta, hogy Irán külpolitikai irányvonalát önhatalmúan veszélyeztessék. Amióta ugyanis november 4-én túszul ejtették az ötven diplomatát és követségi alkalmazottat, kétségtelenül hatalmi központtá nőtte ki magát a fegyveresek csoportja. Többször hangoztatták ugyan, hogy Khomeininek engedelmeskednek, néhány megnyilatkozásuk azonban arra utalt, hogy a vallási vezetővel sem mindenben értenek egyet. Az utóbbi időben Washington magatartásában is észrevehető változás mutatkozik a túszügy megítélésében. Az amerikai hangnemváltást minden bizonnyal az indokolja, hogy a középkeleti játszmában az USA szívesen állítaná a maga oldalára Teheránt, kárpótlásul Afganisztánért. összecsengenek ezzel a törekvéssel Baniszadr- nak a Le Monde hasábjain megjelent elképzelései. Ezek szerint a túszok kiszabadulásához elegendő lenne, ha az amerikaiak elismernék: részben őket is felelősség terheli a megbuktatott uralkodó bűneiért. Bár Washington sietve elzárkózott minden ilyen szellemben fogant nyilatkozat elől, lehetséges, hogy a jövőben hajlékonyabbnak mutatkozik. Annál is inkább, mert esetleg már a közeli jövőben megkezdheti munkáját Teheránban a sah bűneit kivizsgáló nemzetközi bizottság. Waldheim főtitkár ezzel ösz- szefüggésben valóságos csomagtervet dolgozott ki, amelynek részletei ugyan nem ismeretesek, de egy ENSZ-szóvivő szerint most „rendkívül érzékeny szakaszába érkezett” a diplomáciai tevékenység. Persze, kérdéses, hogy a túszok őrzői miként reagálnak a diplomaták igyekezetére. S arról is nehéz lenne jóslatokba bocsátkozni, hogy Khomeini ajatollah végül is beéri-e a nemzetközi bizottság vizsgálódásával, az USA esetleges önkritikájával. Annyi bizonyos, hogy Teheránra rendkívül nagy nyomás nehezedik Washington részéről. Ennek első számú kiváltója a túszügy. de ennél alighanem már rég többről van szó. Gy. D. Folytatta munkáját a LEMP Vili. kongresszusa Felszólalt Mihail Szuszlov Varsóban folytatta munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt VIII. kongresszusa. A képen Edward Gierek első titkár a nyitóülésen a beszámolót ismerteti (Telefoto — KS) Plenáris ülésen folytatta kedden reggel munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt hétfőn megnyílt nyolcadik kongresszusa. A megnyitás után a tanácskozás elnöke üdvözölte a dán és a norvég testvérpárt küldöttségét, amely hétf őn a késő esti órákban érkezett Varsóba. Ezzel a résztvevő kommunista és munkáspártok száma 3 4-re emelkedett. Ezután megkezdődött a vita a Politikai Bizottság programreferátumáról . A keddi vitába elsőként Zdziislaw Grudzien. a LEMP katowioei vajdasági bizottságának első titkára szólalt fel. Beszámolt a vajdaságban az elmúlt tíz évben elért eredményekről, köztük arról, hogy a sziléziai szénbányászok ez idő alatt a tervezettnél 8 millió tonnával több szenet hoztak a felszínre. és az ország történetében a legnagyobb ipari beruházás, a Katowice Vas- és Acélművek már 11 millió tonna acélt adott az országnak. A továbbiakban többek között az Egyesült Paraszt- párt és a Lengyel Demokrata Párt elnöke üdvözölte a szövetséges pártok tagjai nevében a 'kongresszust. Rövid szünet után a kongresszus Miroslav Hérma- szewski űrhajós elnökletével folytatta munkáját. Elsőként Mihail SzusZlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szólalt fel és tolmácsolta a tanácskozásnak a szovjet kommunisták üdvözletét. Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP KB titkára, a LEMP VIII. kongresszusán résztvevő szovjet küldöttség vezetője kedden elhangzott beszédében az SZKP KB 17 millió szovjet kommunista és az egész szovjet nép forró üdvözletét tolmácsolta a kongresszus küldötteinek, a testvéri Lengyelország kommunistáinak és dolgozóinak. — Pártjaink és népeink internacionalista szolidaritása valóban felbecsülhetetlen jelentőségű Lengyelország, a Szovjetunió és a szocialista közösség országai fejlődése szempontjából. Szövetségünk és sokoldalú együttműködésünk lelkesedésünk forrása. megsokszorozza erőnket és lehetőségeinket. — Gazdasági téren a szocialista gazdasági integráció az energetikai és néhány más hasonlóan fontos probléma megoldásának fő útja. Pártjaink éppen ezért fordítanak most olyan nagy figye’- met a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa munkájának tökéletesítésére, a gazdasági együttműködés h'osz- szú távú célprogramjainak következetes megvalósítására. A nemzetközi helyzettel foglalkozva ezután Szuszlov így folytatta: — Levonva a következtetéseket- a legutóbbi eseményekből — mondotta Szíusz- lov — feltétlenül meg kell állapítanunk a közöttünkle- vő jelentős kölcsönhatást. Kína agressziója Vietnam ellen; a NATO döntése a fegyverkezési hajsza újabb fordulójáról; hatalmas amerikai katonai erő összpontosítása Irán körül; fegyveres csoportok kiképzése és átdobása a demokratikus Afganisztánba, ami végülis arra késztette ennek az országnak a karmáinyát, hogy segítségért folyamodjon a Szovjetunióhoz — mindez nem véletlen és különálló jelenség, hanem egy és ugyanazon láncolat. Ezeket a jelenségeket az imperializmusnak és a reakciónak az a törekvése szülte, hogy mindenáron meggátolja a népek harcát a függetlenségért, a haladásért és a békés életért. Ilyen körülmények között különös jelentőségre tesz szert a szocialista államok lenini nemzetközi politikája. Ennek alapját egymással szorosan összefüggő elvék képezik: a következetes elkötelezettség a béke és a nemzetközi biztonság iránt, ami a szocializmus szilárd védelmével, valamint az imperialista rabság és a hege- monizmus bármilyen megnyilvánulása elleni népi harccal való hatékony szolidaritással párosul. A szocialista országok — hangsúlyozta Szuszlov — egyeztetett politikájának elvi irányzata dühöt vált ki az imperialista táborban. Osztályellenségeink igvefcez- nek mindenképpen bomlasztani a szocialista államok egységét, hogy csökkentsék befolyásukat a nemzetközi események alakulására, gyengítsék azt a képességüket, hogy kollektiven szavatolják biztonságukat. A testvérpártok az effajta kísérletekkel szembe azt a megtörhetetlen akaratukat állítják, hogy erősítsék egységüket a közös célokért folyó harcban. Szuszlov megemlítette, hogy idén májusban emlékeznek meg a szocialista államok katonai és politikai védelmi szervezete fennállásának negyedszázados évfordulójáról. Mint mondotta, ez a szervezet 25 esztendőn keresztül azt sürgette, hogy a vitás kérdéseket tárgyalásokkal oldják meg, hogy áttérjenek a leszerelésre és felszámolják a katonai szembenállást, Miásfelől a Varsói Szerződés továbbra is a szocializmus megbízható védőpajzsa, a béke döntő tényezője. Végezetül kijelentette: a jpvő döntő mértékben a béke, a demokrácia, a nemze- “tí felszabadítás és a szocializmus erőinek aktivizálásától, ezen erők tevékenységének pontosan meghatározott irányzatától és egységétől függ. A nemzetközi kommunista mozgalom pedig mindig méltóan hozzájárult ehhez. Kétségtelen, hogy mozgalmunk ezt a történelmi küldetését a jelenlegi felelősségteljes időszakban is teljesíti. Csehszlovákia üdvözletét Vasil Bilak, Csehszlovákia Kommunista Pártja KB elnökségének tagja, a KB-tit- kára, a Német Demokratikus Köztársaság jókívánságait Paul Vemer adta át a kongresszusnak. Paul Vemer, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kiemelte, hogy a két nép barátsága a haladó német és lengyel . erők forradalmi együttműködésének hagyományaira épül. Méltatta a két ország sokoldalú együttműködésének az élet minden területére kiterjedő fejlődését. Vasil Bilak méltatta Lengyelország gazdasági fejlődésének sikereit. