Szolnok Megyei Néplap, 1980. január (31. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-20 / 16. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1980. január 20. Pályamunkások Negyvenkettőtől vagyok a vasútnál, örültem akkor, hogy álláshoz, biztos kenyérhez jutottam. Nem könnyű munka, teljes embert kíván. A beton talpfák megütik a 260 kilót is, hatan cipeljük, tesszük a helyére. Nyáron a [hőség — a sínek hatvan fokra hevül- nek —, télen a hideg teszi próbára az embert. Mindig a !szabadban... Ilyenkor váltókat tisztítunk, a pályaudvarról szállítjuk el a havat. Ha síntörést, rongálódást jelentenek, azonnal menni kell. Olykor éjszaka is — a forgalom nem szünetelhet. Tíz—tizenöt évvel ezelőtt háromennyien is voltunk. Azóta sok mindent gépesítettek. Amíg azonban vasút lesz, addig szükség lesz ránk. Hadsereg nincs közkatonák nélkül ,s itt mi pályamunkások vagyunk, a vasút rang nélküli kiszolgálói. (Baranyai Albert pályamunkás.) T. Katona László képriportja A bányagödrök mindent elnyelnek — Egérlyuk ez kérem, tisztára olyan, mint egy egérlyuk — vélekedik Lidi néni. Arcán a sokat tapasztaltak mosolyával mondja: ide húzódnak vissza az egerecskék, kérem, egymáshoz bújnak a macska elől. Mire való? A macska előbb-utóbb a nyomukra bukkan. — Jól mondja Lidi néni — kontráz Berényi Illés munkavezető. — Sokfajta ember összeverődik nálunk. Néha elnézem őket. Toporognak a semmi kis ruhájukban, teát esznek meg kenyeret, ám mikor munkavégeztével megkapják a pénzüket, csak azt számolják, hány üveg sörre futja. Reggel aztán újra jönnek és minden kezdődik élőiről. — Az ilyen máról holnapra él. Nem igazi munkás, fél- resiklott ember — jegyzi meg Deák Mihályné. — Szégyen, nem szégyen, de ha valakit keres a rendőrség, először nálunk kopogtat. Vannak aztán rendesek is. Lidi néni például itt ette meg a kenyere javát. — Hatvanhét éves vagyok, de meg bírom a munkát — élénkül fel erre az öregasz- szony. — Nincs az a durva nyelű seprű, lapát, amelyik feltörné az én tenyerem. Nézze csak, milyen kérges „Alkalmiak” Jó néhány éve a levéltárban kutattam — meséli Csé- nyi László, a szolnoki Városgazdálkodási .Vállalat köz- tisztasági üzemegységének vezetője. — Kezembe akadt egy levél, amelyben egy elesett, munka nélküli ember — valamikor a két világháború között — alázatosan kéri Szolnok polgármesterét; alkalmazza őt városi útkapa- rónak. Ja, kérem, biztos állás, nyugdíjas állás volt ez akkoriban! Mostanában már nem kapunk ilyen leveleket. Nem tolonganak a kapuban a jelentkezők. Tizennégy „főfoglalkozású” úttisztítónk van. Kevés. Ilyenkor télen főleg alkalmi munkásokkal dolgozunk. — Nem maradok én itt, csak addig, amíg tart a fagyszabadság — replikái a középkorú férfi a pincelejáró előtt. — Becsületes állásban vagyok az ÁÉV-nél. Mihelyt enyhül az idő, ott talál valamelyik épülő ház tetején. Ez csak amolyan keresetkiegészítés — dörzsöli a markát. — Csak kevés. Pesten 190-et is megadnak ugyanezért, plusz meleg ételt, ruhát. Mellette egy fiatalasszony idegesen turkálja a havat cipője orrával. Ne írja ki a nevemet — kérlel. — Albérletben lakom, s ha megtudja a háziasszony, hogy ilyen munkával keresem a kenyeremet, le is út, fel is út! — Én a te helyedben nem szégyellném a munkát — dohog egy másik asszony. — Megmondom én akárkinek; Nagy Jánosné alkalmi úttisztító vagyok. Ezt a munkát is el kell végezni valakinek. Vagy nem? Szemetel a város — Egyelőre még nem tudják pótolni a gépek az emberek munkáját — mondja Csényi László. — Figyelje csak meg az áruházak környékét, a buszmegállókat, rengeteg a papírhulladék^ eldobált csikkek virítanak mindenfelé. Ezeket csak kézierővel lehet összeszedni. De ugyanúgy az útpadkák, szegélyek, átjárók, aluljárók tisztítása sem megy másként. A főútvonalak tisztántartása nagyon fontos, de nem mindig egyszerű. Sokan panaszolják, hogy Szolnok sáros város, sok még a burkolat nélküli mellékutca. Sok az építkezés. Ez önmagában még öröm is, de sárral, piszokkal, kosszal jár. Menjen csak ki a Széchenyi lakótelepre, tapasztalni fogja! Ha ötször annyi emberünk dolgozna ott, mint a város egyéb pontjain, az is kevés lenne. II „kukás autó" legénysége — Különben meg — mondja boszankodva — nincs a világon olyan köztisztasági vállalat, amely minden igényt ki tudna elégíteni. Ez alapvetően kommunális szolgáltatás. Szolnokról évente 15Q ezer köbméter szemetet szállítunk el. A lakások több mint hatvan százaléka és csaknem háromszáz üzem, vállalat, intézmény tartozik hozzánk. Tudja, milyen sok ez? Győzni