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia fejlődése szorosan összefügg a 'testvéri szocialista országokkal való együttműködéssel. Csehszlovákia és Lengyelország, a CSKP és a LEMP együttműködése megfelel a két nép létérdekeinek. Ezután ismét a kongresz- szus küldöttei vették át a szót. MOSZKVA Nagyszabású díszünnepséget rendezett az SZKP moszkvai Városi Pártbizottsága, a Szovjetunió honvédelmi minisztériuma, a Szovjet Háborús Veteránok Szövetsége, a Baráti Társaságok Szövetsége és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság Moszkvában a szovjet hadsereg központi házában Budapest felszabadulásának 35. évfordulóján. • • * Életének 74. évében, súlyos betegség után elhunyt Javkov Malik szovjet külügyminiszter-helyettes, ismert diplomata. 1906-ban született, a harkovi közgazdasági főiskola, majd a külügyi akadémia elvégzése után 1937-ben lépett külügyi szolgálatba. 1939-ig a sajtó- osztály helyettes vezetőjeként dolgozott. Később több helyen töltött be nagyköveti posztot: 1942—45 között Tokióban, 1953—60 között érkezett Londonban vezette a szovjet nagykövetséget. 1948-tól 1952-ig, majd 1968-tól 1976- Lg a Szovjetunió állandó képviselője az ENSZ-ben és a Biztonsági Tanácsban. A külügyminiszter-helyettesi teendőket 1960-tól látta el. BELGRAD Tito elnök egészségi állapotáról a ljubljanai klinikai központ orvosi konzíliuma hétfőn este az alábbi közleményt adta ki: „Joszip Broz TRo köztársasági elnöknél továbbra is zavarok tapasztalhatók a veseműködésben. A gyógykezelést megnehezítik a szívgyengeség bizonyos tünetei. A betegen a szükséges gyógymódot alkalmazzák — hangzik az orvosi jelentés. BEJRUT A dél-libanoni jobboldali konzervatív milíciák és az izraeli csapatok kedden többórás nehéztüzérségi támadást intéztek a libanoni haladó erők és a palesztinok nabatijehi főhadiszállása ellen, valamint a városra és környékére. Heves támadást intéztek a közelben levő palesztin menekülttáborok ellen is. KABUL Kabulban nyilatkozatot adtak ki azoknak a tárgyalásoknak az eredményeiről, amelyekre az afgán fél és Silendra Kumar Szingh, az indiai kormány külön képviselője között került sor. Mint a nyilatkozatban hangsúlyozzák: Afganisztánt és Indiát áthatja az az eltökélt -szándék, hogy tovább erősítik a baráti kapcsolatokat és szélesítik az együttműködést, különösen gazdasági és műszaki területeken. Andrej Gromiko Indiában (Folytatás az 1. oldalról) Tanács Elnöksége elnökének üzenetét, A meleg, baráti légkörben és a kölcsönös megértés szellemében lezajlott beszélgetés során a szovjet—indiai viszony kérdéseivel foglalkoztak. Hangot adtak készségüknek, hogy erősítsék és fejlesszék a kapcsolatokat arról a szilárd alapról kiindulva, amelyet a két ország béke, barátsági és együttműködési szerződése jelent. A megbeszélés folyamán a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdését is megtárgyalták. P. V. Naraszimha Rao indiai külügyminiszter kedden ebédet adott szovjet kollégája, a hivatalos baráti látogatáson Indiában tartózkodó Andrej Gromiko tiszteletére. Pohárköszöntőjében Gromiko rámutatott: ,)A mostani szovjet—indiai tárgyalásokra olyan időszakiban került sor, amikor a "nemzetközi Helyzet észrevehetően bonyolultabbá vált és az enyhülés ügye komoly megpróbáltatásokat él át. A felelősség ezért az imperialista erőket, mindenekelőtt az Egyesült Államok bizonyos köreit terheli, amelyek a katonai fölény megszállottjai és a kialakult erőviszonyokat a maguk javára szeretnék megváltoztatni. vissza kívánják hozni a hidegháború időszakát.” Gromiko kiemelte, hogy „az Afganisztánnak nyújtott segítség, amely teljes összhangban áll a Szovjetunió és Afganisztán közötti barátsági. jószamszédsági és együttműködési szerződéssel, valamint az ENSZ alapokmányával, nem irányul a szomszédos országok ellen, nem csorbítja azok érdekeit, és természetesen nem jelenthet fenyegetést Ázsiának e térsége és a világ - biztonságára és stabilitására nézve”. A szovjet külügyminiszter rámutatott: a szovjet- és afgánellenes rágalmak azért, szükségesek Washingtonnak, hogy „elleplezzék vele régen megkezdett irányvonalukat. amely a nemzetközi feszültség fokozására, az enyhülés aláak- názására és a fegyverkezési verseny fokozására irányul”. „Azoknak az erőknek az ' akcióit, amelyek agressziót indítottak Afganisztán ellen és ma is folytatják, nem le-; hét másként tekinteni, mint a Közel- és Közép-Kelet, valamint Dél-Ázsia népeinek biztonsága és függetlensége ellen irányuló közvetlen fenyegetést — emelte ki a szovjet külügyminiszter. — Mi megértjük ezeknek a népeknek az aggodalmát, amely teljesen jogos, különösen akkor, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy ugyanilyen módon cselekszik a pekingi vezetés, amely nagyhatalmi hegemo- nista irányvonalat követ.” Nagyszabású Ünnepség volt Teheránban az iszlám forradalom győzelmének első évfordulóján. A képen (jobbról balra) Baniszadr iráni elnök, középen Khomeini ajatollah fia, Ahmad, mellette Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője (Telefoto — KS) Olimpia — bojkott Elhalasztott döntés Az amerikai kormány lényegében három hónappal meghosszabbította a moszkvai olimpiai bojkottjára vonatkozó ultimátumát. Ez volt a legfontosabb fejlemény a nemzetközi olimpiai bizottság 82. közgyűlésének hétfői napján. Az új fejlemény közvetve, Robert Kane-nek, az Amerikai Olimpiai Bizottság elnökének felszólalásából derült ki, aki hosszú beszédében indokolta meg azt az amerikai javaslatot. hogy miért vegyék el Moszkvától a rendezés jogát. Az amerikai sportvezető beszédében az volt az új mozzanat, hogy közölte: „Az amerikai sportolók csak akkor nem utaznak el Moszkvába, amennyiben a játékok kezdetekor is szovjet csapatok tartózkodnának még Afganisztánban”. A Carter-kormányzat tehát újabb három hónappal meghosszabbította annak az ultimátumnak a határidejét, amelyben a segítségnyújtás céljából Afganisztánba küldött szovjet csapatok kivonását követeli. Február 20-a helyett május 24-e tekinthető az ú.t határidőnek, mivel ekkor jár le a moszkvai olimpiai játékok nevezési határideje. Ez a halasztás azonban nem jelenti a bojkottigény feladását. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése úgy döntött, hogy nem tart szavazást az amerikai javaslatról, hanem csupán — nyilvánvalóan szintén időnyerés céljából — nyilatkozatban foglal állást azzal kapcsolatban. A nyilatkozat elkészítésére Lord KiUanin, a NOB elnöke háromtagú bizottságot nevezett ki. amelynek tagjai: Willi Damme (NSZK), James Woráll (Kanada) és Reginaid Alexander (Kenya). A bizottság által elkészített nyilatkozatot kedden terjesztik a közgyűlés elé. A NOB közgyűlésének másik fontos napirendi portjaként a NOB tagjai hétfőn meghallgatták a moszkvai olimpia szervező bizottságának jelentését a játékok előkészítéséről. A Carter-kormány változatlanul ragaszkodik a moszkvai olimpia bojkottjához, és megcáfolta saját emberét, aki esetleges kompromisszumról beszélt. Lloyd Cutler, az elnök egyik vezető tanácsadója a The Washington Post keddi jelentése szerint Lake Placidben kijelentette: el kell halasztani néhány hónappal a döntést, és amennyiben a „Szovjetunió kivonja csapatait Afganisztánból vagy erre vonatkozó hitelt érdemlő tervet hoz nyilvánosságra” mérlegelni kell az Egyesült Államok részvételét a játékokon. Jody Powell, Carter sajtótitkára szokatlan gyorsasággal, helyi idő szerint reggel cáfolta Cutler kijelentéseit. Powell megismételte a Fehér Ház korábbi álláspontját, hogy amennyiben a szovjet csapatok február 20- ig nem vonják ki Afganisztánból, az amerikai sportolók nem vesznek részt az olimpiai játékokon.