kell gépekkel, munkaerővel. Az utóbbival néha bizony gondunk is akad. A múlt nyáron például nem volt elég gépkocsi- vezetőnk, rakodómunkásokból meg mindig hiány van. Mi aztán igazán nem válogathatunk a munkáskezekben. — Én csak annyit mondok, hogyha hamarabb tudtam volna erről a munkahelyről, nem három éve, de már jóval régebben itt dolgoznék — mondja Márkus Sándor gépkocsivezető a szinte félemeletnyi magas autó volánja mellett. — Mióta a szolnokiak szemetét szállítom, nyugodtak az éjszakáim. Előző munkahelyemen egy nap alatt többet ültem a volánnál, mint itt egész hónapban. Hol Miskolcon, hol Gyöngyösön, hol Pesten talált a hajnal, köszöntött rám az éjszaka. Elég volt. Idegileg, fizikailag teljesen kikészültem, a napi 10—15 kávé tartotta bennem a lelket. Most reggel 7 órakor elindulunk, délután 3-ra végzünk a területtel és mehetek haza. A pénzem sem kevesebb! A szemégyűjtő autó legénységéhez két rakodómunkás tartozik még. Varga János hat hónapja dolgozik a köztisztaságiaknál, azelőtt egy maszek kisiparosnál segédkezett. 1 — Ez jobb, több a pénz, kedvezőbb a munkaidőbeosztás és nem kell beleszakadni a melóba. Igaz, naponta ötszáznál több kukát is megemel az ember, de ki lehet bírni. legygyűríi a szemétdombon — Ilyenkor, télen azért nem mindig rózsás a kedvünk — teszi hozzá Kökény Sándor. — Sok bosszúságot okoz, hogy a kukába befagy a szemét, csákánnyal kell kiverni belőlük, a vaspajszer is kéznél van állandóan. Hiába a hideg a mi legnagyobb ellenségünk, de talán még ennél is több kárt okoznak a kukába dobált vasdarabok, .téglák. Tönkreteszik az autókat. Nem is olyan régerj, még lovasfogattal szállították a szemetet Szolnokon. A köz- tisztasági üzemegységben tizennyolc négylábú ropogtatta a zabot. A mostani, milliókat érő géppark viszont már drága üzemanyagot, benzint fogyaszt. Kényes, külföldi „jószágok” ezek. a legolcsóbbat is több százezerért adták. — A város fejlődése törvényszerűen vonta maga után a köztisztasági munka fejlődését, gépesítését — mondja Csényi László. — Sorra nőttek ki a földből a lakótelepek, háztömbök, egyre többet termeltek a vállalatok, gyárak, üzemek. Felduzzadt a város s ezzel együtt a város szemete. Ennek eltakarítása egyelőre még nem okoz gondot Szolnokon. A téglagyár bányagödrei jó húsz évig még elnyelik a város hulladékát, és a becslések szerint még azután sem válik szükségessé szemétégető építése. Nem lenne gazdaságos. Körülbelül úgy festene, mintha egy szem diót légkalapáccsal akarnánk feltörni. Egy méregtemető létesítése azonban mindenképpen szükségessé válik. A megyei környezetvédelmi tanács egyik ülésén már javaslatok is elhangzottak erről. A megyében ugyanis számtalan olyan gyár, vállalat üzemel, amelyeknek a mérgező, fémelemeket tartalmazó anyagok lerakása megoldatlan. Ez perspektíva. egyelőre azonban jobban szorítanak a jelen gondjai. — Hogy mik ezek? — kérdezi Csényi László. — Mondhatnám azt is, apróságok. Az emberek nem vigyáznak kellően környezetük tisztaságára. Szolnokon több mint ezer talpas hulladéktárolót állítottunk fel. Ezekkel van a legkevesebb bajunk. Ugyanis ritkán kell üríteni őket, mert többnyire üresek. Az utcán viszont rengeteg az eldobált szemét. Sorolhatnám még a példákat az emberi gondatlanságról is. Ha szétnézne a város szemétlerakóhelyén, nap mint nap találkozna olyan esetekkel, amelyek ezt példázzák. Takarékbetétkönyvet, aranyékszereket, jeggyűrű- ket, pénzt egyaránt találtak már munkásaink. Még csecsemőhullát is láttunk szemétre vetve. Megdöbbentő volt. Kellenek a munkáskezek A köztisztaság fenntartása nem olcsó dolog. A szolnoki Városi Tanács a gépesítésfejlesztés mellett évente 14 millió forintot biztosít az üzemegységnek. Ebből gazdálkodnak. Többé-kevésbé jól, ám bár, mint minden szolgáltatás, többnyire ez is ráfizetéses. Az úttisztítók Ságvári körúti pincehelyiségében műszakváltás van. Az emberek sorra járulnak a pénztárhoz, megszokott mozdulatokkal számolják, majd gyűrik zsebre aznapi keresetüket, — Szilveszter után hatva- nan is összejöttek alkalmi munkára — jegyzi meg Berényi Illés. — Csak azt tudnám, honnan kerülnek elő? / — örüljünk, hogy jönnek — csattan fel Lidi néni. — Sok a meló, kell a munkáskéz. Még akkor is — teszi hozzá, — ha szívesebben emelgeti egynémelyik a piás- üveget. — Az embereknek úgysem az számít, ki seper utánuk. Többre nézik még azt a darab papírt is, amit eldobnak, mint minket — mondja Deák Mihályné. — Mióta utcaseprő vagyok, még a rokonaim sem fogadják a köszönésemet. Török Erzsébet 4
